Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke szerint nem a szerencsének köszönhető az, hogy Fernando Alonso révén négy dobogós eredményt is szerezni tudtuk a 2023-as Forma-1-es idény első öt versenyén.
Magyarország egyik legnagyobb naperőműparkja kezdheti meg nyáron a termelést Kiskunhalas mellett, annak is köszönhetően, hogy a Forest-Vill Kft. szakemberei rövidesen befejezik a napelemparkhoz csatlakozó alállomás és a kapcsolódó infrastruktúra kivitelezését. A 48 megawatt teljesítményű napelempark éves szinten mintegy 30 ezer háztartás ellátáshoz
Bár a teljes makrogazdasági környezetet rossznak látják, saját vállalkozásaik jövő képeit tekintve optimisták a hazai kis- és középvállalkozások. A legnagyobb problémának az inflációt, a magas energiaárakat és a kiszámíthatatlanságot látják a cégvezetők. A negatív hatások ellenére viszont nem terveznek leépítést a hazai cégek - derül ki a 35 éves V
Még nem született meg a tűzszüneti megállapodás, de csütörtök este óta nem lőttek rakétákat Izrael felé a Gázai övezetből - jelentette a helyi média péntek reggel.
Négy hónap után először törte le a réz a kétszáz napos mozgóátlagot, amely kulcsfontosságú támasz, és ha ez alatt zárja a hetet, az további gyengülésnek nyithat teret.
A Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás a sorozatban megnyert ötödik bajnoki címről, Sztanyiszlav Csercseszovról, a tavasszal berobbanó Lisztes Krisztiánról, valamint a nemzetközi porondot illető célokról is beszélt a Sportálnak adott interjúban.
Női vezérigazgatója lesz a Twitternek, közölte a cég tulajdonos-vezetője csütörtökön. Elon Musk tudatta: ügyvezető elnökként és technológiai igazgatóként vesz rész a Twitter irányításában a jövőben.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A Sony bemutatja az Xperia 1 V-t, a világ elsőa olyan zászlóshajó okostelefonját, amely egy újonnan kifejlesztett, 2 rétegű Transistor Pixellel ellátott, egymásra épülő Cmos képérzékelővel van felszerelve. Az Xperia 1 V rendelkezik a Sony csúcstechnológiájával, amely megfelel az alkotók magas szintű igényeinek, ugyanakkor támogatja a jövő alkotóit,
Dolph Lundgren először beszélt közel nyolc éve tartó küdelméről a rákkal. A 80-as, 90-es évek svéd akciósztárjának korábban legfeljebb két-három évet jósoltak.
Tavaly óta Nyugat-Dunántúlon csökkent a legjobban a családok fizetőképessége az Intrum és a Gki kutatása szerint: a régióban egy év alatt 58 százalékkal esett a fizetőképesség. Az országos átlagkeresetet nagy mértékben a közép-magyarországi bérek húzzák fel, az összes többi régió keresetei elmaradnak az országos átlagtól.
Rekordinfláció és a földrengés után Törökország vasárnap választ. A Téma podcast heti adásában Móró Tamással, a Concorde vezető stratégájával beszéltük át a kiemelten fontos választás hátterét gazdasági fókusszal.
32 százalékos támogatottságot mértek május elején a Fidesz–KDNP-nek, és nőtt azoknak az aránya, akik szerint jó irányban mennek a dolgok Magyarországon – derül ki a Závecz Research legfrissebb közvélemény-kutatásából. Závecz Tibort ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
Azt beszélik, Vilmos és Meghan személyes ellentéte régi gyökerű, Iii. Károly király idősebb fia pedig a mai napig minden alkalmat megragad arra, hogy keresztbe tegyen öccse feleségének.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, hajlik arra, hogy meghosszabbítsa szerződését az Aston Martin Forma-1-es csapatával, habár a döntést nem kell elkapkodnia.
Az Agrárszakképző Intézmények Országos Gazdászversenye nem csupán a nemes versengést és a találkozás lehetőségét jelenti, hanem ráirányítja a figyelmet a jövő nemzedék kiváló gazdászai képzésének fontosságára is.
A Párharc sztárja, Kósa L. Adolf nem tudja megmondani, hány nővel feküdt le élete során. Egyébként ezzel nem volt másképp Rácz Gergő sem, akin szintén kifogott ez a kérdés.
Legalább hét tonna kokain illegális kereskedelmében vett részt az a tizenhárom férfi – az úgynevezett balkáni kartell tagjai –, akit csütörtökön fogott el a szerbiai rendőrség az ország több városában végrehajtott, az Európai Rendőrségi Hivatallal (Europol) összehangolt akciójában – közölte Ninoslav Cmolic, a szerbiai bűnügyi rendőrség vezetője Bel
Pénteken Kaposvártól Pécsig kerekeznek a versenyzők a Tour de Hongrie harmadik szakaszán, amelyet aztán jól ki is tárgyalunk Apres Tour vodcastben, kezdetét veszi szegedi kajak-kenu-verseny, folytatódik a cselgáncs-világbajnokság Dohában, és medencébe ugranak az Ferencváros vízilabdázói a Bajnokok Ligájában – mind-mind élőben az M4 Sport csatornáin
Sokak szerint Portugáliában találhatók Európa legszebb strandjai, amiben van igazság. A nyár kezdetére mutatunk pár homokkal borított, festői tengerpartot, ahol a tömeg sem veszi el a kedvünk a nyaralástól.
A Binance kutatói az elmúlt hónap piaci tendenciát megvizsgálva elemezték a kriptopiac aktuális helyzetét, prognózisokat megfogalmazva a közeljövő várható trendjeiről. Az aktuális elemzésből kiderült: áprilisban a Ethereum Shapella frissítése vezetett árfolyamrekordokhoz, de BNB-token-égetés és a FED kamatdöntése is hatással volt a digitális pénzüg