Továbbra sem rajong a sprintekért Max Verstappen, de próbálja a legtöbbet kihozni belőle Bakuban. A kockázatvállalást az új formátumban sem érzi célszerűnek.
Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint a csapat képes lehet majd beszállni a Ferrarival, a Mercedesszel és az Aston Martinnal való harcba. Az enstoneiak magabiztosak, és úgy gondolják, hogy akár a 2. legerősebb csapattá is válhatnak, ha jól végzik a munkájukat. Ugyan a Red Bull az eddigi futamok rendkívül domináns volt, mögötte rendkívül n
Fotók készültek azokról a helikopterekről, amelyek a győri repülőtéren várakoztak. A sajtó egy része azt vélelmezte, hogy ezeket Ukrajnának szánták. A repülőtér magyarázatot ad.
Ferenc pápa, a katolikus egyház feje apostoli látogatásra érkezik Magyarországra. A szentatya gépe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkezik, a kisgépes terminálra. Az újságíróknak már napokkal ezelőtt regisztrálniuk kellett, s kollégáink még nemzetbiztonsági ellenőrzésen is átestek.
A hét első felében még az amerikai bankrendszer miatt aggódtak a piacok, ehhez képest tegnapra már jelentősen elkezdett javulni a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a héten egymás után tették közzé az első negyedéves számaikat a világ legnagyobb technológiai vállalatai, és rendre meg is verték a várakozásokat, ami
Kellemetlen meglepetéssel szolgált a befektetőknek csütörtökön megtartott éves tájékoztatóján a Masterplast. A bevétel-és eredményvárakozásait jelentősen lefelé módosította a menedzsment, idén éppen hogy csak nyereséges lehet a cég, az osztalékfizetést felfüggesztette a vállalat a következő két évre, és leépítésekbe kezdett. A Masterplast elnök-vez
A közleményben felidézték, hogy másfél év után újra Magyarországra látogat Ferenc pápa. A katolikus egyházfő budapesti programjaira több százezer hívőt várnak. A közmédia a pápa magyarországi látogatásának valamennyi nyilvános programján jelen lesz – tették hozzá. Élőben jelentkezik a Sándor-palotából, a Szent György térről, a Karmelita kolostorb
Kreatív pályára készülsz, szeretsz rajzolni és érdekel a mozgóképek megjelenítése? A mozgó és animáció készítő szakma jó választás lehet számodra. Pontosan mit fogsz tanulni és mire tesz alkalmassá a képzés? Cikkünkből megtudhatod. A Nyitott Ajtó Baptista Központ fenntartásában lévő intézményben szakgimnáziumi keretek között 2021. óta folyik a mozg
Tanúként jelent meg az amerikai szövetségi vádesküdtszék előtt Mike Pence volt amerikai alelnök a 2021-es elnöki hatalomátadást körülményeit vizsgáló eljárás keretében csütörtökön.
A napokban a szlovák kormány is az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának betiltása mellett döntött: az ukrán gabona április 18-tól további intézkedésig nem kerülhet a szlovák piacra. A tilalom vonatkozik a malomipari termékekre, zöldségekre, gyümölcsökre, mézekre, borokra és egyéb mezőgazdasági termékekre is.
Egy új típusú kínai harci drón, amely a kínai állami média szerint nehézfegyverek szállítására is alkalmas, körözött Tajvan partjainál - közölte pénteken a sziget védelmi minisztériuma.
Az ország vezetése is egy szakma – mondta Orbán Viktor hétfői beszédében, egy szakképzést népszerűsítő rendezvény megnyitóján. A miniszterelnök önmagát is szakmunkásként definiálta és több jellemvonást is felsorolt, amelyek szerinte nélkülözhetetlenek a sikeres munkavégzéshez. Az eseményről készült beszámolók több hazai híroldalon is megjelentek, í
Forró italokat inni mindig is népszerű szokásnak számított, és ma is nagy sikerük van. Elég, ha csak egy csésze gőzölgő kávéra, egy pohár kakaóra vagy egy forró teára gondolnunk, és a legtöbbünknek máris eszébe jut, milyen jó érzés beléjük kortyolni. De gondoltad volna, hogy ha túl forrón iszod bármelyiket, az akár veszélyes is lehet?
Tóth Noémi közepesen erős hallássérült. Hallókészülék nélkül nem hallja az autó indexét, a légy zümmögését, de a tévét és a rádiót sem érti. Nagyon sokáig mégsem viselte a készüléket, tartott tőle, hogy célkeresztbe kerül. Mára mindez megváltozott, s egy nemrég elkészült hallókészülék-ékszer (hEarrings) segítségével azt szeretné elérni, hogy az átl
Idén már 122. évfordulóját ünnepeljük annak, hogy bemutatták az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó mozgóképet A TÁNCZ című ismeretterjesztő filmet. A Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére ezért minden évben április 30-án a magyar filmet ünnepeljük, amelyhez évről évre egyre többen csatlakoznak, ennek köszönhetően országszerte több