Minden harmadik anyuka csupán nagyjából tudja meghatározni, hogy pontosan mivel foglalkozik gyermeke, derült ki a Yettel Magyarország felméréséből. A cég rendhagyó nyílt napot tartott, ahol az édesanyák megismerhették gyerekük munkahelyét.
A striák meglehetősen gyakoriak a terhesség alatt és után. Semmi probléma sincs velük, teljesen természetesek, ezért nem kell aggódnunk miattuk. Ha viszont szeretnéd elhalványítani a csíkokat, van néhány tippünk számodra.
Mohammed bin Szulajm bejegyzése alapján a techguru nem csak szórakozni ment ki Miamiban a versenyre. Elon Musk nem csak szórakozni és bájcsevegni látogatott ki a Miami Nagydíjra díszvendégként, az FIA elnökének rövid üzenete alapján ugyanis egy fontos témában is egyeztetett a sportág irányítótestületének tagjaival. Ez pedig nem más volt, mint az on
Az Egyesült Államok határvédelmének adatai szerint az elmúlt három napban több mint 30 ezer illegális határátlépővel szemben intézkedtek az amerikai-mexikói határon.
Meglepően optimista hangulatban voltak az első negyedévben a hazai vállalkozások, amiben nagy szerepe lehet annak, hogy 2022-ben a körülményekhez képest nem zártak rossz évet. A Vállalkozók Országos Szövetsége elindította új barométerét, az eredményeket negyedévenként publikálja.
Vannak mesterek, használt autót vagy ingatlant eladók, akik ragaszkodnak a készpénzhez, amelynek a felvétele egyre drágább és macerásabb. Van azonban olyan trükk, amivel több millió forint kivétele is ingyenessé tehető. Éppen a tranzakciós illetéket bevezető állam teszi lehetővé.
Elon Musk nevet nem említett, csak annyit árult el, hogy az új vezető nagyjából hat hét múlva veszi át a Twitter, illetve a médiumot tulajdonló vállalkozás, az X Corp. irányítását.
Méghozzá azok a kis technológiai cégek, amelyek pár éve még csak reménykedhettek egy-egy komolyabb állami megrendelésben. Különleges gépeket, fegyvereket fejlesztenek, ezekből szemezgettünk.
Egyre több skarlát-fertőzöttet izolálnak a gyermekorvosok az utóbbi hetekben. A betegség újbóli megjelenése egyértelmű összefüggésben áll a Covid-járvánnyal, pánikra azonban nincs ok: a skarlát antibiotikum kúrával eredményesen kezelhető.
Kettős jeles évfordulót is ünnepel ma a hazai felsőoktatás, hiszen 1581. május 12-én Báthori István erdélyi fejedelem és lengyel király megalapította a kolozsvári egyetemet, mégpedig a jezsuiták 1579-ben létesített városi kollégiumának továbbfejlesztésével. Az ugyancsak a jezsuitákhoz köthető Pázmány Péter esztergomi érsek pedig 1635-ben ugyanezen
A Wagner csoport vezetője halott katonák mellől üzent az orosz hadvezetésnek, visszavonulással fenyegetett, pár nappal később otthon jól szórakozó nagypapára utalva szólt be. Megnyilvánulásai állítólag kiverték a biztosítékot az orosz vezetésnél.
A Magyar Kísérletes Klinikai és Farmakológiai Társaság közel 30 éve tünteti ki minden évben a legkorszerűbb készítményeket, melyek modern terápiás lehetőségekhez segítik hozzá a betegeket hazánkban. A rangos szakmai elismerést idén az AstraZeneca gyógyszere nyerte el, mely a cukorbetegségben érintettek, valamint a szívelégtelenségben és az idült ve
Női vezérigazgatója lesz a Twitternek, közölte a cég tulajdonos-vezetője csütörtökön. Elon Musk ügyvezető elnökként és technológiai igazgatóként vesz rész a Twitter irányításában a jövőben.
Idén januártól ténylegesen megszűntek a Szép kártya alszámlák, ami úgy tűnik, még a vártnál is gördülékenyebbé tette a juttatás felhasználását. Az év első négy hónapjában ugyanis akkora forgalmat bonyolítottak K&H Szép kártyával, mint az elmúlt év azonos időszakában, holott idén tavasszal az élelmiszervásárlások már nem növelték a forgalmat. A kárt
A régi idők szellemében zajlottak Ursula von der Leyen kijevi tárgyalásai. Az Európai Bizottság elnöke megint mindent megígért, pénzt, paripát, fegyvert, de valójában csak erkölcsi támogatást kapott Volodimir Zelenszkij.
Az utóbbi években egyre népszerűbb a Yema, ha ezen az úton maradnak, akkor a svájci belépőkategória folyamatos áremelkedése mellett még nagyobbra is nőhetnek. Főleg, hogy egyre több modelljükbe saját, Franciaországban…
Nem kell Madách eszkimó színében éreznünk és megadnunk magunkat, mert van cselekvési lehetőség. Akkor is, ha az EU nevű birodalom behatárolja a mozgásteret.
Nem vacsoratéma, mégis fontos beszélni az intim higiéniáról. Bár a reklámokban, tévéműsorokban egyre nyíltabban, egyesek számára már-már zavarbaejtően szókimondó módon esik szó arról, mennyi és milyen sokféle problémája lehet egy nőnek e téren, talán mégsem beszélnek az alapvető dolgokról: a tisztálkodásról, a megelőzésről és általában az intim ter
Amikor pályát választunk több szempont figyelembevételével döntünk. Mennyire érdekes? Van-e igény rá a munkaerőpiacon? Mennyit fogunk keresni? Rendelkezünk a szükséges kompetenciákkal? Azonban a választott szakma egészségügyi alkalmassági követelményeire ritkán gondolunk. Viszont bizonyos foglalkozásoknál az egészségügyi alkalmasság hiánya akár az
Az iskolai évek kikerülhetetlen szereplői a kötelező olvasmányok. Ezek a regények, novellák és eposzok nemcsak az általános műveltséged és a fantáziád fejlesztik. Szélesítik a látóköröd, és fejlesztik a szókincsed is. Attól, hogy kötelező valami, nem kell unalmasnak is lennie! Összepattintottunk egy jó kis kvízt, ahol emojik segítségével foglaljuk
Fagymentes időre számíthatunk fagyosszentek alatt, ugyanis sok lesz felettünk a felhőzet, így éjszakánként a fagyzugokban sem tud már 0 fok alá lehűlni a levegő.
Kiújuló viták a kormánnyal és a Köves Slomó vezette EMIH-el, visszaszoruló hitélet, botrányos szédervacsora az amerikai nagykövetségen – sűrű évek után választ magának új vezetést a legnagyobb hazai zsidó felekezet. Utánajártunk a részleteknek.
A szlovák köztársasági elnök Ódor Lajos közgazdászt, a Szlovák Nemzeti Bank alelnökét kéri fel miniszterelnöknek, hogy hivatalnokkabinet élén kormányozza északi szomszédunkat.
Eddig ezt egy 1983-ban bevezetett szabályozás tiltotta, amit ugyan azóta enyhítettek, de teljesen nem töröltek el. A tiltás oka az AIDS-től való félelem volt.
Bár már több mint tíz éve, hogy módosult a rokkantsági ellátó rendszer, de a közvéleményben továbbra is az a tévhit él, hogy megromlott egészségi állapotuk alapján rokkant nyugdíjat szeretnének igénybe venni. Helyette rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásra lehet esélyük.
Női vezérigazgatója lesz a Twitternek, közölte a cég tulajdonos-vezetője csütörtökön. Elon Musk tudatta: ügyvezető elnökként és technológiai igazgatóként vesz rész a Twitter irányításában a jövőben.
A nagyjából 230 ezer dolgozót összefogó érdekképviselet a Deutsche Bahn (DB) országos vasúttársasággal és több tucat regionális vasúti szolgáltatóval folytatott bértárgyalások eredménytelensége miatt március vége óta harmadszor szervez sztrájkot. A vasárnap estétől kedd éjfélig tartó munkabeszüntetés az eddigi leghosszabb tiltakozó akció. A munkaad