2023. április 10. hétfő

ápr. 10
19:15
Ha hazaért a locsolkodásból és jóllakott a sonkával, ezekről a határidőkről se feledkezzen el! (Menedzsment Fórum)
Szerdán jelentős adóbevételeket vár tőlünk az államkassza, több adózónak is bevallást kell beadnia, illetve azokat be is kell fizetnie. Újdonság, hogy az átalányadózó egyéni vállalkozóknak most először kell negyedéves járulékbevallást teljesíteniük.
ápr. 10
19:15
Gyászol a világ: meghalt az ABBA sztárja (ATV)
"Mérhetetlen szomorúsággal jelentjük be, hogy imádott Lassénk örökre elaludt" - írta a család.
ápr. 10
19:15
Minden idők 15 legjobb húsvéti filmje (Mafab)
Húsvét hétfő alkalmából bemutatjuk színes - és persze szubjektív - válogatásunkat minden idők 15 legjobb húsvéti filmjéből.
ápr. 10
19:18
Joe Biden utalt rá, hogy újraindulna az elnökválasztáson (hirado.hu)
Joe Biden amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Ház hagyományos húsvéti tojásgurító eseményének megnyitóján úgy nyilatkozott, hogy még legkevesebb három, négy, de akár öt ilyen rendezvényen is szeretne részt venni, amivel arra utalt, hogy újraindulna az elnökválasztáson.
ápr. 10
19:18
A Fradinál aktiválták Csercseszov hosszabbítási opcióját – az edzőre hivatkozva írja egy orosz lap (m4sport.hu)
A bajnokságot vezető Ferencváros élt opciós jogával és 2024 nyaráig meghosszabbította Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerződését – írja az edző nyilatkozatát is idéző sport-express.ru.
ápr. 10
19:18
Hihetetlen gyógymódokat fedez fel az emberiség idén – állítja az időutazó, akinek már bejött egy jóslata (BorsOnline)
Elárulta, mi vár ránk 2023-ban.
ápr. 10
19:20
Kitiltották a nőket és családokat az afganisztáni tálibok Herátban az éttermek kerthelyiségeiből (hirado.hu)
Kitiltották a nőket és családokat az afganisztáni tálibok az északnyugati Herát tartományban az éttermek kerthelyiségeiből – közölték hétfőn a radikális iszlamisták egyik minisztériumának tisztségviselői.
ápr. 10
19:21
Mi az alvási apnoe jelentése, hogyan történik az alvási apnoe kezelése? (Pénzcentrum)
Minden tizedik magyarnak meggyűlik a baja az alvási apnoe nevű, rejtőzködő betegség tüneteivel, amelyet nehéz diagnosztizálni, mivel az érintettek gyakran nem érzékelik magukon az alvási apnoe jeleit. Na de mi az az alvási apnoe, mi az alvási apnoe jelentése? Mi az apnoe? Milyen okokra vezethető vissza az alvási apnoe kialakulása, mik lehetnek az a
ápr. 10
19:21
Nyílt lapokkal: Nem szabad pia mellé semmi fontos dolgot rakni (WMN)
Hogyan lehet Csuja Imrét zavarba hozni? Miért csak egyszer próbált romantikus lenni a férjével Tenki Réka? A Nyílt lapokkal második adásából kiderül!
ápr. 10
19:24
Brutális büntetést is kaphatnak a szennyvízkezelők (vg.hu)
A brit kormány eltörölné a víziközművekre kiszabható bírságok felső határát.
ápr. 10
19:24
Hány Ancelotti lesz ősztől a Realnál? Carlo válaszolt (Magyar Nemzet)
A Real Madrid vezetőedzője a saját és a fia jövőjéről nyilatkozott az olasz közszolgálati rádiónak.
ápr. 10
19:24
A Ford erőteljesen növelte az amerikai eladásokat (Autószektor)
Ford F-150 Lightning Fotó: Ford Az amerikai piacvezető General Motors (GM) után a nagy rivális Ford is erőteljes eladásnövekedést jelentett be az első negyedévben. Éves összevetésben bő tíz százalékkal, 475 906 járműre nőttek az eladások az amerikai piacon a március végével záruló három hónapban, amint azt a második legnagyobb amerikai autógyártó k
ápr. 10
19:27
Mínuszban nyitottak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Gyengüléssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
ápr. 10
19:27
Horrorrá vált a háború: levágott emberfejet fotóztak le az oroszok (ATV)
Az oroszok azt írják, Bahmutban készült a fotó.
ápr. 10
19:27
Joe Biden utalt rá, hogy újraindulna az elnökválasztáson (Demokrata)
Joe Biden amerikai elnök tavaly töltötte be a 80. életévét.
ápr. 10
19:30
Elkészült Törökország első többcélú támadóhajója (hirado.hu)
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban átadta Törökország első többcélú támadóhajóját, a TCG Anadolut, amely az ország legnagyobb hadihajója is egyben – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
ápr. 10
19:30
Hegyi Barbara korán elvesztette édesapját, szerinte ezért volt mindig furcsa kapcsolata a férfiakkal (Life)
Hegyi Barbara, ha interjút ad, leginkább a színházi munkáiról beszél szívesen, a magánéletéről ritkán hallani, most mégis korán elvesztett édesapjáról és az apahiány következményeiről mesélt.
ápr. 10
19:30
Verstappen visszaszólt a túlzásba eső Hamiltonnak (Racing)
Max Verstappen reagált Lewis Hamilton sokak szerint túlzó megjegyzésére, miszerint az idei Red Bull az általa látott legdominánsabb autó.
ápr. 10
19:30
Meztelen Tesla-tulajdonost is kukkoltak a cég alkalmazottai (BitcoinBázis)
Újabb botrány van kibontakozóban az Elon Musk vezette Tesla körül. A Reuters nem régi jelentése szerint a cég alkalmazottai visszaéltek
ápr. 10
19:30
40 métert zuhant és meghalt egy magyar hegymászó Németországban (Telex)
Az 58 éves férfit 20 fős csapat kereste.
ápr. 10
19:36
A pontokkal is spórolhatott a bajnoki döntőbe jutó Sopron (m4sport.hu)
A címvédő Sopron 67-42-re legyőzte a Szekszárdot a női kosárlabda NB I. elődöntőjében, a párharc hétfői második mérkőzésén, ezzel bejutott a bajnoki döntőbe.
ápr. 10
19:36
Ketyeg a számláló: a héten megváltozhat, melyik a Föld legnépesebb állama (vg.hu)
Lehet, hogy már meg is történt a helycsere.
ápr. 10
19:36
Marics Peti majdnem fellökte Tóth Andit a Sztárban sztár döntőjében (SzMo)
Az élő show végén az énekes hatalmas lendülettel rohant oda Tillához, nem sokat törődött azzal, hogy Andi közben épp próbált fellépni a színpadra.
ápr. 10
19:36
Közel a búcsú, szinte reménytelen helyzetben a magyar válogatott (Magyar Nemzet)
Női hokisaink 5-0-ra kikaptak a finnektől, így kedden legalább négy góllal kellene verniük a németeket a bennmaradáshoz.
ápr. 10
19:36
Joe Biden megint arra utalt, hogy újraindul 2024-ben (Telex)
Már most is ő az USA valaha volt legidősebb elnöke.
ápr. 10
19:39
Földrengések: pofonegyszerű módszer előzheti meg sokak halálát (Privátbankár)
Tavaly október 25-én egy rengés rázta meg a kaliforniai öbölvidéket, és bár nem okozott károkat, mégis kulcsfontosságú lehet a földrengések története szempontjából.
ápr. 10
19:39
4 titkos szépségtrükk Diana hercegnétől, amit garantáltan imádni fogsz! (Joy)
A szívek királynője pontosan tudta, hogy egy nő mitől lesz gyönyörű, mi pedig most megosztjuk veled a leghasznosabb tippjeit!
ápr. 10
19:42
Nascar: Nem fellebbez az újabb gigabüntetése ellen a Hendrick Motorsports (USAracing)
A Hendrick Motorsports hivatalosan bejelentette, hogy nem kívánnak további lépéseket tenni a richmondi futam után...
ápr. 10
19:42
Öttel kapott ki a finnektől a női hokiválogatott (m4sport.hu)
A magyar csapat kedden a németek ellen tarthatja meg tagságát az elitben.
ápr. 10
19:42
Nascar: Nem fellebbez az újabb gigabüntetése ellen a Hendrick Motorsports (Racing)
A Hendrick Motorsports hivatalosan bejelentette, hogy nem kívánnak további lépéseket tenni a richmondi futam után...
ápr. 10
19:45
Csak a fogát szívhatta, aki ma akart eurót venni (Menedzsment Fórum)
Nem volt jó napja a forintnak, a reggeli szinthez képest csak gyengülés volt.
ápr. 10
19:45
Feladta a harcot a forint (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest hétfőn kora este a reggeli szintekhez képest a bankközi devizapiacon.
ápr. 10
19:48
Friss fotón Nagy Ervin és Borbély Alexandra ikrei (Ripost)
Nagyot nőttek a gyönyörű kislányok.
ápr. 10
19:51
Azt hitték, csak viccel: 10 percig haldoklott a játszótéren a kisfiú, senki rá se nézett (BorsOnline)
Tanárai azt hitték, csak játszik a kisfiú.
ápr. 10
19:51
Szörnyű állapotban van Gáspár Zsolti: Most először beszélt egészségügyi állapotáról (Blikk)
Súlyos problémái vannak!
ápr. 10
19:57
Erdogan dörzsölheti a markát: ilyen még nem volt Törökországban (Privátbankár)
Sosem látott méretű török hadihajót adott át a török államfő.
ápr. 10
19:57
Itt van Joe Biden válasza arra, hogy újraindul-e az elnökválasztáson (ATV)
Joe Biden amerikai elnök hétfőn a washingtoni Fehér Ház hagyományos húsvéti tojásgurító eseményének megnyitóján úgy nyilatkozott, hogy még legkevesebb három, négy, de akár öt ilyen rendezvényen is szeretne részt venni, amivel arra utalt, hogy újraindulna az elnökválasztáson.
ápr. 10
20:00
Bahmut kétharmada orosz kézen lehet (Magyar Nemzet)
Gyenisz Pusilin donyecki vezető hétfőn felkereste az ostromlott várost, közlése szerint a nyugati részén heves harcok folynak.
ápr. 10
20:06
Tömegverekedésbe torkollott a női hokimeccs a világbajnokságon (SzMo)
A házigazda román válogatott súlyos vereséget mért a bolgár csapatra, akik ezt láthatóan nehezen viselték.
ápr. 10
20:06
Ábel Anita nem tartja magát celebnek (Life)
A Viasat3 Ide süss! – Húsvéti kihívás című műsorának házigazdája. A műsorvezető ennek kapcsán a Blikknek adott interjút, amiben elárulta, nem tartja magát celebnek.
ápr. 10
20:06
Leállítják az utolsó atomerőművet is, pedig már rég megbánták az egészet (Telex)
Április 15-én állnak le az utolsó német atomerőművek. Az atomenergia kivezetéséről még 2011-ben, Fukusima után döntöttek, de a háború miatt a németek többsége most már inkább megtartaná azt. Kérdés, hosszú távon ez az átállás sikeresnek vagy kudarcosnak számít-e majd.
ápr. 10
20:12
Nascar: Súlyos testi sértés vádjával letartóztatták Cody Ware-t (USAracing)
Nem vett részt a múlt vasárnapi, bristoli Nascar Cup futamon Cody Ware. Az édesapja csapatának,...
ápr. 10
20:12
Tragikus történet a múltból: 5 évesen szült gyermeket a világ legfiatalabb anyukája (Femcafe)
Lina lehetett a legfiatalabb anyuka a világon, aki mindössze öt évesen adott életet a kisfiának.
ápr. 10
20:12
Nascar: Súlyos testi sértés vádjával letartóztatták Cody Ware-t (Racing)
Nem vett részt a múlt vasárnapi, bristoli Nascar Cup futamon Cody Ware. Az édesapja csapatának,...
ápr. 10
20:14
Alonso szerint az idei szezonjuk máris sikeresnek tekinthető (Racing)
Fernando Alonso szerint már beléptünk abba a szakaszába az idei Forma-1-es szezonnak, amikor elkezd megváltozni a csapatok közötti erősorrend a fejlesztéseknek köszönhetően. Amíg a Red Bull számára tökéletesen indult a szezon, miután az eddigi minhárom futamot meg tudták nyerni, addig az Aston Martin csapata is óriásit lépett előre. A Zöldek Fernan
ápr. 10
20:15
A koronavírus-vakcina mellékhatásába halt bele a riporter, most beperelik a gyártót (Portfolio)
Az AstraZeneca Covid-19 oltóanyagának szövődményei miatt elhunyt BBC-műsorvezető férje egyike annak a csoportnak, akik beperelik a gyógyszergyártót a vakcina okozta halálesetek és súlyos szövődmények miatt - számolt be a BBC.
ápr. 10
20:15
Vaddisznócsalád miatt adtak ki figyelmeztetést Sóstón (ATV)
A halasmedia.hu azt írja, hogy egy vaddisznócsalád költözött a kiskunhalasi Sóstóra, a parkerdő felőli nádasba. A Sóstó Sporthorgász Egyesület óvatosságra inti a kirándulókat és a kutyasétáltatókat.
ápr. 10
20:18
Donyecki vezető: Bahmut több mint kétharmada orosz kézre került (hirado.hu)
Artemivszk (Bahmut) több mint kétharmada orosz kézre került – jelentette ki Gyenyisz Pusilin, az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió vezetője, amikor hétfőn felkereste az ostromlott várost.
ápr. 10
20:18
Százak siratják a 34 éves kárpátaljai őrmestert (Ripost)
Kőrösmezőn utolsó útjára kísérték a kárpátaljai áldozatot.
ápr. 10
20:21
Meghalt a Godzilla és az X-Men: Az eljövendő múlt napjai színésze, Michael Lerner (Mafab)
81 éves korában elhunyt Michael Lerner színész.

Keresés