2023. május 23. kedd

máj. 23
13:03
Mehet, Safranek, és üdvözlöm a kedves feleségét! – nyolcvanéves a Macskafogó rendezője (Telex)
Ma ünnepli a születésnapját Ternovszky Béla, akinek Grabowskyt, Mr. Teufelt és Safraneket is köszönhetjük.
máj. 23
13:05
Az ukránok remélik, hogy nem a belgorodi támadás lesz az utolsó (ATV)
A Times Radionak nyilatkozott kedd reggel az ukrán védelmi minisztérium egyik tanácsadója, Jurij Sak, a téma pedig természetesen a belgorodi helyzet volt. Sak jelezte, hogy ideje volt már, hogy a Kreml-ellenes erők aktivizálják magukat Oroszországon belüle, továbbá nagyon bíznak benne az ukrán vezetésben, hogy nem ez volt az utolsó ilyen megmozdulá
máj. 23
13:09
Újabb jel, hogy nagyon kellenek a vendégmunkások Magyarországra (Piac és Profit)
A magyar munkaerőpiac rendkívül feszített, megváltozott a helyzet 2010-hez képest, jelentősen nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliségi ráta - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
máj. 23
13:09
Vizsgálatot indított a kormány a nyomott földárak miatt (Infostart)
Ezt az Agrárminisztérium államtitkára jelentette be az Országgyűlésben. Farkas Sándor beszélt az ukrán gabona behozatalának tilalmáról is.
máj. 23
13:09
Döbbenetes mennyiségű szemetet szedtek ki a Marosból (ATV)
607 zsák, a becslések szerint 3,6 tonnányi hulladékot gyűjtöttek össze a négynapos, Apátfalváról induló és Szegeden záruló Marosi PET Kupa résztvevői - tájékoztatta a szervező Természetfilm.hu Egyesület kedden az MTI-t.
máj. 23
13:09
Embertelen kísérletek zajlanak Észak-Koreában, többezer orvos segíti a diktátort a kínzásokban (Promotions)
Egy Észak-Koreából szökött nő mesél azokról a kimondhatatlan borzalmakról, amelyek az országban zajlanak.
máj. 23
13:09
Franciaország bevezeti a QR-kódos papi igazolványt (Magyar Hírlap)
Így próbálnák meg kivédeni az egyházon belüli visszaéléseket.
máj. 23
13:09
Kifizetné egy jó lakás árát Petőfi soraiért? Most megteheti 70 millió forintért! (Mandiner)
Ha megveszik, történelmi rekord születik, hiszen Magyarországon még soha nem adtak ennyi pénzt a szabadságharc költőjének autográf soraiért árverésen.
máj. 23
13:09
Döntött a parlament Novák Katalin munkahelyéről: Hatalmas változás jön a köztársasági elnök életében (Nyugati Fény)
Felfordul az élete.
máj. 23
13:09
Helyreigazítás (Telex)
.
máj. 23
13:09
Van valami a levegőben: figyelmeztet a népegészségügyi központ (naphire.hu)
Az egész országban kellemetlen napokat okozhatnak az allergiával küzdőknek a pázsitfűfélék, csak úgy szállnak a pollenek a levegőben.
máj. 23
13:11
Árváltozás jön a benzinkutatkon! Grafikonon mutatjuk a friss számokat! (Mandiner)
A 95-ös benzin átlagára szerdától várhatóan: 566 Ft/liter lesz.
máj. 23
13:15
35 százalékkal bővült az elektronikus fizetések forgalma (ProfitLine)
Az OTP Bank rendszereiben lebonyolított elektronikus fizetések forgalma az év első három hónapjában a megelőző negyedévhez képest ugyan 5,5 százalékkal visszaesett, éves összevetésben azonban 34,9 százalékkal bővült, amiben az infláció jelentős szerepet játszott - közölte az OTP Bank az MTI-vel kedden.
máj. 23
13:15
Kacsoh Dániel: Pankotai Lili megpihenhet, érkezik a noÁr, de már nem a jobb oktatás a cél, inkább a „rendszer” lebontása (Mandiner)
Ellentmondások és következetlenség terheli a legújabb civil mozgalmat, miközben a baloldal szerteszét próbálkozik vagy sunnyog.
máj. 23
13:21
Mi folyik a tőzsdéken? Mi lesz a világ legnagyobb vállalataival? (Portfolio)
Számos bizonytalansági tényező árnyékolja be idén a részvénypiacokat, többek között az amerikai államcsőd, a pénzügyi rendszer esetleges összeomlása és a bankválságok réme nyomja rá a bélyegét a befektetői hangulatra. Közel sem láthatunk azonban minden szektorban esést ebben a kaotikus környezetben, mondhatni a "legnagyobbakat" nem érte el a vihar,
máj. 23
13:21
Orbán Katarban beszélt arról, hogy Trumppal a veteránok klubját erősítik (444.hu)
A magyar miniszterelnök szerint az ukránok nem nyerhetnek a harcmezőn. A svédekkel borzalmas a politikai kapcsolat. Csetbot-üzemmódba kapcsolt a katari gazdasági fórumon.
máj. 23
13:21
Tóth Andi bombaformában van, és nem is akárkivel tölti az idejét (Glamour)
Tóth Andi énekesnőtől megszokhattuk már, hogy mindig bámulatosan néz ki, de legújabb videói és képei láttán soha nem tudunk elmenni amellett a tény mellett, hogy bombaformában van. Legutóbbi posztjában viszont nincs egyedül, egy nagyon különleges valakivel láthattuk őt együtt.
máj. 23
13:21
Emelkedett a GKI konjunktúramutatója - derűsebben látják a jövőt a vállalkozások (Növekedés)
A GVI Konjunktúramutató az októberi +4 pontról +24 pontra emelkedett. A mutató a felmérés 1998-as kezdete óta a legalacsonyabb értéket jelentő 2020. áprilisi -25 pontról másfél év alatt lényegében vissza emelkedett a koronavírus-járvány kitörését megelőző értékre (2019. október: +40 pont), 2022 második félévében azonban ismét jelentős csökkenés tör
máj. 23
13:21
A Whb Group a Győr Rally főtámogatójaként folytatja a sportszponzorációt (Autószektor)
Tökéletes helyszínen, az ETO Park Élményközpontnál lesz a WHB Győr Rally szervizparkja, miután a WHB Group a rendezvény névadó főtámogatója lett. A 2023. szeptember 8-10. között zajló versenyen a WHB Group a belvárosi gyorsasági szakasz családi nézői pontjának névadó partnere is lesz, valamint a lebonyolításban a cégcsoporthoz tartozó ETO Park Élmé
máj. 23
13:21
750 rászoruló család részesül a Mate palántaadományából (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 15.000 paradicsom-, paprika-, tök- és uborkapalántát nevelt karitatív célra az idei esztendőben.
máj. 23
13:23
Két baleset miatt torlódik az M1-es autópálya forgalma Hegyeshalom felé (Autószektor)
Azt írták, hogy baleset történt a sztráda 52-es kilométerénél, ezért sávlezárásra, torlódásra kell készülni. Aki teheti, már Bicskénél térjen le az 1-es főútra, majd Tatabányán keresztül térhet vissza az autópályára - tették hozzá. A 119-es kilométernél, az Arrabona pihenőnél több jármű ütközött össze, ezért a helyszínelés idejére a belső sávot lez
máj. 23
13:27
Már minden támadja a gyümölcsfákat, a kalászosokban a fuzárium fenyeget – növényvédelmi előrejelzés (Agroinform)
A gyümölcsösökben is kedvezők a körülmények a kórokozók fertőzéséhez, ne várjunk a védekezéssel! Az Agroinform.hu 2023. évi 21. heti növényvédelmi előrejelzése.
máj. 23
13:27
A németek már nagy hatótávolságú rakétákat adnának az ukránoknak (ATV)
Nagy-Britannia után Németországnak is támogatnia kell az orosz támadással szemben védekező Ukrajnát nagy hatótávolságú rakétákkal - sürgette egy keddi interjúban a szövetségi parlament (Bundestag-) legnagyobb ellenzéki pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik vezető külügyi szakpolitikusa.
máj. 23
13:27
NNK: allergiás tüneteket okoznak a fűfélék (Magyar Hírlap)
Honlapjukon naponta frissülő előrejelzés érhető el a várható pollenhelyzetről.
máj. 23
13:27
Kitört a balhé Németországban Orbán Viktor döntései miatt: Magyarországtól visszhangzik a sajtó (Nyugati Fény)
Egyre feszültebb a helyzet Orbánék miatt.
máj. 23
13:27
Verstappen és Alonso egy csapatban? – utóbbi szerint van esély, hogy ez megvalósuljon (Racing)
Fernando Alonso kijelentette, szeretné, ha egyszer Max Verstappennel egy csapatban versenyezne a Le Mans-i 24 órás futamon.
máj. 23
13:27
Tömeges megfigyelés: az EU 1,2 milliárd eurós büntetést szabott ki (BitcoinBázis)
Edward Snowden, az NSA egykori elemzője volt az, aki 2013-ban felfedte a világ előtt az angol-amerikai hírszerző ügynökségek által végzett
máj. 23
13:29
Az EU-nak nem tetszik, ahogy a migránsokkal bánik Görögország (Magyar Hírlap)
Akár kötelezettségszegési eljárást is indítanának ellenük.
máj. 23
13:29
A DK az Egységes Diákfront képviselőjével érkezik a státusztörvényről szóló belügyminiszteri egyeztetésre (Nyugati Fény)
Kiállnak a diákok mellett.
máj. 23
13:33
Újabb jel, hogy nagyon kellenek a vendégmunkások Magyarországra (Piac és Profit)
A magyar munkaerőpiac rendkívül feszített, megváltozott a helyzet 2010-hez képest, jelentősen nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliségi ráta - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
máj. 23
13:33
Megszavazta a választási törvény módosítását az Országgyűlés, Novák Katalin vétója is átment (Infostart)
Szavaztak a képviselők két képviselő mentelmi jogáról, és változnak a sajtóban megjelenő rágalmazó vagy becsületsértő cikkek következményei. Ezentúl Sándor-palotának hívják a köztársasági elnök hivatalát. Egyszerűsödnek egyes közműszolgáltatások és a családtámogatások adminisztrációja.
máj. 23
13:33
Napi négy órát mobiloznak a magyar gyerekek (Portfolio)
Naponta átlagosan majdnem négy órát használja a telefonját a 8-15 éves korosztály - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából a Fabricula kutatócég által készített kutatásból, amelynek részleteit kedden közölték az MTI-vel.
máj. 23
13:33
Kamilla torkig van Károly királlyal: kemény ultimátumot intézett az uralkodóhoz, aki élete legfájdalmasabb döntését hozta meg (Femcafe)
Harapófogóba került a 74 éves brit király: felesége és kisebbik fia, Harry herceg között kellett választania.
máj. 23
13:33
Barkóczi Balázs: Az árnyékkormány a magyarok utolsó reménye! (Demokrata)
Rétvári Bence válaszában elmondta, Gyurcsányné valójában Gyurcsány Ferenc utolsó reménye, hogy visszatérjen a hatalomba.
máj. 23
13:33
Elszólták magukat Brüsszelben: nem csak Magyarország vétózná az újabb szankciót (Mandiner)
Az uniós külügyminiszterek rövidesen megvitatják az Ukrajnának nyújtandó katonai segély újabb részletét és az Oroszország elleni új szankciókat.
máj. 23
13:33
Itt az Orbán-kormány kezdeményezése: új világnapot akarnak (naphire.hu)
A Magyar Közlönyben érdekes rendelet jelent meg: Szijjártó Péternek lobbiznia kell azért, hogy május 19-ét a sportszerűség világnapjává nyilvánítsák.
máj. 23
13:35
Orbán hátán kapaszkodna vissza az Európai Parlamentbe 2024-ben Daniel Freund (Mandiner)
A magyar miniszterelnök a német zöld képviselő egyetlen esélye az újraválasztásra.
máj. 23
13:39
Ilyen hatással lehet az EP-delegáció látogatása a Magyarországnak járó EU-s pénzekre (ATV)
Az ATV Start műsorában Lattmann Tamás nemzetközi jogász arról beszélt, hogy az Európai Parlamentnek lehet némi ráhatása az Európai Bizottságra, azonban az EU-s pénzek sorsáról csakis a Bizottság fog dönteni.
máj. 23
13:39
Hatékonyabb akkumulátorokkal kísérletezik a Tesla (Autónavigátor)
A BYD Auto a Tesla egyik legnagyobb versenytársa a villanyautók piacán, de minden jel szerint valamiféle együttműködés kezdődik a két
máj. 23
13:39
Joaquin Phoenix egy meleg szerelmet boncolgató filmben lesz látható (Joy)
Joaquin Phoenix mindig a zseniális alakításairól volt híres, amit legutóbbi és jövőbeni szerepe is nagyszerűen tükröz.
máj. 23
13:39
Levélfolyamból bontakozik ki a Kner család megrázó és felemelő története (Könyves Magazin)
A szerteágazó Kner-tradíciót a magyar könyvművészet legértékesebb hagyományai között tartja számon a művészettörténet. Parti Nagy Lajos jóvoltából pedig a család egy jószerivel elfeledett tagja, Piroska a gasztroirodalom ismert alakja lett nemrégiben. Izidor és Imre a nyomdászat megkerülhetetlen karakterei, de amint a Levelek a Kner család életéből
máj. 23
13:39
NMHH: napi négy órát játszik egy gyermek a telefonjával (Magyar Hírlap)
A legnépszerűbb közösségimédia-platformok érintettek az összes rögzített alkalmazásindítás felében.
máj. 23
13:39
KDNP: több intézkedéssel védjük a családokat és a vállalkozásokat (Demokrata)
A baloldal nem támogatja ezeket az intézkedéseket, ők minden erejükkel a magyar emberek ellen dolgoznak.
máj. 23
13:39
Újabb burkolt fenyítést címeztek a főpolgármesternek Gyurcsányék (Demokrata)
Az ATV stúdiójából üzenve tette helyre Karácsony Gergelyt Gréczy Zsolt.
máj. 23
13:39
K&H;: jönnek a qubitek, háttérbe szorulhatnak a klasszikus számítógépek (Üzletem)
A kvantumszámítógépek soha nem látott gyorsasággal oldanak meg rendkívül összetett problémákat. „A hétköznapi felhasználásra még néhány évet várni kell” – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
máj. 23
13:45
„Több szerénységet” – Helyre tette a Dk Karácsony Gergelyt (Blikk)
A DK rászólt Karácsony Gergely főpolgármesterre: nagyobb szerénységet várnak tőle, illetve visszafogottságot javasolnak, amikor a 2024-es indulási esélyeiről nyilatkozik.
máj. 23
13:45
Megzsarolhatta Bill Gatest Jeffrey Epstein (Infostart)
Egy orosz bridzsezővel folytatott viszonya miatt próbálta zsarolni az emberkereskedelemért elítélt szexuális bűnöző a Microsoft alapítóját.
máj. 23
13:45
Országos toborzókampányt indított a büntetés-végrehajtás (ProfitLine)
Országos toborzókampányt indított a büntetés-végrehajtás, a szervezet többek között életre szóló hivatást, stabil munkahelyet kínál a jelentkezőknek - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel kedden.
máj. 23
13:45
Bizonytalan mozgások a magyar tőzsdén (Portfolio)
Nem látszik határozott irány a magyar tőzsdén kedd délután, a BUX tegnapi záróértéke közelében jár, a blue chipek pedig vegyesen teljesítenek.
máj. 23
13:45
Orbán Viktor: Tűzszünetre van szükség, mert az ukrajnai háborúban minden nap sok ember hal meg (Magyar Hírlap)
Nekünk megvan a saját kultúránk, a saját életformánk, ne tessék beleavatkozni, kérem! – üzente a kormányfő az amerikai demokratáknak.

Keresés