Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály szerint a legalább 50 fős hazai vállalkozásoknak is lehetővé kell tenniük, hogy egy akár névtelenséget is biztosítani tudó etikai forródróton keresztül jelenthessék a bejelentők a szabálysértéseket. A rendszer létrehozására az április 12-i kihirdetését követően 60 napjuk van a legalább 250 főt alkalmazó v
A kötvényalapok döntő többségének emelkedett az árfolyama márciusban, a hozamok pedig szépen javultak. Azok kaszálhattak a legtöbbet, akik fél éve tették ide a pénzüket.
Novák Katalin avatta fel szerda délután Kölcsey Ferenc ülőalakos szobrát a romániai Nagykárolyban, miközben a Calea Neamului (Nemzet Útja) és vezetője, Mihai Tîrnoveanu tiltakozást szervezett a helyszínre. A polgármesteri hivatal előtt százak gyűltek össze, változó szándéktól vezérelve.
Az állami projektértékelői jogviszonyról, a közbeszerzési törvény módosításáról, valamint egyes külügyi tárgyú törvények módosításáról is tárgyal az országgyűlés csütörtökön.
Az FTX vezető ügyvédje szerint elképzelhető, hogy újraindulhat az FTX. Andy Dietrich ezt egy szerdai bírósági ülésen mondta el, bár mint hozzátette, ez csak egy a jelenleg vizsgált forgatókönyvek közül. A visszatérésre az adna lehetőséget, hogy a tőzsde pénzügyeit feltáró szerveknek az elmúlt hónapokban jelentős, korábban elveszettnek hitt tőkét si
Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem csökken a vásárlási kedv Magyarország vezető műszaki áruházlánca, a MediaMarkt első negyedéves adatai szerint. A vásárlások száma megközelítőleg ugyanannyi, mint az utolsó világgazdasági hatásoktól mentes 2019-es év január-márciusi időszakában. A karácsonyi élénk forgalom után a húsvét mérsékelten, de az é
Orbán Viktor miniszterelnök 2023. februárjában a balatonfüredi Fidesz-frakcióülésen ellenfélnek nevezte Joe Biden amerikai elnököt – ez az idehaza nyílt titokként kezelt kijelentés is szerepelt azokban a titkos Pentagon dokumentumokban, amelyek húsvét előtt kiszivárogtak az amerikai titkosszolgálattól.
Budán kezdett építkezésbe, az új környéken azonban hamar gúny tárgyává vált. A mulatóskirálytól bulikban is rendszeresen kérik a „kell egy kis áramszünet” szövegű dalt.
Elemzők szerint a szankciók bevezetését követően jelentősen emelkedett az orosz cseppfolyósított földgáz (LNG) importja az unió országaiban, ami ellentmond az EU törekvéseinek.
Van az úgy, hogy a tőkepiacokon egy irányba áll a részvények többsége, de időnként egyes papírok mégis lemaradnak. A Caterpillar árfolyamával pontosan ez történt az utóbbi hetekben, a részvény még január végén érte el lokális csúcsát 265 dollár körül, azóta viszont folyamatosan lefelé tart.
Gondoltad volna, hogy a fésűd, a borotvád, vagy a fogkeféd nagyobb kárt is okozhat? Nem valószínű, hogy a reggeli fésülködéskor, borotválkozáskor vagy fogmosáskor ezen agyalsz, ezért most úgy döntöttünk, hogy lerántjuk a leplet az eszközeid nem megfelelő tisztításának és ápolásának rejtett veszélyeiről.
Mennyire ismerik a fővárosiak a legendás költő verseit? Milyen a viszonyuk József Attilához? Szeretnek-e a járókelők nyilvánosan szavalni? Meglepő részletek a Szeretlek Magyarország videójában!
A Jobbik plakátjaira fújtak migránsozós szóviccet a 2018-as kampány hajrájában. Több, a külügyminisztériumhoz köthető személy is volt a csapatban – derítette ki a Direkt36. Az éjszakai kalandból aztán verekedés és rendőrségi ügy lett.
Az európai stratégia világos Kínát illetően, nem akar bármiféle elválást Kínától, mert ezt illúziónak tartja - jelentette ki a francia gazdasági miniszter szerdán Washingtonban.
Az Aston Martin spanyol versenyzője, Fernando Alonso azt reméli, lesz esélye a futamgyőzelmekért harcolni a 2023-as Forma-1-es idényben, szerinte azonban korai még a világbajnoki címben gondolkodni, habár azt mondja, nem folytatná a versenyzést, ha nem hinne abban, hogy bezsebelheti harmadik vb-trófeáját.
Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzésekhez képest csütörtökön kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Havonta 500 milliárd forint körüli friss megtakarítás áramlik az idén a háztartásoktól állampapírokba, ezzel nagyon közel került az állomány ahhoz a 11 ezer milliárdos értékhez, amelyet 2019-ben kitűzött a kormány - írja a Bank360.hu. A többi értékpapírt is veszik a kisbefektetők, akik meg akarják védeni a pénzüket a magas inflációtól.
Miközben a sportvilágban eseménydús nyár közeleg, szerdánként visszatér a Warner Bros. Discovery The Power of Sport című heti, tematikus magazinműsora, amely a sportvilág aktuális eseményeit emberi történeteken és ügyeken keresztül helyezi izgalmas megvilágításba. Az Eurosporton elérhető harmincperces, tizenöt részes sorozat exkluzív interjúkkal
Kedvezően hatnak ránk a bolygók a csütörtöki napon. A Skorpióra a pénzügyekben vár szerencse, a Nyilasnak felfelé kezdenek ívelni a dolgai. Napi horoszkóp következik.
A Genfi Nemzetközi Autószalont először 1905-ben rendezték meg. Azóta több mint száz éven át adott lehetőséget a gyártóknak, hogy évi rendszerességgel bemutassák új modelljeiket és felvonultassák a legkorszerűbb technológiákat. A svájci show évente több százezer látogatót vonzott. Egészen 2020-ig, amikor a koronavírus járvány a rendezést nem tette
A Suzuki Jimny még mindig a piac talán legcukibb terepjárója. Dögös színek, imádnivaló forma, szóval minden megvan benne, amitől kívánatossá válik. De mi a helyzet vele használtan?