A Michelin kijelentette, hogy régóta tárgyal a Forma-1-gyel, viszont egy kérdéskör miatt nem tudnak megegyezni. Ezért nem is akarnak visszatérni a sportágba. 2011 óta a Pirelli a Forma-1 hivatalos gumiszállítója és 2024-ig szerződésük is van az F1-gyel. Ám az FIA már kiírta az új tendert a következő bajnokságokra. Az olasz vállalat természetesen ma
A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. 17 százalékkal emelte munkavállalói bérét, a cafeteria keretösszegét 10 százalékkal növelte, és bruttó 214 millió forintnyi jutalmat is szétosztott – közölte Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója az MTI-vel csütörtökön
Tavaly október óta lényegében egy rendkívüli keretrendszerben működik a magyar monetáris politika. Virág Barnabás a Világgazdaságnak adott interjúja most megadta a jelzést, hogy hamarosan elkezdődhet a kamatrendszer normalizálása. Ennek apropóján az Erste Befektetési Zrt. szakértőinek szemüvegén keresztül áttekintjük, hogyan is épül fel a jelenlegi
Az első negyedév során 1,1 milliárd literről, rekordmértékben, 18 százalékkal 900 millió liter közelébe zuhant a körülbelül ezer „márkás” hazai üzemanyag-kút forgalma – értesült a Népszava a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) közzétett adataiból.
Young G felesége utólag úgy látja, bölcsebb lett volna, ha a szülés-szoptatás után fekszik kés alá. Nőtársainak azt javasolja, soha ne azért menjenek plasztikáztatni, hogy megtartsanak egy férfit.
Igencsak rémisztő jelenetek zajlottak le Schumacher Vanda lakásának ajtaja előtt. A műsorvezető közösségi oldalán mutatta be a félelmetes pillanatokat.
Ütemterv szerint halad az ország erdősítése, a 2030-ra kitűzött 27 százalékos erdősültség teljesülni fog – jelentette ki az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, a Fejér vármegyei Martonvásáron.
Már a harmadik egymást követő hónapban haladja meg a 25%-ot az infláció Magyarországon, kellemetlen meglepetést okozva az elemzői közösségnek. Ráadásul a legalacsonyabb keresetűeket arányaiban még jobban sújtja a 40% feletti élelmiszerinfláció. Egyre több jel utal arra, hogy év közben újra tárgyalóasztalhoz kellene majd ülniük a munkaadók és a munk
Az amerikai bankrendszer továbbra is stabil, és az amerikai kormányzat "minden szükséges lépést" megtesz annak érdekében, hogy továbbra is a világ legerősebb és legbiztonságosabb pénzügyi rendszere maradjon - mondta csütörtökön Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter.
Norvégia jelentősen hozzájárul Magyarország védelmi képességeinek egy fontos területéhez, légvédelmének biztosításához – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Oslóban.
Ahogy egyetlen mesehős, úgy mi sem boldogulunk segítők nélkül. De nem mindegy, ki érkezik hozzánk, illetve melyik énrészünket erősítjük. Varázslények, sárkányok, tündérkeresztanyák a Lélektani határban – Milanovich Domi vendége Boldizsár Ildikó mesekutató.
Ha belépünk egy klasszikus díszhal-, madárkereskedésbe, a kanári és a japáni sirálykapinty kivételével jobbára csak Ausztráliából származó madarakat találunk. A népszerűségi listát a hullámos papagáj vezeti, őt követi a nimfapapagáj és a zebrapinty – a sort még sokáig folytathatnánk. Ám miért éppen az Ausztráliából származó díszmadarak lettek roppa
Van, aki az egyszínűre, más a tarkára esküszik. Lehet a színekkel játszani, de az illatokkal, a fajtákkal is! Íme, néhány ötlet, hogy minél több örömed legyen a nyárban.
Uniós progresszív tranzittámogatás bevezetését szorgalmazza hazánk, hogy a Közép-Kelet Európában ragadt és jelentős piaci nehézségeket okozó ukrán gabona eljusson a korábbi hagyományos piacokra - közölte az agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
A Bajnokok Ligája negyeddöntőiben a visszavágók kevés érdekességet tartogattak, nem úgy az állandó téma, a kezezések megítélése, amiért háromszor is a büntetőpontra mutattak a játékvezetők.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Toyota tehetség-kutató programjában részvevő mindhárom japán versenyző rajthoz áll a Lengyel Rallyn, mely az ERC idei szezonjának harmadik futama lesz.
Az összefogás akkor kap értelmet, ha lelkileg is segítséget ad, ha a közösséget is erősíti – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Vácon, a Püspökvác elnevezésű katolikus látogató- és rendezvényközpont átadásán.
A Honda visszatér az üzemanyagcellás technológiához. A Honda ismét üzemanyagcellás autót épít. A hidrogénnel működő elektromos autó 2024-ben debütál a CR-V kompakt SUV modell alapjain, és Japánban, valamint Észak-Amerikában kerül piacra. Annak érdekében, hogy a felhasználók otthon tölthessenek, és kevésbé függjenek a ritka töltőállomás-hálózattó
Felkerült a netre egy fotó, Németh Szilárd Facebook-oldalára, amin a Fidesz-alelnök, rezsibiztos Nagy Feróval és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel pózol. Meg egy pulival. Ez verte ki a biztosítékot Havas Henriknél, aki hosszú posztban írt egyrészt komplett műkritikát magáról a kompozícióról, de a fotó szereplőiről is, akik vélhetően nem ezt
A kormány és a Magyar Rektori Konferencia közösen áll ki a magyar hallgatók és kutatók érdekeinek védelméért – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Unió határvédelmi ügynöksége, a Frontex csütörtökön hivatalosan is megkezdte határőreinek telepítését Észak-Macedónia Görögországgal határos déli határvidékére, hogy segítsenek visszaszorítani az unió területére irányuló, növekvő illegális migrációt.
Fucsovics Márton kikapott a világranglistán tizedik Taylor Fritztől a Münchenben zajló 563 ezer euró (220 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.