„Úgyis ki van már velem mindenük” – mondta a nő az utolsó szó jogán, amire a bíró félbeszakította a beszédét. Az elsőfokú ítélet csak részben módosult.
Ciprus ez Európai Unió nagyobb fokú, közvetlen részvételét kéri a két részre szakadt sziget újraegyesítéséhez - jelentette ki Nikosz Hrisztodulidisz csütörtöki berlini sajtótájékoztatóján.
A Nicolae Ciuca miniszterelnök vezette (leköszönő) román kormány év végéig két részletben folyósítandó, 2500 lejes (188 ezer forint) különjuttatást ígért a hétfő óta sztrájkoló pedagógusoknak – közölte csütörtökön Dan Carbunaru kormányszóvivő.
Nehezen találnak minőségi munkaerőt a hazai családi vállalkozások, pedig ezek a munkahelyek sokszor több előnnyel kecsegtetnek, mint a multis állások – világítottak rá szakértők és sikeres cégvezetők a Budapesti Corvinus Egyetem családi vállalkozásokról szóló keddi konferenciáján. Az eseményen elemezték, miért érdemes családi vállalkozásnál elhelye
Szeretett velük dolgozni, sajnálja, hogy az Aston Martin partnere lesz a japán motorgyártó. A Honda 2021 végén névleg kivonult a Forma-1-ből, de változatlanul e márka motorjai hajtják a Red Bullokat és az AlphaTaurikat, csak immár Red Bull Powertrains néven – a bikások saját motorfejlesztő üzemet hoztak létre, ahol néhány évig még a japánok támogat
A hivatás megtalálására, az önmegvalósításra és a sikerre mindenki vágyik, így nem csoda, hogy Az álommeló című üzleti reality egy egész országot szegezett a képernyő elé. Varró Szabolccsal, az RTL kreatív producerével rántjuk le a leplet arról, hogy mi a műsor igazi titka.
Az egész világ gyászolja Tina Turnert, aki tegnap, 83 éves korában távozott az élők sorából. A világsztárok közül többen a közösségi oldalukon búcsúztak a rock and roll királynőjétől.
A Nézőpont Intézet konferenciáján megtudtuk, mi az, amit még sokat fogunk hallani: szuverenista vétószövetség. Varga Judit szerint Európa ügyetlen mellékszereplőként botorkál a történelem színpadán, G. Fodor Gábor pedig megfejtette a Fidesz sikerének titkát.
Szomorú szimbólum: újabb kilátástalan vereségek fűződnek Felcsúthoz, az U17-es válogatott két meccsen 9 gólt kapott a miniszterelnök falujában. Épp a csapatot a legutóbbi meccsen csúnyán elverő írek példája mutat rá, hogy lehetne ezt jól is csinálni.
Aláírta a kolozsvári metróvonal tervezési és kivitelezési szerződését a város önkormányzata a török Gülermak, a francia Alstom és a román Arcada cégek alkotta konzorcium képviselőivel csütörtökön, a kolozsvári városháza üvegtermében.
Két autóval vesz részt az idei második futamon a Gulf Racing Hungary csapata, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó ORB2-ben, míg a Szilágyi Patrik – Érsek Krisztián páros ORC-ben indul.
Május első napjaiban egy nagyobb forrásátcsoportosítás részeként 57,9 milliárd forintot költött el a kormány, de nem hajlandóak elárulni, hogy mire ment el ez a pénz.
Az új vármegye- és országbérlet olcsó, egyszerű és korlátlan a kormány szerint, igaz, például a balatoni IC-ken egyelőre nem lehet használni. Mit gondolnak erről az emberek? Kiderül a videóból.
Május 24-én, szerda délelőtt Suhajda Szilárd Facebook-oldalán közölték, hogy a hegymászó bejelentkezett műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból. Azóta a magyar hegymászó nem ad életjelet magáról. Segélyhívás egyelőre nem érkezett és nem tudni, vajon merre járhat most Suhajda. Az RTL Híradó megkeresésére Suhajda Szilárd felesége, Legi
Bronzérmet nyert Spiesz Anna a női kardozók csütörtöki versenyében, a budapesti U23-as vívó Európa-bajnokság harmadik napján, melyen a párbajtőröző Keszthelyi Zsombor és Osman-Touson Maruán negyeddöntőig jutott, előbbi ötödik, utóbbi nyolcadik lett.
Sokan azt gondolták, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon aratott győzelem 50. évfordulója alkalmából összeáll majd az ABBA, azonban a jelek szerint ebből semmi nem lesz. Bjorn Ulvaeus és Benny Anderson elmondása alapján kizárt, hogy újra egyesítsék az erejüket Agnetha Fältskoggal és Anni-Frid Lyngstaddal, mivel anno megesküdtek arra, hogy soha többet
Balog Zoltán református püspök egy Facebook-bejegyzésben számolt be róla, hogy 88 éves korában meghalt Tellér Gyula miniszterelnöki megbízott - írja az Index.hu.
Rendben lezajlottak az írásbeli érettségi vizsgák a technikumokban. Ahogyan arról az uniside.hu beszámolt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) tájékoztatása szerint befejeződtek az írásbeli vizsgák az összes technikumban. Ezeken a képzőhelyeken ugyanazon tantárgyakból, ugyanazon a szinten adnak számot a diákok a középfokon megszerzett isme
A Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója, a kedvezőtlen globális gazdasági folyamatok, a továbbra is meglévő alapanyag-ellátási nehézségek és a megugró energiaköltségek ellenére is kimagasló eredményt ért el tavaly Magyarországon. 2022-ben a csoport teljes magyarországi nettó árbevétele – beleértve a nem konszolidált v
A magyar válogatott szövetségi kapitánya fogadni is merne rá, hogy a klubváltás előtt álló alapemberek elsődlegesen nem a pénz, hanem a fejlődési lehetőség alapján döntenek majd.
Rajongói kérdésekre válaszolt Molnár Anikó. Az Only Fans-modellkedésből élő celeb intim kérdésekre is felelt korlátozott ideig látható Instagram-storyjában.
Újra megtelnek május utolsó hosszú hétvégéjén a vízpartok és strandok országszerte. Pünkösdre már most több mint 420 ezer vendégéjszakát foglaltak le a magyarországi szálláshelyekre.