2023. április 30. vasárnap

ápr. 30
20:00
Puzsér Róbert Vágó Istvánról: „Személyében egy szimbólum és egy intézmény távozott” (SzMo)
A publicista szerint Vágón kívül nem akadt a Kádár-kori Magyar Televízió műsorvezetői között olyan, aki a kereskedelmi struktúrában is képernyőn tudott maradni.
ápr. 30
20:00
Erdoğan dísznyakörvet húzott a magyar mentőkutya nyakába, megsimizte a buksiját, majd pacsiztak is egyet (Telex)
A török elnök személyesen tüntette ki a magyar mentőszolgálatokat a földrengés utáni munkájukat elismerve, a magyar parancsnok beszédét hangos ováció követte.
ápr. 30
20:06
Váratlan bejelentést tett a Wagner-csoport vezetője, ennek Putyin biztosan nem fog örülni (ATV)
A csoport alapítója a közösségi oldalán úgy fogalmazott, kivonja erőit Bahmutból, ha az orosz katonai parancsnokság nem biztosítanak számukra több lőszert
ápr. 30
20:06
Helycsere a rangadó előtt: lépéshátrányba került a DAC a bajnoki címért folyó küzdelemben (m4sport.hu)
A Dunaszerdahely labdarúgócsapata vasárnap 2-0-ra kikapott a ZP Sport Podbrezova otthonában a szlovák élvonal rájátszásának hetedik fordulójában, ezzel visszacsúszott a második helyre.
ápr. 30
20:09
Ebben a lakásban történt az öngyilkosságnak álcázott budapesti tragédia (BorsOnline)
Halálra késelte az élettársát egy nő Budapesten.
ápr. 30
20:09
Orbán Viktor a pápalátogatás kapcsán is a békéről posztolt (Infostart)
Béke kell, bölcsőkkel és nem sírokkal teli világ! Isten, áldd meg a magyart! - írta a miniszterelnök a Facebookon.
ápr. 30
20:12
Operatív törzs: A pápalátogatás rendben, rendkívüli események nélkül zajlott le (hirado.hu)
Azt írták: a háromnapos látogatáson több százezren találkozhattak Őszentségével, a legtöbben a vasárnapi Kossuth téri szentmisén vettek részt.
ápr. 30
20:12
Nagy Norbert másodikként ért célba Ausztriában, összetettben vezet a hegyi Eb-n (m4sport.hu)
Nagy Norbert ezüstérmes lett az 5-ös kategóriában a hegyi Európa-bajnokság osztrák állomásán, a magyar autóversenyző az összetett éléről várja a folytatást.
ápr. 30
20:12
Az ördögnek mindig is volt terve a világgal, az ember nem tervez és végül meglepődik (Biztosító Magazin)
A kommunizmus korábbi veszélyeit váltó - jól eltervezett - konzumizmus veszélyeire figyelmeztetett Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (Ppke) információs technológiai és bionikai karán mondott beszédében vasárnap délután.
ápr. 30
20:12
Mi történt? Váratlanul leváltották Putyin leghírhedtebb mészárosát (Nyugati Fény)
Mi lehet a háttérben?
ápr. 30
20:12
Verstappen nem érti, miért bukta el a győzelmet- válaszokat vár a csapatától (Racing)
Max Verstappen arra kérte a Red Bullt, hogy vizsgálják meg, miért hozták ki őt a bokszba közvetlenül a biztonsági autós fázis előtt az Azeri Nagydíj folyamán. Az energiaitalosok e döntése ugyanis a holland futamgyőzelmébe került. Mielőtt Verstappen megérkezett volna a bokszba, hogy letudja az első kiállását, honfitársa, Nyck de Vries a bal első ker
ápr. 30
20:12
Ferenc pápa közvetlenségével megmutatta, milyen vezető az, akit oldaltól függetlenül minden magyar szeretni tud (Telex)
Hídépítés iránti reménykedést, közvetlen egyházi vezető képét, idős kora ellenére is fiatalságot hozott Magyarországra Ferenc pápa a látogatásával. Fotókon a pápa Budapesten töltött három napja.
ápr. 30
20:18
Hatalmasat nőtt az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf (ProfitLine)
Az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat az év első három hónapjában 35,8 millió euró összbevételt könyvelt el, 38 százalékkal többet, mint az előző év ugyanezen időszakában; nettó nyeresége 15,1 millió euró volt, 68 százalékkal több, mint 2022 első negyedévében - közölte a cég pénteken.
ápr. 30
20:18
Kanada lezárta a szudáni evakuációs műveletét a veszélyes körülmények miatt (hirado.hu)
Kanada lezárta a szudáni evakuációs műveletét az ingatag és veszélyes helyi körülmények miatt – jelentette be vasárnap Anita Anand védelmi miniszter.
ápr. 30
20:18
Befogták az indiai elefántot, amely ételkeresés közben hat embert taposott agyon (ATV)
Nagyszabású akció keretében befogták Indiában azt az elefántot, amely legalább hat embert ölt meg élelemkeresés közben - jelentette vasárnap az Indian Express című helyi lap.
ápr. 30
20:18
Az MTK megtartotta előnyét az üldöző Ajkával szemben, bajnok a Diósgyőr az NB II-ben (m4sport.hu)
Így alakult.
ápr. 30
20:18
Indul a klímaszezon, de indul a klíma is? (Autószektor)
Már meg sem tudom számolni, hányszor sóhajtottam fel az idén, hogy „Csak tavaszodna már ránk!” Belátom, hogy az elmúlt aszályos időszak után ez az esős most aranyat ér, mégis várom már, hogy teraszokon kávézhassak méghozzá pokrócok nélkül, lehetőleg ingujjban. A meleg beköszöntével újra reflektorfénybe kerülnek a klímák. Rettentő bosszantó, ha amik
ápr. 30
20:21
Brenzovics László: négy kárpátaljai városra zúdultak a menekültek (Infostart)
Több százezer menekült érkezett az egymilliós Kárpátaljára – mondta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Az viszont csak a háború után derül ki, mennyivel csökken a magyarajkú lakosság.
ápr. 30
20:24
A franciák szerint nyár végére szelídülhet meg az élelmiszerek árrobbanása (Portfolio)
Szeptemberre enyhülhet az élelmiszerárak emelkedése – mondta a Bloomberg tudósítása szerint Olivia Gregoire francia kisvállalatokért, kereskedelemért és turizmusért felelős miniszter.
ápr. 30
20:24
Négyzetméterenként kétszer több paradicsom 40%-kal kisebb ráfordítással (Agroinform)
Kisebb ráfordítás, több paradicsom.
ápr. 30
20:24
„Vár otthon három gyerek. Nem utazgatnék, ha nem hinném, hogy világbajnok lehetek!” (m4sport.hu)
Sergio Pérez a győzelmek számában egyenlített, pontszámban közelített, és jelezte, komolyan gondolja a bajnoki trónfosztást!
ápr. 30
20:24
Szökésben az öt szomszédját fejbe lövő texasi fegyveres (vg.hu)
Mindent tűvé tesznek, és nem találják.
ápr. 30
20:26
A növényi kórokozók leküzdése vakcinákkal (Agroinform)
A növényvédő szerek célzott helyre juttatás lenne a megoldás?
ápr. 30
20:26
Egy hétvégi brunch-hoz pezsgőt bontani már a magyaroknak sem luxus (vg.hu)
Nagyot fordult a hazai pezsgőfogyasztási kultúra az utóbbi három évben – erről kérdeztük a Törley gasztronómia vezetőjét, Gáncs Zoltánt.
ápr. 30
20:28
Európa kukorica vetésterületének és termésének csökkenése várható idén (Agroinform)
Nem túl bíztatóak az előrejelzések.
ápr. 30
20:30
Baumanis nyert Nyirádon, Körmöczi dobogós (Racing)
Az Eb újoncok teljesítettek a legjobban Nyirádon.
ápr. 30
20:33
Kína hozhatja el a békét? – Meghökkentő kijelentést tett az ukrán külügy kulcsfigurája: „Ez nem irreális” (Blikk)
Andrij Melnik ukrán külügyminiszter-helyettes szerint nem lehetetlen, hogy Kína béketeremtőként lép fel az ukrajnai háborúban.
ápr. 30
20:36
Ferenc pápa Magyarországon – Megmutatjuk, mi történt az apostoli látogatás utolsó napján (hirado.hu)
Cikkünkben összegyűjtöttük a pápalátogatás utolsó napjának legmeghatározóbb pillanatait.
ápr. 30
20:36
Kiborította a netezőket a mosható „vécépapír” – a környezettudatosságra hivatkozik az ezt használó család (SzMo)
Nem használnak hagyományos toalettpapírt, inkább a bidé és a kimosható törlőkendő kombinációjára szavaznak.
ápr. 30
20:36
Figyelem! Most vegyél jegyet, ha vonaton akarsz utazni a következő órákban! (Nyugati Fény)
Egy ideig nem lehet majd megváltani ezeket.
ápr. 30
20:39
Tragédiába fulladt a munka Hevesen (BorsOnline)
Összeégett holttestet találtak a tűzoltók egy autószerelő műhelyben Hevesen.
ápr. 30
20:39
Magyarokat tüntetett ki Erdogan (Blikk)
Különleges állami kitüntetést adott át Recep Tayyip Erdogan, Törökország köztársasági elnöke április végén a HUNOR mentőszervezetnek a több mint 50 ezer halálos áldozattal járó török–szír földrengés során végzett áldozatos mentési munkálataiért.
ápr. 30
20:39
Vesztettek a magyarok Grúzia ellen (Infostart)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-30-ra kikapott Grúziától az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában Tatabányán.
ápr. 30
20:42
Valter Attila: Eddig minden úgy alakul, vagy még jobban, ahogyan azt vártam (m4sport.hu)
Igyekszik feltöltődni egyhetes pihenőjén Valter Attila, a jelenleg legelőkelőbb helyen jegyzett magyar országúti kerékpáros, aki díszvendége a Giro d'Italia egy évvel ezelőtti magyarországi rajtjának az emlékére zajló, Balatonfondo elnevezésű eseménynek.
ápr. 30
20:42
Egész nyáron sok európai zenei fesztivál várja a bulizni vágyókat, összegyűjtöttük a legizgalmasabbakat, van, amiről még biztosan nem hallott (vg.hu)
A koronavírus-járvány után minden eddiginél gyorsabban kapkodják el a jegyeket Európa-szerte.
ápr. 30
20:42
Heti időjárás: Változékony idő várható május első napjaiban (Biztosító Magazin)
Változékony lesz az időjárás május első hetében: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani kell. Hajnali fagyok már nem várhatók, és helyenként bőven 20 Celsius-fok feletti csúcsértékek is lehetnek
ápr. 30
20:45
Pápalátogatás: értékelt az operatív törzs (Blikk)
Ferenc pápa magyarországi látogatása rendben, rendkívüli események nélkül zajlott le – közölte a pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vasárnap késő délután az MTI-vel.
ápr. 30
20:48
Durván elszálltak az árak Horvátországban – ennyiért foglalhatunk most szállást az Adrián (Ripost)
Pár hónap alatt a duplájára emelkedtek az árak.
ápr. 30
20:48
Fiatal lányokra vadászik Budapesten egy férfi: aljas trükkel jut be a lakásokba (BorsOnline)
Az egyik lány az egész történetet közzétette.
ápr. 30
20:48
Figyelem! Most vegyél jegyet, ha vonaton utazol a következő órákban! (Nyugati Fény)
Egy ideig nem lehet majd megváltani ezeket.
ápr. 30
20:54
Változékony lesz az időjárás az ország területén hétfő éjfélig (Biztosító Magazin)
Vasárnap a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, a Duna-Tisza közi összeáramlás mentén és a keleti határnál valószínű zápor, zivatar.
ápr. 30
20:54
Dárdaiék kikaptak, első helyen a Bayern München (Telex)
Dárdai a találkozó után azt mondta, hogy csapata jól harcolt.
ápr. 30
20:57
Egy kisebb hadsereg kellett a legkevesebb hat emberrel végző horrorelefánt elfogásához (Blikk)
Egy nagyszabású akció során befogták Indiában azt az elefántot, amely legalább hat embert ölt meg élelemkeresés közben – jelentette vasárnap az Indian Express című helyi lap.
ápr. 30
21:00
Mávinform: Sínre helyezett kövek miatt késnek a vonatok a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon (hirado.hu)
Rákoshegynél köveket, fákat helyeztek a sínekre, az arra tartó, Sülysápról a Keleti pályaudvarra induló vonat átment ezeken és a nyílt pályán megállt – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján vasárnap este.
ápr. 30
21:00
Több embert meghalt egy lövöldözésben (hirado.hu)
Tíz ember meghalt egy fegyveres összetűzésben az ecuadori Guayaquil kikötővárosában – közölte vasárnap a latin-amerikai ország ügyészsége a Twitteren.
ápr. 30
21:00
Megszámolták hány fecske hiányzik Magyarországról (Infostart)
Kétmillió fecske hiányzik Magyarországról - állítja a Második Reformkor Alapítvány.
ápr. 30
21:00
Éljen május 1-je: A hosszú hétvégén startol a Magyar Bankholding (Biztosító Magazin)
Az Mkb Bank és a Takarékbank a hosszú hétvégén április 30-tól egyesül és létrejön a Magyar Bankholding (Mbh), amely egységes arculattal működik tovább, és Magyarország második legnagyobb mérlegfőösszegű pénzintézetévé válik
ápr. 30
21:00
Szexszel is fizethetnek a női albérlők a lakhatásért egyes főbérlőknek Nagy-Britanniában (SzMo)
Ugyan tiltott, mégis egyre gyakoribb ez a jelenség a megélhetési válsággal küzdő szigetországban.
ápr. 30
21:06
Újra versenyezhetnek az orosz és fehérorosz kajak-kenusok (hirado.hu)
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség ismét engedélyezi az orosz és fehérorosz sportolóknak a versenyzést, ha nem támogatják hazájuk ukrajnai háborúját.
ápr. 30
21:06
Köveket és fákat pakoltak a sínekre Rákoshegynél, egy vonat át is ment rajtuk (Telex)
Valakik nagyon unatkoztak a háromnapos hétvégén, de az időtöltésük végül nem okozott komolyabb bajt.

Keresés