A legendás színésznő egykori gödöllői házát egy család vette meg, akik nagy gondot fordítanak a "tündérkertre", ami körülveszi az épületet. Beköltözésük után a házban a színésznő ereklyéire bukkantak.
A másfél hete történt vérfürdő után az ezüst most próbálta megvetni a lábát 24 dollár környékén. Kritikus feladat vár a bikákra, hiszen a 24 dolláros szint megtartása sorsdöntő lehet az elkövetkezendő hónapok trendjét tekintve. Ezen szint körül alakult ki még a tavaly decemberben induló, majd három hónapon át húzódó konszolidációs intervallum közép
Többféleképpen is felhasználható lakhatásra az egészség- és önsegélyező pénztári megtakarítás, amelyhez állami támogatás formájában 20 százalékos adó-visszatérítés jár – hívta fel a figyelmet az ingatlan.com és a money.hu vasárnapi elemzésében. Közlésük szerint az albérletárak emelkedtek idén, ugyanakkor van olyan megoldás, amellyel lefaraghatók a
Totyik Tamás eddigi alelnököt választotta elnökévé a Pedagógusok Szakszervezetének kongresszusa. Az új vezető az InfoRádióban foglalta össze, hogyan kellene megújítani meg az magyar oktatási rendszert.
Agrárium 2023 címmel elindult a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nagymintás, reprezentatív mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírása. Az adatszolgáltatásra kiválasztott gazdaságok május 15. és 31. között önállóan, online tölthetik ki a kérdőívet. Ez a legegyszerűbb, leggyorsabb és legkényelmesebb módja az adatszolgáltatási kötelezettség teljes
1,3 milliárd dolláros bírságot kapott a Facebook anyacége, a Meta, mivel a felhasználók adatait az Egyesült Államokba továbbította. A Facebook anyacége, a Meta 1,3 milliárd dolláros bírságot kapott az Európai Unió adatvédelmi szabályozóitól, amiért felhasználói adatokat küldött az Egyesült Államokba, írja a Wall Street Journal az az ügyre rálátó fo
Fokozott vulkáni tevékenységet mutat a Mexikóváros közelében lévő Popocatépetl tűzhányó, a levegőbe került nagy mennyiségű hamu miatt a hatóságok az elmúlt hétvégén több órára lezárták a mexikói főváros két fő repülőterét, és megemelték a vulkán miatti riasztási szintet is.
A hazai lakáspiacon az európai országok többségéhez hasonlóan 2022 második felében fordulat következett be. 2022 negyedik negyedévében az adásvételek száma jelentősen, 36 százalékkal mérséklődött az előző évhez képest, a lakásárak pedig enyhén, mintegy 3,6 százalékkal csökkentek az előző negyedévhez viszonyítva. A lakáspiac keresleti és kínálati ol
A román tanárok 2005 óta először sztrájkoltak hétfőn a fizetésük miatt, miután a koalíciós kormánnyal folytatott tárgyalások az utolsó pillanatban kudarcba fulladtak - számolt be róla a Reuters.
Múlt héten látott napvilágot a hír, hogy Opitz Barbi kibékült szerelmével, Serleg Alberttel. Az énekesnő apukája nagyon aggódik a lánya életéért, dühét és csalódottságát egy TikTok-videóban fejezte ki.
Az egészségtudatos táplálkozás fejlődésével és a fenntarthatósági törekvésekkel összehangban egyre inkább fókuszba kerülnek azok az egészséges és alternatív megoldások, melyekkel a mezőgazdaság hozzájárulhat a környezettudatos gazdaság kialakításához. A repce számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik mind a termesztés, mind a felhasználás területén
Idén sem marad el a jótékonysági mérkőzés Monacóban, a versenyzők csapatában több aktív pilóta neve is feltűnik. A már hagyománynak számító focimeccs idén is megrendezésre kerül a hercegségben. Ám a jól megszokott szerdai nap helyett, idén kedden lépnek pályára a versenyzők és sztárok a Louis II. stadionban. Ebben az évben is jótékonysági célokra f
Ahogy enyhül az idő, egyre többet leszünk a szabadban, egymást érik a jobbnál jobb túrák. Ugyanakkor ez az időszak a kullancsoknak is kedvez, fontos komolyan venni az általuk terjesztett betegségek elleni megelőzést, hogy ép testben és lélekben járhassuk tovább az erdőket. Íme néhány tipp.
Enyhe pluszban, iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint, miután a BUX 215,86 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel 46 587,39 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt.
„Nagyjából egymilliárd eurót irányoztunk elő a következő évekre a magyarországi beruházásokra”, amely hálózati fejlesztések megvalósítására „készek és képesek vagyunk”, de „a kiszámítható szabályozói környezet kulcsfontosságú tényező számunkra” – hangsúlyozta Guntram Würzberg a Portfolio-nak adott exkluzív nagyinterjúban. Az E.ON Hungária Csoport e
Kiterjedt európai uniós és magyar szabályozás foglalja keretrendszerbe a környezetbarát jellegre utaló állításokat, jelzéseket, így amennyiben a vállalkozások környezeti állításokkal, jelölésekkel kívánják népszerűsíteni termékeiket, szolgáltatásaikat, ahhoz, hogy elkerüljék a fogyasztók megtévesztése miatti hatósági szankciókat, alapelvárás az ága
Rúzsa Magdi 2022 februárjában hármas ikreknek adott életet. A csöppségek azóta hatalmasat nőttek, és készek közösen felfedezni a világot. Az énekesnő ismét elképesztően vagány fotót posztolt, ami egy újabb kalandba engedett betekintést.