2023. május 15. hétfő

máj. 15
8:54
Dráma a Girón: az összetettben vezető bringás koronavírusos lett (Magyar Nemzet)
Az élen álló holland Remco Evenepoelnek be kellett fejeznie az országúti kerékpáros-körversenyt.
máj. 15
8:54
Kiderült, horribilis összegekért adnak tanácsokat Orbánnak: Itt a lista, kik ők (Nyugati Fény)
A "jó" segítség sokat ér.
máj. 15
8:56
Megjelentek a számok az építőipar márciusi teljesítményéről (Magyar Nemzet)
Az ágazat termelési volumenének csökkenésében a tavalyi magas bázishatás is szerepet játszott.
máj. 15
8:57
Ez a Lidl-változás minden vásárlót érint, elege lett a hibákból a diszkontnak (Infostart)
Elkezdte bevezetni az áruházaiban a digitális ártáblákat a Lidl Magyarország.
máj. 15
8:58
Kifosztott egy idős nőt, miközben bűnügyi felügyelet alatt állt (Magyar Nemzet)
Felajánlotta az idős nőnek, hogy segít neki átkelni a zebrán, közben kivette a zsebéből a személyi igazolványát, melyben az iratok mellett pénz is volt.
máj. 15
9:00
Nagy váltás jöhet az oroszellenes nyugati szankciókban (Portfolio)
Két főbb csapásirányról dönthetnek a G7-országon vezetői a péntek és vasárnap közötti hiroshimai csúcstalálkozón az oroszellenes nyugati szankciók kapcsán: az egyik a jövőbeli energiakitermelési képességek további korlátozását célozza, a másik pedig az oroszokhoz irányuló exportnál egy komoly váltást hozna – tudta meg a Reuters egy amerikai illeték
máj. 15
9:00
Xavi első teljes szezonja után újra bajnok a Barca (Igényesférfi.hu)
A városi rivális Espanyol elleni fölényes győzelem után, négy fordulóval a bajnokság vége előtt, története során 27. alkalommal újra bajnok a Barca.
máj. 15
9:00
"A feneked tuti Photoshop" - Agárdi Szilvi fürdőruhás fotót posztolt (Life)
Agárdi Szilvi már nagyon várja a nyarat. Mi sem bizonytja ezt jopbban, mint a szexi fürdőruhás fotó, amit Instargramra posztolt.
máj. 15
9:00
Több mint tizenegyezer érkeztek Ukrajnából vasárnap (Magyar Hírlap)
A beléptetettek közül a rendőrség 87 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
máj. 15
9:00
Megjelentek a friss adatok az építőipar márciusi teljesítményéről (Magyar Nemzet)
Az ágazat termelési volumenének csökkenésében a tavalyi magas bázishatás is szerepet játszott.
máj. 15
9:00
Havi másfél milliós fizetést kapnak Orbán Viktor tanácsadói (Telex)
A 24.hu közérdekű adatigénylésére árulta el a Miniszterelnökség, mennyit keresnek a miniszterelnöki megbízottak.
máj. 15
9:00
Gyászol a Művészetek Völgye, elhunyt az egyik alapító (naphire.hu)
Pallagi Anikó több mint húsz évig volt a Kapolcsi Művészeti Napok és a Művészetek Völgye programigazgatója.
máj. 15
9:02
Így szavaztak a Magyarországon élő törökök a választáson (Magyar Nemzet)
Magyarországon Erdogan kihívója kapott több szavazatot, Németországban azonban tarolt a regnáló elnök.
máj. 15
9:06
Talán már ma elindul, de egyelőre alig tudni valamit azt Amazon Nft piacteréről (Kripto Akadémia)
A legutolsó ezzel kapcsolatos szivárgás szerint május 15-én, azaz ma indulhat el az Amazon NFT piactere. Az eredetileg még 2022-re tervezett rajtot már idén is többször elhalasztották, és rákeresve most is találhatunk olyan forrásokat a közösségi oldalakon, amelyek szerint néhány héttel újból elodázhatták a bemutatkozást. Az új szolgáltatással kapc
máj. 15
9:06
Felfoghatatlan: meghalt a legendás magyar fesztivál alapítója (Pénzcentrum)
Meghalt Pallagi Anikó, a Kapolcsi Művészetek Völgye egyik alapítója, volt programigazgatója írta meg a Facebookon a fesztivál társalapítója, Márta István, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző.
máj. 15
9:06
Halálos tömegszerencsétlenség történt, legalább 26-an életüket vesztették (ATV)
A súlyos tragédia egy traktoros tréler és egy furgon miatt történt.
máj. 15
9:06
Orosz–ukrán háború 446. nap - friss hírek (vg.hu)
Az ukrán támadásokban sokan megsebesültek, több gyerek is.
máj. 15
9:06
Ma indul a népszerű sorozat utolsó évada (MMonline)
Elindul a Fear the Walking Dead nyolcadik, egyben utolsó évada. A záróévad 12 epizódját két részletben nézhetjük meg, az első fele május 15-én hétfőn, a világpremierrel egy időben indul Magyarországon is az AMC-n, de a történetet végleg lezáró utolsó hat epizód is érkezik még ebben az évben. A Fear nyolcadik évadának története hét évvel a
máj. 15
9:06
Kezdődik: Daniel Freund ma Magyarországra érkezik (Mandiner)
„Ez újabb felvonása a hazánkkal szemben Brüsszelben évek óta folytatott politikai boszorkányüldözésnek” – értékelt az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.
máj. 15
9:06
Londonba látogat Zelenszkij (Magyar Nemzet)
Folytatja támogatáskérő útját az ukrán elnök.
máj. 15
9:09
A Wagner-vezér elárulta volna az orosz állásokat Ukrajnának (Privátbankár)
Az elmúlt órák történései röviden.
máj. 15
9:09
Minden figyelem elkél most az Árpád hídnál (Infostart)
No meg türelem. Nem működnek a jelzőlámpák.
máj. 15
9:12
Hornung Ágnes: A magyar kormány a családot tekinti a legfőbb nemzeti értéknek (hirado.hu)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a folyamatosan változó világ „minden kétségen felül álló értékének” nevezte a családot.
máj. 15
9:12
Jelzáloghitelekkel is támad a Revolut, már 100 millió ügyféllel terveznek (Portfolio)
A Revolut bejelentette, hogy május 30-tól end-to-end online fogyasztási hiteleleket fognak kínálni az ügyfeleiknek egy újabb nagy piacon, Franciaországban  - írja a Finextra. A Revolut növekedésért felelős alelnöke arról is beszélt a bejelntés kapcsán, hogy 2025-re 100 millió ügyféllel szeretnének rendelkezni, és az is kiderült, hogy a társaság idő
máj. 15
9:12
„Ez most békét teremtett a nemzeti oldalon” (444.hu)
Budaházy György a nemzeti radikálisok mitikus hőseként szabadult a börtönből, és bár még évekre el van tiltva a közügyektől, nem zárja ki, hogy egyszer induljon választáson. Elismeri, hogy politikai megfontolások is állhattak a kiengedése mögött. A nemzeti oldalt egységesnek látja, és van, amiben nem a Mi Hazánkkal ért egyet, például megértőbb a Fi
máj. 15
9:12
Lebukott, miután mintát vettek a mosdókagyló lefolyójából (hirado.hu)
Az anyát bizonyítékkal való visszaéléssel vádolták meg.
máj. 15
9:12
Kémkedés miatt életfogytiglant kapott egy amerikai állampolgár Kínában (444.hu)
Két éve tartóztatták le.
máj. 15
9:12
Népszava: Egyelőre nem államosítja a szakrendelőket a kormány (SzMo)
Nem akarja tovább élezni a konfliktust a kormány, azonban a szakrendelők kapacitásgazdálkodásába sokkal nagyobb beleszólást szeretne.
máj. 15
9:12
Ez a férfi 15 éve fizetett betegszabadságon van (Magyar Hírlap)
Diszkriminációt kiáltva fizetésemelésért próbálta perelni a munkáltatóját.
máj. 15
9:12
Párizsban fogadta Macron Zelenszkijt (Mandiner)
Ukrajna sürgős katonai és humanitárius szükségleteit" vitatták meg – a francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint.
máj. 15
9:12
Magyar hegymászót segítve állította be az Everest-mászás rekordját a serpa (Magyar Nemzet)
Eközben egy másik magyar hegymászó is rekorddöntésre készül.
máj. 15
9:15
Jelentősen korlátozzák egy fontos főút forgalmát (Infostart)
Félpályás, váltakozó irányú forgalomkorlátozásra kell számítani a 83-as főúton.
máj. 15
9:15
Sokkolta a szurkolókat: agyonlőtték a sikeres sztársportolót (Metropol)
Kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta.
máj. 15
9:18
Fontos inflációs mérőszám javult Németországban (Portfolio)
Németországban csökkentek a nagykereskedelmi árak áprilisban éves és havi összevetésben - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn.
máj. 15
9:18
Egyre fogy a tanárok türelme: ha nincs EU-s pénz, máshonnan kell előteremteni a béremelést (Pénzcentrum)
Ha nem jön uniós pénz, akkor máshonnan kell előteremteni a pedagógusok béremeléséhez szükséges forrásokat - mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. A szakember szerint az év elejétől élő alapbéremelés csak arra volt jó, hogy összenyomja a bértáblát: aki 15 éve a pályán van, az ugyanannyit keres, mint aki most kezdett tanítani. Ez sem
máj. 15
9:18
Soros György örülhet: csődvédelmet kért a Vice (vg.hu)
A vállalkozás valószínűleg a hitelezők kezébe kerülhet, köztük Soros Györgyébe.
máj. 15
9:18
Ilyen volt Vasvári Vivien luxuslakodalma: a nagy eseményre több száz vendég volt hivatalos (Life)
Négy hónappal ezelőtt, Balin kérte meg Vasvári Vivien kezét üzletember párja, Bodnár Zsigmond, pénteken pedig már az esküvőt is megtartották. A hatalmas lagziba a celebvilág apraja-nagyja meghívást kapott, több száz vendég volt ott a nagy eseményen, többek között Rubint Réka és Schobert Norbert is tiszteletét tette a helyszínen, a várnegyedben talá
máj. 15
9:18
Jobban teszi, ha megtanul együtt élni a felhő hátrányaival (Bitport)
Ezt Alan Waite, a Gartner ügyvezető alelnöke mondta egy konferencián. Úgy tűnik, ismét előtérbe kerülnek a felhő kockázatai.
máj. 15
9:18
Zelenszkij az állítólagos „árulókat” és magát az újságot is bírálta (Magyar Hírlap)
A Washington Post törölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel készült interjújának egy nagy részét, most az Oroszhirek közölte az ominózus epizódot.
máj. 15
9:18
Beszáll Kína a békemisszóba: magas rangú kínai küldött indul Ukrajnába és Oroszországba (Mandiner)
Li Hui, Kína eurázsiai ügyekért felelős különleges képviselője.
máj. 15
9:18
Ajtót mutattak a csehek Orbán EU-s hitleres hasonlatára (Telex)
„Senki sem kényszeríti a magyarokat arra, hogy ennek a közösségnek a tagjai legyenek, ha ezt kellemetlennek érzik” – mondta a cseh külügyminiszter.
máj. 15
9:18
Döbbenetes részletek derültek ki a szegedi kettős gyilkosság áldozatáról (naphire.hu)
A férfi az apja vadászpuskájával lőtte le a lányt, és utána azzal a fegyverrel végzett saját magával is.
máj. 15
9:20
Horror áron osztogatják a jogosítványt, félmillió forintot is otthagy egy tanuló (Portfolio)
A fél millió forintot is meghaladhatja a jogosítvány megszerzésének költsége, átlagosan pedig 305 ezer forintot kell költeniük a tanulóvezetőknek – írja a 24.hu. Az áremelkedés hatása abban is megmutatkozik, hogy jelentősen csökkent a tanulók létszama az egy évvel korábbi szinthez képest.
máj. 15
9:21
Harmadával kevesebb a megrendelés az építőiparban (Piac és Profit)
Márciusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, amiben szerepet játszott a bázisidőszaki magas kibocsátás is - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 15
9:21
Akkorát robbant valami 8 milliárd fényévre a Földtől, hogy három éve nem szűnik (Blikk)
Kutatók egy olyan nagy erejű robbanást figyeltek meg, amely tízszer fényesebb volt, mint bármely eddig detektált szupernóva. A brit Southamptoni Egyetem csillagászati kutatásokkal foglalkozó egységének vezetője szerint a Földtől 8 milliárd fényévre történt robbanás fénye egy évig észrevétlen maradt, de azóta fokozatosan egyre intenzívebbé vált.
máj. 15
9:22
Súlyos biztonsági rést fedeztek fel a Windowsban - Személyes adatok kerültek veszélybe (Portfolio)
A Microsoft egy olyan biztonsági rést foltozott be az Outlook-kliens összes verziójához, amelyet kihasználva a támadók meg tudtak kerülni egy korábbi hibajavítást, amivel még korábban egy kritikus nulladik napi sebezhetőséget szerettek volna kijavítani - írja a Bleeping Computer.
máj. 15
9:24
Végre kiderült, mennyit keresnek a miniszterelnöki megbízottak (HR Portál)
Havi 1, 5 millió forint díjazásban részesülnek a miniszterelnöki főtanácsadói cím használatára jogosult miniszterelnöki megbízottak.
máj. 15
9:24
Nagy bukásra fizetnek bónuszokat a német energiaiparban (Portfolio)
Az államosított német energetikai cégek milliárdos veszteség után nagy bónuszokat fizetnek a kereskedőknek. Mindez pedig feszültséget okoz Németországban, mivel az adófizetők pénzére mehetnek a kifizetések.
máj. 15
9:24
Perzselő hőség és pusztító aszály – már a nyár elejére ideérhet az El Niño hatása (Agroinform)
A tavalyi extrém aszályos évben még a hűtő hatású La Niña diktált az időjárásban, ez alapján el lehet képzelni, mi vár ránk idén.
máj. 15
9:24
Nevet vált az Aegon Alapkezelő, régiós nagyágyú lesz belőle (Portfolio)
2023. május 15-től VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. néven folytatja működését az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., és a VIG pénzügyi csoport nemzetközi szereplője lesz. A 30 országban megtalálható 50 biztosító 48 milliárd eurós vagyona óriási növekedési potenciállal kecsegtet az alapkezelő számára.

Keresés