Előre be nem jelentett látogatásra Németországba utazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap, a hazája elleni orosz támadás megindítása óta először.
Kiss Judit Ágnes új regényének hőse egy kislány, akit a nevelőapja bántalmazott. A kötetről Mészáros Sándor szerkesztő beszélgetett a szerzővel szombaton a Margón. Szóba került az áldozatok körül lévők felelőssége, a kívülállók részéről érkező segítség, és a szerző arról is beszélt, mennyi veszélyt rejthetnek a hitközösségen belüli viszonyok. Fotó
A kiszivárgott dokumentumok szerint orosz falvak elfoglalása, és a Magyarországra is olajat szállító vezeték bombázása is szerepelt az ukrán elnök radikális tervei között.
Megjelent az a kormányrendelet, amely több könnyítést is bevezet a csok és a falusi csok lakástámogatásoknál. A családoknak több ideje lesz például a lakásfelújításra, és egy alkalommal az építési munkálatok és azok költségvetése is módosítható - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Közlekedési változásokra, korlátozásokra kell készülni vasárnap Budapesten, a Tour de Hongrie mezőnyének megérkezésekor, a lezárások BKK-járatokat is érintenek – írja az Index.
A jövő héten teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a márciusi építőipari termelés adatait és a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi alakulásának első becslését.
Előre nem bejelentett látogatásra Németországba utazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap, a hazája elleni orosz támadás megindítása óta először.
Király László Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi költő, író, műfordító és Temesi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító részesült a Méhes György Életműdíjban, míg Méhes György-díjat kapott Borsodi L. László Estére megöregszel című verseskötetéért, a Méhes György-debütdíjat pedig a kolozsvári Bréda Ferenc Irodalmi Kör és a Hervay
A tiltással azt szeretnék elérni, hogy biztosak legyenek abban, hogy a partnerek ne gondolják meg magukat a jövőben – állítja egy a Financial Times által idézett tisztviselő.
Austin Russell három éve felkerült az amerikai magazin 30/30-as listájára és mint a legfiatalabb selfmade dollármilliárdos szerzett ismertséget. Most bevásárolt.
Oroszország már négy légi eszközét lőtte le a saját területe fölött az ukrajnai háború kezdete óta: kettő repülőgépet és kettő helikoptert – írja a Task & Purpose haditechnikai portál.
Sokkoló baleset történt a minap egy élő YouTube-közvetítés alatt: Tom Garratt, a PitchSide futballpodcast és videócsatorna műsorvezetőjének karja eltört a Newcastle Arsenal elleni Premier League-meccs közvetítése közben.
A valaha volt legerősebb, matt fekete fényezésű, magasfényű fekete borításokkal ellátott BMW boxermotor – amelyhez sötét króm kipufogórendszer és csillagellenanyák csatlakoznak – tekintélyt parancsoló nyomatékot állít elő. Az új R 18 Roctane szíve a már jól ismert 2 hengeres „big boxer” erőforrás. A mind megjelenésre, mind megoldásait illetően leny
Amerikának a magyar családpolitikát kell követnie, az elitista republikánus osztály veszít a hatalmából, és az amerikai nép szilárdan ellenzi a gender-eszmét - vallja Terry Schilling, a családokat védő American Principles Project elnöke, akit az Alapjogokért Központ által szervezett CPAC Hungary eseményre hívtak el.
Előre nem bejelentett látogatásra Németországba utazott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap, a hazája elleni orosz támadás megindítása óta először.
Több mint 100 órányi ökológiai témájú filmet láthat a közönség a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválon, amelyet május 19. és 21. között rendeznek meg a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Emelkedik a növényi alapú termékek népszerűsége Magyarországon egy felmérés szerint, amelynek megállapításairól csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t a Danone Magyarország Kft..
Szombaton lépett életbe az az uniós rendelet, amely felváltja a tagállami rendeleteket az ukrán gabonaimport ügyében - jelentette ki az agrárminiszter a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatóján.
Oliver Solberg bár fél perc előnnyel vezette a WRC2 értékelését a Portugál Rallyn szombat este, vasárnap reggel már fél perc hátrányból indulhatott, miután a felügyelők megbüntették.