2023. április 7. péntek

ápr. 7
7:15
Az AlphaTauri főnöke szerint Mick Schumacher apjával az oldalán még mindig az F1-ben lenne (F1világ)
Szívesen lehetőséget adott volna Mick Schumachernek a Forma-1-ben Franz Tost, az AlphaTauri, illetve a Red Bull azonban soha nem tárgyalt a német versenyzővel.
ápr. 7
7:15
Szaúd-Arábiába látogatott a CIA igazgatója (ProfitLine)
Szaúd-Arábiába látogatott az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója - közölték amerikai tisztségviselők csütörtökön Washingtonban, azon a napon, amikor a szaúdi külügyminiszter Irán külügyminiszterével találkozott Pekingben.
ápr. 7
7:15
Már az űrutazásokra is vinnének belőle, itthon mégsem ismerik ezt a zöldséget (Hamu és Gyémánt)
Aki megkóstolja, szinte garantáltan megszereti, mégsem gyakori a magyar konyhákban. Több Ázsiában kedvelt levélzöldséget itthon is termeszthetnénk, mégse találkozni velük az otthoni kertekben. Pedig több fajnak már a magja is könnyen beszerezhető, így csak tényleg egy kis nyitottságra lenne szükség, hogy a magyarok között is elterjedjenek
ápr. 7
7:15
Vágvölgyi Gergely: A kereszt drámája és diadala, az értünk meghalt Isten Fia – ma van nagypéntek, Jézus halálára emlékezünk (Mandiner)
A kereszt drámája, a mélységek napja: ma van nagypéntek, amikor a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedésére és kereszthalálára emlékezik.
ápr. 7
7:18
Ennyibe kerül egy gombóc fagyi 2023-ban: szinte luxus, mégsem mondanak le erről a magyarok (Pénzcentrum)
A magyar cukrászdákat, fagyizókat nagy kihívások elé állította az elmúlt évben az alapanyag-drágulás, illetve az energiaválság is. Bár télen sok vállalkozás ezért felélni kényszerült a tartalékait, tömeges bezárásokra végül nem került sor. A szakma 2023-ban bízik a jó fagylaltszezonban és abban, hogy a fagyizás, sütizés még nem vált akkora luxussá
ápr. 7
7:18
Zsákolják a magyarok az állampapírt (Azenpenzem)
Összesen 800 milliárd forinttal növelte a lakosság a kezében lévő állampapír-állományt 2023 első negyedévében – derült ki az Államadósság Kezelő Központ adataiból. Közben fogy a bankban tartott megtakarítás, ami nem csoda, hiszen a bankokban nem kapunk kamatot a pénzünkre.
ápr. 7
7:18
Oszter özvegye család nélkül húsvétozik, de nem marad egyedül (Ripost)
Oszter Sándor özvegyénél átjáróház lesz húsvétkor.
ápr. 7
7:18
Még tart a télies idő, de a hétvégétől már tényleg jön a tavasz (Infostart)
Az ország keleti és észak-keleti vidékein még újabb havazás is várható.
ápr. 7
7:18
Így ünneplik a húsvétot Palócföldön (Magyar Nemzet)
Vödrös locsolkodás és lelkigyakorlat is várja a látogatókat Nógrád-megyében.
ápr. 7
7:18
Miért nem gyengül már az a szemét forint? (Forbes)
Nem véletlenül kapjuk meg egyre gyakrabban a kérdést, hogy miért nem gyengül a forint. Szerencsére a választ könnyebb megadni, mint egy hónappal ezelőtt.
ápr. 7
7:21
Apja alkoholizmusáról vallott Kovács András Péter: „Éveken keresztül tudatosan és szándékosan állt földbe” (Blikk)
A mai napig mély nyomot hagyott Kovács András Péter lelkében az, hogy az édesapja súlyos alkoholizmussal küzdött. Gyermekkorában a humort használta fegyverként arra, hogy elfedje a problémákat.
ápr. 7
7:21
Az ünnepek idején is a szokásos munkarend szerint zajlik a hulladékszállítás a fővárosban (hirado.hu)
A hulladékszállítást a szokásos munkarend szerint végzi a fővárosban az FKF a húsvéti ünnepek idején.
ápr. 7
7:24
Ha így főzöd a húsvéti sonkát, tökéletes lesz (Glamour)
Ha húsvét, akkor a legtöbbünk asztaláról három finomság biztosan nem hiányozhat: a tojás, a torma, na és persze a sonka. Tojást főzni év közben is szoktunk, tormát sokan készen veszünk, vagy már megvan a jól bevált receptünk – de mi a helyzet a sonkával? Vannak, akik tapasztalt konyhatündérként nagyon egyszerűnek tartják az elkészítését, és az az i
ápr. 7
7:24
Ötven éve gördült le az első üveg Borsodi Világos (Márkamonitor)
Az 1960-as évek végén a megnövekedett sörfogyasztási igényt a hazai sörfőzdék már nem tudták kezelni, és szükségessé vált egy újabb sörfőző üzem kialakítása. Így kezdte meg működését a Borsodi Sörgyár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő Bőcs község határában, amely öt évtizede 1973. április 5-én nyitotta meg kapuit.   A vállalat az ezt követő évti
ápr. 7
7:24
Napi horoszkóp 2023. április 7.: Nagypéntek a nyugalom napja (Life)
Amilyen rázós volt a nagycsütörtök a telihold miatt, annyira nyugalmasnak ígérkezik a húsvéti hosszú hétvége első napja. Nagypénteken szinte mindenkit megérint az ünnep misztériuma. Érdemes is picit meditálni, lazítani, lassítani és befelé figyelni. Érdekes felismerésekre juthatunk.
ápr. 7
7:24
Újabb országban szűnhet meg az egyik legidegesítőbb reptéri előírás (Helló Magyar)
Vannak olyan reptéri szabályok, amelyek okát senki nem érti, de megnehezíti az utazásunkat. Úgy tűnik, az egyiknek lassan végleg vége.
ápr. 7
7:24
A szántóföldi növénytermesztők kapták a legtöbb finanszírozást (Magyar Mezőgazdaság)
Tavaly is a szántóföldi növénytermesztés részesedése volt meghatározó – 42,6 százalék - az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokból, míg az állattenyésztők a támogatások egyötödét, a kertészet pedig 5,6 százalékát használhatta fel. Megjelent az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) 2022-ről szóló pénzügyi hírlevele.
ápr. 7
7:27
Kína mégis megpuhíthatja Putyint? (Privátbankár)
Pekinget győzködték az európai vezetők, hogy segítsen véget vetni a háborúnak.
ápr. 7
7:27
Erre a szivatós KRESZ-kérdésre nagyon kevés magyar tudja helyesen a választ – vajon rajtad is kifog? (Promotions)
Magyarországon is vannak bizony elég nehéz KRESZ-kérdések, amik a rutinos vizsgázókon is kifognak.
ápr. 7
7:27
Telt házas esttel búcsúzott a nyomtatott Napút (Magyar Hírlap)
A lap díjazottai, szerkesztői és legkedvesebb szerzői olvastak fel.
ápr. 7
7:27
Ha valamire, akkor a húsvéti sonkára végképp igaz, hogy a kevesebb néha több (Mandiner)
A legtöbb magyar ünnepi asztaláról nem hiányozhat a húsvéti sonka, amelynek vásárlásakor azonban érdemes szem előtt tartani: az árral együtt az ízélmény is nagyot tud változni.
ápr. 7
7:33
Húsvét: négy napon át a gyalogosoké és a kerékpárosoké a pesti alsó rakpart egy szakasza (Magyar Hírlap)
Húsvéthétfőn este 11 óráig a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között használhatják autómentes környezetben a rakpartszakaszt.
ápr. 7
7:33
Megmutatjuk, miért nem csökkenti a lakossági gázárat a kormány (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 7
7:33
Gyurcsány Ferenc: Ha a hatalomban hinnénk és nem az igazságban, akkor ma Pontius Pilatusra emlékeznénk (Mandiner)
Nem a hit, hanem a cselekvés tesz minket tisztává. Dolgunk az evilágban van.
ápr. 7
7:36
A Ferrari jogi úton akarja elérni, hogy mégse ez legyen 14 éve a legcsúfosabb szezonkezdete (Racing)
Nem nyugszanak bele a felügyelők Ausztrál Nagydíjon hozott döntésébe, és hivatalosan is újabb vizsgálatot kérvényeztek.
ápr. 7
7:36
Négy napig húsvét van – kitegyem a kukát vagy ne tegyem ki a kukát? (Telex)
Az FKF szavai megnyugtatóak voltak.
ápr. 7
7:39
Az autósok harmada nagyon furcsát gondol a többiekről (Infostart)
Az autósok harmada szerint ő jobban vezet másoknál, illetve 80 százalék szerint kizárólag önmaga felelős azért, hogy autóvezetés közben veszélybe kerül-e.
ápr. 7
7:42
Erdő Péter: Jézus kereszthalála nem érthető emberi logikával (Magyar Nemzet)
Az esztergom-budapesti érsek szentmisét mutatott be nagycsütörtökön az utolsó vacsora emlékére az esztergomi bazilikában.
ápr. 7
7:45
Már csak ezt a két napot kell kibírnunk! Mutatjuk a húsvéti ünnep négy napjának időjárását (Blikk)
Felemás hosszú hétvége áll előttünk
ápr. 7
7:45
Kiderült, mi okozta Lance Reddick halálát (Mafab)
.
ápr. 7
7:45
Pocahontas nélkül nem tudták volna megvetni a lábukat az angolok az Újvilágban (Magyar Hírlap)
A család 1616-ban Angliába hajózott, ahol „az indián hercegnő” felettébb népszerű lett a nemesség köreiben.
ápr. 7
7:48
Szenegáli muszlim elítélt lábát is megmosta a pápa (Magyar Nemzet)
A pápa a római Casal del Marmo börtönbe látogatott, ahol tíz éve is végezte a nagycsütörtöki szertartást.
ápr. 7
7:48
Télies időjárással robban be a hosszú hétvége: Erre lehet számítani Nagypénteken (Nyugati Fény)
Nem lesz melegünk.
ápr. 7
7:48
Mától négy napon át a gyalogosoké és a kerékpárosoké a pesti alsó rakpart egy szakasza (Telex)
Hétfő este 11 óráig lesz autómentes a Margit híd és az Erzsébet híd közötti szakasz.
ápr. 7
7:50
Liszt összes rapszódiája elhangzik a Cziffra-fesztiválon (Magyar Nemzet)
Hat kiváló zongoraművész, hat művészegyéniség lép színpadra egy este.
ápr. 7
7:51
Forint: máma már nem szakad tovább? (Privátbankár)
Alig változott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben pénteken reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve.
ápr. 7
7:51
Böjtöl ma a forintunk is? (Menedzsment Fórum)
Alig változott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben pénteken reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve.
ápr. 7
7:51
Fiatalkorú elítéltek lábát mosta le Ferenc pápa (HírTV)
Felépült Ferenc pápa, így nagycsütörtök alkalmából ő celebrálta az ünnepi misét. A Szentatya egy Róma közelében található fiatalkorúak börtönébe látogatott.
ápr. 7
7:51
Orovica váltja Vityit (Mínuszos)
A KÜRT Akadémia ügyvezetői pozícióját Orovica Szilárd tölti be április 3-tól. A társaság közleménye szerint a korábbi ügyvezető, társtulajdonos* Vityi Péter a továbbiakban a digitális és stratégiai transzformációkra fókuszál a KÜRT Akadémia vállalati tanácsadás üzletágában. Mint nyilatkozta: „A továbbiakban a vállalati tanácsadásra, a digitális és
ápr. 7
7:51
Találd meg az ideális tábort gyermekednek! (KKV Magazin)
Közeleg a szünidő, itt az ideje elkezdeni a tábor keresést gyermekünknek! De vajon hol fejlődhetne igazán kreatív és élményteli módon?
ápr. 7
7:51
Schiffer András: a Momentum kordonbontása maga a szellemi mélyrepülés (Demokrata)
Teljesen más volt, amikor a Gyurcsány-kormány körbekordonozta a Kossuth-teret.
ápr. 7
7:51
Ilyen a bahmuti húsdaráló (Mandiner)
Az ukrán határőrség közzétett egy videót a bahmuti mindennapokról.
ápr. 7
7:52
Fejlesztés terhe mellett (Magyar Nemzet)
Nemrég elgondolkodtam azon, hogy a magunk keltette globális természeti-környezeti válságból miért nem fogunk megmenekülni.
ápr. 7
7:54
A görkorcsolyázás új világrekordját állította fel Till Attila (Márkamonitor)
Till Attila és Szujó Zoltán vezetésével 407 ember görkorcsolyázott egyszerre a Vodafone székházának udvarán, ezzel megdöntve az együtt, egy sorban görkorcsolyázás – eddig 371 fővel tartott – világrekordját.   A Vodafone Görgető Nap eseményén a vállalat munkatársai a Budapest One irodaház dolgozóival közösen görkorcsolyás világrekordot állítottak fe
ápr. 7
7:54
Estek az árak, mert szárazabb és melegebb lehet az amerikai időjárás (Agrofórum)
Csütörtökön is csökkentek a terményárak az árupiacokon. Chicagóban a búza 1 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab szintén 1,2 százalékkal a repce pedig 1,8 százalékkal lett olcsóbb. A meleg, száraz időszak segíti a tavaszi vetési munkálatokat az Egyesült Államokban. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa mínuszb
ápr. 7
7:54
Megtette az első lépést a bennmaradás felé a magyar válogatott (Magyar Nemzet)
Női jégkorongozóink a franciák elleni 4-2-es sikerrel kezdték meg szereplésüket a bramptoni elitvilágbajnokságon.
ápr. 7
7:57
Döbbenetes felfedezés a Vatikánban (Infostart)
Ezerhétszázötven éves evangéliumi maradványra bukkant egy osztrák kutató a Vatikán könyvtárában.
ápr. 7
7:57
Ismét összecsaptak a francia rendőrök és a tüntetők (HírTV)
Újabb tüntetéseken csaptak össze a rendőrök és a demonstrálók Franciaországban. A megmozdulások hetek óta zajlanak, a francia lakosság egy emberként ellenzi a Macron-kormány által megemelt nyugdíj-korhatárt, ami 62-ről 64 évre növekedett.
ápr. 7
7:57
Utakat építenek és újítanak fel Medgyesegyházán (hirado.hu)
Mintegy két kilométer hosszúságban építenek, illetve újítanak fel az önkormányzat tulajdonában lévő utakat.
ápr. 7
7:57
Több százezer magyar lehet veszélyben: bűnözők járhattak az otthonodban és nem is tudsz róla? (Promotions)
A bűnözők ravaszsága határtalan, most éppen egy trükkös módszerrel jutnak be az otthonokba. Megmutatjuk, mire kell figyelned.

Keresés