Eddie Murphy állítólag tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy ő alakítsa Clouseau felügyelőt a készülő Rózsaszín párduc rebootban. A Rózsaszín párduc-franchise az 1963-as mozival startolt el, amelynek főszerepében Peter Sellers játszotta Jacques Clouseau felügyelőt. Az ikonikus karaktert ezután Alan Arkin, Roger Moore és Steve Martin is megfo
Eddie Murphy állítólag tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy ő alakítsa Clouseau felügyelőt a készülő Rózsaszín párduc rebootban. A Rózsaszín párduc-franchise az 1963-as mozival startolt el, amelynek főszerepében Peter Sellers játszotta Jacques Clouseau felügyelőt. Az ikonikus karaktert ezután Alan Arkin, Roger Moore és Steve Martin is megfo
Az európai magántőke szektor kihívásokkal néz szembe a hitelfinanszírozás hiánya miatt – derült ki a Roland Berger tanulmányából. Az ágazat az uralkodó gazdasági és politikai bizonytalanságok miatt óvatosan lépked.
Nagy Károly ellenzéki képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy a Fővárosi Önkormányzat egyetlen forinttal sem veszi ki a részét az Üllői út XVIII. kerületi szakaszának felújításából.
Tíz évvel azután, hogy az Európai Bizottság két tisztségviselőjét pénzmosással és vesztegetéssel gyanúsítottak meg, egyikük még mindig a bizottságnál dolgozik, a másik pedig tavaly óta bőkezű közalkalmazotti nyugdíjból él.
A héten Kambodzsa zsinórban a második parlamenti választásról is kizárta a legfőbb ellenzéki pártot. Kambodzsa és Kína is nemcsak az EU-n belüli lobbitársként tekint Magyarországra, hanem inspirációként is, amely hozzájuk hasonlóan buzgón állítja, hogy egyetlen más államnak sincs joga a belügyeikbe beleszólni. Káncz Csaba jegyzete.
Elképesztő állapotok uralkodnak Nógrádsipeken. A településen villámáradások okoztak hatalmas károkat, a víz térdig ért, nagyjából 300 ház és 600 ember került veszélybe. A falu egy völgyben fekszik, ezért a magas területekről nagy sebességgel zúdult le az áradat – derült ki az RTL Híradóból.
Számos nőnél a havi vérzés ideje alatt vagy a megelőző időszakban, az úgynevezett premenstruációs időszakban jelentkezhetnek járulékos tünetek, nem csak az alhasi fájdalom. Ezek összefüggése a hormonális ciklussal kérdéses, kevés vizsgálat foglalkozott a nők beszámolóival, hogy reálisak-e a nők visszatérő panaszai, illetve a jelenség háttere sem ti
Milyen világ az, ahol egy lány azt fogalmazza meg magában: bárcsak inkább dohányzott volna, hátha akkor békén hagyják, és nem kell az autók közé menekülnie?
A tájékoztatás szerint a balesethez a rakamazi önkéntes és a nyíregyházi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik a mentőkkel közösen egy embert emeltek ki az egyik járműből. A helyszínen, ahová mentőhelikoptert is riasztottak, teljes szélességében lezárták az utat. Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-ne
Április közepén érdekes szakmai tanácskozást tartottak Nádudvaron, a Nagisz Zrt. központi irodájában. Benedek Fülöp, a Nagisz Zrt. és a Hage Zrt. igazgatóságának az elnöke üdvözölte Pásztor Szabolcs országos főállatorvost és Vajda Lajost, az Országos Járványvédelmi Központ igazgatóját. A Nagisz Zrt.-t Kovács Herman vezérigazgató, Csirkés László ált
A Takarék Központi Követeléskezelő Zrt.-ről van szó, amely nem lett része a takarékszövetkezeti integrációnak, hanem önállóan, új névvel és tulajdonosokkal folytatja tevékenységét.
Több mint 600 óvodaépületet újítottak fel 2019 és 2022 között a Magyar Falu Program támogatásával - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Tolna vármegyei Őcsényben.
Montana lett az első tagállam az Egyesült Államokban, ahol döntöttek arról, hogy teljes egészében betiltják a kínai fejlesztésű TikTok videómegosztó alkalmazás használatát. A 2024. január 1-jétől érvényes tilalomról szóló jogszabályt helyi idő szerint szerdán írta alá Greg Gianforte, az állam republikánus kormányzója.
A műanyagiparban érdekelt, hazai tulajdonú Trimetrik Kft. élvonalbeli technológiákat (Ipar 4.0, robotika, szenzortechnika) integráló, műanyag alkatrészeket termelő gyárat létesít Székesfehérváron, a Magyar Multi Program támogatásából.
Május 3-án a békésen demonstráló diákok a Himnuszt énekelték, amikor lökdösni kezdték őket a rendőrök. A helyzet percek alatt eldurvult, előkerült a könnygáz, és a NER regnálása alatt sosem látott erőszakba fulladt az este. Helyszíni felvételekből, a rendőrök videóiból és interjúkból rekonstruáljuk, hogy mi történt, és jogos volt-e a rendőrök fellé
Sok rajong kiábrándult a sztárból.Johnny Depp állt a figyelem középpontjában a Cannes-i filmfesztiválon - de nem csak a Jeanne du Barry című francia életrajzi filmben nyújtott alakítása miatt beszéltek róla az emberek.A kedden a vörös szőnyegen felvonuló színészről készült fotók gyorsan bejárták az internetet, és sok rajongó a nem éppen jó állapot
Zalaegerszegen júliustól a helyi közlekedési járatokon is elfogadják a vármegye- és országbérleteteket, erről döntött a város képviselőtestülete a május 18-i közgyűlésen. Ezzel Zalaegerszeg lesz az első város, ahol az utazók nemcsak a helyközi Volánbusz járatokon, de a helyi buszokon is igénybe vehetik az újfajta bérleteket, vagyis a zalai megyeszé