A szombati sprintfutamon is diadalmaskodó Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíjat, ezzel hat pontra csökkentette a hátrányát az összetettben élen álló, kétszeres világbajnok és címvédő csapattársával, Max Verstappennel szemben.
Szörnyű tragédia történt Spanyolországban, négyen életüket vesztették vasárnap Barcelona térségében két ultrakönnyű repülőgép balesetében – közölte a spanyol tűzoltóság.
Uniós támogatással 749 millió forintból csaknem ötven férőhelyes bölcsődét alakítanak ki az év végére a Csongrád-Csanád vármegyei Mindszent központjában - tájékoztatta az önkormányzat pénteken az MTI-t.
A mozgalom nem áll le, a kisebbségvédelem lehet, hogy átalakulni látszik, de a nemzeti kisebbségek jóléte mai napig valós kihívást jelent a modern közösségeknek, államoknak és szövetségeknek – közölte.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-30-ra kikapott Georgiától az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, a mérkőzés után Hanusz Egon arról is beszélt, ez jó tanulópénz lesz a csapat számára.
A lakáshitelek iránti kereslet visszafogottnak mondható, ám a kedvezményes kamattal elérhető energiatakarékos ingatlanokhoz igényelhető piaci K&H zöld lakáshitel – amely megfelel a magyar jegybank zöld elvárásainak – kivétel ez alól - közölte a K&H.
Ferenc pápa gépe vasárnap, nem sokkal 18 óra után szállt fel Budapestről. A hivatalos, zárt ajtók mögött zajló búcsúztatásán Novák Katalin a saját konyhájából hozott neki ajándékot.
Véget ért a több mint két évtizedes szociáldemokrata regnálás a berlini szenátusban. Az önálló tartománynak számító fővárosban a február végi megismételt választások eredményeként a Keresténydemokrata Unió (CDU) alakíthatott kormányt. Berlin új kormányzó polgármestere, egyben a tartomány miniszterelnöke Kai Wegner, míg a korábban kormányzó szociáld
A Nagy Norbi Racing Team tájékoztatása szerint Rechbergben több mint 20 ezer néző volt a pálya mellett és hatalmas mezőny jött össze. "Fantasztikus hangulatban igazi hegyi versenynek lehettünk részesei. Örülök a második helyezésnek, mivel Chris-Andre Mayer személyében egy olyan vetélytársam végzett most az élen, aki gyakorlatilag ott lakik a versen
Szörnyű tragédia történt Spanyolországban: négyen életüket vesztették vasárnap Barcelona térségében két ultrakönnyű repülőgép balesetében – közölte a spanyol tűzoltóság.
A 80-as és 90-es években gyereket nevelő szülők bizonyos szokásaikon ma sokan megdöbbennek és nemtetszésüket fejezik ki velük kapcsolatban. 4 gyereknevelési szokást szedtünk össze, amikre ma már a legtöbben nagy nemet mondanak.1. Dohányzás a gyerekekkel az autóbanA passzív dohányzás ugyanolyan káros hatással van az illetőre, mintha valaki maga szív
Dárdai Pál vezetőedző együttese, a sereghajtó Hertha 2-0-ra kikapott a címvédő és a sikerrel élre ugró Bayern München otthonában a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez szerint hasznos lecke volt a Georgia elleni mérkőzés a fiatalok számára, de leszögezte, mindenkinek meg kell küzdenie a csapatba kerülésért.
Volt egy remek húzása, mégis csalódott magában George Russell. Egymást követő két napon rontotta el az újraindítást, és ez vasárnap a jobb eredményébe került.
A Diósgyőr 3-1-re legyőzte a Csákvárt a Merkantil Bank Liga 35. fordulójának utolsó mérkőzésén. A miskolciak már a találkozó előtt bajnokok lettek a másodosztályban, hiszen az MTK csak 1-1-es döntetlent játszott az Ajkával, így már senki nem tudja utolérni őket.
Több száz évvel ezelőtt mindössze húszan maradtak életben a szigeten egy tájfun miatt. A belterjesség miatt igen elterjedté vált náluk a ritka betegség.
Ferenc pápa magyarországi látogatása rendben, rendkívüli események nélkül zajlott le - közölte a pápalátogatás biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vasárnap késő délután az MTI-vel.
Ha Albániára gondolunk, még mindig nem a csábító mediterrán tengerpartok jutnak elsőként eszünkbe. Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen a balkáni ország számos más, a tengerparttól távolabb eső csodát rejt…
Az energiaválság hatására a kistelepüléseken érezhetően sokan fűtenek szilárd tüzelőanyagokkal. A WWF önkormányzati kutatása azt mutatja, a fatüzelés szinte mindenütt gyakoribb lett, de szénnel is jóval többen fűtenek, mint korábban. Mindez azért problémás, mert becslések szerint Magyarországon évente 13 ezer ember idő előtti elhalálozását okozza a
A Balaton minden évszakban máshogy szép. Zamárdi vendéglátói, szolgáltatói, a helyi vállalkozók, az önkormányzat és a nagy nyári fesztiválok szervezői ezért összefogtak, hogy együtt mutassák meg a népszerű nyári úticélként ismert balatoni város őszi-tavaszi arcát. A „Zamárdi nyitva!” akció résztvevői májustól szeptemberig, vagy akár egész évben nyi
Fergeteges, 50 éves jubileumi koncertet ad a P. Mobil és a sztárvendégként színpadra álló Piramis zenekar vasárnap este a Papp László Budapest Sportarénában.
A fiatal nő egészségügyi okokból is műttette meg magát, sok férfit viszont ez sem hatott meg. Azt is írták neki, hogy emiatt a férje el fogja hagyni, de nem volt igazuk.
„Na, pont ezért sz*rok mindenki véleményére, fröcsögésére” – írta Molnár Anikó a közösségi oldalán, aki az utóbbi időkben az onlyfansos sikere kapcsán került az internetes diskurzus középpontjába. A sztár most felháborodott posztot tett közzé, arra reagálva, hogy sokan szégyent nem ismerve gyalázzák a szombaton elhunyt Vágó Istvánt.
A Vatikán ukrajnai békemisszióban vesz részt, hogy véget vethessenek Oroszország és Ukrajna konfliktusának - közölte Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatását követően a pápai repülőn, útban Rómába, vasárnap este adott interjújában.
A Citadella az Amazon legdrágább sorozata lett A hatalom gyűrűi után, de ebből alig látszik bármi. Az utómunkában teljesen félrement, az alkotók félúton távoztak, a kémsztori szinte rögtön kifullad.