2023. március 6. hétfő

márc. 6
13:45
Az idén már ötödször farag az áraiból a Tesla (vg.hu)
Elon Musk cége két prémiummodelljének az árát vágja meg.
márc. 6
13:45
Figyelmeztetést adtak ki a napokban kialakuló időjárási hatások miatt (BorsOnline)
Bolondját járatja velünk az időjárás.
márc. 6
13:45
Mol: Ígéretesnek tűnik Üllő térségében a szénhidrogén-kutatás (Magyar Hírlap)
A mérést bemutató sajtóúton elhangzott, hogy a területen nagy valószínűséggel nem földgáz, hanem kőolaj lesz.
márc. 6
13:45
Nemzeti egyetértés van a gyerekek védelmében Magyarországon (Demokrata)
Hetven százaléka elutasítja az iskolákban szülői engedély nélkül tartott, szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat – derül ki az Alapjogokért Központ kutatásából.
márc. 6
13:45
Tőkeerős befektetővel erősödik az INTREN és JabJab (MMonline)
Jelentős átalakulás zárult le a hazai digitális marketing piacon — az INTREN először 100%-ra növelte tulajdonrészét a JabJab ügynökségben, majd tőkeerős partnertől vont be befektetést a Lead Ventures személyében. A több millió eurós tranzakcióval a Lead Ventures is jelentősen bővítette portfólióját a szektorban, hiszen az INTREN és a JabJab fúziója
márc. 6
13:45
„Örömmel fogad a finn külügyi bizottság elnöke” – reagált a kritikákra Németh Zsolt (Mandiner)
A finn parlament külügyi bizottságának alelnöke a múlt héten azt mondta, a látogatás mögött magyar belpolitikai játszma van.
márc. 6
13:45
Németh Szilárdot kőkeményen helyrerakták a magyarok, miután bejelentett valamit a vékéről (Nyugati Fény)
Finoman szólva sem egyeztek az álláspontok.
márc. 6
13:51
Itt a fordulat: visszatér az atomenergiához egy nagy európai ország (Privátbankár)
Energiaipari vállalatok atomenergia-technológiai fejlesztési együttműködésről kötöttek megállapodást azzal a konkrét szándékkal, hogy Olaszország energiaellátásában ismét szerepet kaphassanak az atomerőművek.
márc. 6
13:51
Schadl-Völner-ügy: nem akarják vizsgálni az igazságügyi miniszter felelősségét a fideszes képviselők (ATV)
Ismét leszavazták a Fidesz–KDNP képviselői a Schadl–Völner-ügy parlamenti vizsgálóbizottságának felállítását az igazságügyi bizottság hétfő délelőtti ülésén.
márc. 6
13:51
Bruce Willis felesége kiakadt: Ne kiabáljatok a férjemmel! (Ripost)
A színész felesége őszintén kifejtette a véleményét.
márc. 6
13:51
Szijjártó Péter: Európa és a transzatlanti térség háborús pszichózisban van (vg.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy Magyarország tisztában van háború minden veszélyével és veszteségével.
márc. 6
13:51
Fejlesztette hűtő- és tárolókapacitását a Szentes-Frigo Kft. (Tiszta Jövő)
A Szentes-Frigo Kft. 275 millió forint támogatásból bővítette, korszerűsítette eszközparkját, és új hűtéstechnológiát telepített - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
márc. 6
13:51
Szijjártó Péter: Csak békével lehet emberéleteket menteni (Magyar Hírlap)
„Mi itt a szomszédból világosan látjuk, hogy ez a háború csak szenvedést hoz, ennek a háborúnak nem lehetnek győztesei, csak vesztesei vannak”.
márc. 6
13:51
Ujhelyi István: Orbán nem akar megállapodni az Európai Unióval (Mandiner)
Mert az egyet jelentene a NER lebontásával.
márc. 6
13:51
Kamarai tagság: 5 nap után már ennyi orvos jelezte, hogy maradna (Forbes)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) közzétette, hányan jelezték hivatalosan, hogy tagok maradnak a kormány gyorsított eljárásban átvert törvénye után is.
márc. 6
13:51
Csúnyán kiosztották Varga Mihályt a dühös emberek, miután örömködni kezdett a rezsiemelést követően (Nyugati Fény)
Örömének adott hangot.
márc. 6
13:53
Németh Szilárdot kőkeményen helyrerakták a magyarok, miután bejelentett valamit a békéről (Nyugati Fény)
Finoman szólva sem egyeztek az álláspontok.
márc. 6
13:57
Szakértő: Donald Trump beszédének kulcsmondata, hogy nem szolgál ki globalista érdekeket (Infostart)
A háborús sodródás megállítását ígérte elnökké választása esetére Donald Trump, aki szenvedélyes hangvételű beszédet mondott hétvégén Washingtonban Donald Trump a CPAC amerikai konzervatív konferencia záróbeszédében.
márc. 6
13:57
Riasztó közlemény érkezett a télről (Metropol)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján jelent meg az írás.
márc. 6
13:57
Kiadták a parancsot: több tucat atomerőművet épít Kína (vg.hu)
Kína energiamixének jelenleg 5 százalékát teszi ki az atomenergia.
márc. 6
13:57
Lidl: újabb száz termék árát csökkenti a diszkontlánc (Márkamonitor)
A Lidl Magyarország a mai naptól újabb 100 termék fogyasztói árát csökkenti, melyek között több mint 50 alaptejtermék is helyet kapott. Az intézkedésnek köszönhetően egyes árucikkek akár 27 százalékkal olcsóbban érhetők el az áruházakban, amivel a vásárlók tovább csökkenthetik kiadásaikat.   Piacvezető kiskereskedelmi vállalatként a Lidl számára ku
márc. 6
13:57
"Remélem, Edinára fog hasonlítani" - G.w.M születendő kislányáról vallott (Life)
Hamarosan megszületik Kulcsár Edina és G.w.M első közös kislánya.
márc. 6
13:57
Gazdatapasztalatok a Regent talajművelő eszközeiről (Mezőhír)
Évtizedek óta folyamatosan bővül a termékek köre kultivátorokkal, rövidtárcsákkal, magágykészítő kombinátorokkal.
márc. 6
13:57
6 forinttal nő a gázolaj nagykereskedelmi ára szerdán (Üzletem)
Emelkedik a gázolaj ára szerdán a magyar kutakon, a benziné nem változik.
márc. 6
13:57
Ne adják vissza az autósoknak a felszabadult buszsávokat – erre kérik civilek a főpolgármestert (Telex)
Nemsokára vége a 3-as metró felújításának, dönteni kell a forgalom szabályozásáról.
márc. 6
14:03
Már követni sem lehet Zámbó Krisztián és Zsuzska kapcsolatát (BorsOnline)
.
márc. 6
14:03
Egyik pillanatról a másikra ugrott meg a sör ára (Mandiner)
A dobozos sörök átlagosan száz forinttal drágultak.
márc. 6
14:03
Döbbenetesen hatna az egész mezőgazdaságra a takarmányborsó (Agrárágazat)
Elképesztő összegeket spórolhat és nyerhet a magyar mezőgazdaság a takarmányborsó termesztésével.
márc. 6
14:03
5000 éves a világ első lovaglásra utaló bizonyítéka (Helló Magyar)
A magyarországi sírhely igencsak meglepte a tudósokat.
márc. 6
14:03
Novák Katalin New Yorkban tartott beszédet – „Magyarország sorsából fakadóan keresztény ország” (AC News)
Amerikai vezető keresztény értelmiségiek előtt tartott előadást a magyarországi politikáról, annak keresztény alapjairól vasárnap Egyesült Államokbeli látogatásának első napján a magyar köztársasági elnök New Yorkban.
márc. 6
14:03
Egy ellenzéki politikusnak is jutott hárommillió forint a Gödtől elvont iparűzési adóból (Telex)
A képviselő „független újságírói tevékenység” címen kapta a pénzt, miközben névtelenül írt egy online újságba.
márc. 6
14:05
Alapjogokért Központ: Nemzeti egyetértés van a gyerekek védelmében Magyarországon (Mandiner)
A szülők jogai ellen folytatott Soros-szervezetek aknamunkáját az EB is támogatja – írja a szervezet.
márc. 6
14:09
Komoly fordulat a kutakon, csak annyi mondunk, siessen, ha dízeles (Infostart)
Emelkedik a gázolaj ára.
márc. 6
14:09
Megint árat csökkentett a Lidl (Piac és Profit)
A diszkontlánc mától újabb 100 termék fogyasztói árát csökkenti, amelyek között több mint 50 alaptejtermék is helyet kapott.
márc. 6
14:09
Behúzta a féket a kiskereskedelem (Adózóna)
2023. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,9, naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Januárban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 4,8, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 1,5, az üzemanyag-kiskereskedelemben 9,7 százalékkal csökkent az értéke
márc. 6
14:09
Nem is hinnéd, milyen csodákra képes a testradír használata (Femcafe)
Senkinek sem kell bemutatni, hogy mennyire nehéz magunkat rávenni a hidegben bármilyen pezsdítő tevékenységre. Legszívesebben csak kuckóznánk. Ahogy az időjárás szürke és unalmas, hangulatunk sem kicsattanó, sajnos a bőrünk is ugyanilyenné tud válni. A tükörbe nézve fakónak és élettelennek látjuk. De miért?
márc. 6
14:09
Itt a kínai kémdaru is a kínai kémléggömb és a kínai kémbója után (vg.hu)
A kikötői óriásdaruk szinte mindegyike Kínában készül, ez azonban sebezhetővé teszi Amerikát.
márc. 6
14:09
Meteorológia: a második legenyhébb volt ez a tél 1901 óta (Magyar Hírlap)
A tél középhőmérséklete a déli vármegyékben többfelé elérte a 4 Celsius-fokot.
márc. 6
14:09
Pentagon: Ha Bahmut el is esik, az nem jelenti, hogy Oroszország fordított (Demokrata)
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter azt mondta, hogy a kelet-ukrajnai Bahmutnak inkább szimbolikus, mintsem operatív jelentősége van.
márc. 6
14:09
Szilágyi Liliána: Már nem térek vissza az úszáshoz, és ezt a döntést is sokkal hamarabb meg akartam hozni (Mandiner)
Mindenki azt mondta, hogy nem, most vagy a csúcson, most kell folytatni. Azt éreztem, nekem erre nincs szükségem.
márc. 6
14:09
Hárommilliárd forintot spóroltak az állami hivatalok (AC News)
Eredményes a takarékos működés: több mint 3 milliárd forintot spóroltak az állami hivatalok a gáz- és villamosenergia-fogyasztás csökkentésével - jelentette be hétfői Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
márc. 6
14:11
Dobrev Klára: Azért mentem Miskolcra, hogy elhozzam a reményt (Mandiner)
Annyian jöttek el, hogy a színpad egy részéből is nézőteret kellett csinálnunk, hogy beférjünk.
márc. 6
14:11
A veszteségek miatt hatvanas évekbeli páncélosokat is bevet az orosz hadsereg (AC News)
A nehéz páncélozott harcjárművekben elszenvedett veszteségek miatt az orosz hadsereg hatvan évvel ezelőtt gyártott T-62-es harckocsikat is bevet Ukrajnában - áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelésében.
márc. 6
14:15
Horrorbalesetet szenvedett a magyar sztárséf, a Szent János Kórházba került (BorsOnline)
A hüvelykujjából levágott egy kis darabot Kovács Lázár.
márc. 6
14:15
Szokatlan: ez volt a második legenyhébb tél 1901 óta (Blikk)
A 2022/2023-as tél országos átlagban a második legenyhébb volt a 2006/2007-es után 1901 óta, ugyanakkor a szokásos csapadékmennyiségnek a másfélszerese esett, amivel ez lett a kilencedik legcsapadékosabb tél a 20. század kezdete óta – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
márc. 6
14:15
Powell a héten a Kapitóliumban beszél (ProfitLine)
Hatalmasat javult az amerikai szolgáltatószektor beszerzési menedzser-indexe az S&P felmérése szerint.
márc. 6
14:15
Dengue-láz - Mennyire veszélyes? (WebBeteg)
A betegségnek két formája létezik, az ún. klasszikus Dengue-láz, illetve a vérzéses Dengue-láz. A klasszikus forma világszerte előfordul a trópusi területeken, a vérzéses forma főként Ázsia déli részére jellemző.
márc. 6
14:15
MOK: öt nap alatt tizenkétezren erősítették meg kamarai tagságukat (ATV)
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, az Országgyűlés múlt kedden rekordsebességgel szavazta meg az orvosi kamarai tagságot megszüntető törvénymódosítást. Pintér Sándor belügyminiszter úgy fogalmazott, mindez a "betegellátás biztonsága érdekében" történt. Az orvosok azonban összefogtak, egy nap alatt csaknem ötezren jelezték belépési szándékukat a ka
márc. 6
14:15
Szívmelengető kezdeményezések, amelyekkel te is jól járhatsz (Femcafe)
Az évnek mindig vannak olyan időszakai, amikor jobban előtérbe kerül a jótékonykodás, mások segítése. Az év eleje, a tavasz, tipikusan nem ilyen. Eláruljuk, miért nagyon fontos mégis, hogy most is kinyújtsuk a kezünket azok felé, akiknek szükségük van a támogatásra.
márc. 6
14:15
„Sokan érdekeltek a kudarcban” – cáfolja a Dunaferr termelési zavarairól szóló híreket az államtitkár (vg.hu)
Ha nincs Liberty, nincs acélgyártás – mondta a Világgazdaságnak Fábián Gergely.

Keresés