Nem színjáték volt csupán, Váradi Hédi élete maga volt a dráma. Pályája csúcsán a hatalom és a Nemzeti Színház vezetői hat éven át egyetlen szerepet sem adtak neki, s a mellőzöttség megtörte. Megcsalás is bonyolította életét, amely a színpadon ért véget. Ugyanis nem engedte orvosainak az életmentő műtétet. A 36 éve elhunyt művészre emlékezünk.
Több mint másfél milliárd forintos projekt részeként automatizálják a hulladékválogató rendszert Szolnokon, júniustól észak-magyarországi régiós hulladékválogató központtá válik a Tisza-parti vármegyeszékhely - közölte a szolnoki önkormányzat az Önkormányzati Sajtószolgálaton keresztül.
A sci-fi mozik egyik megkerülhetetlen képviselője, de egyben az egész filmtörténelem egyik legnagyobb mesterműveként is számon tartják. Stanley Kubrick rengeteg mesterművet alkotott, de azok közül is kiemelkedő az 1968-ban, vagyis 55 évvel ezelőtt épp a mai napon mozikba került 2001: Űrodüsszeia. Fél évszázad hosszú idő, de még így is bizonyosan va
A Sportál információi szerint a héten még nem születik döntés arról, hogy kivel fejezi be a bajnokságot a Vasas, így a Mezőkövesd elleni bajnokin is Desits Szilárd meccsel.
Balaton nyugati térségében a foltos nádiposzáta és a barkóscinege egyedein az Afrikában elterjedt Hyalomma rufipes kullancsfaj összesen tíz példányát azonosították az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) és az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) közös kutatócsoportjának tagjai - közölte az ELKH az MTI-vel kedden.
Max Verstappen még tavaly fogalmazta meg mi a Ferrari legnagyobb hátránya a versenyhétvégék során. Tavaly, az év elején még a Scuderia örülhetett, ám pár futam után már fordult a kocka. A technikai és stratégiai hibák miatt lemaradtak a vörösök, majd a fejlesztési verseny során sem tudták a lépést tartani a Red Bull-lal. Ám a legnagyobb
Több mint két hónap telt el azóta, hogy a miniszterelnök bejelentette: a kormány beadta az infláció elleni vakcinát. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint ebből egyelőre semmi nem látszik, ő a pénzromlás megállítása érdekében az ársapkákat törölné el. Eközben a forint jelenleg stabilitást mutat, de ezt a szakértő szerint nagyban befolyásolhatja
India népessége a becslések szerint a nagyon közeli jövőben – feltehetően már április közepén – meghaladhatja Kínáét; lehet ugyan, hogy csak júliusban, de az sem kizárt, hogy már meg is történt – közölte az AP amerikai hírügynökség hétfőn demográfusokra hivatkozva.
Egy nő árokba hajtott autójával, és mivel nem használta a biztonsági övet, kirepült a tetőablakon, majd a kocsija is rázuhant. A Tények oldala. Képernyőfotó Egy arra járó autós azonnal megállt segíteni, majd egy másik sofőr is megállt, ő azonban figyelmetlen volt és nekiütközött a kocsijának. Szerencsére egyik sofőr sem sérült meg. A balesetet sze
Az állampapírok kifejezetten biztonságos befektetésnek számítanak: kiszámítható, legtöbb esetben kétszámjegyű hozamot is kínálnak szinte nulla kockázattal, ami a jelenlegi gazdasági környezetben rendkívül jó lehetőségnek számít. Az állampapírok népszerűsége és a viszonylag magas fokú biztonságuk ellenére az azonban mégsem mondható el, hogy ne lenne
József Attilától a Szabad-ötletek jegyzéke, William Shakespeare-től a Hamlet és a Rómeó és Júlia, valamint a világbajnok francia csatár, Kylian Mbappé életrajza is olvasható lesz zsebkönyv formában áprilistól.
Bendl Vera régóta szerette volna átvirrasztani a nagyszombatot, így most, hogy Jeruzsálemben töltötte a húsvétot, megragadta az alkalmat, hogy a Szent Sír-templomban imádkozva várja meg a hajnal érkezését.
A kelet-zselici erdő mélyén, körülbelül 20 percnyi autóútra Tormás településtől bújik meg Nagymáté-puszta. Mindössze néhány család lakja, javarészt a Mecsekerdő Zrt. alkalmazottai. A környék legmagasabb pontjához, a Hollófészekhez karnyújtásnyira, nagy fák között álló Nagymáté Vadászház és Étterem gazdája is az állami erdőgazdaság.
Ha azt hallom, újragondolt, sok esetben elmegy a kedvem. Van, amit nem kell újragondolni. De a kertben mindig felvillanyoz, ha csavarunk egyet a klasszikusokon. Sok régen velünk élő növényünknek érdemes megismerni legifjabb testvéreit. Ezekből mutatok most egy csokorral.
Bővítik a kolozsvári nemzetközi repülőtér utasterminálját, illetve a repülőgépek parkolóját az utasok nagy száma és a bővülő járatok miatt; a beruházás értéke 365 millió lej (28 milliárd forint), melyből 129 millió (9,8 milliárd forint) uniós finanszírozás - közölte a Kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér vezetősége hétfőn közleményben.
Az 1991-ben alapított Az Év Bortermelője Magyarországon díj átadására a Marriott Hotel báltermében került sor. A 2022-es év kitüntetettje Figula Mihály lett. A Magyar Bor Akadémia által gondozott Év Bortermelője Magyarországon 2022 cím a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés. A díj a nyertes bortermelő több éven át tartó, k
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A bajorországi Marquartstein település melletti hegyekbe ment a magyar túrázó, de nem tért vissza a megbeszélt időpontra. A mentőcsapatok már csak a testét találták meg.
A Kravtex Kft. az év végéig, több ütemben 200 Credo Econell 12 típusú környezetkímélő, magyar gyártású autóbuszt szállít a Volánbusznak - közölte a Volánbusz csütörtökön az MTI-vel.
Az európai tőzsdék húsvét hétfőn zárva tartanak, ám az Egyesült Államokban javában zajlik a kereskedés: a tengerentúli tőzsdék fél százalékos mínuszban nyitottak, és jelenleg is kisebb mínuszban járnak.
Kövér László szerint Finnország hátba támadta Magyarországot azok után, hogy a magyar parlament megszavazta Finnország Nato csatlakozását. A magyar országgyűlés elnöke azt sérelmezte, hogy Finnország 15. országként csatlakozott ahhoz az eljáráshoz, mely az Európai Unió Bíróságán zajlik a magyar gyermekvédelmi törvény kapcsán. A külpolitikai elemző
A Bloomberg szerint létezik egy olyan ember, aki számítógépes segítség nélkül is kiismerte a rulett megfejtethetetlennek hitt rejtélyét – és állítása szerint ehhez csak egy kis gyakorlásra volt szükség.
Sajtóértesülések szerint a Ferrari megtalálta a tőlük távozó, az autójuk koncepciójáért felelős főmérnök, David Sanchez utódját. A Soymotor.com értesülései szerint az olaszok átmenetileg Fabio Montecchit nevezték ki a megüresedett pozícióra. Az olasz szakember már a 2004 óta erősíti a Scuderi mérnöki stábját, ahol jelenleg a projektvezető főmérnök