A 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál zárónapján, május 14-én a Dürer Kertben, adták át a legjobb képregényeknek járó Alfabéta-díjakat, valamint a Korcsmáros Pál emlékére alapított, kimagasló teljesítményt elismerő Korcsmáros-díjat, írja a Magyar Képregény Szövetség. Fotó: Kőrösi Tamás
A rendre megbízható információkkal rendelkező Fabrizio Romano értesülései szerint Szerhij Rebrov lesz az ukrán labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
Az Európai Bizottság a POLITICO által látott új bizottsági program szerint a Green Deal négy kulcsfontosságú jogszabályát késleltette. Tekintettel arra, hogy a következő uniós választások már a küszöbön állnak, Ursula von der Leyen Bizottsága számára ketyeg az óra, hogy mandátumának lejárta előtt véglegesítse a csomagot. Eközben Franciaország is fo
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított az egyik legnépszerűbb jegyportál, az Eventim hazai üzemeltetőjével szemben, mivel bizonyos költségekről vélhetően nem tájékoztatja kellő időben a felhasználókat.
Érdekes eredményt hozott az Allianz felmérése, amely szerint a férfiak több bevétellel, több megtakarítással rendelkeznek, mint a nők, ráadásul magabiztosabbnak is tartják magukat a pénzügyekben. Az eredményekszerint minden második magyar tudatosnak tartja magát ezen a téren, ennek ellenére az összkép nem túl jó: a magyarok mintegy 80 százaléka ugy
Legjobb esetben is csak az évtized végére eshet le az elektromos autók ára Európában. Ez a kínai márkák kezére játszik, amelyek be fognak törni a piacra, viszont évekbe telik, hogy elterjedjenek.
Míg az egyedüllét teljesen természetes, ha az életünk része, ha magánnyal küzdünk, azzal bizony komolyan érdemes foglalkoznunk. Ha elszigeteltnek vagy kirekesztettnek érzed magad, sőt azt is érzed, hogy nem tartozol senkihez, vagy nincsenek körülötted olyanok, akikre számíthatsz, az borzasztóan komor élmény lehet, amit nem csak a lelked, de a teste
2021 áprilisában ugyanis az Eu elfogadta a mesterséges intelligencia szabályozása, az Ai Act tervezetét. Az új törvényjavaslat végső részleteit a következő hetekben vitatják meg az Eu jogalkotó szervei. A tervezett szabályozás fontos lépés a mesterséges intelligencia biztonságos és etikus fejlesztése, egyben a digitális technológia iránti bizalom m
Kollányi Zsuzsi ikerpárral mérkőzött meg a Szerencsekerék című Tv2-es showműsorban. Bár velük is jól kijött, leginkább Kasza Tibi jelenlétének örült, akivel végig cukkolták egymást.
Mivé lettünk? Hol van az isteni arcunk? Milyen időket élünk, hogy szinte csak a sátáni cselekedetek uralják a világot? Ki az, aki magyarázatot – hiteles magyarázatot – ad hétköznapjaink borzalmas, embertelen tetteire.
A maximális menetteljesítményre edzett MINI John Cooper Works modellek a brit prémiumgyártó portfóliójának csúcsán képviselik a márkára jellemző, gokartos vezetési élményt. A 999 darabos limitált szériaként elkészülő MINI John Cooper Works 1to6 Edition különkiadás most a hajtáslánc erőteljes sportosságát módfelett eredeti stílusban nyomatékosítja.
Több pontban is sérülnek a munkavállalói jogok Magyarországon – állapította meg a napokban a Szociális Jogok Európai Bizottsága. A szervezet szerint a nemzetközi egyezmény minimumának sem felel meg egyebek között a korábban a Magyar Szakszervezeti Szövetség által is sokat kritizált rabszolgatörvény, amely lehetővé teszi a 12 hónapot meghaladó munka
Ahogy arról a Portfolio tegnap beszámolt, a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető bejelentette, hogy olajszállítási és tárolási szerződést kötött a Mollal, miután a két félnek több mint egy éven át tartó tárgyalás után sikerült megállapodnia. A hazai olajcég ma reagált a hírre, és a közleménynek nem éppen pozitív a kicsengése. Arra, hogy a Mol egyfaj
Valószínűleg robbanás történt a Szimferopol és Szevasztopol közötti vonalon. A megszálló hatóságok „illetéktelen személyek beavatkozására” gyanakodnak.
Egy piac a helyi identitás erősítésében is fontos szerepet tölt be, hiszen vásárlás közben van tere a beszélgetésnek , ezen keresztül új kapcsolatok, barátságok születhetnek- jelentette ki dr. Nobilis Márton, az Agárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára, a helyi piac átadó ünnepségén, kedden, Bárándon.
Elutasították a SEC, az Egyesült Államok értékpapír-felügyeleti hatóságának azon kérelmét, amelyben azt kérték, hogy a volt igazgató, William Hinman beszédét
Csütörtökökre virradóra ismét orosz rakétatámadás érte Kijevet, robbanásokat is jelentettek az ukrán fővárosból. A légvédelmi szirénák megszólaltak Ukrajna más részein is.
Akár komoly hátrányt is szenvedhetnek a mindennapi életben a koronavírus ideje alatt született gyerekek. Szakértők szerint pénzt, időt, és kutatásokat kellene szentelni a Covid-babákat érintő kérdések megválaszolására.
Jelentősen nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban áprilisban is az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán felkerült adatok szerint. Magyarországon az idei első négy hónapban 38 109 új autót helyeztek forgalomba.
Amal és George Clooney ismét brillírozott a vörös szőnyegen. Amal egy nagyon letisztult, elegáns bézs kezeslábasban vett részt a The Prince's Trust Awards díjátadón.