2023. március 8. szerda

márc. 8
7:51
„Mindig túl sokat várunk a férfiaktól, hogy aztán csalódhassunk bennük” – Interjú Bánki Évával (egy.hu)
„A jelenben élni nagyobb feladat, mint a tizenharmadik században kirándulni” – mondja Bánki Éva író, költő, egyetemi oktató. Többek között nemrég megjelent Át című verseskötetéről, a megszólalás nehézségeiről és a trubadúrok világáról beszélgettünk.
márc. 8
7:51
Sokkoló tömegbaleset, óriási a dugó az M3-ason (AC News)
Szörnyethalt a roncsok közé szorult utas, a tűzoltók szabadították ki a kocsiból.
márc. 8
7:57
40 éve tartó házasságukról vallott Korda György és Balázs Klári: „Eleinte kicsit tartottunk egymástól” (Blikk)
Korda György és Balázs Klári több mint 40 évvel ezelőtt házasodtak össze, de máig töretlen a köztük lévő szerelem és harmónia. A sok-sok évi együttlét alatt rengeteget tanultak egymástól.
márc. 8
7:57
Mit tud a fizetős TikTok? (Igényesférfi.hu)
Új funkciót jelentett be kedden a TikTok, amelynek köszönhetően akár hosszabb, 20 perces videókat is meg lehet osztani, amelyek egy Paywall mögött lesznek elérhetőek.
márc. 8
7:57
Drámai videókon, ahogy folyamatosan omlik össze a földrengés sújtotta Törökország (Promotions)
Elképesztő, hogy kártyavárként dőlnek össze a házak, pontosan egy hónap után is
márc. 8
7:57
Tűzoltóautókat adományozott a Katolikus Karitász kárpátaljai településeknek (Demokrata)
A Katolikus Karitász három tűzoltóautót adományozott kárpátaljai településeknek.
márc. 8
7:57
Dévényi István: Nyugodtan búcsúzzunk el attól a bizonyos polgári Magyarországtól (Mandiner)
A Magyar Hang újságírója ezúttal egy svédországi példán keresztül mutatta be, hogy hogyan működik a demokrácia.
márc. 8
7:57
2023. március 8. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
márc. 8
7:57
Nagyon érdekli Japánt az ausztrálok szénből zöldhidrogént projektje (Villanyautósok)
A kereskedelmi szakaszba léptetés előkészítésénél tartanak.
márc. 8
8:03
Kreml: a Nyugat új genderrendet akar (Infostart)
Oroszországban feltétlen érték a nők és az anyaság tisztelete – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz nőkhöz a nemzetközi nőnap alkalmából intézett videoüzenetében.
márc. 8
8:03
Megmondja a turistáknak a világ egyik keresettebb helye, hogy milyen ruhát vegyenek fel (Magyar Hírlap)
A turisztikai hivatal azt is tervezi, hogy a kampányba bevonja a közösségi média influenszereit.
márc. 8
8:03
Könyvújdonságok, amiket betűről betűre érdemes megízlelni (Hamu és Gyémánt)
Mint ahogy loholás közben nem vesszük észre az aszfalt repedéséből kinőtt virágot, vagy az égbolton a vágtató ló formájú felhőt, egy-egy könyv gyors átlapozásával, felületes átfutásával is a rejtett értékek felfedezésének lehetőségét szalasztjuk el. Pedig néha nem a megérkezés a lényeges, hanem maga az út – olyan köteteket ajánlunk most, amelyeken
márc. 8
8:03
Két ember meghalt, többen megsérültek egy egyiptomi vonatbalesetben (Demokrata)
A kaljúbi pályaudvarra érkezve a vonatvezető figyelmen kívül hagyta a szemafor tilos jelzését.
márc. 8
8:03
Kenya elnökével tárgyalt Kövér László (Demokrata)
Kenyai hivatalos látogatásán Kövér László házelnököt fogadta William Ruto államfő – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke.
márc. 8
8:03
Zelenszkij bejelentette, hogy Bahmutban meghalt Ukrajna Hőse (Mandiner)
A „Da Vinci Farkasok” zászlóalj parancsnokáról van szó.
márc. 8
8:03
25 éve: Szurkoló által meghackelt csapatrádió okozott botrányt az F1-es szezonnyitón (Racing)
Nagyon kellemetlen perceket okozott a McLarennek, amelyet a futam után a verseny promótere bepanaszolt az FIA-nál.
márc. 8
8:03
Zelenszkij: Taktikai kérdés Bahmut védelme (Telex)
Kijev nem adja fel az ostrom alatt álló várost, meghosszabbítja a védelmét.
márc. 8
8:03
Kósa Lajos: Nyilvánvaló, ha Ukrajna veszít, akkor is marad belőle valami, mert meghaladja az oroszok integrációs képességét (Telex)
A Fidesz alelnöke szerint az ukránok már máskor is túléltek nehéz helyzeteket, például a holodomort, ahol sokkal többen haltak meg, mint most a háborúban.
márc. 8
8:05
Putyin Nagy Katalin szobra előtt: Feltétlen érték a nők tisztelete (Mandiner)
Az orosz elnök nőnapi köszöntőt mondott.
márc. 8
8:09
Az éjjel felült a hullámvasútra a forint - ez lett belőle (Menedzsment Fórum)
Nem volt teljesen nyugodt az éjszaka a devizapiacon, a hullámvasutazásból végül gyengüléssel keveredett ki a forint.
márc. 8
8:09
Szokatlan dolog történt az éjjel a forinttal (Privátbankár)
A szokásosnál szélesebb sávban ingadoztak az éjjel az árfolyamok - összességében gyengült a forint reggelre.
márc. 8
8:09
Mi lett vele? Így él ma Máté Krisztina, a Tények és a Forró nyomon egykori műsorvezetője (Femcafe)
Egykor szinte mindennapos vendég volt a nappalinkban: több mint tíz esztendőt töltött a Tv2 kötelékében, de a rivális csatornán, az Rtl Klubon is szerencsét próbált. Máté Krisztina ugyan ma már nem televíziósként keresi a kenyerét, a szórakoztatóiparból mégsem vonult vissza teljesen.
márc. 8
8:09
A gyermekvállalás nem lehet anyagi gondok forrása a nők számára (Demokrata)
A magyar kormány elkötelezett a nemek közötti egyenlőség mellett – mondta Beneda Attila.
márc. 8
8:09
A jegybank 2021-es beszámolóját tárgyalja az Országgyűlés (Demokrata)
2021-ben éves alapon 7,1 százalékos gazdasági növekedést ért el Magyarország.
márc. 8
8:09
Lezárult a nyomozás: Kiderült, kik robbanthatták fel az Északi-Áramlat vezetékeit (Nyugati Fény)
Ezzel azonban még nem zárult le az ügy.
márc. 8
8:15
Már 15 ezer orvos a MOK-tagság mellett (Infostart)
Az orvosoknak még 24 napjuk van nyilatkozni, aki ezt nem teszi meg, az a határidő lejártával automatikusan törlődik a tagok közül a múlt héten elfogadott törvénymódosítás értelmében.
márc. 8
8:15
Letették a Rigo Kft. új martfűi üzemének alapkövét (ProfitLine)
Letették a saját fejlesztésű könyvkötő gépek gyártásával, valamint egyedi szerszámkészítéssel foglalkozó Rigo Szerszám- és Formakészítő Kft. új martfűi üzemének alapkövét kedden.
márc. 8
8:15
Akkumulátorgyártás: a svédeknek menni fog, nekünk nem? (Portfolio)
Magyarországon az állam voluntarista módon kiválasztott egy iparágat, amelyben szinte minden tekintetben csak komparatív hátrányai vannak az országnak, míg Svédországban – jelentős komparatív előnyökre építve – kormányzati, üzleti, helyi önkormányzati együttműködés révén egy határokon átívelő stratégia valósul meg - így értékeli a hazai felfutó akk
márc. 8
8:15
Ezt mondta Orbán Viktor Medgyessy Péternek a vereség után (ATV)
A volt miniszterelnök szerint Orbánban fantasztikus hit és akarat van. Legalábbis a hatalomhoz.
márc. 8
8:15
Rákosi iparpolitikáját idézi az akkumulátorgyárak erőltetése (444.hu)
Győrffy Dóra professzor friss tanulmánya részletesen bemutatja, hogy miért káros és észszerűtlen ázsiai cégek akkumulátorgyártására feltenni Magyarország jövőjét. A magyar kormány éppen megismétli az 50-es évek hibáit, csak most nem külföldi megszállók nyomására történik ez, hanem saját meggyőződésből.
márc. 8
8:15
Pokorny Lia: „Szeretettel kell nézni a szenvedő önmagunkat” (Glamour)
Pokorny Liával interjúzni felér egy terápiás beszélgetéssel - a végére az ember fényesebben látja a világot. Neki sem volt könnyű megérkeznie a napos oldalra. Most mesél erről, és ha túl sok a világosságból, arra is van ötlete, méghozzá a faültetés.
márc. 8
8:15
Harmadik generációs segédmunkást kínál a Honda (Bitport)
Az önálló teherszállításra képes AWV hamarosan éles körülmények között bizonyíthat, amennyiben a japán gyártónak sikerül vállalkozó kedvű partnereket találnia.
márc. 8
8:15
Putyin: feltétlen érték a nők tisztelete (Magyar Hírlap)
Az orosz elnök az orosz nőkhöz a nemzetközi nőnap alkalmából intézett szerdán videoüzenetet.
márc. 8
8:15
Putyin: Feltétlen érték a nők tisztelete (Demokrata)
Oroszországban feltétlen érték a nők és az anyaság tisztelete – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz nőkhöz intézett szerdai videóüzenetében.
márc. 8
8:15
Csaknem nyolcezren érkeztek Ukrajnából kedden (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 43 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
márc. 8
8:15
Zelenszkij: Ha Bahmut elesik, városokat söpörhet el az új orosz offenzíva (Mandiner)
„Bahmut védelme taktikai kérdés számunkra”– nyilatkozta az ukrán elnök.
márc. 8
8:15
A fájó kiesés után a rivális csapat kulcsembere is belerúgott a Ferrariba (Racing)
A Ferrari számára nagyon rosszul kezdődött a 2023-as Forma-1-es szezon. Az olaszok Bahreinben végig nagyon messze voltak a Red Bulloktól és mindezek mellett Charles Leclerc egy technikai meghibásodás miatt nullázni kényszerült. Dr. Helmut Marko pedig azonnal le is csapta a Ferrari magas labdáját. Az energiaitalosok egy tökéletes szezonnyitányon van
márc. 8
8:17
Kijev tagadja, hogy köze lenne az Északi Áramlat elleni szabotázsakcióhoz (Demokrata)
Az amerikai titkosszolgálatok szerint egy ukránbarát csoport követte el az akciót.
márc. 8
8:21
Újabb mérföldkőhöz érkezett a kamarai tagságot választó orvosok száma (Menedzsment Fórum)
Orvosok újabb ezrei jelezték, hogy tagjai szeretnének maradni a Magyar Orvosi Kamarának.
márc. 8
8:21
Húszéves titkot árult el Medgyessy Péter: ezt mondta Orbán Viktor egykori riválisának (Blikk)
Több mint húsz évvel ezelőtti titkot árult el Medgyessy Péter Orbán Viktorról. Az egykori kormányfő szoros küzdelemben győzte le a jelenlegi miniszterelnököt a 2002-es országgyűlési választásokon. Most elárulta, mit mondott neki Orbán, amikor elvesztette vele szemben a választást.
márc. 8
8:21
A PSG megpróbálja Münchenben – sport a tévében (Infostart)
1–0-s hátrányból megy neki az idegenbeli visszavágónak a BL-nyolcaddöntőben a párizsi csapat.
márc. 8
8:21
Laurie Halse Anderson amerikai írónő nyerte el idén az Astrid Lindgren-emlékdíjat (Márkamonitor)
Az Astrid Lindgren-emlékdíjat idén Laurie Halse Anderson amerikai írónő nyerte el, akinek „gazdag kifejező erejű ifjúsági regényei” a zsűri szerint „néha brutális őszinteséggel adnak hangot a kamaszkori tapasztalatoknak” – írta honlapján a The Bookseller című brit magazin.   A világ legnagyobb pénzjutalommal – ötmillió svéd koronával (több mint 167
márc. 8
8:21
Megalakult az első női kiadó Szaúd-Arábiában (Könyves Magazin)
Megalakult az első női kiadó Szaúd-Arábiában
márc. 8
8:21
Több vármegyében ismét megjelent a madárinfluenza (Agrofórum)
Békés vármegyében lúdtelepen, míg Komárom-Esztergomban fogságban tartott madaraknál igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nébih laboratóriuma. A dél-alföldi vármegyében a védő- és megfigyelési körzeteket kijelölte az állategészségügyi hatóság, az állomány leölése folyamatban van.
márc. 8
8:21
Búcsúzik a La Niña, jöhet az El Niño (Magyar Hírlap)
A jelenség nem új keletű, már Pizarro is feljegyezte a jelenséghez köthetően a perui sivatagban hulló esőt.
márc. 8
8:21
Janus-arcú gabonahelyzet (Demokrata)
Az egyébként nem túl jó minőségű ukrán búza versenye a kenyér áremelkedését is visszafogta.
márc. 8
8:21
Kijött a Forbes európai 30/30 listája – három magyar is van rajta, köztük fiatal selfmade milliárdossal (Forbes)
Három magyar név is helyet kapott a friss európai 30/30 Forbes-listán a Seon és a müncheni Finway alapítói személyében technológia kategóriában .
márc. 8
8:21
Nagyobb és modernebb lett az új Hyundai Kona (Villanyautósok)
Bemutatkozott a Hyundai népszerű villanyautójának második generációja.
márc. 8
8:27
720 gyógytorna után épült fel Balázs Pali, aki nőnap alkalmából új dallal jelentkezett (Blikk)
Idei első új dalával jelentkezett a nőnapon Balázs Pali. Az énekes azonban nemcsak a hölgyeknek ajánlja „Az én időm is eljön” című dalát, hanem mindenkinek, akinek egy kis kapaszkodóra van szüksége.
márc. 8
8:27
Cserpes István: 30 intenzív évnél több nem várható el (Igényesférfi.hu)
Cserpes István elárulta, a nevét viselő, 1992-ben alapított sajt- és tejtermékeket forgalmazó cég eladási folyamata elkezdődött, amiből valószínűleg két hónap múlva lesz tényszerű hír.

Keresés