2023. április 7. péntek

ápr. 7
6:29
Drága lesz a húsvét a boltoknak, amelyek az árstopokkal trükköztek (hirado.hu)
Több mint 330 millió forint értékben szabott ki bírságot a fogyasztóvédelem, mert a boltok nem tartották be az árstopra vonatkozó szabályokat.
ápr. 7
6:29
Húsvét a mindenség „legcsendesebb, s leghatalmasabb detonációja” (hirado.hu)
Nagypéntek és húsvétvasárnap: a keresztények hite szerint a Megváltó kereszthalálától a feltámadásáig tartó három nap, melybe egy egész, isteni üdvrend sűrűsödik össze. Pilinszky János szerint ez volt a mindenség legcsendesebb, s leghatalmasabb detonációja.
ápr. 7
6:30
A CIA igazgatója tárgyalt Szaúd-Arábiában (hirado.hu)
Szaúd-Arábia az Egyesült Államok legrégibb és legerősebb szövetségese az arab világban, míg Iránnal szemben szankciók vannak érvényben.
ápr. 7
6:30
Hová tűntek a Doktor Szöszi című film szereplői? Így néznek ki napjainkban, van, akit már felismerni is nehéz! (Femcafe)
Talán te is szeretted a 2001-ben megjelent Doktor Szöszi című ikonikus vígjátékot. 22 év telt el a film első részének megjelenése óta, nem meglepő hát, hogy a szereplőgárda több tagja is szinte felismerhetetlenné vált.
ápr. 7
6:30
A Toyota elkezdte horvát tesztjét (Racing)
A Toyota Gazoo Racing versenyzői elkezdsték a felkészülést a Horvát Rallyra, melyen 2021-ben Sébastien Ogier, tavaly pedig Kalle Rovanpera vezette sikerre a japán márkát.
ápr. 7
6:30
A halálbüntetés visszaállítását követelik az orosz héják (Magyar Nemzet)
A katonai és politikai elemzők szerint könyörtelenül fel kell lépni a Kreml ellenségeivel szemben.
ápr. 7
6:31
BKK, HÉV, MÁV–Volán: mutatjuk, mire figyeljen, ha utazik a hosszú hétvégén (hirado.hu)
A BKK járatai mellett a HÉV-vonalak és a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje is módosul.
ápr. 7
6:33
Jogkövetési vizsgálat áfa-önrevízióra tesz javaslatot (Adózóna)
Mit tehet egy vállalkozás, ha a NAV arra kéri, hogy vizsgálja felül az áfabevallásait, mert egy partnercégnél végzett vizsgálat azt bizonyította, hogy a partner a számláin szereplő termékek értékesítéséhez, valamint a munkák elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, illetve árualappal nem rendelkezik. Olvasói kérdésre Gyüre Ferenc ad
ápr. 7
6:33
Ünnepi műsorfolyammal készül a húsvéti hosszú hétvégére a közmédia (hirado.hu)
Húsvéti műsorokkal és élő közvetítésekkel várják a nézőket a közmédia csatornái.
ápr. 7
6:33
Mutatjuk, mikor lesznek nyitva a patikák a hosszú hétvégén (hirado.hu)
Mutatjuk, mely gyógyszertárak lesznek nyitva húsvétkor.
ápr. 7
6:33
Nem lehet ezeket az állatokat nyunyorgatni (Magyar Hírlap)
Schneider Kinga: Nem jó ötlet élő állatot venni húsvétra.
ápr. 7
6:36
Veszélyben a hazai paradicsomtermesztés? (Magyar Nemzet)
A túlkínálat és egy új növénybetegség is fejfájást okozhat a termelőknek.
ápr. 7
6:36
Súlyos sztrádabalesetekkel zárult a csütörtök és kezdődött az ünnep (Autószektor)
Az M1-es autópályán a főváros felé vezető oldalon, Tatabánya térségében két személyautó ütközött. Az 56-os kilométernél belső sávot lezárták - ezt az utinform.hu írta nem sokkal péntek reggel 6 óra után. Három autó ütközött a főváros XV. kerületében, az M3-as autópálya bevezető szakaszán, a Hatvan felé vezető oldalon. Mindhárom jármű árokba hajtott
ápr. 7
6:39
A magyar tőzsde zárva, hol lehet kereskedni húsvétkor? - Itt a lista (Portfolio)
A húsvéti ünnepek alatt a Budapesti Értéktőzsdén sem nagypénteken, sem húsvét hétfőn nem lesz kereskedés és az összes fontosabb európai tőzsde is zárva tart. Összeszedtük, hogy a világ tőzsdéi közül hol lehet majd kereskedni a hosszú hétvége alatt.
ápr. 7
6:45
Havaseső, viharos szél az ünnepi hétvégén: ekkor jön a melegedés (Metropol)
Egyenlőre nem érkezik meg a tavasz.
ápr. 7
6:45
Gulyás Gergely: Magyarországon a baloldali ellenzék által kínált politikai termék ma a hazaárulás (Magyar Hírlap)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az ellenzék fő politikai célja, hogy a magyar tanárok, a magyar egészségügy és a magyar kis- és közepes vállalkozások ne kaphassák meg az őket megillető uniós forrásokat – Interjú.
ápr. 7
6:48
Zendülésre hivatkozva zárta ki két képviselőjét Tennessee állam törvényhozása (hirado.hu)
A két demokrata párti politikus a múlt héten aktívan részt vett a törvényhozás munkájának megzavarásában, és az ülésteremben tüntetett.
ápr. 7
6:48
Külön pavilont kap a foil technológia a Metstrade 2023 kiállításon (AQUA)
A Metstrade és a The Foiling Organization bejelentette, hogy szakmai együttműködésre léptek, közös pavilonjuk a foil technológiával foglalkozik. A dedikált helység az emelősvertes megoldásokhoz kapcsolódó hardverek és technológiák gyártóit mutatja be a 2023. november 15–17. között az Amszterdamban megrendezendő Metstrade 2023 kiállításon. A Metstra
ápr. 7
6:48
Kiadták a figyelmeztetés: durva lesz, ami lecsap az ország ezen felére (Ripost)
Mutatjuk milyen idő várható az ünnepek alatt.
ápr. 7
6:48
Kilépne a fosszilis energia béklyójából, és zöldítene a Közel-Kelet is (vg.hu)
Egyre hangsúlyosabb a megújuló energia a Közel-Keleten.
ápr. 7
6:48
Riasztást adtak ki Nagypéntekre - ilyen időjárás lesz húsvétkor (BorsOnline)
A 2023-as húsvétkor sem a tavaszias idő lesz jellemző.
ápr. 7
6:48
A Szent Jobb idén ismét országjárásra indul? (Magyar Nemzet)
A Szent Jobb országjárása a világégés küszöbén, 1938-ban egységbe forrasztva erőt és tartást adott a nemzetnek. Lehet, hogy idén is útjára indul az Aranyvonat?
ápr. 7
6:48
Remek kezdés a női hoki-vb-n: Magyarország-Franciaország 4-2 (Telex)
A mieink két harmad után már 3-0-ra vezettek, 17 éves játékosunk is ütött gólt
ápr. 7
6:51
A lestyán szuperegészséges növény, amit gyerekjáték termeszteni (Agroinform)
A lestyánnal megfűszerezhetjük az ételeinket, és még az egészségünkre is vigyázni fog.
ápr. 7
6:51
Újabb részletek derültek ki Koltai Róbert állapotáról (ATV)
Mint ismert, Koltai Róbert korábban komoly műtéten esett át. A színész most elárulta, hogy miért kellett operálni és hogyan javul állapota a beavatkozás után.
ápr. 7
6:51
30 éve Magyarországon az Essca (KKV Magazin)
A világ egyik legjobb üzleti iskolájaként nyilvántartott Essca kétnapos exkluzív eseménnyel indította a budapesti fennállásának harmincadik évfordulójára szervezett ünnepségsorozatot. A Financial Times menedzsment képzési világranglistáján előkelő helyet elfoglaló felsőoktatási intézmény Magyarországra akkreditált nagykövetek számára tartott rangos
ápr. 7
6:51
„Mélabús emberek nélkül a világ egy még bolondabb hely lenne” (WMN)
A Nádas Péterről készült Saját erdő című filmet nem csupán az író rajongóinak, olvasóinak ajánljuk. Hanem mindenkinek, aki tiszta gondolatokra és éteri – bár földi – szépségre vágyik.
ápr. 7
6:51
Agyas magyarok kvíze: ez a 10 kérdés alaposan meg fog izzasztani húsvétkor (Promotions)
Lehet, hogy a felénél már lekoccolsz, mert addigra már mindent elhibáztál.
ápr. 7
6:51
MTVA: a közpénből készült képek elveszítették közfotó jellegüket (Mínuszos)
A szerzői jogot teljes mértékben figyelmen kívül hagyó elképzelés a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Archívumában őrzött fotó és egyéb sajtóanyagok „korlátlan, bárki vagy bármilyen felület általi közzétételére vonatkozó követelőzés”, amelynek teljesítése hosszú távon egyet jelentene a magyar hírügynökség fotóértékesítési tevék
ápr. 7
6:51
Kis szobrok cipősarok helyett (Magyar Hírlap)
A vékony talpútól a vastagig minden divatos az idén.
ápr. 7
6:51
Elektromos mezőt mérő drónokkal ellenőrizhetik a hálózat állapotát (newtechnology.hu)
A Manchesteri Egyetem a brit Nemzeti Villamosművekkel együttműködve fejleszt drónra szerelhető rendszert a légvezetékek elektromos mezőinek felmérésére. Az Ofgem Network Innovation Allowance (NIA) által finanszírozott, hároméves, 1,1 millió font (közel 500 millió forint) értékű projekt célja egy olyan szenzortechnológia létrehozása, amivel a távvez
ápr. 7
6:54
Olajcsere házilag? Ezt akárki meg tudja csinálni! (Autónavigátor)
Ha én meg tudom csinálni, akkor bárki: házilag, a legolcsóbb, leghétköznapibb szerszámokkal cserélem le a 600 ezer forintért vásárolt Audi
ápr. 7
6:54
Egyre többen kötik össze a húsvéti locsolást azzal, hogy exkluzív parfümöt vásároljanak a szeretteiknek (Márkamonitor)
Sok vásárló keresi a Bruno Banani, Mexx, Replay, Tom Tailor női változatait, illetve az olyan hírességek nevét viselő parfümöket, mint a Christina Aguilera vagy Naomi Campbell. A hasonló parfümök előnye a kellemes, tavaszias illatuk mellett a megfizethetőségük.   „Újabban kezdjük megfigyelni, hogy egyre többen kötik össze a húsvéti locsolást azzal,
ápr. 7
6:54
Ökogazdálkodás 500 hektáron (Agrofórum)
„Társaságunk – a Biocsárda Kft. – 2000 óta foglalkozik kizárólag ökológiai gazdálkodással. Kifejezetten erre a célra hozták létre a Csárdaszállási Petőfi Mgtsz leányvállalataként, hogy elkerüljük a párhuzamos gazdálkodással együtt járó plusz adminisztrációt és ellenőrzéseket. Kezdetben 250 hektár területen gazdálkodtunk, ami mostanában már eléri az
ápr. 7
6:54
Elon Musk újra promózza a Dogecoint, erre a kutyás mém érmére is beindult a hype (BitcoinBázis)
A Dogecoin és Elon Musk története számos ponton találkozott már a múltban. A 8. legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező kutyusos érme
ápr. 7
6:57
Több ezer ember jutott át a keleti határainkon (Menedzsment Fórum)
Nincs vége az áradatnak Ukrajnából.
ápr. 7
6:57
Összeszámolták Magyarország nyugdíjmilliomosait – itt a lista (Infostart)
Magyarországon 35 ezren fél millió forintnál is több nyugdíjat kapnak havonta. Az ellátottak csaknem ötödének nyugdíja pedig nem érte el a 120 ezer forintot.
ápr. 7
7:00
Jelentős mérföldkőhöz ért a debreceni BMW-gyár (Igényesférfi.hu)
Folyamatos és egyre látványosabb az előrehaladás a debreceni BMW-gyár építkezésénél, hiszen a szerkezeti oszlopok napról napra egyre inkább épületformát öltenek.
ápr. 7
7:03
Mától négy napon át a gyalogosoké és a kerékpárosoké a pesti alsó rakpart egy szakasza (hirado.hu)
Mától ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart egy szakasza a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt húsvét hétfőn este 11 óráig.
ápr. 7
7:03
Női jégkorong-vb: a franciák elleni győzelemmel kezdett a magyar válogatott (Magyar Hírlap)
Pat Cortina szövetségi kapitány alakulata két harmad után már 3-0-ra vezetett többek között Huszák Alexandra duplájával, a záró harmadban viszont szorossá tudta tenni az összecsapást a rivális.
ápr. 7
7:06
Húsvéti programkavalkád a hazai kastélyokban, várakban (Magyar Nemzet)
A Nemzeti kastély és nemzeti várprogramban megújult műemlékek kezelője mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk történelmi kincsei továbbra is látogathatók legyenek.
ápr. 7
7:08
A hatékony békekötés leckéje – 25 éves a nagypénteki egyezmény (Magyar Nemzet)
A negyedszázados megállapodás a brexit folyamatában is komoly feszültséget okozott.
ápr. 7
7:09
Női csontváz került elő a híres hajóroncsból (Magyar Hírlap)
A hajó 1628-ban, első útján süllyedt el.
ápr. 7
7:09
Francesca Rivafinoli: Drága testvérek, ha nincs meg a húsvét-fíling, talán-bizony érdemes lehet bepróbálkozni a csenddel és a templommal! (Mandiner)
Persze, Isten mindig és mindenütt jelen van, még a tévéfotel mélyén és netflixezés közben is – a kérdés, hogy az ember tud-e mindenhol Istenre figyelni.
ápr. 7
7:12
Nagypénteken is hóesés várható az ország több pontján (hirado.hu)
Túlnyomóan borult lesz az ég.
ápr. 7
7:12
Tízből egy nő tudja megmondani, hogyan készül a kisbaba. Ezen is változtatna Benkovics Júlia új könyve (Forbes)
A női nemi szervet még mindig szégyen övezi, sok félreértés, téves információ és félelem kapcsolódik a női test működéséhez. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász szerint keményen kell küzdeniük azért, hogy a nők újra meg tudjanak bízni a szülészekben. Megjelent könyve, a Magunkról – Tabuk nélkül a női testről.
ápr. 7
7:12
Egyszer megbukott a Chelsea-nél, most mégis újra a londoniak edzője (Magyar Nemzet)
Nagelsmann, Enrique és Conte neve is felmerült Potter lehetséges utódjaként, de a Chelsea Lampardnak szavazott bizalmat.
ápr. 7
7:12
Ryanair-vezér a magyar reptérvásárlási tervekről: Minek? Hogy veszteségessé tegyék? (Telex)
A Malévval is milyen kiváló munkát végeztek – ironizált Michael O’Leary.
ápr. 7
7:15
"Csoda, hogy élve találtak rá" - újabb műtéten esett át az elgázolt Erika (BorsOnline)
Továbbra is kómában tartják a felvidéki magyar lányt, Erikát, aki cserbenhagyásos gázolás áldozata volt.
ápr. 7
7:15
Kiderült, lánya nélkül tölti a húsvétot Failoni Donatella (Metropol)
Oszter Sándor özvegyének nem úgy alakul az ünnep, ahogy tervezte.

Keresés