2023. május 11. csütörtök

máj. 11
12:48
„Van, ahol kifejezetten ex-waldorfosokat keresnek vezető pozícióba Németországban” – Mit ér a Waldorf a való életben? (egy.hu)
A Waldorf-iskolák kapcsán gyakran merülnek fel a sztereotípiák, hogy például csak csodabogarak, művészlelkek és hippik járnak oda, akik azután elvéreznek a munka frontján, kreativitásuk inkább csak művészieskedés, a való életben képtelenek megállni a helyüket, a matekról meg dunsztjuk sincs, csak kerámiázni tudnak. Korábban szülői szempontból mutat
máj. 11
12:48
Győrfi Pál: Nem szabad, hogy számítson, híres-e valaki (Telex)
Gálvölgyi János ügyében már elindult a vizsgálat a mentőknél. Szóvivőjük azt is mondta: az első hívástól 41-42 perc telt el az egység indításáig.
máj. 11
12:51
Gulyás Gergely bejelentette: a kormány nem veszi le a sapkát a kamatokról (Privátbankár)
Bár a világgazdasági helyzet képlékeny, a kormány ezúttal is összeállítja a jövő évi költségvetést a tavaszi ülésszak végére. A kamatstopot pedig meghosszabbítják.
máj. 11
12:51
Őstermelő tárgyi eszközét értékesíti: gyakorlati tudnivalók a 2022-es bevalláshoz (Adózóna)
A családi gazdaságokról szóló törvény 2021. január 1-jén lépett hatályba, azonban a törvény gyakorlati alkalmazása során számos esetben merült fel kérdésként, hogy milyen adózási szabályok vonatkoznak a termelési tényezők hasznosításából és értékesítéséből származó bevételekre. A jogszabály-módosítások eredménye, hogy ezekre az ingó és ingatlanérté
máj. 11
12:54
Megkérdeztük Gulyás Gergelyt a vezérkari főnök botrányt kavart nyilatkozatáról (ATV)
A vezérkari főnök kiakasztotta a lengyeleket, miután azt mondta: az 1939-es német-lengyel háború lokális konfliktus volt és békefolyamattal elejét lehetet volna venni annak, hogy világháborúvá szélesedjen. A kormányinfón megkérdeztük erről Gulyás Gergelyt.
máj. 11
12:54
Hatalmas vasutas sztrájk béníthatja meg a német közlekedését (vg.hu)
A Deutsche Bahn a tervezett akciót indokolatlannak és túlzónak nevezte.
máj. 11
12:54
Vizsgálat indult a mentőknél Gálvölgyi János esete miatt, akihez egy óra alatt sem értek ki (SzMo)
A népszerű színészt végül lányai vitték be a kórházba. Gulyás Gergely miniszter is érdeklődött a mentőszolgálatnál a történtek miatt.
máj. 11
12:54
Kordonfeszegetés a Karmelitánál: többen beleszálltak a létéért küzdő Momentumba (Mandiner)
Kontraproduktív bohóckodás, pótcselekvés, összemosás – az LMP mellett a Jobbik-Konzervatívok és a Nép Pártján Mozgalom sincs elragadtatva a saját túléléséért küzdő Momentum erőszakos akcióitól.
máj. 11
12:56
Danyilov szerint szó sem lehet róla, hogy Oroszország feltételei szerint üljenek tárgyalóasztalhoz (Mandiner)
Szerinte Putyin „egy szemétláda, aki 500 ukrán gyereket gyilkolt már meg”.
máj. 11
12:57
Csehországban így csökkent az infláció (Infostart)
Feleakkora az áprilisi cseh infláció, mint a magyar.
máj. 11
12:57
Eldőlt, mi lesz a kamatstoppal (Piac és Profit)
A kormány ismét meghosszabbítja a kamatstopot és addig tartja fenn az intézkedést, ameddig a jegybanki alapkamat 10 százalék alá nem csökken - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.
máj. 11
12:57
Mindenki erre a hírre várt: megszületett Kulcsár Edina babája (Metropol)
Kulcsár Edina megszülte harmadik gyermekét.
máj. 11
12:58
Ukrajna köszöni, nem kéri a Budapest által felkínált buszok többségét (Mandiner)
A VEKE szerint csak öt alacsony padlós Volvót vettek át az ukránok.
máj. 11
13:00
Megszületett Kulcsár Edina és G.w.M kislánya (Ripost)
Csütörtökön életet adott harmadik gyermekének Kulcsár Edina.
máj. 11
13:00
Nagyot fordult a Wizz Airrel a világ, nemrég a British Airways vette át levetett gépeit (vg.hu)
A pandémia után most a forgalom nyári felpörgésére készülnek a diszkont légitársaságnál.
máj. 11
13:00
Elstartolt az ország leghosszabb fesztiválja (BorsOnline)
Már a nyitóhétvégén több, mint nyolcezren buliztak.
máj. 11
13:00
Visszavonták Gregor Bernadett kanadai vízumát: magánéletéről faggatták a hatóság emberei (Life)
Gregor Bernadett soha nem gondolta volna, hogy ilyen problémás lesz Torontóba utaznia, hogy fellépjen az ott élő magyarok előtt.
máj. 11
13:00
Láb nélküli sofőrt kapcsoltak le a rendőrök Dunaszentgyörgy térségében (Magyar Hírlap)
Fék- és gázpedálra drótozott fadarabbal oldotta meg az autó irányítását.
máj. 11
13:00
Gulyás Gergely üdvözölte Novák Katalin döntését a Budaházy-per vádlottjainak adott kegyelemről (Mandiner)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az igazságszolgáltatás szégyene, ami a Budaházy-ügyben történt.
máj. 11
13:00
Rendkívüli közleményt adott ki Gálvölgyi János családja (Nyugati Fény)
Konkrétumokkal szolgáltak.
máj. 11
13:00
Csodálatos könyvet írt férje elvesztéséről az írónő, de úgy tűnik, ő végzett vele (naphire.hu)
A háromgyermekes anyuka korábban könyvet írt a fájdalmáról, most pedig kiderült, hogy valószínűleg ő követhette el a gyilkosságot.
máj. 11
13:06
Megbénul-e a budapesti tömegközlekedés az atlétikai vb-re? (ATV)
Baranyi Krisztina korábban elképzelhetőnek nevezte, hogy ha a kormány nem járul hozzá a főváros hitelvelvételéhez, az augusztusi atlétikai vb-re megbénulhat a fővárosi tömegközlekedés. Megkérdeztük Gulyás Gergely kancelláriaminisztert a kormányinfón, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy ez megtörténik.
máj. 11
13:06
Csökkent a tizenkét hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (vg.hu)
.
máj. 11
13:06
Depressziós lehetsz a sok sült krumplitól - figyelmeztetnek a kutatók (Life)
Egy friss kutatás szerint sokak kedvelt csemegéje, a sült krumpli nemcsak a testünkre, a lelki egészségünkre is negatív hatást gyakorolhat.
máj. 11
13:06
AM-államtitkár: Technológiai modernizáció zajlik a hazai mezőgazdaságban (Magyar Hírlap)
Feldman Zsolt arról beszélt, hogy 2022-ben 226 milliárd forint támogatást fizettek ki mezőgazdasági beruházásokra a gazdálkodóknak.
máj. 11
13:06
Kötter Tamás: Te kire hagyod majd a hazád?! (Mandiner)
Európa azé lesz, aki teleszüli.
máj. 11
13:06
Startol az idei #közlekedjbiztonságosan kampány (Autószektor)
Május 11-e minden évben A Közlekedési Kultúra Napja, amely a Közlekedéstudományi Egyesület koordinálásában számtalan hazai, közlekedési területen tevékenykedő szervezet kapcsolódik saját programmal, pályázattal, egyéb aktivitással, azért, hogy felhívja a figyelmet a tudatos, felelősségteljes, egymásra odafigyelő közlekedés fontosságára. A Nemzeti Ú
máj. 11
13:06
Csicseriborsó az igazi szuperbab (AC News)
A spanyol eredetű, garbanzóbabként is ismert hüvelyes növényi fehérjének, a rostoknak, valamint a különböző vitaminoknak és ásványi anyagoknak a forrása.
máj. 11
13:09
Egy új autóipari cég érkezik Magyarországra - Szijjártó Péter jelentette be őket (Menedzsment Fórum)
Egy kanadai autóipari cég épít üzemet Vecsésen, a 19 milliárdos beruházásból 3,8 milliárdot az állam áll.
máj. 11
13:09
Elfogyott a türelem: besokallt a város az elektromos rollerektől és használóiktól, május közepétől nagy változások jönnek (Blikk)
Jó lenne, ha Budapesten történne? Nos, nem, de ezek után a jövőt már látni lehet... Tehát: Elfogyott az osztrák főváros türelme, 2023. május 19-től csak a kijelölt mobilitási pontokon, illetve parkolóhelyeken lehet letenni a közösségi e-rollereket. Nem lehet majd rollerrel behajtani kórházak, lakóövezetek környékére sem, és a Stephansplatzon, a Kär
máj. 11
13:12
Letették a régió legnagyobb virtuális filmstúdiójának alapkövét Fóton (vg.hu)
A beruházás 2024 első negyedévére fejeződik be, az értéke pedig 11 millió euró lesz.
máj. 11
13:12
Itt a vége Balogh Levente számára, búcsúzik a Szentkirályi alapítója (Promotions)
Balogh Levente napokon belül távozik.
máj. 11
13:12
Kelet-Közép-Európa együttműködésének nincs alternatívája (Magyar Hírlap)
A Mathias Corvinus Collegium konferenciájának résztvevői szerint a régiónk ma az unió politikailag legaktívabb területe.
máj. 11
13:12
Reagált Gulyás Gergely a hírre, hogy Gálvölgyihez nem értek oda a mentők (Nyugati Fény)
Megszólalt a kancelláriaminiszter.
máj. 11
13:12
Talán a legnehezebb futam vár a rally szimulátorosokra! (Racing)
Harmadik állomásához érkezik a K&H SIM Liga powered by HUMDA rally bajnoksága! A soron következő verseny a lengyel gyorsasági szakaszokon zajlik majd.
máj. 11
13:15
Kamatstop: időhatár nélküli hosszabbította meg a kormány (Infostart)
A június 30-án lejáró kamatkorlátozásról már e heti ülésén döntött a kormány, és addig marad, amíg a jegybanki alapkamat nem süllyed tíz százalék alá.
máj. 11
13:15
Szijjártó Péter bejelentett 300 munkahelyet (Piac és Profit)
A Magna kanadai autóalkatrész-beszállító üzemet épít Vecsésen, a nagyjából 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
máj. 11
13:15
robbanás Milánó belvárosában, autók lángokban, óriási füstoszlop emelkedik az égnek (Blikk)
Robbanás rázta meg csütörtök késő délelőtt Milánó belvárosát, több autó is lángokban áll az olasz város központjában.
máj. 11
13:15
Beomlott egy gyalogoshíd Finnországban (HírTV)
A rendőrség közlése szerint huszonnégy ember, köztük sok gyerek megsérült Finnországban azt követően, hogy beszakadt egy gyalogoshíd a főváros szomszédságában lévő Espoo városban. A sérültek közül többen vannak súlyos állapotban.
máj. 11
13:18
Chiliz: elindult a mainnet és az ethereum bridge is (Kripto Akadémia)
A sportipar legnagyobb token szolgáltatója, a Socios.com-hoz kötődő Chiliz két bejelentést is tett az elmúlt 24 órában. Először is megjelent a Chiliz Ethereum Bridge, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy ERC-20-as CHZ tokenjeiket átvigyék az Ethereum mainnetről a Chiliz Chainre (CAP-20). A Chiliz-Ethereum híd használatához a felhasznál
máj. 11
13:18
Árérzékenyek lettek az ügyfelek, sokan ki fognak hullani a biztosítási piacról (Interjú) (Portfolio)
Ha elfogy a türelmük a külföldi tulajdonosoknak, akkor szükségszerűen el fog indulni a magyar biztosítási piac konszolidációja mindenféle állami tulajdonosi szándék nélkül is. Lesznek, akik ki fognak hullani a piacról – prognosztizálja Nyilasy Bence, az idén 15 éves Wáberer Hungária Biztosító Zrt. vezérigazgatója, akivel a biztosító által elért ere
máj. 11
13:18
Friss hírek érkeztek a Mercedes gyárban történt lövöldözésről, őrizetben a gyanúsított (ATV)
Mindkét áldozat 44 éves volt.
máj. 11
13:18
Újabb céget vonzott Magyarországra a BMW és a Mercedes (autopro)
A Magna beruházásának köszönhetően több száz új autóipari állás jön létre.
máj. 11
13:18
"Látom a végét" – pokoli éven van túl VV Anett, hamarosan elmondhatja: felépült (Ripost)
Egy év után Anett lassan visszaállhat a munkába. Lelkileg is sokkal erősebbnek érzi magát.
máj. 11
13:18
Alig ismert görög szigetek, melyek tökéletes úti célként szolgálhatnak az idei nyaraláshoz (Femcafe)
Görögország mindig mesés élményt kínál a nyaralni vágyóknak, van azonban néhány sziget, melyet csak kevesen ismernek, pedig mindenképpen érdemes számításba venni a nyaralás tervezésekor.
máj. 11
13:18
Magyar oroszok építettnek óriási naperőművet Kiskunhalasnál (vg.hu)
A naperőmű a tervek szerint a nyártól már termelne
máj. 11
13:18
Beomlott egy gyalogoshíd Finnországban, sok a súlyos sérült (Mandiner)
Éppen nyolcadikos diákok haladtak át rajta, amikor történt a tragédia.
máj. 11
13:18
Varga Andrea kapta idén a Déryné-díjat (Magyar Nemzet)
Az elismerést minden évben Miskolc város napja alkalmából adják át.
máj. 11
13:20
Nem okozott meglepetést a brit jegybank (vg.hu)
A várt mértékben emelte az alapkamatot a Bank of England.
máj. 11
13:21
Büdöske: a virág, ami a nyári hőséget is túléli (Édenkert)
Bár tényleg kissé kellemetlen illatú virág a bársonyvirág, gyönyörű sárga színfoltot varázsol a kertükbe, teraszunkra, s még a nyári hőséget is elviseli. Változatos megjelenésűek, ezért biztosan találunk olyan fajtát, ami nekünk is tetszik!

Keresés