Közösségi házat építenek Tápszentmiklóson a Széchenyi Terv Plusz programban elnyert csaknem 250 millió forint támogatásból - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron vármegyei település önkormányzata az MTI-t.
A gyermekek fejlődése születésüktől kezdődően összetett folyamat, amely részben a mozgásfejlődésből (ezen belül is a nagy- és a finom mozgások fejlődéséből), a nyelvi, a kognitív (gondolkodásmódbeli) és a pszichoszociális fejlődésből áll.
Hétfőn befejeződik a 3-as metróvonal felújítása, kora délutántól újra minden állomáson megállnak majd a szerelvények, így véget ér a metrópótlás és átalakul a forgalmi rend a belvárosban - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.
A Bankmonitor szakértői szerint a kamatstop kivezetése után sok adós hiteltörlesztője akár meg is duplázódhat ideiglenesen, amire célszerű felkészülni.
"A NÉBIH végzése alapján visszahívást rendelünk el" - írja honlapján a Nutriversum, akinek sok terméke szója allergént tartalmazhat, ám ez nincs feltüntetve a csomagoláson.
Október 24. és 28. között a nézők nyolc-nyolc nagyjáték- és dokumentumfilmet, húsz rövidfilmet és négy kísérleti filmet láthatnak a szegedi Belvárosi Moziban.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati éves rendes közgyűlésén bejelentette, hogy a péntek este érvénybe lépett kormányrendelet-módosítás értelmében 124,9 milliárdról 125,2 milliárd forintra emelkedett a sporttámogatásra fordítható éves társaságiadó (TAO)-keret.
A cukor tőzsdei ára meredeken emelkedett az utóbbi időben, elérve az utóbbi évtized legmagasabb szintjét. Lengyelországban arra számítanak, hogy a következő hónapokban tovább emelkedik az ár.
Különleges retró vasúti szerelvény indul vasárnap Szegedről Hódmezővásárhelyen át Makóra, valamint az alföldi városból az egykori közvetlen gyorsvonatok hangulatát idézve Budapestre – tájékoztatott a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
A péntek este érvénybe lépett kormányrendelet-módosítás értelmében 124,9 milliárdról 125,2 milliárd forintra emelkedett a sporttámogatásra fordítható éves társaságiadó (TAO)-keret - jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati éves rendes közgyűlésén.
Veszprém prezentációját is magában foglaló rendezvényen jelen volt Magyarország londoni nagykövete, Kumin Ferenc, valamint Laura Popescu román és Jannisz Causzisz görög nagykövet is.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Bármilyen hódítóval vagy hódítási kísérlettel bátran és önbizalommal nézhetnek szembe a magyarok mindaddig, amíg megtartják államukat és keresztény hitüket.
Idén környezetvédelmi témában hirdetik meg az Álljon meg egy novellára! című irodalmi pályázatot: olyan alkotásokat várnak egyoldalas terjedelemben, amelyek megoldásokat fogalmaznak meg környezetünk jobbá tételére, vagy éppen a Föld megmentésére - tájékoztatták a szervezők az MTI-t csütörtökön.
A munkavállalói jogok esetében több hiányosságot is feltárt az Eurofound magyar munkaerőpiaci környezetet felmérő kutatása. Kiemelik, hogy az uniós irányelvek egy részét nem megfelelően ültették át, kritikaként róják fel, hogy az érdekképviseleteket, a szakszervezeteket és a szociális partnereket alig vonják be a döntéshozatalba. Mindeközben az ors
A nyugati országok "kolosszális kockázatot" vállalnának azzal, ha F-16-os harci repülőgépeket adnának Kijevnek - jelentette ki szombaton Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes.