Túl vannak a legfontosabb tárgyak írásbeli vizsgáin az érettségizők és a hivatalos megoldókulcsok alapján a legtöbben már azt is tudják, nagyjából hány pontot értek el. Sok diák már lázasan számolgatja, mennyit jelenthet ez számára a felvételin, miközben mások pedig úgy érezhetik, hogy nagyon elrontották a vizsgákat. Mivel az elmúlt évek másról sem
A szudáni konfliktusban érintett felek megállapodtak a polgári lakosság védelméről és arról, hogy lehetővé teszik a humanitárius segélyezést - közölte az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia.
A CNBC arról számolt be az Imperial College London (ICL) kutatásai alapján, hogy Nagy-Britanniában egyre nagyobb arányt képviselnek a megújulók, különösképpen a szélenergia az energiamixben.
Ebben az évben jeles eseményhez érkezett az Alföldi Sertés Szövetkezet. Idén ünnepelték megalapítása huszadik évfordulóját, mert 2003 februárjában, hosszas előkészítés után döntött úgy 26, döntően Hajdú-Bihar megyei termelő, hogy létrehozzák a szervezetet.
Részvényeket kaptak a Mol igazgatósági tagjai a cég által működtetett ösztönzőrendszeren keresztül - jelentette be az olajcég a BÉT honlapján. A legnagyobb csomagot Csányi Sándor OTP-vezér kapta, melynek értéke a tegnapi záróáron számolva közel 53 millió forint.
Az online kaszinózás egyre népszerűbb hobbinak számít Magyarországon is. A Vulkan Vegas az egyik legújabb Magyarországon is elérhető internetes kaszinó,
Átmeneti visszaesést hozott az április a hazai ingatlanpiacon, így az előző hónaphoz képest ezerrel kevesebb tranzakcióval zárt a szegmens. A Duna House saját adatain alapuló becslése alapján országosan 6 787 adásvétel történt, amely az előző évhez képest továbbra is 37 százalékos visszaesést mutat.
Csütörtök délután megszületett a kis Amara, de sokan nem is ezzel a hírrel foglalkoznak, hanem azzal, hogy G.w.M óriási hibát vétett az örömhírt bejelentő fotójával.
Az EP elfogadta a megtévesztő környezetvédelmi címkézés tiltásáról szóló javaslatot, hogy segítsen megtalálni a fogyasztóknak a valóban környezetbarát árucikkeket.
Gyors ütemben haladnak a föld alatti és a Lánchíd környezetében végzett felújítási munkák: megújulnak a híd "avatatlan szemek elől rejtett helyiségei", és a Széchenyi István tér felőli járdaszakaszokon is folyamatosan szerelik fel az új járdakorlátokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Különleges ünnepek díszletei mögé rejtette a lehetséges nyereményeket a nemzeti lottótársaság a legújabb sorsjegycsaládjában. A Meglepetés kaparósok az ajándékozás örömét elevenítik fel, és nem mellesleg 25, 50 vagy akár 75 millió forintot is lehet velük nyerni.
Egy friss MNB rendelet alapján július elsejétől szigorodnak a hitelekre vonatkozó hitelfedezeti és jövedelem terhelési szabályok. Emiatt a jövőben bizonyos esetekben ugyanakkora összegű jövedelem kisebb hiteltörlesztőt bír majd el, ezáltal csökkenhet a maximálisan felvehető hitel összege is. A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, milyen hatással l
A közleményben azt tanácsolják, hogy akik az adott időszakban szlovákiai utazást terveznek, indulás előtt tájékozódjanak a határátkelőhelyek nyitva tartásáról.
Noha David S. Goyer és Josh Friedman Alapítvány sorozata enyhén szólva sem aratott túl nagy sikert a bemutatást követően, mindezek ellenére érkezik a második évad.
Hibásan mérlegelt a mentésirányító szerda délelőtt egy segélyhívás fogadásakor, ezt állapította meg a mentők belső vizsgálata - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője pénteken az MTI-vel. Győrfi Pál korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében.