Akiknek kisgyermekeik vannak, jól tudják, hogy az utazásokat a legapróbb részletekig meg kell tervezni és a leggondosabb szervezés ellenére is akadnak olyan faktorok, amire nem lehet felkészülni. Az olasz márka ezért előállt egy olyan modellel, amelyet kifejezetten a kisgyermekes családok igényeihez terveztek. A crossover számos olyan megoldást tar
Egyszerű a lengyel álláspont: az oroszok menjenek haza Ukrajnából. A budapesti lengyel nagykövet szerint nem könnyű megemészteni a magyar kormány háborús álláspontját, azonban a lengyel-magyar kapcsolat továbbra is szoros, még ha külső erők bomlasztani is akarják.
Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzésekhez képest csütörtökön kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
A titkos információkat a Discord alkalmazáson osztotta meg két tucat férfiból álló csoporttal, „akik szeretik a fegyvereket, a katonai felszereléseket és Istent”.
Sebastian Keciek azt is elismerte, hogy a lengyel-magyar kapcsolatok lehűltek a háború kitörése óta. A 2022-es kampány után arra számítottak, hogy változik a magyar álláspont Ukrajnával kapcsolatban, de csalódniuk kellett.
Úgy tűnik, hogy az elkövetkezendő napokban sem fogja az április időjárás a tavaszias oldalát megmutatni, továbbra is hűvös, szeles, csapadékos időre számíthatunk.
Hektáronként 73 ezer forint válságtámogatásnak nevezett támogatás igénylehető karácsonyfa-ültetvények után; a kérelmeket elektronikusan kell benyújtani április 15. és május 2. között. A kérelmező és a vele kapcsolt vállalkozás(ok) együtt maximum 250 ezer eurónak megfelelő forintösszeget kaphatnak.
Az énekesnő tavaly decemberben beszélt arról, hogy válságba került a házassága, ám akkor még úgy tűnt, hogy meg lehet menteni a kapcsolatot. Most azonban elárulta, hogy nemrég beadta a válókeresetet.
Az Egyesült Államok költségvetési hiánya 378 milliárd dollár volt márciusban, közel a duplája az egy évvel korábbi 193 milliárd dollárnak - közölte az amerikai pénzügyminisztérium.
A 16 és 30 év közötti korosztály 79 százaléka tart attól, hogy nem fogja tudni megvalósítani az álmait pénzügyi szempontból - derült ki egy kutatásból.
Kovács Kokó István 2021 márciusában lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára, ám kicsit több mint egy év után távoznia kellett a posztról, a szövetség ugyanis átszervezte a vezetőséget. Kokó szerint az ukrajnai háború is közrejátszott abban, hogy elhagyta a posztot.
Erőszakos összecsapásokba torkolltak a tanártüntetések Bolíviában. A pedagógusok az új nemzeti alaptanterv ellen demonstráltak és fizetésemelést követeltek.
Minden apró fejlesztés nagyon fontos lesz az AlphaTauri Forma-1-es csapata számára, hogy közelebb kerüljön a rendszeres pontszerzéshez – ezt mondja az istálló holland versenyzője, Nyck de Vries.
Március utolsó hetében folytatódott a gabona termelői árának csökkenése Magyarországon, az olajnövények ára szintén mérséklődött - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján szerdán közzétett jelentésben.
Kína kivitele minimálisan nőtt, behozatala erőteljesebben csökkent az idei első három hónapban éves összevetésben - közölte az ázsiai ország vámhivatala csütörtökön.
Ahogy már megszokhattátok, igyekszünk hetente mi is beszámolni róla, hogy melyek voltak a Netflix előző heti legnézettebb filmjei és sorozatai. Ezt a szokásunkat most sem hanyagoljuk el, jöhetnek a tízes toplisták az angol nyelvű és nem angol nyelvű műsorokról.
A dél-koreai hadsereg közleménye szerint Észak-Korea egy feltehetően új típusú, közepes vagy nagy hatósávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki csütörtökön.
Vlagyimir Putyin figyelmét nem kizárólag az ukrajnai háború köti le: egy, a Kremlben tartott ünnepségen az orosz űriparról és egy saját űrállomásról beszélt az orosz elnök.
Az Egyesült Államok költségvetési hiánya 378 milliárd dollár volt márciusban, közel a duplája az egy évvel korábbi 193 milliárd dollárnak - közölte az amerikai pénzügyminisztérium.
Elon Musk, a Twitter tulajdonosa szerint a Twittert irányítani és a tulajdonosának lenni „fájdalmas”. A világ épp második leggazdagabb embere októberben vált a Twitter többségi tulajdonosává 44 milliárd dollárért, és azonnal átszervezésébe fogott. Első lépésben elbocsátotta a vállalat alkalmazottainak több mint felét, majd menesztette a teljes igaz
A kenyér és a tészta mellet a rizst is gyakran megszólják, különösen a keto diéta és az alacsony szénhidráttartalmú ételek hívői. Pedig az USA Mezőgazdasági Minisztériuma szerint a világ népességének több mint fele a gabonafélékre támaszkodik az étrendje nagy részében. A rizs pedig olyan megfizethető és kényelmes szénhidrát, amelyet csak jól kell t
A műanyagnak számos előnye van. Az egyik, hogy bármilyen színnel átitatható. Legyen szó halvány tojáshéjról, nemes királykékről vagy rikító narancsról – a műanyag alkatrészek sokszínűségének nincs határa. A színezési folyamat akár „a legutolsó pillanatban”, közvetlenül a tényleges fröccsöntés előtt is megtörténhet. A HNP Mikrosysteme colorDoS adago
A világon 29 százalékkal zuhantak a pc-eladások az idei első negyedévben, éves összevetésben. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült előzetes adatok szerint a személyi számítógépek (asztali számítógép, notebook és munkaállomások) kiszállítása világszerte 56,9 millióra ese
A Viva Gourmet Selection kollekciót az előző félévhez hasonlóan most is Bicsár Attila, a Michelin Guide által ajánlott Sauska48 kreatív séfje állította össze. Tavaszi újdonság a Grillcsirkés bagett articsókával: a séf kreációjában a mustárszószos és pikáns fetasajt salátás bagettbe kerül a fűszeres csirkemell és az articsóka. Vegetáriánus választék