A horvát védelmi minisztérium a 2021 és 2026 közötti időszakban 3,8 milliárd euró értékben vásárol fegyvereket, lőszereket és felszerelést - közölte a Jutarnji List című horvát napilap, hozzátéve, hogy ebből 223 millió euró értékű támogatást az Egyesült Államok és az Európai Unió nyújt Horvátországnak.
A pikkelysömör bármely életkorban kialakulhat, de az első tünetek jellemzően 15 és 35 éves kor között jelentkeznek. A psoriasis-os betegek 75%-ánál 46 éves kora előtt derül ki, hogy érintett. Az esetek 80-90%-ában plakkos pikkelysömör alakul ki. A pikkelysömörrel küzdő betegek egyharmadánál ízületi gyulladás is megállapítható.
A katolikus egyházfő a világ egyik legveszélyeztetettebb vezetője, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a magyar fővárosba érkezését is komoly biztonsági előkészületek előzik meg.
A hosszú sorozatok híre évekig tartó sikerük révén azokhoz is eljut, akik még egy epizódot sem láttak belőlük. Mutatunk párat, amelyekbe ha eddig nem tetted, most érdemes belevágnod, hiszen nem véletlenül nem kaszálták el őket néhány évad után!
A "környezeti igazságosság" érvényre juttatását írta elő az amerikai elnök a kormányzati intézmények számára a Föld napja alkalmából kiadott rendeletében.
Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó „minden logikát nélkülöző összeesküvés-elméletnek” nevezi a The Washington Post azon jelentését, miszerint az ukrán hírszerzés állítólag február 24-re tömeges csapásokat tervezett Moszkva ellen - írja az Index.hu.
A török elnök sokat lobbizott a török fejlesztésű, török gyártású török nemzeti autóért és már 2019-ben feliratkozott a megrendelési listára, így nem véletlenül Recep Tayyip Erdoğan és felesége, a török first lady, Emine Erdoğan kapta az első török elektromos T10X-et. Az átlagemberek további hellyel is hátrább kerültek a listán, mert a második TOGG
Az Európai Unió Tanácsa új szabályokat fogadott el a nemek közötti uniós bérszakadék megszüntetésének elősegítésére - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
A politikai kérdések tisztázása után hétfőn lezárultak az igazságügyi vállalásokkal kapcsolatos technikai tárgyalások az Európai Bizottsággal, ezt maga Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos is megerősítette, már csak az uniós biztosok kollégiumának jóváhagyása van hátra - jelentette ki Varga Judit hétfőn Brüsszelben az MTI-nek nyi
Magyarországon jelenleg 750 ezer kettes típusú cukorbeteget tart nyilván a Magyar Diabétesz Társaság, ám szerintük a valóságban dupla ennyien szenvedhetnek ebben a betegségben, amely az egyik leggyakoribb népbetegséggé vált - hangzott el az RTL műsorában. Nemzetközi tanulmányokat figyelembe véve azok számát is, akik a cukorbetegséget megelőző állap
Ahogy arról már mi is beszámoltunk, ma lezárultak az igazságügyi vállalásokkal kapcsolatos tárgyalások az Európai Bizottsággal, ezt Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos is megerősítette. Már csak az uniós biztosok kollégiumának jóváhagyása van hátra, jelentette ki Varga Judit Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva.
Május 1-jéig tíz bank emeli meg a tavalyi infláció miatt a lakossági számlák díjait, ezáltal akár több ezer forinttal is nőhetnek a fogyasztók éves terhei - közölte a Magyar Nemzeti Bank (Mnb) hétfőn az Mti-nek eljuttatott közleményében.
2022-ben közel 800 orvos kért hatósági bizonyítványt többek között németországi, ausztriai, vagy angliai munkavégzéshez - idézi a Napi.hu Páva Hannát, az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánerőforrás-fejlesztési Igazgatóságának vezetőjét, aki a Kórházszövetség konferenciáján beszélt erről.
Ellenzéki képviselők kezdték megint elbontani a Karmelitánál felállított kordonokat, de a rendőrök ezúttal nem hagyták nekik. Később az akcióba becsatlakoztak a tüntető diákok is.
Negyedszerre próbál kordont bontani a Momentum és Hadházy Ákos hétfő este, de a rendőrök most nem engedik nekik - írja a Telex.hu. A tüntetők a Kálvin téren gyülekeztek, majd a Belügyminisztériumhoz, majd a Sándor palota elé vonultak.
A kubai-spanyol származású Ana de Armas a kétezertízes évek közepén veselkedett neki Hollywood meghódításának, mára pedig az Álomgyár ünnepelt színésznőjévé nőtte ki magát. Egyesek a leggyönyörűbb hollywoodi filmcsillagnak tartják, azt azonban kevesen tudják, hogy kivételes fizikai adottságait nem csupán a remek géneknek köszönheti.
Bármilyen versenyzőről is legyen szó, nem teljesen független nyilatkozatot olvashatunk el tőlük minden esetben, ám sokkal ritkább, amikor ők maguk ismerik el ezt.
Főként a városban működő cégekhez érkezőknek kínál szálláslehetőséget az az új zalaegerszegi szálloda, amelyet egy évtizede bezárt sportközpont teljes átalakításával nyitottak meg hétfőn.
Hétfőn jelentette be az orosz Sberbank, hogy GigaChat néven elindítja saját, mesterséges intelligenciával működő chatbotját - írta a Reuters. A pénzintézet szerint a GigaChatet azért lesz érdemes használni, mert jobban tud majd oroszul, mint a riválisok, utalva ezzel a ChatGPT-re. Így Oroszországnak már chatbotot sem kell importálnia.
Egy nő életében két sarkalatos kérdés egészen biztosan a szexualitáshoz köthető, és mindkettő elég nagy feszültséget, belső vívódást tud okozni, ráadásul még ma is tabusítva vannak ezek a témák. Hogyan érhető el a legáthatóbb orgazmus, és mit tegyünk, ha még nem tapasztaltuk meg egyik fajtáját sem?
Megint a kordonokat akarták elbontani az ellenzéki politikusok, de a rendőrök ezúttal keményebben léptek fel. Később a tüntető diákok is csatlakoztak az akcióhoz.
Négy gépkocsi ütközött össze a XIX. kerületi Ady Endre úton, a Hunyadi utca és a Rákóczi utca közötti szakaszon. A fővárosi hivatásos tűzoltók a közösségi közlekedési társaság értesítését kérték, mivel az egyik jármű a villamossíneken állt meg. A baleset miatt egy sávon halad a forgalom az érintett útszakaszon. További autós tartalmakért kövess
Negyedszerre próbált kordont bontani a Momentum és Hadházy Ákos hétfő este. A tüntetők a Kálvin téren gyülekeztek, majd a Belügyminisztériumhoz, majd a Sándor palota elé vonultak. Dulakodás is volt a tüntetők és a rendőrök között, majd a rendőrök könnygázt vetettek be.
Egy jászsági templom plébánosa tett bejelentést 2023. április 21-én a Jászapáti Rendőrőrsre, miszerint a bejelentést megelőző napon – a templom nyitott állapotát kihasználva – onnan eltulajdonítottak 2 réz gyertyatartót, 1 hármas réz csengőt, 1 vezeték nélküli mikrofont, és 86.000 forint készpénzt - írja a Police.hu.
A független országgyűlési képviselő a Momentum politikusaival együtt akarta elbontani a kordonokat a Karmelita körül. A rendőrök azonban ezúttal keményebben léptek fel.
Megjelent a kormányrendelet, ami az elutasított otthonfelújítási támogatások esetén is ad még egy utolsó esélyt az igénylőknek. Ha időközben rendezték a köztartozásukat, illetve már teljesítik az előírt bentlakási kötelezettséget, akkor az államkincstár mégis kiutalja a lakásfelújítási támogatást, ami akár 3 millió forint is lehet.
Az Európai Unió az éghajlattal, a környezettel és a környezetvédelemmel, az energiával és a tiszta iparral kapcsolatos együttműködés elmélyítése érdekében megállapodást írt alá Norvégiával - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn.
Az államfő a diplomácia szerepéről tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol arról is beszélt, hogy tanult külföldi egyetemeken, és hazatérve sokkal szebbnek látta Magyarországot.