Michoacan államot évek óta erőszak sújtja, a kábítószerkartellek egymással harcolnak az állam egyes részeinek ellenőrzéséért és az illegális fakitermelés, bányászat és más tevékenységek kiterjesztéséért.
Az LGT zenekar évtizedeken át volt a magyarok kedvence, ami nem is csoda, hiszen olyan zenei zsenik alkottak benne, mint Presser Gábor és Somló Tamás. És bár a lemezeken és a koncerteken mindig teljes volt az összhang, Presser elárulta: a viták nem voltak ritkák a zenekar életében.
Az első negyedévben 0,4 százalékra gyorsult a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országainak GDP-növekedése a tavalyi utolsó negyedévhez képest, amikor 0,2 százalékos emelkedést jegyeztek fel.
A sztár egészen extrém készítményeket is fogyaszt, miközben betegsége nem múlik. Istentiszteletekben való segédkezéssel is igyekszik elviselhetőbbé tenni a bent eltöltött időt.
Egy eltévedt puskagolyó sebesített meg egy kétéves kisgyereket egy bölcsődében az egyesült államokbeli Utah államban, még vizsgálják honnan jöhetett a lövedék – írja az AP hírügynökség a hatóságok tájékoztatása alapján.
A Gkid kutatócég idén a Mastercard közreműködésével három tematikus rangsort állított össze: a Top15 legnagyobb forgalmú e-kereskedő mellett ismét elkészült a dedikáltan online Fmcg termékek eladásával foglalkozó cégeket tömörítő Top10-es lista, valamint a legalább bruttó 5 milliárdos online értékesítési sávot elérő, 100%-ban magyar tulajdonú keres
London, New York, Bécs után Budapesten is megnyitja kapuit a világsztárok élethű szobrait bemutató kiállítás, ahol olyan magyar legendák is helyet kaptak, mint a Király, Zámbó Jimmy!
Az ukrán Pivdennyi kikötő leállította működését, mert Oroszország nem engedi be a hajókat, így gyakorlatilag nem tartja be a biztonságos fekete-tengeri gabonaexportot lehetővé tevő megállapodást – közölte egy ukrán tisztviselő.
Csepelyi Adrienn elkísérhette a Budapesti Fesztiválzenekart európai turnéjuk egy szakaszán. Ha tudni akarod, milyen az élete ezeknek a csodálatos zenészeknek, Magyarország zenei nagyköveteinek, akkor olvasd el kolléganőnk izgalmas naplóját:
Új rekorder született, már ami az AppleTV+ legnézettebb sorozatait illeti. Az új rekorder pedig nem más, mint a Laura Dave bestseller regénye alapján készült Az utolsó szavai. A bő egy hónapja debütált sorozat igazi közönségkedvenceket utasított maga mögé.
Amerikai kutatók szerint „példátlan” eredményeket sikerült elérni a „karcsúsító oltással” elhízott serdülőknél: hosszú hetekig tartó szemaglutid-kezelés után a vizsgálati csoport tagjainak csaknem fele eléggé lefogyott ahhoz, hogy már ne minősüljön elhízottnak – írja a The Guardian. A Minnesotai Egyetem munkatársa, Aaron Kelly vezette kutatásban 20
Most múlik pontosan, és mi engedjük, hadd menjen tönkre az egyik legfontosabb hivatás, a tanári szakma, amelynek színvonala – és természetesen a pályán lévők száma – társadalmi és kulturális létfeltételünk. Apokaliptikus jövőt ígérnek a számok, és ezt csak egy nagy horderejű, komoly oktatásszakmai, társadalmi és politikai összefogással tudjuk megak
A Honda és az Aston Martin ma hajnalban bejelentette, hogy együtt vágnak neki az új motorérának. Ahogy tegnap már megírtuk, a japán gyártó is visszalép a száguldó cirkuszba 2026-ban, ám a Red Bull helyett, a kanadai-brit csapat besszállítói lesznek. 2021-ben döntött úgy a Honda, hogy ismét (2008 végén kiléptek) nem egyezik a jövőképük a sportág
Nem védte meg az európai felhasználók adatait - masszív, 1,2 milliárd eurós büntetéssel sújtották a Facebook és az Instagram gazdáját. Az eljáró hatóság úgy találta, hogy a Meta nevű cég megsértette az Európai Unió adatvédelmi elveit, amikor Európából az Egyesült Államokba küldött személyes információkat.
A tavalyi évben látványosan átrendeződött a kockázatitőke piaca, a magas kamatok mellett és tartósan kiszámíthatatlan pénzpiaci környezetben felértékelődött a tőke szerepe. A Széchenyi Alapoknál az elnök-vezérigazgatói tisztséget új szakember tölti be Deme Géza személyében, akivel továbbra is a nagyobb - például tőzsdére lépés környéki, sikeres - v
Durva vihar csapott le tegnap éjjel az országra. A kedd esti felhőszakadás, zivatar és szél fákat döntött ki, elektromos vezetékeket rongált meg, a rengeteg eső pedig megint mindent elárasztott.
Ez a személyiségtípus magabiztosabban kezeli azokat a házasságban felmerülő, elkerülhetetlen konfliktusokat.Az extravertáltaknak boldogabb házasságuk van, derül ki egy új kutatásból. Az ilyen személyeknek általában kevesebb házassági problémájuk van fiatal házasként, idővel pedig elégedettebbek a házasságukkal.Ennek oka az lehet, hogy az extravertá
Az izraeli parlament, a kneszet egész éjjel tartó vita és szavazás után elfogadta a 2023-as és a 2024-es költségvetést - jelentette a helyi média szerdán. A kneszetben zajló vita idején liberális izraeliek ezrei tüntettek Jeruzsálemben a törvényhozás épületénél az általuk "a fosztogatás éjszakájának" nevezett szavazássorozat ellen.
A Zalakerámia dolgozóinak akár 90 százaléka is elveszítheti a munkáját, még az sem kizárt, hogy a tófeji gyárat is bezárják. Az MSZP szerint a bányajáradék okozta a baj, a kormány szerint viszont a szankciók felelősek a kialakult helyzetért.
Az Aston Martin és a Honda bejelentette, a 2026-os új F1-es motorszabályok kezdetével partnerként működnek együtt. A zöld csapat egyúttal szakít a neki jelenleg támogatást nyújtó Mercedesszel.
Portugália napsütötte Algarve régiójának egyik népszerű úti célja is kezdi megunni az embertömeget, ezért idegenforgalmi adót vezetnének be: a tervek szerint a turistáknak a főszezonban éjszakánként két eurót kell majd fizetniük.