Lezárult az informatikai startup cégek piaci terjeszkedését támogató Input Program - közölte a konzorciumvezető Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. hétfőn az MTI-vel.
Megkezdődött a nyolcadik digitális témahét, Magyarország „legnagyobb digitális pedagógiai eseménye”, amelynek fő célja a digitális kompetencia fejlesztése az oktatásban – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A kezdeményezéshez az idén is csatlakozott a gyermekmentő szolgálat Safer Internet Programja (SIP), amelynek oktatói kötetlen, interak
A BMW Head-Up kijelző új nemzedéke a NEUE KLASSE modellgenerációban érkezik meg az utakra. A BMW Panorámakivetítő piaci premierjét Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke erősítette meg.A BMW teljesen új technológiai platformot fejleszt a 2025-ben debütáló NEUE KLASSE modellgeneráció számára, amelynek elnevezése az 1960-as évek úttörő BMW
A technológiai cégcsoport magyarországi leányvállalatának, a Continental Automotive Hungary Kft-nek tavaly megvalósult beruházásait, vidéki bővülését, valamint a K+F területen nyújtott, folyamatosan kimagasló teljesítményét díjazta a Nemzeti Befektetési Ügynökség. A hazánkban 8 városban 12 helyszínen közel 8000 munkatársat foglalkoztató Continental
A Brexit teljesen felforgatta a kontinentális Európa és a brit szigetek közti kereskedelmet. A 2020-as és 2021-es év a magyar-brit kétoldalú kereskedelemben is erős visszaesést hozott, 2022 azonban izgalmas változásokat hozott. Helyreállt a hazánkba érkező brit import, vagy valójában csökent? Mi történt a szigetországba irányuló magyar exporttal?
A kis- és középvállalkozások számára a gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi és kommunikációs globalizáció hatalmas lehetőségeket, de egyben veszélyeket is rejt magában. A vezetők számára létfontosságú, hogy megértsék a folyamat teljes hatását és eldöntsék, vajon az elérhető előnyök felülmúlják-e a várható kockázatokat. Alábbi cikkünkben összegyűjtöttü
Segítséget kérek Önöktől. Több helyen láttam kertekben, futtatva lila színű babot, a levelei, virágai és a hüvelyei is lila színűek voltak. Nem sikerült senkitől megtudni ennek a dekoratív virágnak a nevét, így vásárlási lehetőségére sem akadtam. Milyen növényről lehet szó?
Svájc a legbiztonságosabb úti célok listájának élén áll, köszönhetően a politikai stabilitásnak, az alacsony erőszakos cselekményeknek és a jó egészségügyi ellátásnak.
Felkészítetted már a kerted a tavaszra? Ha nem, akkor most azonnal láss neki. A tuti tippünk hozzá: idén saját készítésű kerti bútorok segítségével rendezd be.
„Kábítószer balra, prostik jobbra!” Ja, kérem, Legénybúcsút tartani tudni kell, amit anno azért meg is tettek. Boldog nyolcvanas évek, a dögös akciófilmek, és az eszméletlenül jó vígjátékok parádés évtizede. Az utóbbi műfajban két film az abszolút kedvenc a részemről, a Szellemirtók és a Legénybúcsú, amelynek főszereplője a ma már kétszeres Oscar-d
Létezik olyan, hogy Facebook függő valaki? Igen, léteznek emberek, akik függőséggel küzdenek a Facebook használata miatt. Ez akkor fordulhat elő, ha valaki túlzottan sok időt tölt a Facebookon, és nehézségei vannak annak elhagyásával vagy korlátozásával.
Bizonyára mindenki tapasztalta, hogy amikor lázas, annak van egyfajta ingadozása, csakúgy, mint a normál testhőmérsékletünknek is. Azonban láz esetén az úgynevezett lázmenet kórjelző is, vagyis következtetni lehet belőle a lázat kiváltó okra, esetleg magára a kórokozóra is.
Sokan már az év végén lefoglalták az idei nyaralásokat, ám vannak olyanok is, akik még csak most kezdenek tervezgetni, hogy hova érdemes menni. Az ATV Start című műsorában Kiss Róbert Richárd turisztikai újságírója többek között arról is beszélt, hogy mik a magyarok kedvenc úticéljai.
Elindult az HBO sorozatának negyedik és egyben utolsó évada is, a Telexen minden héten spoileresen megírjuk, hogy mi történt benne hétről hétre. Ez itt az első rész beszámolója.
A polgárőrök felszerelésre gyűjtenek Telkiben, a lakosság pedig nagyvonalúan támogatja őket. Az önkéntes szolgálat népszerűségét jelzi Pest vármegyében, hogy a polgárőrök átlagéletkora itt a legalacsonyabb.
Az emésztőrendszer az egyik legfontosabb felület, amelyen keresztül belsőnk közvetlenül érintkezik a külvilággal. Ezért lényeges, hogy mit, mennyit és hogyan fogyasztunk, mert mindennek nyoma lesz a testünkön, és annak is legszembetűnőbb részén, az arcunkon.
Vitézy Dávid szerint Lázár János a magyar vasúti közlekedés fejlődését hátráltatja azzal, hogy elkaszálta a Nyugati pályaudvar átalakítási terveit. Az építési és közlekedési miniszter ugyanis a javasolt nyolcvan beruházásból mindössze nyolcat engedett tovább, és a Nyugati pályaudvar fejlesztése sem szerepelt ezek között.
Ha maghal egy nyugdíjas, akkor azt 15 napon kell bejelenteni az Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál. Összeszedtük, hogy a hozzátartozók meddig jogosultak felvenni az elhunyt ellátását.
A minap végbement tavaszi óraátállítás során az idősebbek közül még sokan találkozhattak ketyegő órákkal otthonukban hajnalhasadáskor hozzáfogva falióráik mutatóinak átállításához. A digitalizáció közismert előrehaladása folytán az immár kizárólagosan digitális eszközöket használó fiatalság ketyegést már csak legfeljebb önnön biológiai órája tovajá