2023. március 8. szerda

márc. 8
8:27
Mozis csalók csaptak le, kétségbe esve kér segítséget a Cinema City (Promotions)
Tettek már feljelentést is.
márc. 8
8:27
Enyhe, csapadékos tél – milyen növényvédelemre van szükség? (Agrárágazat)
Az őszi vetésekben rozsdatelepeket találnak az agrárszakemberek. Hogyan előzzük meg a továbbterjedést?
márc. 8
8:27
Caselli – Török pótkocsik hét kategóriában (GépMax)
A támasztósúlyos modellek mellett 2-, 3- és 4 tengelyes forgózsámolyos, két oldalra billenthető verziók is szerepelnek.
márc. 8
8:27
Alighogy felszáradt a belvíz, itt az aszály? (Mezőhír)
Még látszanak a tartós vízborítás nyomai az állományokon, de már fenyegetően száraz az időjárás.
márc. 8
8:27
Infrastruktúra, gépek és utánpótlás a fókuszban (Transpack)
Az Axiál Kft. az AgrárgépShow kiállításon mutatta be terveit, eredményeit, ahol közel 100 gépet ki is állított.
márc. 8
8:27
Durva nyomot hagyott a tömegbaleset a szélvédőn, ami ismét életet menthetett (Racing)
Az IndyCar első idei versenye egy hatalmas tömegbalesettel kezdődött St. Petersburg utcai pályáján a rajt után: az egyik autó látványosan a magasba repült, egy másik szélvédőjén pedig komoly sérüléseket okozott az ütközés (a baleset ezen a videón 0:25-től látható). A lavinát az indította el, hogy Felix Rosenqvist-et rányomták a korlátra, és a tempó
márc. 8
8:27
Könyvben is megjelennek a magyar Bocuse-csapatok fogásai (Magyar Mezőgazdaság)
Kötetben is megjelennek a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsversenyen indult magyar csapatok fogásainak receptjei, illetve azok újragondolásai a Magyar Bocuse d'Or Akadémia gondozásában - mondta el Dalnoki Bence séf hétfőn Budaörsön, ahol Nyikos Patrik commis-val együtt mutatott be válogatást a Bocuse d'Or idei világdöntőjén készített fogásaikból.
márc. 8
8:29
A Citroen fejleszti Rally2-es autóját (Racing)
A Rally2-es autók között egyik legsikeresebb jármű jelenleg is a Citroen C3, melyet a francia gyártó idén tovább fejleszt.
márc. 8
8:33
Nagy titkot árult el Majka: a családjával Las Vegasba költöznek (Blikk)
Majka számára nem csupán munka lesz a Zsákbamacska című műsor vezetése, a rapper szívéhez ugyanis igencsak közel áll a szerencsejáték: ha kell, akár Las Vegasig is elmegy egy kaszinótúra kedvéért.
márc. 8
8:33
Vajból van a szíve? Agyondicsérte a nőket Putyin: ezt mondta róluk nőnapon (Blikk)
Oroszországban feltétlen érték a nők és az anyaság tisztelete – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a nemzetközi nőnap alkalmából az orosz nőkhöz intézett szerdai videoüzenetében.
márc. 8
8:33
Ez a két betegség okozta a legtöbb halálesetet 2020-ban az EU-ban (WebBeteg)
A koronavírus-járvány ellenére a keringési betegségek és a rák okozta a legtöbb elhalálozást az Európai Unió tagországaiban 2020-ban - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
márc. 8
8:33
Powell elrontotta a hangulatot, esés jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap jelentős esést figyelhettünk meg az amerikai piacokon, miután Jerome Powell amerikai jegybankelnök arról beszélt, hogy a kamatszint valószínűleg magasabb lesz a korábban vártnál, emellett pedig a jegybank készen áll a gyorsabb ütemű kamatemelésekre, ha az adatok alapján úgy ítéli meg, hogy erre szükség van. Ezekre a szavakra elkezdtek erősöd
márc. 8
8:33
Annyira fáj a szerda reggel a forintnak, mintha hétfő lenne (ATV)
A kedd esti jegyzésekhez képest gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
márc. 8
8:33
Putyin: Oroszországban feltétlen érték a nők és az anyaság tisztelete (ATV)
Az orosz elnök a nőnap alkalmából emlékezetett meg a nőkről és anyákról. A háborúban elesettekről nem szólt.
márc. 8
8:33
Gyengült a forint (Magyar Hírlap)
Az euró reggel fél nyolckor 378,55 forintot ért a kedd esti 378,35 forint után.
márc. 8
8:33
Alig veszik az elektromos autót Horvátországban (Autószektor)
Februárban 3627 új autót értékesítettek, 24,6 százalékkal többet, mint tavaly februárban. Az adatok szerint továbbra is a Volkswagen márka a piacvezető 11,7 százalékos részesedésével, ebből 820-at adtak el az első két hónapban. Ezt követi a Skoda közel 10,5 és az Renault 9,7 százalékkal. Az előbbi márkából 738-at, utóbbiból 682-öt értékesítettek.
márc. 8
8:33
Az FTX beperelte a Grayscale-t 250 millió dollár megszerzéséért (BitcoinBázis)
Friss információk alapján az Alameda Research vállalata, amely az FTX kriptotőzsde kereskedelmi cégeként működött, most pert indított a világ legnagyobb
márc. 8
8:35
Növeli a részesedését a CIG Pannóniában a Hungarikum (Portfolio)
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. szakmai hátterű pénzügyi befektetőként tovább növeli 57,76 százalékos részesedését a CIG Pannónai Biztosítóban.
márc. 8
8:39
Váratlan fordulat: Olaf Scholz ellenzi a belső égésű motorok uniós tilalmát (Infostart)
A német kancellár véleményének megváltozásával a kormánykoalíción belül is repedések lehetnek, hiszen a Zöldek egyik fő követelésének tesz keresztbe a szociáldemokrata kancellár.
márc. 8
8:39
Hol van a vége? Újra gyengült a forint árfolyama: mutatjuk, mennyivel (Blikk)
A kedd esti jegyzésekhez képest gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
márc. 8
8:39
Újabb általános sztrájk Franciaországban a nyugdíjreform miatt (Adózóna)
Franciaországban hatodik alkalommal tiltakoztak kedden országos munkabeszüntetéssel és utcai felvonulással a közszférában dolgozók a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, amelyet Emmanuel Macron államfő a mandátumának egyik legfőbb intézkedéseként harangozott be. A részvétel meghaladta a korábbi megmozdulásokét: a rendőrség szerint 1,28 millióan
márc. 8
8:39
Több százezer Volkswagent kell visszahívni (autopro)
A légzsákok problémája miatt van szükség az akcióra.
márc. 8
8:45
Kijev tagadja, hogy köze lenne az Északi Áramlat elleni szabotázsakcióhoz (HírTV)
A két vezetékpáron tavaly szeptemberben észleltek gázömlést, majd az ügyben illetékes svéd és dán hatóságok megállapították, hogy szándékos szabotázsakció történt.
márc. 8
8:45
Az OECD-ben lassult az infláció januárban (ProfitLine)
Éves szinten átlagosan 9,2 százalékra lassult januárban a fogyasztói árak növekedése a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (Oecd) tartozó országokban a decemberi 9,4 százalékról.
márc. 8
8:45
Hozzányúl az EU a hosszútávú befektetésekhez, új slágertermékek jöhetnek (Portfolio)
Az EU-tagállamok megállapodtak az európai hosszú távú befektetési alapok szabályozásának átalakításáról. Az új keretrendszer pontos szabályokat állapít meg a diverzifikációra és a portfólió összetételére, a tőkeáttételi korlátokra, valamint a forgalmazásra vonatkozóan. A cél az, hogy határokon átnyúlóan a kisebb vállalkozások is tőkét vonhassanak b
márc. 8
8:45
Kiderült, ki a legnépszerűbb női politikus (SzMo)
Novák Katalin és Varga Judit is dobogós helyen végzett a Medián kutatásában. Azonban nem ők a legismertebbek.
márc. 8
8:45
A Föld köpenye több vizet tartalmaz, mint a felszíni óceánok együttvéve (Magyar Hírlap)
A felfedezés nagyon sok mindent átírhat nem csak a geológia tudományában.
márc. 8
8:45
Mocorog a forint (Forbes)
Aprót, de mozdult a forint szerda reggelre.
márc. 8
8:51
A legrosszabbon már túl vagyunk? Közzétették a friss inflációs adatot (Menedzsment Fórum)
Beletrafáltak az elemzők, az infláció ezúttal úgy alakult, ahogy várták. Januárban tetőzhetett az áremelkedés tempója.
márc. 8
8:51
Túl vagyunk végre a csúcson? Kiderült, mekkorát ugrott az árszínvonal Magyarországon (Privátbankár)
Olcsóbb persze nem lesz az életünk, de a drágulás üteme végre fékeződött valamelyest - már "csak" 43,3 százalékkal drágább például az élelmiszer.
márc. 8
8:51
Ukrajnához köthető az Északi Áramlat felrobbantása amerikai és német lapok szerint (Infostart)
Ukrajnához köthető az a hatfős különítmény, amely részt vehetett a Északi Áramlat három csővezetékének felrobbantásában. Kijev tagadja, hogy köze lenne a szabotázsakcióhoz.
márc. 8
8:51
Felejtsd el, amit eddig hallottál erről - A pénz tényleg boldogít (Portfolio)
A pénz valóban boldogságot ad, és ez az összefüggés jóval túlmutat az évi 75 000 dolláros bérhatáron, amelyet eddig a hatás elérésének felső határának tekintettek, írja a Bloomberg.
márc. 8
8:51
Végre lejtmenetbe kapcsolt az infláció? 25,4 százalékos volt a drágulás februárban (Pénzcentrum)
2023. februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8%-kal nőttek - közölte a KSH.
márc. 8
8:51
Alig egy évig uralkodott Levente, Hanna uralma viszont megkérdőjelezhetetlen (ATV)
Közzétette a Belügyminisztérium a 2022-ben leggyakrabban választott keresztnevek listáját.
márc. 8
8:51
Ez lett az Év Női Autója! (Autónavigátor)
Az Év Női Autója versenyen zsűriző újságírók a Kia Nirót választották a világ legjobb autójának 2023-ban. A 43 országból érkező
márc. 8
8:51
A virágbolti költéseiket nőnapon a legifjabb férfiak emelik a legjobban (Márkamonitor)
A nőnap nem a virágvásárlásról, hanem a női egyenjogúságról, a nők egyenlő emberi jogairól szól – hívja fel a figyelmet Blaumann Debóra, az Erste Marketing és Pr területének vezetője.   A nőnapot Magyarországon a szocialista időszak kötelező ünnepségei tették a virágvásárlás napjává. Ugyan a női egyenjogúságért folytatott küzdelem a kezdeti időszak
márc. 8
8:51
Csányi Sándor az angol szövetség vezetőjét fogadta (Magyar Hírlap)
Az MLSZ honlapjának rövid beszámolója szerint a két sportvezető az európai futball fontos kérdései mellett a tavalyi, magyar szempontból kiemelkedően sikeres Nemzetek Ligája-csoport eredményei mellett sem mentek el szó nélkül.
márc. 8
8:51
Már a testbeszéde is arról árulkodik, hogy Harrynek esze ágában sincs hazamenni (Hamu és Gyémánt)
Egy testbeszéd-szakértő szerint Harry herceg egy jó ideig nem fog visszatérni az Egyesült Királyságba.
márc. 8
8:51
„Úristen, mit akarnak ezek itt?” - Így várták a svédek a magyar delegációt (Nyugati Fény)
Kellemes lehetett.
márc. 8
8:51
Lányok, nők és asszonyok! Ideje, hogy érezzék a magyar politikusférfiak megbecsülését (Telex)
Hiszen a hölgyek adják az élet zenéjét, és gondoskodással veszik körbe a férfiakat. Tessék, itt van cserébe egy csokor Zoltán.
márc. 8
8:51
Túl a csúcson: kicsit csökkent az infláció, 25,4 százalék volt februárban (Telex)
Az előző havi 25,7 százalékos infláció után néhány tizeddel mérséklődött az adat, de az előző év februárhoz képest még így is 25,4 százalék volt. Januárban többe került a margarin, a sertés – és baromfihús is.
márc. 8
8:53
Itt a friss adat: tényleg láthattuk a magyar áremelkedés csúcsát (Portfolio)
Februárban 25,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, ami megfelel az előzetes várakozásoknak. Ezzel valószínűleg a januári áremelkedés volt a csúcs, komolyabb esés viszont várhatóan csak az év második felében jön majd.
márc. 8
8:57
Kósa Lajos: ha veszítenek is, az ukránok nem párolognak el (Infostart)
A Fidesz alelnöke szerint az ukránok már máskor is túléltek nehéz helyzeteket, például a holodomort, ahol sokkal többen haltak meg, mint most a háborúban.
márc. 8
8:57
A honvédelmi miniszter vezette a szigetkört a katonáknak: a célba érkezés után még fekvőtámaszozni sem volt rest (Blikk)
.
márc. 8
8:57
Elítélték Szél Bernadettet, mert közzétett egy neki címzett rendőrségi dokumentumot, hogy nyomoznak a főispán ellen (444.hu)
Rágalmazás vétségében találta bűnösnek a bíróság.
márc. 8
8:57
A milliárdos Jákob Zoltánnak aranyból van a szíve, olyan dolgot tett, amivel mindenkit meghatott (Promotions)
Jákob Zoltán segítsége a lehető legjobbkor jött.
márc. 8
8:57
Az előző héten 878 új fertőzöttet igazoltak (Demokrata)
A koronavírus ellen beoltottak száma immár 6421986. Grafikon a cikkben.
márc. 8
8:57
Még mindig sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket (MMonline)
Habár a nők már a 17. század óta küzdenek egyenjogúságukért, napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük életük során. A világgazdasági fórum 2022-es adatai és az AVON által végzett kutatások is azt bizonyítják, hogy sok a teendő még ezen a területen. Az AVON, amely több mint 135 éve áll ki a nők mellett, és olyan
márc. 8
8:57
Tetőzhetett az infláció, mutatjuk, mi mennyivel drágult (Növekedés)
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
márc. 8
8:57
Túl a csúcson? – Februárban már „csak” 25,4 százalékos volt az infláció (Üzletem)
A januári 25,7 százalék után 2023. februárban a fogyasztói árak átlagosan 25,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Keresés