2023. május 24. szerda

máj. 24
11:03
Örömhírt kapott orvosától a nagybeteg színész (hirado.hu)
Három éve már, hogy Jeff Bridgesnél limfómát állapított meg az orvosa, a több éves kezelés azonban meghozta az eredményét.
máj. 24
11:03
Technikai probléma miatt elhalasztották a dél-koreai Nuri űrrakéta fellövését (hirado.hu)
A sikeres indítás Dél-Korea képességét igazolná arra, hogy saját rakétával műholdakat állítson pályára.
máj. 24
11:03
Recesszióra készülnek Európa legnagyobb gazdaságában – elromlott az üzleti hangulat (vg.hu)
Ez a mutató első havi csökkenése tavaly október óta.
máj. 24
11:03
A vízhiány és egy különleges arab öntözőrendszer ihlette regény nyert rangos díjat (Könyves Magazin)
A vízhiány és egy különleges arab öntözőrendszer ihlette regény nyert rangos díjat
máj. 24
11:03
Magyarországnak szuverén joga elengedni az embercsempészeket a bécsi magyar nagykövet szerint (SzMo)
Nagy Andor azt mondta: ez nem az osztrákok vagy más, szomszédos nép ellen irányul, hanem a hazai börtönviszonyok miatt kényszerültek erre a lépésre.
máj. 24
11:03
Hamis autódiagnosztikai eszközöket és szoftvereket foglalt le a NAV (Magyar Hírlap)
A pénzügyőrök iparjogvédelmi jogok megsértésének bűncselekménye miatt eljárást indítottak.
máj. 24
11:03
Hatalmas a bűnlajstroma a tizennégy éves fiatalnak, akit elfogott a rendőrség (Magyar Nemzet)
A fiatal sokszor és sok bűntényt követett el, igencsak amatőr módon.
máj. 24
11:03
A gazdasági nehézségek miatt a HR-büdzséket is át kell gondolni (Üzletem)
A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben minden vállalatnak jobban oda kell figyelnie a költségeire. Ez alól nem kivétel a munkaerőre fordított költség sem, mivel sokszor ez az egyik legnagyobb kiadás a kis- és középvállalatok életében.
máj. 24
11:03
Orbánék onnan kaptak irgalmatlan pofont, ahonnan a legkevésbé várták (naphire.hu)
Nemrég Magyarországon járt az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának küldöttsége, akik, mint kiderült, Budapest Airporttól is "tájékoztatást kaptak".
máj. 24
11:09
Már a legfelsőbb német szinteken is "kiakadást" okoztak egyes klímavédő aktivisták (Infostart)
Nem hagyták magukat a német klímavédők Olaf Scholz német kancellár rendkívül éles, tőle éppenséggel szokatlan bírálata nyomán.
máj. 24
11:09
Huszonnégymilliárd forintos hitelt vesz fel a Bkk (Blikk)
Huszonnégymilliárd forintos hitelt vesz fel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a városvezetés által meghirdetett "túlélőprogram" részeként
máj. 24
11:09
Mike Tyson árulta el a színész szörnyű titkát: agyvérzést kapott Jamie Foxx (Blikk)
A legutolsó film forgatásán egymást érték a bajok, a sztár kórházba került.
máj. 24
11:09
Rendben zajlanak az érettségi vizsgák a szakképzésben (hirado.hu)
A szakképzésben az érettségivel párhuzamosan elkezdődtek a szakmai vizsgák is – tudatta a tárca.
máj. 24
11:09
Élete első sorozatában szerepel Arnold Schwarzenegger (hirado.hu)
A színész a Netflixre érkező szériájában egy kiöregedő CIA ügynököt alakít, a sztori pedig sokaknak ismerős lehet, hiszen nagyon hasonlít egyik legnépszerűbb filmjére, a True Lies - Két tűz közöttre. Mint a premieren mesélte, éppen ezért vállalta el a szerepet.
máj. 24
11:09
A Pénzügyminisztérium idén is díjazza a pénzügyi tudatosságot (hirado.hu)
A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjra intézményfenntartók mellett iskolai szülői munkaközösségek terjeszthetnek fel jelölteket.
máj. 24
11:09
Nagyon gonosz becenevet adtak Vilmos barátai Katalinnak az esküvőjük előtt (Joy)
Katalin hercegné sem tudott olyan gyorsan beilleszkedni, mint azt gondolnád.
máj. 24
11:09
Vége van: Magyarországon is lecsap a Netflix a jelszómegosztásra (SzMo)
A streamingszolgáltató e-mailben fogja értesíteni az érintett felhasználókat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket az immár szabálytalanná váló gyakorlat megszüntetésére.
máj. 24
11:09
Sydney van den Bosch feneke nézők százezrei előtt villant ki, véletlenül okozott forró pillanatokat a csinos híresség (Promotions)
Nem úgy sikerült a mutatvány, ahogy azt Sydney van den Bosch remélte.
máj. 24
11:09
Tankolás: már ma is nagyot drágult, pénteken újabb durva emelkedés jön (Forbes)
Pénteken tovább drágul a tankolás. A benzin literenkénti ára 17 forinttal emelkedett csak ezen a héten.
máj. 24
11:09
Demkó Attila: Orosz propaganda – ukrán propaganda (Mandiner)
Az ukrán a megtámadott fél, nem teszek egyenlőségjelet a két oldal közé.
máj. 24
11:11
Ékszerek, fekete fellépő ruha: Zámbó Jimmy viaszszobra nem hiányozhatott a budapesti Madame Tussauds múzeumból (hirado.hu)
Több világváros után május 25-én Budapesten, a Palazzo Dorottyában is megnyílik a Madame Tussauds-kiállítás 51 élethű magyar és külföldi viaszfigurával.
máj. 24
11:11
Több mint 577 ezer forint a bruttó átlagkereset (Mandiner)
A KSH friss, 2023. márciusi adatai szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 16,6 százalékkal magasabb, mint egy éve.
máj. 24
11:15
A kormány kiemelt mértékben támogatja a magyarországi nemzetiségeket (hirado.hu)
Soltész Miklós elmondta, hogy kiemelkedő mértékben nőttek a nemzetiségi önkormányzatok és intézményeik központi forrásai.
máj. 24
11:15
Gyorsult az OECD-országok GDP-növekedése az első negyedévben (ProfitLine)
Az első negyedévben 0,4 százalékra gyorsult a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) országainak GDP-növekedése a tavalyi utolsó negyedévhez képest, amikor 0,2 százalékos emelkedést jegyeztek fel.
máj. 24
11:15
Nicolae Ciuca megerősítette, hogy pénteken lemond kormányfői tisztségéről (hirado.hu)
Ciuca azt mondta, hogy a leszögezett ütemterv szerint visszaadja megbízatását.
máj. 24
11:15
Újabb rokon kapcsolódott be Opitz Barbiék botrányába: az énekesnő nővérének is van véleménye (Life)
Nem csitul a botrány Opitz Barbi és Serleg Albert körül. Az énekesnő kiáll szerelme mellett, akármilyen súlyos vádakkal is illette a fiút Barbi édesapja. A napok óta tartó üzengetések után most megszólalt Barbi nővére is.
máj. 24
11:15
Adatokat gyűjtenek a vetési varjak károkozásáról (Magyar Hírlap)
A közlemény szerint az Európai Unióban védett állatok, ezért nem lehet hatékonyan védekezni ellenük.
máj. 24
11:15
Aranyélete van a diákoknak, a bankok versenyeznek a pénzükért (Bank360 blog)
A lakossági számlák közül általában a diákszámlákat lehet a legolcsóbban igénybe venni, erre a bankok egy része még rátett egy lapáttal és számos kedvezményt is kínálnak a kedvező számlavezetés mellé. Összegyűjtöttük az aktuálisan elérhető diákszámla kedvezményeket.
máj. 24
11:15
Nicolae Ciuca megerősítette: pénteken lemond kormányfői tisztségéről (Demokrata)
Az eredeti ütemtervnek megfelelően pénteken benyújtja lemondását kormányfői tisztségéről.
máj. 24
11:15
Az Európai Unió egyik legjobb politikája a keleti partnerség (Magyar Nemzet)
Főleg a mostani geopolitikai helyzetben nagy jelentősége van a keleti partnerségnek, írta a közösségi oldalán a külügyminiszter.
máj. 24
11:15
A főváros túlélőcsomagjának részeként 24 milliárdos hitelt vesz fel a BKK (Telex)
17 igennel, 2 nem szavazat ellenében, 9 tartózkodás mellett fogadták el a javaslatot.
máj. 24
11:15
Wagner-vezér: Az ukrán hadsereg magasan képzett, jól szervezett, a világ egyik legerősebbje (Telex)
Prigozsin szerint az orosz invázió eddig csak azt érte el, hogy militarizálja Ukrajnát, az orosz hadsereg pedig arra sincs felkészülve, hogy a saját területén verjen vissza támadásokat.
máj. 24
11:21
OKSZ: elfogyott az árstopos burgonya, ezért jogtalan a bírság (Menedzsment Fórum)
A kereskedők szerint ők nem tehetnek róla, hogy a tavalyi burgonyát már eladták, az idei pedig még terem, de a fogyasztóvédelem állandóan ellenőrzi őket.
máj. 24
11:21
Jó az, ha az asszony viseli a nadrágot otthon? (Blikk)
A "klasszikus" családmodell szerint a házasságban a férfi viseli a nadrágot: ő a pénzkereső, ő teremti meg felesége és gyerekei számára az anyagi biztonságot. Évszázadok, sőt évezredek során alakult ez így. A mai világban ez már korántsem egyértelmű. Sok kapcsolatban látványos, hogy a nő a főnök. Jól van ez így? Mit gondol erről?
máj. 24
11:21
Több mint 200 millió forintért vett tegnap saját részvényeket a Richter (Portfolio)
Tovább vette tegnap saját részvényeit a Richter, ezúttal 205 millió forintért vásárolt.
máj. 24
11:21
A Budapest Airport is konzultált az EP-vel (ATV)
„A találkozón a delegáció tájékoztatást kapott a repülőtérrel kapcsolatos, folyamatban lévő ügyekről, ahogyan más vállalatok ügyeiről is a jelenlegi magyarországi üzleti környezetben való működés kapcsán” – válaszolta a Budapest Airport a Hvg.hu azon kérdésére, amely azt az üzleti találkozót érintette, amelyen az Európai Parlament Költségvetési Ell
máj. 24
11:21
Videón a hetek óta pusztító kanadai erdőtűz (hirado.hu)
Csak hétvégén több mint 2800 kanadai és amerikai tűzoltó küzdött a május eleje óta tomboló erdőtüzek megfékezésével.
máj. 24
11:21
Apja viselkedése miatt fuccsolnak be Tóth Andi kapcsolatai? (Ripost)
Rossz férfiakat választ Andi?
máj. 24
11:21
Sainz kisebb sérülést szenvedett, Leclerc orra bukott a monacói F1-es focimeccsen (m4sport.hu)
Az F1-es társakkal focizott, majd a combját fájlalta Carlos Sainz kedden Monacóban. Kiderült, nincs miért aggódnia a Ferrarinak.
máj. 24
11:21
Hulladékgazdálkodás: észre kell venni a fáktól az erdőt (vg.hu)
A környezetkímélő technológiák fejlődésével párhuzamosan figyelmet kell fordítani a használatuk során képződő hulladékok kezelésére, újrahasznosítására is.
máj. 24
11:21
Hosszú Katinka élethű másával pózolt (Glamour)
Május 25-én nyílik meg a nagy nyilvánosság előtt az élethű viaszbábuiról ismert Madame Tussauds budapesti múzeuma. A kiállítás otthona a belvárosi Palazzo Dorottya, ahol még Hosszú Katinka élethű másával is találkozhatsz.
máj. 24
11:21
Ryan Gosling akcióvígjátékban lesz kaszkadőr, és a hazai mozikban is láthatjuk (Mafab)
Játszott már kaszkadőrt Ryan Gosling (galériánkban) a Drive – Gázt! című drámában, és hamarosan megint ilyen szerepben láthatjuk, ám most akcióvígjáték a műfaj. A hazai mozikba is jön a The Fall Guy.
máj. 24
11:21
Hamarosan indul az ukrán ellentámadás (Magyar Hírlap)
Ezt a hírszerzés vezetője mondta, aki elismerte, hogy a rendelkezésre álló fegyverzet nem elég Oroszország legyőzéséhez.
máj. 24
11:21
Magyar Növénytermesztésért termékdíjat kapott a Karintia (Agrárágazat)
Díjnyertes szóját és kevesebb inputanyaggal is termeszthető kalászosokat kínál a Karintia.
máj. 24
11:21
Cigány történetek a Néprajzi Múzeumban (Magyar Nemzet)
A tárlat Erdős Kamill etnográfus, nyelvész hagyatékát mutatja be.
máj. 24
11:21
Így alakítja át a mesterséges intelligencia a raktári műveleteket (Autószektor)
Hogyan profitálnak a raktárak az AI-ból Az intelligens raktár összekapcsolt technológiai eszközöket használ a működési hatékonyság növelése érdekében. A teljes folyamat, attól kezdve, hogy az áruk beérkeznek a raktárba, azonosítják és szortírozzák, feldolgozzák és csomagolják a kiszállításhoz, profitálhat az AI-ból. Nemcsak az olyan elektronikus ki
máj. 24
11:21
Borzalmas károkat okozott a tegnapi vihar Magyarországon (naphire.hu)
A tűzoltóknak bőven akadt feladatuk: kidőlt fákat, megrongálódott elektromos vezetékeket hagyott maga mögött a brutális vihar.
máj. 24
11:23
Jó a vásárlási kedv, árcsökkentést lengetett be az itthon is kedvelt divatlánc (vg.hu)
A piaci bizonytalanságok dacára további forgalombővülésre számít a Marks & Spencer, amely az alapanyagárak csökkenését azonnal áthárítaná a fogyasztókra.
máj. 24
11:23
Beszüntették az új-zélandiakat felháborító kivisimogatást a Miami Állatkertben (Magyar Nemzet)
A kivi a hét négy napján ki volt téve a nappali fénynek, idegenek tucatjai simogatták, szelfiztek vele, nevetgéltek rajta és úgy kezelték, mint egy játékszert.
máj. 24
11:25
A Fradi irigyelt titkáról tart előadást a klub vezérigazgatója (Magyar Nemzet)
Szalai Ádám Marco Rossi társaságában visszatér a Groupama Arénába a Football Forum Hungary-re..

Keresés