Egy anatóliai faluban, családi manufaktúrákban szövik azokat a természetes anyagból készülő pestemálokat, magyarul hamamtörölközőket, amikre Kirisoglu Judit Ágnes üzletet épített. A Hürrem’s Bazaarral a török bazári mentalitást hozta el a magyar kiskereskedelembe.
A vállalatok a carsharing (megosztott autó hozzáférés) alkalmazásával nemcsak a környezetvédelmet támogathatják, csökkenthetik költségeiket is, illetve cafeteriaelemként olyan dolgozóknak is lehetővé tehetik az autóhasználatot, aki egyébként nem jogosultak rá - áll a Jövő Mobilitása Szövetség elemzésében.
A passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik a rendőrök hétfőtől a közutakon egy európai szintű akció keretében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) pénteken a police.hu oldalon.
Alacsony a céges autók kihasználtsága. Az adatok azt mutatják, hogy kisebb autóknál évi 7500 kilométer, közepes méretűeknél pedig 16 ezer kilométer vagy annál kevesebb megtétele esetén már nem éri meg saját kocsit fenntartani.
Még keresed a tökéletes albérletet, ahol valódi otthonra találhatsz? Ne kutass tovább, mi megtaláltuk álmaid lakhelyét! A Miray International hajómenedzsment vállalat bejelentette, hogy Life at Sea Cruises néven egy új körutazási, egyben lakhatási terméket indít – ami úgy hangzik, mint minden idők legmenőbb albérlete.
Az utóbbi évek egészségkommunikációs zűrzavarának felszámolását kísérli meg a lapkiadó legújabb projektje. A Central Medical Content Hub nevű kiterjedt együttműködés során egyedi elbírálásban részesülnek olyan, ügyfelektől érkező gyógyszerészeti, egészségügyi tartalmak és kampányok, amelyek széles közönség figyelmére tartanak igényt. Az ellenőrzést
Most már hivatalos, hogy a Sony a Hondával közösen szeretné gyártani autóit Afeela néven. Első közös autójuk koncepció változatát a las vegasi CES szakmai kiállításon leplezték le év elején, tehát nem egy hagyományos autószalonon, és a végső változat leleplezése sem lesz hagyományos – finoman szólva sem. Hogy mennyire másképp gondolkodik egy techno
A vállalatok a carsharing (megosztott autó hozzáférés) alkalmazásával nemcsak a környezetvédelmet támogathatják, csökkenthetik költségeiket is, illetve cafeteriaelemként olyan dolgozóknak is lehetővé tehetik az autóhasználatot, aki egyébként nem jogosultak rá - áll a Jövő Mobilitása Szövetség elemzésében.
Donatella Versace nevét mindenhol ismerik a világon, ahogyan az is köztudott, hogy az üzletasszony élete során sokszor feküdt kés alá. Egykor sugárzó szépségére ma már semmi sem emlékeztet, a plasztika ugyanis rendkívül eltorzította a vonásait…
A történelemből persze tudjuk, hogy Németország soha nem ismert lehetetlent; ha kell, ha nem, élen jár, bármibe is kerül az a világnak. Most éppen a genderprogram villanyozza fel a német progresszíveket.
Habár Lengyelországgal már tavaly nyáron megszületett az EU-s megállapodás, mindeddig a források érdemi folyósítása nem történt meg az Európai Bizottság részéről.
Az Országgyűlés elnöke szerint az Európai Unió és a NATO sem a béke irányába tesz lépéseket, hanem az ukrajnai háború eszkalációját növelik. Kövér László a Hír TV Napi aktuális című műsorában péntek este arról is beszélt, hogy a magyar parlamenti delegáció jövő kedden és szerdán tesz látogatást Finnországban és Svédországban a két állam NATO-csatla
2023. március 13-án Budapesten és Pest vármegye településein kapcsolják le a 3G-hálózatot, majd március 27. és április 10. között az ország maradék területein - közölte a Vodafone.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2023/9. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, két külföldi játékos viszont nettó 175 millió forintot nyert 5+0 találattal. A magyaroknak most nem volt szerencséje, a legmagasabb nyereményt - 1 752 155 forintot - 4+2 találattal érte el egy hazai játékos.
Eltűnik a Matterhorn hegycsúcs képe a Toblerone csomagolásáról, mivel a csokoládémárka amerikai tulajdonosa a gyártás egy részét Svájcon kívülre helyezi át, és ezt írja elő a törvény – írja a Bloomberg.
Szeptemberi trónralépése óta kevés figyelmet kapott Károly maga és a világról alkotott elképzelései, Harry herceg ugyanis ellopta előle a showt. Van azonban egy városka, ami neki köszönheti létét, és sokat elárul róla.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy biztonságban tárold a kriptopénzeidet. A biztonságos tárolás a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan helyen és olyan módon tárolod a tárcád visszaállító kódját, hogy az ne vesszen el és más ne tudjon hozzáférni. Figyelem! A blokklánc világában nem tudod visszaszerezni a tárcád tartalmát, ha elve
A vállalatok a carsharing, azaz közösségi autómegosztás alkalmazásával nemcsak a környezetvédelmet támogathatják, de csökkenthetik költségeiket is, illetve cafeteriaelemként olyan dolgozóknak is lehetővé tehetik az autóhasználatot, aki egyébként nem jogosultak rá.
Ezek az eszközök nem fognak eltűnni, csak még okosabbak lesznek. A diákokat arra kéne felkészíteni, hogyan bánjanak velük: mik a veszélyeik, a lehetőségeik.
Az ókori római kultúra több ezer év után is lázban tartja az embereket. Számos könyv, színdarab született ebben a témában, de a filmkészítőket is kifejezetten foglalkoztatja ez az időszak. Az alábbi cikkben 6 olyan ókori Rómában játszódó filmet sorolunk fel, amit mindenképp érdemes megnézni!