2023. május 12. péntek

máj. 12
8:36
2023. május 12. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
máj. 12
8:38
Csúcsformában volt a forint, de megtorpant a menetelés után (Portfolio)
Nem tartott ki a forint lendülete a hét végére, miután csütörtökön lefordult a több mint egy éve nem látott csúcsáról. Pénteken egyelőre minimális az elmozdulás.
máj. 12
8:38
Hajnal Tamás: Ha a költségvetést és a lehetőségeket nézzük, akkor a Fradi egyelőre nem BL-csapat (m4sport.hu)
„Lisztes Krisztiánban minden megvan, hogy nemzetközi szinten is topjátékos váljon belőle.”
máj. 12
8:39
Dánia lazít a határellenőrzésen (HírTV)
Dánia lazít a határátkelők szigorú ellenőrzésén, május 12-től már ritkábban ellenőrzik a határon átkelő ingázókat és turistákat - közölte a dán igazságügyi minisztérium pénteken.
máj. 12
8:40
Jelentett a Mol és a Richter - Mire lehet számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
A hét korábbi részében inkább negatív hangulat uralkodott a tőzsdéken, a befektetők elsősorban a különböző gazdasági adatokra, valamint a vállalati gyorsjelentésekre figyeltek. Ebben a tekintetben a magyar piac is kifejezetten izgalmas, hiszen ezen a héten tette közzé negyedéves számai mind a négy blue chipünk, melyek közül a Richter és a Mol ma ha
máj. 12
8:42
Tombol a szárazság: Spanyolország megkongatta a vészharangot (Portfolio)
A spanyol kormány 2,2 milliárd eurót tervez kiadni új vízkészletekre, támogatásokra és a gazdáknak segélyekre - adta hírül a Reuters. Ezzel enyhítenék az elhúzódó és egyre súlyosbodó szárazságot, amely a tapasztalatok szerint megtizedelte a rizs-, a gabona- és az olajbogyótermést.
máj. 12
8:42
Súlyos a helyzet Izraelben, Gulyás Gergely lemondta tervezett útját (Portfolio)
Elhalasztotta Izraelbe tervezett útját Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a biztonsági helyzetre hivatkozva – értesült a Szabad Európa.
máj. 12
8:42
Elon Musk női vezérigazgatót nevezett ki (autopro)
De nem a Tesla élére!
máj. 12
8:42
Nincs ennél szívet melengetőbb: Kulcsár Edina kislányának érkezése különleges ajándék volt a dédnagymamájának (Joy)
Tegnap, azaz május 11-én megszületett a szépséges Kulcsár Edina és férje, G.w.M első közös gyermeke, aki nem mellesleg mindkettőjük harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot.
máj. 12
8:42
Földbe csapódott az 5 milliárd éves Halley-üstökös egy darabja (Hamu és Gyémánt)
Egy nagyjából 10-szer 15 centiméteres meteorit talált el egy családi házat a New Jersey-i Hopewellben, a hatóságok úgy vélik, egyértelműen nem űrszemétről van szó, hanem egy természetes eredetű objektumról.
máj. 12
8:42
Itt tart a forint péntek reggel (Magyar Hírlap)
Az eurót reggel hét óra után 371,70 forinton jegyezték az előző esti 371,60 forint után, a dollár jegyzése 340,22 forintra csökkent 340,42 forintról, a svájci franké 381,12 forintra ment fel 380,18 forintról.
máj. 12
8:42
Harmincegy tonna fémhulladékot értékesített, most négymilliós bírságra számíthat (Demokrata)
A férfi az ellenőrzéskor éppen eladásra szánt síneket darabolt.
máj. 12
8:42
„Scholz veszélyes, az EU öngyilkosságra készül” (Magyar Nemzet)
A német kancellárhoz és Brüsszelhez is volt néhány éles szava az osztrák jobboldalnak.
máj. 12
8:45
Béremelés, elbocsátás: így terveznek a magyar vállalkozások (Infostart)
Meglepően optimista hangulatban voltak az első negyedévben a hazai vállalkozások, amiben nagy szerepe lehet annak, hogy 2022-ben a körülményekhez képest nem zártak rossz évet. A Vállalkozók Országos Szövetsége elindította új barométerét.
máj. 12
8:45
Az Európai Unió szigorúan szabályozza a mesterséges intelligenciát, komoly tilalmak jönnek (Blikk)
Az európai törvényhozók egy lépéssel közelebb kerültek a mesterséges intelligencia eszközeit – például a ChatGPT-t – szabályozó új előírások elfogadásához, miután csütörtökön egy sorsdöntő szavazáson megállapodtak a szigorúbb jogszabálytervezetről.
máj. 12
8:45
„De ronda egy kismama” – durván beszóltak a TV2 várandós sztárjának (Metropol)
Békefi Viktória élete legboldogabb időszakát éli, de a rosszindulatú nethuszárok még ebben is találnak kivetnivalót.
máj. 12
8:48
Ezt nem teszi ki az ablakba a Mol - Rekordok után itt a visszaesés (Portfolio)
A rendkívül enyhe tél és az orosz energiahordozókról való sikeres európai leválás miatt az elmúlt hónapok a meredeken csökkenő energiaárakról szóltak - ez a lakosság mellett szinte az összes piaci szegmens számára örömteli hír, az energiaszektor nagyvállalatai azonban már kevésbé örülhetnek a bezuhanó olaj-és gázáraknak. Ebben a környezetben tette
máj. 12
8:48
Német érettségi 2023: tippek, német vizsgafeladatok, megoldások, eredmények egy helyen (Pénzcentrum)
Pénteken német nyelvből középszinten 11 537-en, emelt szinten 2077-en érettségiznek. Az írásbeli vizsgák május 26-án zárulnak, az emelt szintű szóbelik június 7-14. között lesznek, majd a vizsgaidőszak a középszintű szóbelikkel zárul, június 19-30. között. A tavaszi vizsgaszezonban összesen több mint 74 ezer végzős középiskolás érettségizik. Rendes
máj. 12
8:48
Most érkezett: Több gyermek és egy tanár is megsérült, miután rájuk szakadt a plafon egy dél-koreai iskolában (ATV)
A balesetnek több mint egy tucat sérültje van.
máj. 12
8:48
Ezerrel pörög a járműgyártás, minden más földbe állt (vg.hu)
Részletes adatokat közölt a KSH a márciusi ipari termelésről.
máj. 12
8:48
Ezért ne csodálkozz, ha pokolian fáj most a fejed! (BorsOnline)
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a meteogyógyász.
máj. 12
8:48
Újszülött kislányával közös fotót posztolt Kulcsár Edina (Life)
Csütörtök reggel született meg G.w.M és a volt szépségkirálynő közös kislánya, Amara, akivel a boldog anyuka közös szelfit is készített, amit már meg is osztott követőivel a közösségi médiában.
máj. 12
8:48
A sivatagból futhatunk a saját lagúnánkba a brazil nemzeti parkban (Magyar Hírlap)
Ez álom, valóság vagy pedig a mennyország?.
máj. 12
8:50
Durva bírság lehet a vége, ha túl sok fémet tárolunk a háznál (Portfolio)
Négymillió forintos bírságot kaphat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az a férfi, aki több mint 31 tonna fémhulladékot értékesített.
máj. 12
8:51
Szigorítottak Matolcsy Györgyék a hitelezésen (Privátbankár)
Megemelte azt a jövedelemhatárt az MNB elnöke, amely alatt kisebb maximális törlesztőrészletet engedhetnek meg a bankok az ügyfeleknek a személyi kölcsönök és lakáshitelek esetén. A kisösszegű hiteleknél viszont már 450 ezer forintig nem kell alkalmazni a júliustól a jövedelemarányos törlesztési mutató előírásait - derül ki a Bank360.hu összefoglal
máj. 12
8:51
Ennél furcsább termék aligha készült a koronázás alkalmából (Infostart)
Gyorsan el is kapkodták belőle az összeset.
máj. 12
8:52
Különös mozgások a magyar iparban (Portfolio)
Az előzetes adatokkal megegyező mértékben, 0,2 százalékkal emelkedett az ipari termelés volumene márciusban az előző hónaphoz képest. A szerény növekedés nem kompenzálja a megelőző hónapok esését, ezért az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest 4,1%-kal gyengébben teljesített a tavasz elején. Ráadásul az első negyedév összteljesítménye elmar
máj. 12
8:54
Hajszálnyit nőtt a brit gazdaság (Portfolio)
Minimális ütemű, a várakozásoknál lassabb növekedéssel kezdte a brit gazdaság az idei évet.
máj. 12
8:54
Növényvédelmi előrejelzés: Az almásokban folyamatos a varasodás és a lisztharmatfertőzés veszélye (Agroinform)
Az időjárás most kedvező ahhoz, hogy a gombás betegségek kitűnően érezzék magukat és terjedjenek. Az Agroinform.hu 2023. évi 15. heti növényvédelmi előrejelzése.
máj. 12
8:54
Pekler Zalán világcsúcsot lőtt légpuskában a sportlövő-világkupán (m4sport.hu)
Pekler Zalán pénteken megdöntötte a férfi légpuska alapversenyének világcsúcsát a bakui sportlövő világkupaversenyen, ám nem sokkal később a kínai Seng Li-hao visszavette tőle a rekordot.
máj. 12
8:54
Digitális piacokat fejlesztő nemzetközi programhoz csatlakozott a 24.hu (Márkamonitor)
Különleges nemzetközi programhoz csatlakozott a 24.hu hírportál, és vele együtt a Central Médiacsoport is. A Google News Initiative és a Financial Times közös kezdeményezése révén idén is útnak indul a Digital Revenue Launchpad Emea, amelynek célja felzárkóztatni a lapkiadókat a világ minden tájáról a jelenkor kihívásaival kapcsolatban, megosztani
máj. 12
8:54
Fine dining az űrben: Michelin-csillagos vacsora 120 ezer euróért (Igényesférfi.hu)
Egy francia cég szó szerint a csillagok közé repítené a Michelin-csillagos élményt és az űr peremén, 25 kilométer magasságban szolgálná fel a három órás kóstoló menüt.
máj. 12
8:54
Védelmet nyújt, fokozza a gyönyört, mi mégis megszabadulunk tőle (WMN)
A divaton kívül nem sok észérv szól az intimszőrzet eltávolítása mellett.
máj. 12
8:54
Komoly veszélyre figyelmeztet a NASA, véget érhet az emberiség űrkalandja (Promotions)
Ráadásul olyan problémáról van szó, amit mi magunk okoztunk.
máj. 12
8:54
Az orosz védelmi minisztérium is cáfolta a nagyszabású ukrán ellentámadást (Magyar Hírlap)
A frontvonal nagy részén viszonylag nyugodtnak tűnik a helyzet, csak Artyomovszkban (Bahmut) és környékén vannak heves harcok - közölték az oroszok.
máj. 12
8:54
Az MCC megvásárolja Ausztria vezető magánegyetemét (Demokrata)
A tehetséggondozó intézmény komoly nemzetközi kutatásokba is bekapcsolódik.
máj. 12
8:54
Ennyibe kerülhetett a Bud Lightnak a transznemű kampány (Demokrata)
A problémát csak néhány hét után ismerte fel a Bud Lightot gyártó óriásvállalat.
máj. 12
8:54
Novák Katalin megnyitja a Sándor-palota kapuit a hétvégén (Magyar Nemzet)
A köztársasági elnök beiktatásának első évfordulója alkalmából szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között lehet megtekinteni a rezidenciáját.
máj. 12
9:00
Megint több mint egymilliárd forintért vett saját részvényeket az OTP (Portfolio)
Újabb jelentős volumenű sajátrészvény-vásárlást hajtott végre az OTP tegnap, a bank több mint egymilliárd forintért vásárolt, így a hónap eleje óta már 9,3 milliárd forintot költött saját részvényekre.
máj. 12
9:00
Orosz fegyverszállításokkal vádolja az Egyesült Államok Dél-Afrikát (hirado.hu)
Az Egyesült Államok pretoriai nagykövete azzal vádolta meg csütörtökön a Dél-afrikai Köztársaságot, hogy fegyvereket és lőszert szállít Oroszországnak az Ukrajna ellen vívott háborúhoz.
máj. 12
9:00
Szigorít a lakossági hiteleknél az MNB (vg.hu)
Az új szabály azoknak jelent majd megszorítást júliustól, akiknek a havi nettó jövedelme a hitelbírálatkor eléri az 500 ezer forintot és nem haladja meg a 600 ezret.
máj. 12
9:00
Paul Walker lánya is benne lesz a Halálos iramban 10-ben (Mafab)
.
máj. 12
9:00
Orosz fegyverszállításokkal vádolja az Egyesült Államok Dél-Afrikát (Demokrata)
Az Egyesült Államok pretoriai nagykövete azt mondta, Amerika biztos abban, hogy mi volt a rakomány.
máj. 12
9:00
Dávid Ferenc: Nyugdíjassors (Nyugati Fény)
Vélemény.
máj. 12
9:00
Egyre durvább a helyzet, rémisztő bejelentés jött a határról (naphire.hu)
Csaknem tizenkétezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön.
máj. 12
9:03
Kínos pillanatok a Hal a tortánban: Richter József csalódott volt, amiért Smaltig Dalmán volt melltartó (Blikk)
Zavarba ejtő volt végignézni a Hal a tortán csütörtök esti adásának egyik jelenetsorát.
máj. 12
9:06
A korlátokat sok esetben mi állítjuk fel: karrierváltás podcastunkban Pethő Anikó fejvadász (HR Portál)
"Sokáig játszottam a businesswomant. Nadrágkosztümben mentem, idomultam az ügyfelekhez, sok energiát felemésztett az alkalmazkodás. Hogy mindez nekem természetes-e, és ki voltam igazán a kosztüm alatt? Nekem ez az utolsó utáni szempont volt. Rájöttem, hogy mindenkinek akkor lesz jó, ha felvállaljuk önmagunkat" - mondja Pethő Anikó fejvadász, aki eg
máj. 12
9:06
Durva balesetekkel indult a pénteki nap, a mentők is a helyszínen vannak (ATV)
Az M3-as autópályán és az M85-ös autóúton is balest történt.
máj. 12
9:06
Hiába nyerte meg utcahosszal a másodosztályt, nem vállalja az ob I-es indulást a debreceni pólócsapat (m4sport.hu)
A DVSE 26 meccsből 25-öt megnyert a másodosztályban, de visszalépett az ob I-től.
máj. 12
9:06
Az olasz miniszter ellenzi a laboratóriumban előállított élelmiszereket (Agrofórum)
A laboratóriumban előállított élelmiszerek potenciálisan veszélyesek az egészségre, ráadásul ezeknek soha nem lesz olyan íze, mint a természetes húsnak vagy a halnak – mondta az olasz mezőgazdasági miniszter a Reuters hírügynökségnek.

Keresés