2023. május 27. szombat

máj. 27
11:27
6 mód a stresszmentes hálószoba kialakításához a jobb alvás érdekében (in.hu)
Ahhoz, hogy hálószobánk pihentető oázissá váljon, némi változtatásra lesz szükség.Az utolsó hely, ahol egy hosszú nap végén a rendetlenséggel szeretnénk foglalkozni, a hálószobánk. Miután mindent elrámoltunk a lakásban, ideális esetben a hálóban úgy érezhetjük, mintha visszavonulnánk a napi káosz elől. De a halom szennyes és az erős világítás ellen
máj. 27
11:33
Drasztikusan drágult az albérlet, de már nem a Belváros a legdrágább (Infostart)
Egy év alatt csaknem 20 százalékkal emelkedtek az albérletárak Budapesten: május közepén egy átlagos fővárosi lakás bérléséért havi 225 ezer forintot kellett fizetni, míg egy évvel ezelőtt csak 180 ezer forintot.
máj. 27
11:33
Végeláthatatlan sorokban haladnak a zarándokok a Kis-és Nagysomlyó közötti hegynyeregbe (hirado.hu)
Végeláthatatlan sorokban, keresztaljákba szerveződve haladnak a zarándokok a Kis-és Nagysomlyó közötti hegynyeregbe, hogy részt vegyenek a mai csíksomlyói pünkösdi búcsú szentmiséjén.
máj. 27
11:33
Nincs megegyezés, de néhány nappal eltolták az ítéletnapot Amerikában (Portfolio)
Bár sikerült csökkenteni a nézeteltéréseket a hétvégére, továbbra is kulcsfontosságú kérdésekben van egyet nem értés a demokraták és a republikánusok között a költségvetést illetően. Janet Yellen pénzügyminiszter bejelentette, hogy a tárca arra számít, június 5-ig lesz képes kifizetni kötelezettségeit a szövetségi állam, ha a törvényhozók addig nem
máj. 27
11:33
Lesújtó hírt kaptunk: családja körében elhunyt a magyar legenda (BorsOnline)
Meghalt a legendás magyar kosárlabdázó, Hódy László.
máj. 27
11:33
Interaktív honvédelmi kiállítás nyílt a Bálnában (Magyar Nemzet)
A veszélyek korában a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, éppen ezért ütőképes, modern haderőt építünk – mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.
máj. 27
11:39
Csíksomlyói búcsú: kövesse nálunk élőben az ünnepi szentmisét (hirado.hu)
A pünkösdvasárnap előtti szombaton tartották a csíksomlyói búcsút és zarándoklatot, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseményét.
máj. 27
11:39
"Elindultunk a nyeregbe" - Novák Katalin is részt vesz a csíksomlyói zarándoklaton (ATV)
Novák Katalin is részt vesz a legnagyobb magyar zarándoklaton Csíksomlyón: a köztársasági elnök a papságot és világi vezetőket közrefogó, székelyruhás fiatalok által kifeszített hagyományos kötélkordon jelképes oltalmában érkezett szombaton a szabadtéri Hármashalom-oltár elé, ahol helyi idő szerint fél egykor (Magyarországon 11:30-kor) kezdődik a p
máj. 27
11:39
Háború – dúlnak a harcok, de milyen áron? (TőzsdeFórum)
Nem csitul az Oroszország és Ukrajna közötti háború, az elmúlt időszakban súlyos összecsapások történtek Bahmut térségében. Súlyos harcokat követően végül az orosz haderő a város nagyrészét ellenőrzés alá tudta vonni. A szombat reggel közzétett orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint az elmúlt 1 napban további 480 orosz katona esett el.
máj. 27
11:39
A japán kormányfő közvetlenül tárgyalna Kim Dzsongunnal az elrabolt japánokról (hirado.hu)
Phenjan még 2002-ben elismerte, hogy a '60-as és '70-es években 13 japán állampolgárt elrabolt.
máj. 27
11:39
Novák Katalin is részt vesz a csíksomlyói búcsújáráson (Ripost)
Novák Katalin köztársasági elnök is részt vesz a Kárpát-medence legnagyobb vallási eseményén.
máj. 27
11:39
A világ első szabadidős terepjárójának felélesztésével robbantana az amerikai piacon a VW (vg.hu)
Félmillió Scout kelt el 1960 és 1980 között, és egy szenvedélyes rajongótábor jött létre.
máj. 27
11:39
Kinyitni a tantermek ajtaját, visszaadni a természetet a gyerekeknek – Zöld oktatási reform? (Képmás)
Miképpen lehet a természet, a kert adta lehetőségeket akár a matematikatanítás, akár a problémamegoldó képesség és az együttműködő készség fejlesztésének szolgálatába állítani? Dani-Ördög Dalma szociálpedagógus, Waldorf osztálytanító, dráma- és természetpedagógussal beszélgettünk, aki újragondolta a hagyományos iskolakertprogramot.
máj. 27
11:39
Hazánk a digitális állampolgári szolgáltatások terén is élen jár (Demokrata)
A nemzeti digitális tér létrehozásával Magyarország a digitális állampolgári szolgáltatások terén is élen jár.
máj. 27
11:39
Romániában készítették el a világ legnagyobb pólóját (Telex)
A román rögbiválogatott mezére hasonlító felső legalább félmillió műanyag palackból készült.
máj. 27
11:41
Jól hajtott az AutoWallis csoport (TőzsdeFórum)
Az AutoWallis csoport 100,5 milliárd forint árbevételt ért el az idei első negyedévben, 74 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakinál. Nettó nyeresége pedig 156 százalékkal, 4,98 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A csoport kamat-, adófizetés és amortizáció előtti e
máj. 27
11:45
Kiderült Lajos herceg bájos titka, az apjára ütött (Metropol)
Az öt éves hercegnek már most szívmelengető válasza van a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre.
máj. 27
11:45
Szaporítótelepet számoltak fel Gyöngyösön (Agroinform)
Az állatok borzalmas körülmények között éltek.
máj. 27
11:45
A dobogó és a nemzetközi porond a tét Debrecenben, több mint 10 ezer szurkoló előtt győznék le az Újpestet (m4sport.hu)
Az OTP Bank Liga idei utolsó, 33. forduló fordulójában óriási a tét a Debreceni VSC számára: ha legyőzi az Újpestet, bebiztosítják a harmadik helyet és a vele járó nemzetközi kupaindulást.
máj. 27
11:45
Harry hercegnek állítólag van egy titkos hotelszobája van, ahova Meghan Markle elől menekül (Life)
Az egyik brit napilap azt állítja, hogy Harry herceg időnként menekül a felesége elől. Olyankor egy az otthonukhoz közeli luxusszállodába megy, ahol szobát tart fenn magának arra az esetre, ha Meghan nélkül akarna lenni. Ugyanezen okokból állítólag egy Los Angeles-i privát luxusklubot is gyakran látogat.
máj. 27
11:45
Dróntámadás érte egy orosz olajvezeték adminisztratív épületét az orosz határon (Demokrata)
Dróntámadás rongálta meg az orosz-fehérorosz határon egy orosz olajvezeték adminisztratív épületét.
máj. 27
11:45
Hiába akadékoskodik Brüsszel, Magyarországon fennmarad a rezsicsökkentés (Mandiner)
„A rezsicsökkentés megszüntetésére az Európai Bizottság nem tehet javaslatot, ilyen joga nincsen, és Magyarország továbbra is meg fogja őrizni a rezsicsökkentés vívmányait” – fogalmazott Gulyás Gergely.
máj. 27
11:45
Dobrev Klára: Így emelné a béreket az Árnyékkormány (Nyugati Fény)
Konkrét javaslatokat dolgoztak ki.
máj. 27
11:45
F1: a második szabadedzésen helyreállt a rend Monacóban (Autószektor)
A címvédő és kétszeres vb-győztes holland - aki az idei pontversenyben is az élen áll - 65 ezredmásodperccel előzte meg Charles Leclerc-et, a Ferrari monacói pilótáját. Utóbbi mögött csapattársa, az első tréningen leggyorsabb spanyol Carlos Sainz Jr. végzett. Ő azonban nem tudta befejezni a gyakorlást, mert negyedórával a vége előtt a szalagkorlátn
máj. 27
11:45
Jól fogy a magyar bor itthon és külföldön is (Telex)
.
máj. 27
11:45
Megszavazták, majd felfüggesztették a durva abortusztilalmat Dél-Karolinában (naphire.hu)
Egy bíró leállította annak a törvénynek a végrehajtását, amely a legtöbb abortuszt betiltotta volna Dél-Karolinában.
máj. 27
11:51
Csocsesz és szerelme közösen fogyókúráznak (Blikk)
Csocsesz és Angéla mindent közösen csinálnak, együtt kezdtek bele az életmódváltásba is, nyárra ugyanis szeretnének formába kerülni. A mulatóssztár már többször próbált fogyókúrázni, ám úgy érzi, most találta meg azt a módszert, ami hosszú távon is eredményes lesz.
máj. 27
11:51
Lassan, de biztosan növekednek az agrárárak (Agroinform)
A tavalyi brutális emelkedés a múltté, 2023 első negyedévében jelentősen lassult az agrárárak növekedése.
máj. 27
11:51
Gyorsan fogynak a jegyek az atlétikai világbajnokságra (m4sport.hu)
Gyorsan fogynak a jegyek a nyári budapesti atlétikai világbajnokságra, kilencnapos bérlet már nem kapható minden kategóriában.
máj. 27
11:51
Fubar a Netflixen: Nem találod ki, mit jelent Schwarzenegger sorozatának címe (Mafab)
Már a Netflixen a Fubar, az Arnold Schwarzenegger akciósorozata. De tudod, mit jelent a címe.
máj. 27
11:51
Óriási változás az Airbnb-n, rengeteg szállásfoglaló örülhet (Hamu és Gyémánt)
Már ebben az évben bevezetik, és arra is van esély, hogy itthon is megjelenik a szolgáltatás, Az Airbnb részletfizetés lehetőséget vezet be a kanadai és egyesült államokbeli ügyfelei számára, számol be a hírről a Fintech. A szállásközvetítő a Klarna Bnpl („Buy Now, Pay Later”) fizetési megoldásokat nyújtó fintech céggel lépett partnerkapcs
máj. 27
11:51
Novák Katalin is részt vesz a zarándoklaton (Demokrata)
Novák Katalin is részt vesz a legnagyobb magyar zarándoklaton Csíksomlyón.
máj. 27
11:51
Berettyán Nándor: „A Csíksomlyói passió egy híd, amellyel egymáshoz kapcsolódhatunk” (Magyar Nemzet)
A Csíksomlói passió az isteni szeretetről és az összetartozásról szólt.
máj. 27
11:51
Saját rakétarendszer vigyáz a júliusi NATO-csúcs biztonságára (Helló Magyar)
Mint az a német védelmi minisztérium közleményében olvasható, egyéb szárazföldi, tengeri és légi védelmi "képességeket" is mozgósítanak a találkozó biztosítására
máj. 27
11:51
Könnyűszerkezetes ház omlott egy amerikai autópálya közepére (Telex)
Csodával határos módon még abban az autóban is csak könnyebben sérültek meg, amelyikre ráesett a ház.
máj. 27
11:53
Belezuhant autójával a patakba, mert el akarta kerülni a vadgázolást (Magyar Nemzet)
Sarudnál, a 3213-as út 18-as kilométerénél történt a baleset.
máj. 27
11:57
Dróntámadás érte egy orosz olajvezeték adminisztratív épületét az orosz határon (Infostart)
Dróntámadás rongálta meg az orosz-fehérorosz határon egy orosz olajvezeték adminisztratív épületét - közölte Pszkov megye kormányzója a Telegramon.
máj. 27
11:57
Csíksomlyói búcsú: Novák Katalin is részt vesz a zarándoklaton (hirado.hu)
A köztársasági elnök a papságot és világi vezetőket közrefogó, székelyruhás fiatalok által kifeszített hagyományos kötélkordon jelképes oltalmában érkezett szombaton a szabadtéri Hármashalom-oltár elé.
máj. 27
11:57
Dróntámadás érte egy orosz olajvezeték adminisztratív épületét (hirado.hu)
Az épületnél nagy robbanás történt.
máj. 27
11:57
A legjobb lencsefasírt recept, amiről meg nem mondod, hogy nem húsból készült (WMN)
Az egykori kislány, aki ha tehette, reggeltől estig szalámit, kolbászt és rántott húst evett, mára igyekszik elhagyni a húst, és elhozta az aktuális kedvenc vega fogását.
máj. 27
11:57
Döbbenetes titkot rejtenek a budapesti trolibuszok, nagyon kevesen tudják az igazságot (Promotions)
Kiderült az igazság arról, hogy valójában miért kezdődik 70-től a trolibuszok számozása.
máj. 27
11:57
Semjén Zsolt: Eltűnnek a magyar állampolgárok földrajzi korlátai (Magyar Nemzet)
A következő évtől minden magyarnak biztosítják a magyar nemzeti digitális tér elérését.
máj. 27
11:57
Közel egy napja nem jelentkeznek a serpák, akik Suhajda Szilárd megmentésére indultak (Mandiner)
Pénteken reggel elindult felfelé a Suhajda Szilárd hegymászó mentésére szervezett, háromfős serpa csapat.
máj. 27
11:57
Végleg leállítják a DCG egyik leányvállalatának működését (BitcoinBázis)
A Digital Currency Group (DCG), a kriptoipar egyik legnagyobb befektetési vállalata bejelentette, hogy leállítja a TradeBlock nevű leányvállalatának működését, amely
máj. 27
11:57
Brawn ötlete volt Schumacher 2006-os monacói csalása? – a német később beismerte a szándékosságot (Racing)
17 éve történt Michael Schumacher hírhedt leparkolása a Monacói Nagydíj időmérő edzésén. A német eleinte tagadott, de később Felipe Massának beismerte a szándékosságot.
máj. 27
12:03
Dühösek a lengyelek, mert Brüsszel megint rákényszerítené a migránsokat a tagállamokra (Magyar Nemzet)
Forrnak az indulatok Lengyelországban, miután kiderült, hogy Brüsszel ismét migránsokat osztana szét az EU-ban.
máj. 27
12:09
Veszélyben a Föld? Olyan napkitörésről jöttek hírek, hogy a szakember is azt mondja, szurkolni kell, hogy ne a bolygónk felé irányuljon (Blikk)
Egy, a Földnél négyszer nagyobb napfoltot figyeltek meg a csillagászok, ami bolygónk felé néz. Ha napkitörés lesz belőle, azt a Földön is érzékeljük majd – hívta fel a figyelmet Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.
máj. 27
12:09
Lassan, de biztosan növekednek az agrárárak (Agroinform)
A tavalyi brutális emelkedés a múlté, 2023 első negyedévében jelentősen lassult az agrárárak növekedése.
máj. 27
12:09
"Könyörgöm, mentsenek meg!" - Szívszorító utolsó üzenetek a Mount Everestről (ATV)
Nagyon kevesen vállalják azokat a kemény megpróbáltatásokat, amelyekkel a Mount Everest meghódítása közben meg kell küzdeniük. Rengetegen elhunytak már a felfelé vezető úton, és a kemény küzdelmekről tanúskodnak azok a hegymászók utolsó üzenetei is a 8848 méter magas hegyről.
máj. 27
12:09
Elképesztő érdeklődés, gyorsan fogynak a jegyek az atlétikai vb-re (Ripost)
Bár még majdnem három hónap van hátra az atlétikai világbajnokság kezdetéig, elfogytak a budapesti világverseny összes programjára érvényes, legjobb helyekre szóló „Szuperhős” bérletek.

Keresés