2023. április 28. péntek

ápr. 28
7:48
Völgyi Zsuzsi vallásosan neveli a kislányát: „Nem elég a Tízparancsolatot betartani” (Ripost)
Völgyi Zsuzsi együtt imádkozik a lányával.
ápr. 28
7:48
Sokkot kapott a diák a banketten, nem tudták megmenteni (BorsOnline)
Négy évig küzdöttek az életéért, de mindhiába.
ápr. 28
7:48
Figyelem! A pápalátogatás miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten (Life)
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Ferenc pápa ma kezdődő háromnapos magyarországi látogatása miatt a hét végén Budapesten, mindez a közösségi közlekedést is érinti. Péntek délelőtt és vasárnap délután időszakosan lezárják a Ferihegyi repülőtérre vezető utat, ezért a buszok sem tudják megközelíteni a Liszt Ferenc-repülőteret.
ápr. 28
7:48
Ha már nagyon néznéd a Halálos iramban 11-et, van egy rossz hírünk (Mafab)
Hamarosan érkezik a hazai mozikba is a Halálos iramban 10, amely a saga utolsó felvonásának első része lesz.
ápr. 28
7:48
Kínai harci drón körözött Tajvan partjainál (Magyar Hírlap)
A kínai katonai repülőgépek tavaly óta rendszeresen átlépték a Tajvani-szoros középvonalát.
ápr. 28
7:48
Rengeteg halottat találtak a titkos sírokban (Magyar Nemzet)
A hatóságok nem zárják ki, hogy további holttestek is lehetnek a helyszínen.
ápr. 28
7:48
Megkötöztek, kigúnyoltak, pálinkával itattak egy fogyatékkal élő székely bácsit egy Hargita megyei erdőben (Mandiner)
A kivételesen aljas „akció” kivitelezői ellen testi sértés elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást.
ápr. 28
7:48
2023. április 28. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
ápr. 28
7:48
Budaházy György: Hálát adok a Kossuth téren Ferenc pápának, hogy eljött (Telex)
Egy köszönőimát is elmond a terrorizmus miatt fegyházbüntetésre ítélt szélsőjobboldali aktivista, akinek Novák Katalin elnöki kegyelmet adott.
ápr. 28
7:48
Megjött az első trailer Az éhezők viadala előzményfilmjéhez (Telex)
Peter Dinklage is feltűnik az eredeti trilógia előtt 64 évvel játszódó filmben.
ápr. 28
7:50
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyenlő bánásmódot követel a nők számára Afganisztánban (hirado.hu)
A tálibok tavaly decemberben jelentették be, hogy az afgán nők többé nem dolgozhatnak segélyszervezeteknek.
ápr. 28
7:50
Lengyelországban turnézott az idén ötvenhárom éves Kaláka (Magyar Nemzet)
Három nap alatt négy koncertet adott az az 53 éves énekeltvers-formáció.
ápr. 28
7:51
Több tucat bajban levő, vonaton érkezett kisgyermeknek segítettek a rendőrök (Menedzsment Fórum)
A rendőrség péntek reggeli tájékoztatása szerint az előző nap vonattal 59 gyermek érkezett menekültként vonattal.
ápr. 28
7:51
Microsoft: az EU vonzóbb beruházási helyszín, mint Nagy-Britannia (Mínuszos)
A Microsoft elnöke szerint az Európai Unió vonzóbb beruházási helyszín, mint Nagy-Britannia. Brad Smith csütörtöki nyilatkozatának előzményeként a brit verseny- és piacfelügyeleti hatóság (CMA) bejelentette: nem engedélyezi, hogy a Microsoft megvásárolja az Activisiont, a világ egyik legnagyobb videójáték-fejlesztőjét. Az Activision és a hozzá tart
ápr. 28
7:52
Dühbe guru tanításai VI. (Magyar Nemzet)
A szellem vonatára nem férnek föl túl sokan, de még köztük is sok az ájtatos bliccelő.
ápr. 28
7:54
Súlyos kompbaleset történt Indonéziában, sokan életüket vesztették (vg.hu)
Legalább tizenegy halálos áldozata van a Szumátra partjainál történt balesetnek.
ápr. 28
7:54
Pezsdítő programsorozattal indítja be a fesztiválszezont a SopronFest (Márkamonitor)
A rendezvény hivatalosan április 27-én, a Soproni Sörnapok helyszínén Charlie koncerttel indul. A nyitónapot a Tűztorony erkélyén előadott látványos, Be Massive Horizon produkció koronázza meg. A hétvége során fellép többek közt Müller Péter Sziámi, Bérczesi Róbert, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint Járai Márk is. Április 29-én, szombaton az
ápr. 28
7:54
Tompa, Kukorelly, Barnás a Lipcsei Könyvvásáron (Könyves Magazin)
A koronavírus-világjárvány miatt 2019 óta először megrendezett vásáron 40 országból 2082 kiállító mutatkozik be a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiválján.
ápr. 28
7:54
„A böllérek az ilyen testekre gerjednek…” – Gondolatok a testszégyenítő kommentek kapcsán (WMN)
„Senki jóváhagyására nincs szükségem ahhoz, hogy jól érezzem magam” – mondja Z. Kocsis Blanka, akit a legutóbbi, plus size nőkről szóló cikke alatti kommentek elgondolkodtattak: vajon miért érzi bárki is, hogy joga lenne másokat meg- és elítélni a teste miatt?
ápr. 28
7:54
Így nézett ki Magyarország 34 millió évvel ezelőtt – le fogsz döbbenni mi uralkodott a hazánkban (Promotions)
Magyarország természetesen ekkor még nagyon messze volt a végleges formájától.
ápr. 28
7:54
Szexuálisan bántalmazta utasát az Uber sofőrje (Magyar Hírlap)
Az eset után elvette áldozata telefonját, és pozitív értékelést írt magának.
ápr. 28
7:54
A légiutas-kísérők nagyon mérgesek lesznek, ha ezt az italt kéred a repülőgépen (Hamu és Gyémánt)
A repülőgépen szolgáló légiutas-kísérőket kifejezetten nehéz kihozni a sodrukból, azonban van egy olyan ártalmatlannak tűnő dolog, amivel sokan felbosszantják őket.
ápr. 28
7:54
IPAR Napjai – Automotive Hungary – Fókuszban az innováció (newtechnology.hu)
Az IPAR Napjai – Automotive Hungary kiállítások minden alkalommal az ipari szereplők kiemelkedő találkozóhelye. Az idei évben óriási érdeklődés övezi az eseményt, ugyanis 350 kiállító vesz részt a rendezvényen. A műszaki és technológiai megoldások mellett számos olyan vállalat is képviseli magát, amely szolgáltatásai által új dimenziót nyithat a vá
ápr. 28
7:54
Több sebből vérzik a német lap állítása Putyin likvidálásáról (Magyar Nemzet)
Hamisnak bizonyul az orosz elnök elleni gyilkossági kísérlet híre.
ápr. 28
7:54
Az elmúlt negyven év legjobb sajtófotóit láthatjuk egy helyen – bejártuk a Fotótavaszt (egy.hu)
Szeretem a fotókat. Elvisznek egy másik világba, új történeteket tárnak fel, új érzéseket mutatnak. Ebben a csodában hatványozottan lehet része azoknak, akik a következő hetekben Pécsre látogatnak. A Pécsi Fotótavasz keretében több helyszínen láthatók kiállítások, amelyeken a legjobb sajtófotóktól kezdve a fiatal tehetségek munkáin át Szász János p
ápr. 28
7:54
Rekordot döntött jegybevételben a Barcelona (Sportal)
A klub női labdarúgócsapatának Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágójára 72 ezren voltak kíváncsiak.
ápr. 28
7:57
Újabb megszorítás egy vidéki nagyvárosban (Infostart)
Pénteken ismét összeül a szegedi közgyűlés, és újabb áremeléseket fogadhat majd el a baloldali többség.
ápr. 28
7:57
Különleges ajándékkal készül az Rtl a pápának (Blikk)
Nem akármilyen ajándékot ad majd az RTL Ferenc pápának, aki hamarosan megérkezik hazánkba.
ápr. 28
7:57
ORFK: Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (hirado.hu)
Vonattal 117 ember – köztük 59 gyermek – érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve.
ápr. 28
7:57
Dolgok, amiktől érdemes megszabadulni a hálószobákban (in.hu)
Lehet, nem gondolnád, de a pihentető alvásod azon is múlik, hogy milyen dolgok találhatók meg a hálószobádban. Ezektől szabadulj meg!A hálószobánk fontos, hogy a pihenés és a nyugodt alvás szentélyévé váljon. Ez azonban nem tud létrejönni, ha zavaró tárgyak találhatók meg benne. Nyugtató festékszínekkel, kényelmes ágyneművel és párnákkal, valamint
ápr. 28
7:57
Berki Mazsi maga mögött hagyta a fájdalmas múltat, vidéken kezdett új életet a párjával (ATV)
Sajtóhírek szerint összeköltözött az üzletember szerelmével, és hátrahagyta a fővárosi életet.
ápr. 28
8:00
Felborult egy komp, legalább tizenegyen meghaltak (hirado.hu)
A mentőegységek egy eltűnt személyt is keresnek még.
ápr. 28
8:00
Legutóbb a szél győzött, most igazi rangadóra van kilátás a KTE–Paks meccsen (m4sport.hu)
Szabó István Bognár György ellen: a bajnokság két legjobb formában lévő csapata telt ház előtt találkozik egymással a 28. forduló nyitómérkőzésén.
ápr. 28
8:00
Tom Ford bemutatta utolsó saját kollekcióját (Igényesférfi.hu)
Tom Ford, a meghökkentés és a luxus prófétája, a provokáció nagymestere, aki a Guccinál eltöltött tíz rendkívül sikeres év után, 2005-ben alapította saját márkáját, most bemutatta utolsó, saját nevével fémjelzett kollekcióját.
ápr. 28
8:00
Több halálos áldozata van egy indonéziai kompbalesetnek (Magyar Hírlap)
A mentőegységek egy eltűnt személyt is keresnek még.
ápr. 28
8:00
Erre érdemes figyelni, ha használt autót vásárolunk (MMonline)
A használt autók belföldi piacán csökkentek, de továbbra is jelen vannak a kockázatok - állapították meg szakemberek a budapesti Auto Summit 2023 konferencián csütörtökön. Várkonyi Gábor autópiaci szakértő szerint Magyarországon az utóbbi tíz évben sokat javult a használt autók piaca – írja tudósításában az MTI. Bár az import még mindig kissé szabá
ápr. 28
8:00
Ferenc pápa ma érkezik Magyarországra (Demokrata)
A katolikus egyházfő repülőgépe várhatóan délelőtt tíz órakor száll le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren.
ápr. 28
8:00
Halálos áldozatai vannak az indonéziai kompbalesetnek (Magyar Nemzet)
A komp a hatóságok szerint hetvennégy embert szállított a szomszédos Szingapúr közelében fekvő Tanjung Pinang-szigetre.
ápr. 28
8:00
Ma érkezik a pápa, itt kell jelentős forgalomkorlátozásokra számítani (Autószektor)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint ideiglenesen, egy-egy időszakban fontos útvonalakat zárnak le és számos helyen korlátozzák a parkolást. A katolikus egyházfő megérkezése után, ma 10 órától 11 óráig lezárják a Liszt Ferenc-repülőtér 2. - M4 autóút - M0-s autóút - M5-ös autópálya - Nagykőrösi út - Gyáli út - Könyves Kálmá
ápr. 28
8:00
A FED elnöke is az orosz ál-Zelenszkij áldozatául esett (BitcoinBázis)
Jerome Powell, a Fed elnöke több bizarr, vagy inkább sokkoló vallomást tett egy Volodomir Zelenszkij ukrán elnöknek álcázott oroszokkal folytatott
ápr. 28
8:00
Brutális a főnyeremény az ötös lottón: több mint fél éve halmozódik az összeg (naphire.hu)
Beindult a lottóturizmus, rengeteg külföldi érkezik Magyarországra, hogy hétről-hétre szerencsét próbáljon.
ápr. 28
8:03
„Nagyon szégyellem magam” – Gyarmathy Ágnest gyászolja Alföldi Róbert (Blikk)
Szomorú bejegyzéssel indította a napot Alföldi Róbert. A színész a közösségi oldalán búcsúzott Gyarmathy Ágnestől.
ápr. 28
8:03
Novák Katalin: Ferenc pápa látogatását több érv is felértékeli (Demokrata)
Több olyan érv van, amely a jelenlegi helyzetben felértékeli Magyarország jelentőségét és a pápalátogatás mellett szól – mondta az államfő.
ápr. 28
8:06
Még nem volt ilyen alacsony a dohányzók száma az Egyesült Államokban (vg.hu)
Az USA-ban az elektromos cigarettát használók aránya 2022-ben 6 százalékra növekedett az azt megelőző évben regisztrált 4,5-ről.
ápr. 28
8:06
Nyelvvel is könnyen irányítható a Bluetooth-os szájegér (Bitport)
Béta fázisba került az a végtagbénulásban szenvedőknek szánt, speciális interfész, ami a szájban hordva biztosítja egy trackpad funkcióit.
ápr. 28
8:06
Mad Max-szerű páncélozott mobil kórházat építettek Ukrajnának román adományokból (Magyar Hírlap)
Május elején hagyják el a járművek Kijevet, hogy a kelet-ukrajnai harcokban nyújtsanak majd segítséget.
ápr. 28
8:06
Véget ért az állami támogatás, kevesebben újítunk lakást (Forbes)
Idénre megcsappant a lakásfelújítási kedv, megszűnt az Otthonfelújítási program, az építőanyagárak sem kedveznek a helyzetnek.
ápr. 28
8:06
Mi történt? Óriási hatalmat kapott a kormánytól Orbán Balázs (Nyugati Fény)
Jelentősen bővültek Orbán hatáskörei.
ápr. 28
8:09
Berki Mazsi elismerte, valóban Székesfehérvárra költözött a szerelmével: „Itt próbálom újjáépíteni az életünket” (Blikk)
Berki Krisztián özvegyének egyre komolyabb a kapcsolata üzletember szerelmével, és bár a magánéletét ma már igyekszik óvni a nyilvánosságtól, most mégis elismerte, hogy valóban Székesfehérvárra költözött a szerelmével.
ápr. 28
8:09
16 rendelet és 9 határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2023. évi 62. számában (Adózóna)
A Magyar Közlöny 2023. évi 62. számában április 27-én 16 rendelet és 9 határozat került kihirdetésre, közöttük az energetikai tárgyú veszélyhelyzeti rendeletek módosításáról szóló 157/2023. kormányrendelet, mely további hat kormányrendelet módosítását foglalja magában.

Keresés