Számos ponton átalakítja a békéltető testületek működését az Igazságügyi Minisztérium törvényjavaslata. Az online meghallgatások erőteljesebb jelentléte, állandó ügyfélszolgálatok felállítása is számos más változtatás is a része a tervezetnek. A békéltető testületek, gyors, ingyenes eljárás keretében igyekeznek majd egyezséget létrehozni a fogyaszt
Példátlanul rosszul megy mostanában a legsikeresebb német klubnak, a Bayern Münchennek. Az egyébként remek erőkből álló csapat az edzőváltás óta lejátszott hét mérkőzéséből mindössze kettőt nyert meg.
Kölcsey Ferenc szobra, amelyet április 12-én avattak fel Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében, a Szatmár megyei kisváros központjában, a polgármesteri hivatal előtt található.
George Lajtait, azaz Lajtai Györgyöt eddig tíz alkalommal jelölték a világ egyik legfontosabb filmes kitüntetésére, az Emmy-díjra. A neves fotográfus, operatőr és világítástervező több mint 30 éve Kanadában él feleségével, Eszterhai Katalin televíziós újságíróval és dokumentumfilmessel, miután 1987-ben disszidált Olaszországba, ott operatőrként dol
A The Guardian és a The Financial Times nyomdokaiba lép a Népszava, a lap kiadója ugyanis ezekhez a nemzetközi szinten is ismert kiadványokhoz hasonlóan progresszív webalkalmazáson alapuló, 100 százalékban hazai fejlesztésű híralkalmazást indított. A magyar hírpiacon úttörőnek számító mobil Népszava folyamatosan frissülő hírfolyama bármikor olvasha
A közlemény szerint az "olcsó, egyszerű és igazságos" díjterméknek köszönhetően májustól korlátlanul lehet utazni vármegyéken, illetve országon belül a MÁV-Start, a Volánbusz, a MÁV-HÉV (a HÉV-szerelvényeken Budapest határáig) és a GYSEV helyközi járatain. Hozzátették: több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési
Az olasz sajtó egyik bennfentes képviselője szerint nyílt titok, hogy Charles Leclerc melyik csapathoz szeretne eligazolni. A monacói versenyző bizakodva várta a szezont, de rögtön az első futamon szembesülnie kellett azzal, hogy idén nem számít bajnokesélyesnek. A 25 éves versenyző a második fordulóra már rajtbüntetést is kapott, míg Ausztráliában
A kenyai Kelvin Kiptum versenycsúccsal győzött, míg a nőknél a távon debütáló holland Sifan Hassan nyert vasárnap a London Marathonon. Napindító című műsorunkban kapcsoltuk Heckenast Lászlót, a HírTV londoni tudósítóját.
Április 26-án nyitja meg kapuit Eke Angéla analóg fotókiállítása, amelynek a TOBE Gallery ad otthont, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül. A Trojka Színházi Társulás újonnan érkező, SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása című zenés színházi showműsor témájából építkező „egy-más” fotókiállítás egy örömjáték a valóság színpadán, filmre fot
Mindenkinek szüksége van a kielégítő és pihentető alvásra, ám előfordul, hogy a kihívásokkal teli időszakok lehetetlenné teszik a pihenést: vagy nem tudunk elaludni, vagy éjszaka folyton felébredünk, és ilyenkor órákon keresztül forgolódunk. Az alvászavart szorongás és stressz is okozhatja, a rossz alvás pedig egyre stresszesebbé tesz minket és ron
A jégakkuknak sem hagyott helyet, annyira teletömte cigarettával a hűtőtáskáját, mégis először a hamis ruhákkal bukott meg az a bolgár sofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az 1-es főútról már nem engedtek tovább.
Áprilisban az üzleti várakozások év eleji szintjükre süllyedtek, s kissé a fogyasztói bizalmi index is csökkent. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti szektoron belül különösen az ipari és szolgáltató cégek várakozásai romlottak. Jelentősen csökkent viszont az összes ágazat áremelési törekvése és a fo
Az állatok elpusztulásának okát egyelőre vizsgálják a helyi hatóságok, a tetemek közelében semmi jel nem mutatott küzdelemre, és lábnyomokat vagy autógumi nyomát sem találták meg.
Több hotel és panzió is lehúzta a rolót a télre a megnövekedett energiaárak, akik újra tudtak nyitni, bizakodóak a nyárral kapcsolatban. A szakértők szerint annak ellenére is sok vendég várható, hogy a szálláshelyeknek jócskán emelniük kellett az árakon.
Az olasz környezetvédelmi minisztérium külföldre szeretne áttelepíteni barnamedvéket Trentino-Alto Adige régióból, és megkérheti Szlovéniát arra, hogy fogadjon be néhányat - közölte a szlovén sajtó.
Május 19-ig versenyezhetnek általános iskolák és a diákok az időszaki használt mobiltelefon- és elemgyűjtő bajnokságon. A Fenntarthatósági Témahét keretében ismét meghirdették az időszaki szelektív hulladékgyűjtő bajnokságot. Ezúttal is két kategóriában (mobiltelefon- és elemgyűjtés) szállhatnak versenybe az általános iskolás diákok. Az április 17.
Iránykeresés várható a nyitásban hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén, miután a pénteki kereskedést komolyabb emelkedéssel zárta a részvénypiac. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 561,91 pontos, 1,29 százalékos emelkedéssel, 44 100,87 ponton zárt pénteken. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek küldött komm
Repülőrajtot vettek a zöld rendszámok 2023-ban: az első negyedévben 13,5 százalékkal többet adtak ki belőlük, mint 2022 ugyanezen időszakában. Március végén több mint 69 ezer gépjárművön volt már zöld rendszám, így mára minden bizonnyal átléphettük a 70 ezer darabot. A tendencia mögött vélhetően a benzinárstop eltörlése áll: a kutak forgalma brutál
Bár az infláció elleni harc miatt a kamatszintek még mindig magasnak mondhatóak, a lakáshitel felvételi kedv az élénkülés jeleit mutatja – közölte az ingatlan.com-csoporthoz tartozó money.hu. Többen keresik a lakáshiteleket “Január óta majdnem 10 százalékkal nőtt azoknak az aránya, akik részben lakáshitel segítségével szeretnének ingatlant vásárol
Nem aggódik az F1 és az FIA amiatt, hogy máris erejüket vesztik a 2022-es szabályváltozások. A szabályváltozások atyjának számító Pat Symonds egyelőre nem látja a rossz előjeleket, amikről a versenyzők beszélnek.
Apró lakással rendelkezel, de szeretnéd élvezni a kertészkedés nyújtotta örömöket? Íme pár praktikus megoldás, amivel könnyedén veteményest varázsolhatsz a legkisebb erkélyből is.
Rendkívül szigorú biztonsági intézkedésekkel, többek között mesterlövészekkel és drónokkal védik majd Ferenc pápát Budapesten. Az előkészületek már elkezdődtek.