Mint ismert, az Egyesült Államok egy 400 millió dolláros csomagot küld Ukrajnának. A csomag legfontosabb elemei a tüzérségi és légvédelmi lőszerek, illetve rakéták. Szerepel a listán még a hídvető harckocsi is, ám az nem árulták el, hogy ebből mennyit kap az ukrán hadsereg.
A Jövő Mobilitása Szövetség számításai szerint ha például egy cégnél főként alkalomszerűen használják a dolgozók a céges vagy kulcsos autókat, és nem óriási távokra, ehhez teljesen felesleges vállalati flottát fenntartani és üzemeltetni, az adminisztráció összes pluszmunkájával. Az adatok azt mutatják, hogy kisebb autóknál évi 7500 kilométer, közep
A világon mind több nagyvárosban tervezik az úgynevezett zajradarok bevezetését. A zajradarokat a hatóságok épp úgy alkalmazzák, mint a sebességmérőket: bírságot kell fizetnie annak, akinek járműve a meghatározott zajszintet túllépi. A közlekedés hangerejének csökkentése nem csupán egészségügyi és életminőségi okokból fontos. A magas zajszint nega
Az esküvők sajnos nagyon drágák. Már-már elborzasztó lehet belekezdeni az összeszámolásába annak, mennyit is kell szánnunk a helyszínre, a ruhára, az ételekre, az italokra, a vendégek szórakoztatására… Mégis van azonban néhány trükk, ami segíthet lefaragni egy keveset az esküvő költségeiből.
Leicesterben és környékén több lakó is arról számolt be, hogy robbanás hangját hallották az égből. Az RTL azt írja, Oxfordból is érkeztek hasonló jelentések.
„Nem azért írok, mert mondanivalóm van. Azért írok, mert ha nem írok, akkor még rosszabb minden” – ebbe a halványulni látszó reménysugárba kapaszkodik a harmincas évei elején járó Casey, akit egyetlen motiváció tart életben: befejezni a regényét, amin hat éve dolgozik. De vajon nevezhetjük írónak azt, aki hajnalban már a klaviatúrát püfölve dolgozi
Tavaly 4711 súlyos közlekedési baleset történt az országban, amelyekben 1634-en vesztették életüket és 3685-en súlyosan megsérültek. Mindhárom mutató esetében ez a legjobb eredmény Romániában az utóbbi tíz évben, beleértve a 2020-as adatokat is, amikor a több hónapos kijárási tilalom és az utazási korlátozások miatt mindenütt látványosan javultak a
„A külföldi tanulás lehetőségének – életkortól, iskolázottsági szinttől, háttértől és pénzügyi erőforrásoktól függetlenül – mindenki előtt nyitva kell állnia.”
Nyáron sokan átpártolnak a jeges kávékhoz, de az ősz és a tél egyértelműen a meleg kávéké. Egy hűvös napon szívesen üldögélünk bent egy forró, habos tejeskávéval. De ezeket a finomságokat otthon is elkészíthetjük pár perc alatt, méregdrága eszpresszó kávéfőző és tejhabosító nélkül is. Íme a titkos recept!
Egy kis adag szexiségre és stílusinspirációra vágysz? Ne keress tovább Kylie Jennernél, a lenyűgöző modelltől és vállalkozótól, aki meghódította a világot. Lenyűgöző külsőjével és kifogástalan divatérzékével Kylie világszerte rajongók millióinak stílusikonjává vált.
Egyre többen kapják el a Shigella nevű baktériumot világszerte, mely lázat, hasmenést és gyomorfájdalmat okoz. A szakemberek szerint az, hogy a gyógyszeres kezelésre nem reagál a baktérium, komoly közegészségügyi kockázattá teszi, ugyanis a fertőzés megfelelő hatékonyságú kezelés nélkül akár súlyos megbetegedéshez vagy halálhoz is vezethet - írja a
Magas infláció esetén jóval kisebb mértékben növekednek a jövőben a csehországi nyugdíjak, mint eddig. A hatályos nyugdíjtörvény módosítását, amely ezt lehetővé teszi, szombaton fogadta el a cseh képviselőház.
Az Aquamagazin műsora a RadioCafén: hajózás, téli sportok, utazás, kaland! Első adás: 2022. november 10. Mindent a vitorlázásról A Magyar Vitorlás Szövetség főtitkárával, Holczhauser Andrással beszélgettünk, igyekezve mindenkihez közelebb vinni a szabadidő eltöltésének ezt a formáját. A beszélgetés végére átfogó képet kaphatunk a hazai vitorlázás h