A klímaváltozás következményei a Kárpát-medencében az előrejelzettnél hamarabb érezhetők lesznek, drasztikus változások várhatók - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Föld napja alkalmából a Mathias Corvinus Collegium által szervezett rendezvényen, Budapesten szombaton.
Az oktatásban a gyermekek az elsők, a pedagógusok további béremelésre számíthatnak - így reagált a Belügyminisztérium a PDSZ nyilatkozatára és hétfői akcióira.
A német erdők rovarpusztulásáról szóló eddigi legátfogóbb tanulmány azt mutatja, hogy a fajok még a mezőgazdaság nélküli ökoszisztémákban is csökkennek.
A kormány célja, hogy 2030-ig 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe, ezt szolgálja az Országfásítási és a Településfásítási program - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint az erdőkért felelős államtitkár a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetben.
Jogosulatlanul használta a magyar engedéllyel nem rendelkező lottoland.eu-t üzemeltető Deutsche Lotto Und Sportwetten Limited társaság a Hatoslottó szó és ábrás, valamint a Skandináv lottó és a Kenó szóvédjegyeket, ezzel védjegybitorlást követett el a Fővárosi Törvényszék jogerős döntése szerint - közölte a Szerencsejáték Zrt.
Ferenc pápa magyarországi látogatásának tiszteletére nyílt kamarakiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK). A május 6-áig ingyenesen látogatható tárlat a késő középkori Magyar Királyságban és tágabb környezetében magánáhítat céljára használt, latin és népnyelvű, kézírásos és nyomtatott könyvek különböző típusait mutatja be.
Az oktatásban a gyermekek az elsők, a pedagógusok további béremelésre számíthatnak - így reagált a Belügyminisztérium a PDSZ nyilatkozatára és hétfői akcióira.
A három legnagyobb mobilszolgáltató nyilvánosan elérhető lakossági számlás (post-paid) díjcsomagkínálatában jelentős változások történtek 2023 első negyedévében – derül ki az NMHH felméréséből. Egyrészt két szolgáltató, a Vodafone és a Yettel ezen időszakban új díjcsomagokat vezetett be a piacra, másrészt e két cég, valamint a Magyar Telekom díjkor
Alapvető értékesítési funkciókat is képesek ellátni a statisztikai adatszolgáltatást végző "Vendégem" szoftverek, amelyeket a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnál (NTAK) regisztráló minden üzlet és turisztikai attrakció ingyenesen megkaphat - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
„Lezárultak az igazságszolgáltatási vállalásokkal kapcsolatos technikai tárgyalások” – jelentette be közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.
Belföldön egyelőre nem fenyeget aszályhelyzet, a délkeleti országrész egyes területein is csak a talajfelszín száraz – olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács honlapján hétfőn közzétett összefoglalóban.
A három legnagyobb mobilszolgáltató nyilvánosan elérhető lakossági számlás (post-paid) díjcsomagkínálatában jelentős változások történtek 2023 első negyedévében – derül ki az NMHH felméréséből. Egyrészt két szolgáltató, a Vodafone és a Yettel ezen időszakban új díjcsomagokat vezetett be a piacra, másrészt e két cég, valamint a Magyar Telekom díjkor
Sokat segítene a szoftveres támogatás meghosszabbítása a Google részéről, és a gyártók is tehetnének azért, hogy ne legyen a kelleténél nehezebb a cserealkatrészek beszerzése.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megbízásából elkészült a KAPP, a katolikus egyház mobilapplikációja, amelyet bárki letölthet a Play áruházból (Android) és az App Store-ból (IOS) - közölte az MKPK sajtószolgálata.
Eddig több mint 130 esetben, speciális szempontok szerint, alaposan ellenőrizték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai azokat a fuvarozókat, akiknél előfordulhatott olyan gabonaszállítmány, amely április közepe óta korlátozás alá esik. A cél az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek behozatalának és illegális lerakodásának megfékezése.
A kormány folyamatosan megújítja a szakképzést, évek óta nő a szakképzésbe jelentkezők száma és javulnak a tanulmányi eredményeik is - jelentette ki a miniszterelnök a 16. Szakma Sztár Fesztivált megnyitó beszédében
Helmut Marko is reagált a Carlos Sainzcal kapcsolatos legújabb pletykákra. A spanyol versenyző szerződése 2024 végén jár le, csakúgy, mint csapattársáé, Charles Leclerc-é. A 28 éves versenyző 2021-ben csatlakozott a vörösökhöz, míg tavaly megszerezte első futamgyőzelmét is a Scuderiával. Ugyanakkor a Ferrari sikertelensége a versenyzőket is fruszt
Moldova közölte, hogy Kína párizsi nagykövetének megjegyzései, amelyek megkérdőjelezik a posztszovjet államok szuverenitását, teljesen elfogadhatatlanok, és hogy tisztázni fogja a helyzetet Pekingben - számolt be a Reuters.
Idén május 1-ig tíz bank emeli meg számlaköltségeit a tavalyi infláció miatt. Az egyoldalú díjemelésekre csak a jogszabályok szerint történhet, ennek betartását az MNB ellenőrzi. Az ügyfeleknek januárig megkapott éves számlakimutatásuk segítségével is érdemes áttekinteni számlaterheiket, s számla- vagy akár bankváltással költséget spórolni - közölt
A köznevelést és a pedagógusok új életpályáját támogató törvénytervezetek a köznevelés színvonalának javítását szolgálják, a pedagógusok pedig további béremelésére és egyszerűsített előmenetelre számíthatnak - közölte a Belügyminisztérium.
A Portfolio és a MAGE 2015 óta szervez sikeresen közös rendezvényeket – az idei Járműipar 2023 konferencia újra az IPAR NAPJAI 10. Nemzetközi ipari szakkiállítás és az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás hivatalos programjában lesz a Hungexpon, május 17-én. Lesz miről beszélni az iparág szereplőinek.
Az MSZP azt javasolja, hogy terjesszék ki a strandbelépőkre a hatósági árazást. A Molnár Zsolt pártigazgató ismertette, a hatósági árak bevezetése nem az önkormányzatok rovására történne, hiszen az ársapka bevezetése mellett azt is javasolják, hogy kompenzációt kapjanak.
Érdekel az egészséged és az alakod? Szeretnéd idén nyárra megcsinálni a beach bodyt? Akkor az alábbi ételeket és italokat semmiképpen se fogyaszd a nap első étkezésekor!
Hatalmas meglepetésként érte a rajongókat, hogy Zendaya több mint 7 év után újra élőben lép fel. Az Eufória sztárja, a sorozatban is elhangzott két legismertebb dalt adta elő, felszántva ezzel a Coachella Fesztivál színpadát!
A Google egy teljesen új, mesterséges intelligencia által működtetett keresőmotort fejleszt, amelyet Magi projektnek neveznek, hogy személyre szabottabb élményt nyújtson a felhasználóknak. A felhasználói igények előrejelzésével ez a technológia beszélgetésalapú keresési élményt hoz létre, relevánsabbá és vonzóbbá téve a keresési eredményeket. Ez a
Idén immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Avasai Borangolást Miskolcon, ahol május 11. és 13. között hatvannyolc programhelyszín és kilencvenhét borászat várja majd a "borangolókat" - tájékoztatta az MTI-t a vármegyeszékhely önkormányzata.
2023. április 27-én a Tempus Közalapítványhoz tartozó Nemzeti Europass Központ pedagógusoknak szóló tájékoztató műhelymunkát szervez Karriernap néven. A rendezvény célja a diákok tudatos karriertervezésének támogatása. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelynek határideje április 25. A karriernap programja
Idén május 1-ig tíz bank emeli meg számlaköltségeit a tavalyi infláció miatt. Az egyoldalú díjemelésekre csak a jogszabályok szerint történhet, ennek betartását az MNB ellenőrzi. Az ügyfeleknek – januárig megkapott éves számlakimutatásuk segítségével is – érdemes áttekinteni számlaterheiket, s számla- vagy akár bankváltással költséget spórolni.
Esapekka Lappi idén először állhatott dobogóra egy WRC futam után, mégpedig pont Horvátországban, ahol Craig Breen tragédiája után mindennél fontosabb volt a Hyundainak és versenyzőiknek is a jó eredmény.
A köznevelést és a pedagógusok új életpályáját támogató törvénytervezetek a köznevelés színvonalának javítását szolgálják, a pedagógusok pedig további béremelésére és egyszerűsített előmenetelre számíthatnak - közölte a Belügyminisztérium (BM) hétfőn a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének nyilatkozatára és hétfői akcióira reagálva.