Születésekor véletlenül átszúrták a dobhártyáját, ám ez nemcsak, hogy nem hátráltatta későbbi énekesi pályafutása során, de ennek köszönhetően megúszta a katonai szolgálatot is.
XIII. (Bourbon) Lajos francia király uralkodásáról a legtöbbeknek főtanácsadója, Richelieu bíboros neve jut eszébe, akiben a király vakon megbízott – és nem is járt rosszul vele.
Szakértők szerint beláthatatlan következményei lennének, ha az Európai Unió a poszt szovjet államok mellett Kínát és Törökországot is szankcionálná. Márpedig a tizenegyedik szankciós csomag gerincét ez az elképzelés adja, és úgy tűnik, az európai politikusok közül többen is elkötelezettek Brüsszel terve mellett. Hortay Olivér, a Századvég energia-
Drámai színésznek lenni néha a magánéletben is dráma, nem csupán akkor, amikor bele kell költözni valakinek a bőrébe. Így érzett Cillian Murphy is, aki Christopher Nolan egyik kedvenc színésze, már ötször játszott a rendező a filmjeiben (Sötét Lovag-trilógia, Eredet, Dunkirk), de soha nem találta meg egy olyan főszerep, ami minden színész álma.
A 30-50 éves korosztály képviselői, akik jellemzően még aktívak, dolgoznak és a nagy robotban és rohanásban nincs igazán idejük a jövőjükre gondolni és azt tudatosan megtervezni. Ennek a korosztálynak a szülei általában élnek még, nyugdíjas éveikben vannak most és átlagosan kb. 120-150 ezer forint havi állami nyugdíjukból próbálnak megélni. Ez a je
Május elején megörvendeztetett bennünket az időjárás a meleg, tavaszias levegővel, az utóbbi pár napban azonban ismét kabátban és gumicsizmában kellett járni-kelni. Heves esőzések és lehűlés jellemezte az időjárást, ám az elkövetkezendő napokra sem érdemes kirándulást szervezni.
Hiába adnak pillanatok alatt szinte kész választ a generatív mesterséges intelligenciák, a fejlesztőknek régóta gondot okoz kiszűrni a chatbotok által generált szövegekből a rasszista, szexista vagy egyenesen bűnelkövetésre ösztönző tartalmakat. Egy új mesterséges intelligencia modellt azonban úgy fejlesztettek ki, hogy állítólag ellenőrizni tudja
Elakadni senki sem szeret, azért sem mert az erőgépet éppen arra tervezték, hogy átmenjen mindenen. De ha megvan a baj, akkor viszont ilyen „traktorgyilkos” videók készülnek.
Március végén már csak 20 milliárd forint hiányzott a 11 ezer milliárd forintnyi lakossági állampapírvagyon eléréséhez. Tekintettel arra, hogy áprilisban is jól fogyott a Pmáp inflációkövető államkötvény, a 2019-ben beharangozott tervet mostanra kipipálhatja a kormány. Eközben a lakosság lekötött betétben lévő pénze történelmi mélypontra esett - ír
Ugyan mégis mennyit lehet bukni egy megosztó, gyémántokkal díszített Pasha De Cartier órán? …Valószínűleg többet, mint gondolnátok! Vele, és ettől független erényeivel foglalkozunk, valamint egy részletgazdag, űrállomás-inspirált Poljot International órával,…
Bármennyire is elegünk van az állandósult világvége-hangulatból, és unjuk, hogy mindenhol a klímaváltozásról beszélnek, a tények annyira aggasztóak, hogy nem lehet nem foglalkozni velük. Csakhogy olykor a megoldási javaslatok még sötétebbnek láttatják a képet, mint amilyennek elsőre tűnik. Akkor látszik igazán, mennyire elrontottuk a dolgokat, miko
2023. május 24-én 9 és 16 óra között pályaorientációs konferenciát szervez az idén 55 éves Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási és Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézménye. A rendezvényt a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tartják, ami Budapesten a XIII. kerületben található, a Kárpát u. 49-53. szám alatt. A konferencián a részvétel ingyenes
Idén a 150. születésnapját ünneplő Budapest, a Budapesti Közlekedési Központ és a Tour de Hongrie-t szervező Vuelta Sportiroda közös, lakossági kerékpározást is szervez a verseny alkalmából.
Sok kutya és macska fóbiásan retteg a vihartól és mennydörgéstől. Fülüket-farkukat behúzva, nyüszítve bújnak a szőnyeg alá... hogyan segíthetünk rajtuk?
Az örök hó és jég birodalma zord, lakatlan hely, ahol a természet az úr. A hidegháború után a nemzetek megegyeztek, hogy közösen gondoskodnak érintetlenségéről. Azonban, ahogy a jégtakaró visszahúzódik, megnyílnak kereskedelmi útvonalak és hatalmas olaj- és földgázkészletekről adnak hírt a kutatók, beindul a versengés az északi sarkvidékért.
Nagyon úgy tűnik, jövő szerdán lezárul a magyar bűnügyi történelem egyik legrejtélyesebb ügye, az ítélőtábla döntést hoz az öt és fél éve eltűnt VV Fanni ügyében - írja a Blikk.
Másodállású átalányadózó ügyfelem augusztusban szülni fog – írta olvasónk, aki a következő kérdéseket tette fel: 1. Mivel augusztustól év végéig cseden lesz, ebben az esetben az átalányadózókra vonatkozó adómentes jövedelmet kell-e időarányosan számolnom, vagy az éves keret jár neki? 2. Csed, majd gyed, gyes alatt az 58-as bevalláson szerepeltetni
Az időpont megvan, így jelentkezhetnek azok a városok, amelyek szeretnének a verseny állomásává válni. Miközben a The Ocean Race jelenlegi kiadása visszatért az északi félteke, a verseny szervezői már a tízéves tervezési ciklus következő nagy eseményére, a The Ocean Race Europe 2025-re készülnek.A The Ocean Race Europe az első olyan nagy nemzetközi
Valószínűleg egyetértünk abban, hogy az otthonunkat szeretnénk kellemes illatúnak tudni. De hogy hogyan lehet ezt ténylegesen elérni, az már kihívás elé állíthat.
A hazai fejlesztésű ügyfélkiszolgáló pontokban kényelmesen, sorban állás nélkül intézhetjük el államigazgatási, postai, banki, közüzemi ügyeinket. Az ügyfélpontokat a magyar tulajdonú FaceKom nevű cég üzemelteti.
Mennyire befolyásolják a lovak magatartását és viselkedését a külső körülmények? A lovak a szabadban érzik a legjobban magukat, ezért sokkal inkább ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, mint az ember.
A 3D fémnyomtatás megváltoztatja az alkatrészek készítésének módját. Bár a 3D nyomtatás a fémmegmunkáló iparban még mindig csak egy kis részét képezi a teljes ágazatnak, folyamatosan bővül, és a piaci becslések szerint 2030-2035-re eléri a 10 milliárd dollárt – írja a Manufactur3D. Az additív gyártástechnológia széles körben elterjedt különböző ipa