Még a rutinosan végzett műtrágyaszórós munkafeladat során is elfordulhat súlyos baleset – mutatja a német eset. Öt javaslat a megelőzésre a mezőgazdaságban.
A Salgó Rallyval második futamához érkezik a HUMDA ORB1, ORB2, ORB3 és Historic Rally Bajnokság. Kövesd élőben velünk a május 26-27. között megrendezésre kerülő versenyt!
A hír elkeserítette a szülőket, akik dühösek, és cselekedni akarnak a 3500 lakosú Hosszúhetényben. A tankerület nem tud a problémáról, de a tanítói állásra megjelent a pályázat.
Felháborodtak a magyar börtönökben ülő magyar elítéltek, hogy sorra engedik ki onnan az elítélt külföldi embercsempészeket. Összeszedtük, mi a kiengedés jogi háttere, és megpróbáltuk megfejteni, mi lehetett a kormány motivációja. Röviden: a túlzsúfoltság megoldása és kiszúrás Brüsszellel.
„Már most is törvénytelen amit csinálnak, hiszen a szolidaritási hozzájárulás néven kivetett sarc meghaladja a kötelező feladatokra adott állami normatíva összegét” - nyilatkozta Wittinghoff Tamás.
Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja szerint bár a Twitter kilépett a félretájékoztatás elleni kódexből a kötelezettségek ettől még megmaradnak.
Magyarország területére 2023. május 26-án 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6829 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4774 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
Tudományos-fantasztikus gyereknapot szervez a Margitszigeti Szabadtéri Színház vasárnap, a rendezvényen a magyar őslénykutatás elismert szakemberei tartanak ismeretterjesztő előadásokat a dinoszauruszokról és az itthon fellelhető őshüllőkről.
A mondás, miszerint az ellentétek vonzzák egymást, közismert. Azonban lehetséges, hogy ez az állítás hamis, és az ismerkedések alapja a hasonló a hasonlót vonzza elv?
Az iskolai étkeztetésre vonatkozó új szabályok megállapításakor az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (Usda) az ízesített tej - beleértve a csokoládés, epres és más fajtákat - betiltását javasolja az általános és középiskolákban, mivel aggályosnak tartja a hozzáadott cukrok mennyiségét, ami a gyerekekre kifejezetten káros.
A Bayern München cukrászaként emlegetik azt a magyar fiatalembert, aki valójában lényegesen több, mint egy német focicsapat desszertmestere. Vaszilovics Ádám a legmenőbb éttermekben, de a Disney-nél is dolgozott, mielőtt Németországban helyezkedett volna el az Allianz Arenánál.
A ruandai chilipaprika piaci volumene egyre emelkedik, a belföldi és a külföldi kereslet egyaránt erős, mondta Jean-Claude Niyomugabo, a Speke Farms társalapítója.
Sok mindent gondolunk előzetesen az anyaságról – kívülállóként viszont ritkán merül fel, hogy borzasztó magányossá tehet, főleg az első hónapokban. Tóth Flóra a saját egykori tapasztalatait írta meg, hátha segít ezzel azoknak, akik most küzdenek ezzel.
Csúnya pártszakadás veheti el a magyarok egyébként is fogyatkozó esélyét arra, hogy bekerüljenek a pozsonyi parlamentbe. A magyar követelésekre nem reagálnak a szlovák pártok, annál inkább ácsingóznak a magyar szavazatokra.
Legalább ketten meghaltak, és több mint harmincan megsebesültek egy orosz rakétacsapásban a kelet-ukrajnai Dnyipro városában – közölték ukrán tisztviselők.
Az Egyesült Államok Iowa államának kormányzója pénteken aláírta azt a gyermekek védelmében hozott törvényt, amely megtiltja a tanárok számára, hogy hatodik évfolyam alatti diákokkal szexuális orientációval és gender identitással kapcsolatos kérdéseket vitassanak meg.
Remek formában teljesített a Forma-1-es Monacói Nagydíj nyitónapján Lando Norris, a McLaren versenyzője pedig azt reméli, a mai időmérőn is sikerül jó teljesítményt nyújtaniuk.
Elsőként indít Service Design szakirányú továbbképzést a MOME Magyarországon, ehhez, valamint a szakma világnapjához kapcsolódóan rendezik meg június 1-én a Service Design Meetup-ot a hamarosan induló képzés oktatóinak részvételével.