Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A bitcoin árfolyama immár 10 napja képtelen elrugaszkodni a 26 600 dolláros régióból. A küszködést még nála is látványosabban fejezi ki az ETH grafikonja, ami a hét minden napján kísérletet tett az emelkedésre, ám 1825 dollánál mintha mindig egy láthatatlan falba ütközött volna, képtelen volt efölött zárni. A következő napokban továbbra is fenntarh
Ma lesz a parlamentben a TAB-módosítókról a vita, kedden pedig a zárószavazás is - de nemcsak az önkormányzati, hanem az országgyűlési választások előtt egy évvel sem lehet majd időközi képviselő-választást tartani, ha elfogadják a három módosítást.
Egy győzelem, három vereség és a Vfl Bochum elleni döntetlen után biztossá vált, Dárdai Pál sem fogja tudni megmenteni a Herthát a kieséstől és a fővárosiak a következő szezonban a német másodosztályban lépnek majd pályára.
A beszerzett eszközök nagy részét soha nem használták, mert nem is feleltek meg az EU-s szabványoknak. Az állam több száz milliárdot költött el ezekre. Hamarabb darálták le az iratokat, mint hogy a gépeket használták volna Már 2021 novemberében megsemmisítette a külügyminisztérium a másfél évvel korábban kötött gyanús, túlárazott malajziai lélegzte
Az Egyesült Államok legnagyobb városa, New York elveszítette lakossága több mint 5 százalékát, 468 ezer embert 2020 áprilisa és 2022 júliusa között - derül ki az amerikai adatnyilvántartó hivatal (US Census Bureau) új összegzéséből.
Az utóbbi években nőtt a stressz, a szorongás a munkahelyeken, a pszichológusi várólisták is hosszabbak - fogalmazza meg tapasztalatait Szatmáriné dr. Balogh Mária munka- és szervezet szakpszichológus. Különösen veszélyeztetettek a középvezetők, pedig a munkaerő-megtartás kulcsa az ő kezükben van. Mit tehet egy cég és mit a munkavállaló a mentális
Forró téma a zöldség-gyümölcsök csomagolása az utóbbi időben. A fogyasztói igényekre hivatkozva és környezetvédelmi megfontolásból sokan támadják különösen a műanyag csomagolóanyagokat, az EU pedig szigorú szabályozást tervez a hulladék csökkentése érdekében.
Egy hónapja jött ki a börtönből, ahol drogkereskedelem gyanújával ült. Kérdeztük arról is, hogy most is piacra dobná-e a „Kurvák, kokain, kereszténydemokráczia” és az „O1G” pólóit. Interjú.
Ukrajna gabonatermelése – amely sokáig az exportbevételek és a globális gabonapiacok mozgatórugója volt – máris meredeken visszaesett a háború miatt, amely megzavarta az exportot, csökkentette a műtrágyákhoz való hozzáférést és hatalmas mezőgazdasági területeket tett nem megfelelően művelhetővé, plusz teher a gazdálkodónak, hogy sok dolgozó vonult
Néhány héttel Federico Valverde ügye után ismét botrányba fulladt a Real Madrid mérkőzése: a királyi gárda brazil válogatott labdarúgóját, Vinícius Júniort rasszista támadások érték a Valencia ellen 1–0-ra elveszített vasárnap esti spanyol bajnokin.
A panasztörvényről van szó, amely alapján eredetileg feljelentést tehetett volna az, aki kétségbe vonta volna, hogy házasság csak férfi és nő között lehetséges, és az anya nő, az apa férfi.