Szakértők szerint a Bundesliga történetének legdrámaibb bajnoksága ért véget a hét végén. A Borussia Dortmund a Bayern Münchennek ajándékozta a bajnoki címet, noha a forduló előtt száz szurkoló közül legalább hetven a fekete-sárgákat tartotta befutónak. A dortmundi álom megvalósulását a Mainz hiúsította meg, miközben a bajnoki címnek Münchenben s
Konténeresen vásároltam kb. 10 éve egy tupelofát, ami azóta nem növekedett, él, de nem tesz többet. Levelein apró foltok is láthatók. Mit tegyek vele, hogy végre növekedjen?
Az új kártevő már Pécsett, Harkányban, Komlón, Siklós–Máriagyűdön és Hévízen is előfordult idén, de várható, hogy hamarosan az egész országban elterjed.
Nagyon erős UV-B sugárzás van vasárnap az egész országban - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton. Az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetésben azt írták: vasárnap várhatóan az egész országban meghaladja az UV-index a 7-es értéket.
A február 1-jén indult egységes rendszerhez eddig Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Komárom-Esztergom vármegye csatlakozott.
Szomáliában 2024-től az „egy ember, egy szavazat” elve alapján tartanak majd választásokat – jelentették be vasárnap Mogadishuban a kormány és a szövetségi államok egy történelmi jelentőségű megállapodásában, amely véget vet a bonyolult és ellentmondásos közvetett választási rendszernek.
Hamis mosószereket kínált vevőinek egy webáruház, az ellenőrök próbavásárlással buktatták le a csalókat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
A brit választók egyértelmű többsége most az Európai Unióval való szorosabb kapcsolatépítést támogatja - derül ki egy új közvélemény-kutatásból, amely alapján nagyot fordult a brit közvélemény a Brexit óta – írja a The Guardian.
Helyi idő szerint délig (közép-európai idő szerint délelőtt 11 óráig) rendben zajlott az elnökválasztás vasárnapi második fordulója Törökországban, rendbontásról nem érkeztek híradások.
A 2022-ben bemutatott GR Corolla Morizo Edition minden idők legsportosabb, legkihegyezettebb Toyota hot hatch modellje. Nem véletlen, hogy Akio Toyodáról,
Soha nem fordult elő korábban az NBA-ben, hogy egy csapat 3-0-s hátrányból fordítson és továbbjusson a rájátszásban. A Keleti főcsoportdöntőben azonban a Boston Celtics egyenlíteni tudott a párharc hatodik mérkőzésén, így hazai pályán viheti véghez a történelmi tettet és tavaly után ismét bejuthat a NBA-döntőbe.
Virágzik Magyarország legdrágább vadon élő orchideája, a boldogasszony papucsa, melyből egy tő természetvédelmi értéke 250 ezer forint. Fokozottan védett növény.
Bár a lakáshitel-felvételnél jellemzően kötelező 20 százalék saját erővel rendelkezni, abban az esetben erre nem feltétlenül van szükség, ha egy másik ingatlant pótfedezetként von be az igénylő, és az egyébként meglévő önrészt pedig magas, két számjegyű hozamot nyújtó állampapírba fekteti. Egy ilyen megoldással jelentősen csökkenthető a lakáshitel
Évi 30 ezer tonna kapacitású szilárdhulladék-kezelő üzem épül meg 7,8 millió eurós (2,9 milliárd forint) költségvetésből, európai uniós forrás és magyar támogatás segítségével a kárpátaljai Makkosjánosiban, a program nyitórendezvényét kedden tartották Nyíregyházán.
A nap- és szélerőmű-kapacitás, valamint a villamosenergia-rendszer a jelenlegi célokhoz képest ambiciózusabb közös fejlesztése Kelet-Közép-Európában jelentősen mérsékelné a régiós nagykereskedelmi áramárakat, és érdemben növelné a térség országainak ellátásbiztonságát, valamint a versenyképességét - áll az EMBER nevű thinktank elemzésében, amely el
Pünkösdre átlépte az 50 ezret az Országos Mentőszolgálat új alapellátási ügyeleti rendszerében ellátott betegek száma - közölte a mentőszolgálat szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Az emberiség különböző erőforrások iránti kielégíthetetlen éhsége olyan területeket pusztít el egyre nagyobb számban, ahol óriási denevérpopulációk élnek. A denevérek pedig igencsak különleges állatok, a tudósok vírusinkubátoroknak is hívják őket, és jelenlegi tudásunk szerint a világ bőregerei akár 72 ezer különböző vírust is hordozhatnak. Életfor
Virágzik Magyarország legdrágább vadon élő orchideája, a boldogasszony papucsa, melyből egy tő természetvédelmi értéke 250 ezer forint. Fokozottan védett növény.
Fehér Anettka élete férje 2008-ban bekövetkezett halála után nagyon sok mindenben megváltozott. Az egykori vidám, cserfes nő zárkózott lett és sokakkal megszakította a kapcsolatot.
Daniel Freundról, az ellenzék állapotáról, a kordonbontásról, a 2024-es EP-választásról, valamint az ukrajnai háborúról is elmondta véleményét az elemző a Mandiner Reakció legutóbbi adásában.