2023. március 28. kedd

márc. 28
17:54
Áder János: Jövőre visszaválthatók lesznek az italosüvegek és -dobozok (Demokrata)
A hulladék keletkezésére az egyik válasz a körforgásos gazdaság lehet – mondta a volt államfő Esztergomban.
márc. 28
17:57
Van baj: Oroszország is meglépheti a Magyarország elleni szankciót (Menedzsment Fórum)
Nagy az esélye annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok után Oroszország is felfüggesztheti a kettős magyar adóegyezményt.
márc. 28
17:57
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem teljesül Orbán Viktor ukáza (Privátbankár)
Bár a kormányfő 2023 végére az egyszámjegyű infláció elérésére utasította a pénzügyminiszterét és kérte a jegybankelnököt, a Magyar Bankholding elemzőinek várakozása szerint az éves fogyasztóiár-index még magasabb lehet 9 százaléknál.
márc. 28
17:57
Pénzmosás miatti bírságokkal viszik be a bankoknak az újabb ütést (Portfolio)
A francia bankok, köztük a Société Générale és a BNP Paribas több mint 1 milliárd eurós (380 milliárd forint) együttes bírságra számíthatnak, mivel a gyanú szerint az osztalékfizetéseknél adócsalási és pénzmosási bűncselekményekben vehettek részt. A vizsgálatok más európi bankokra is kiterjednek, és az HSBC és a Natixis esetében is vizsgálódnak.
márc. 28
17:57
Van remény! – e-üzemanyaggal maradhatnak a belső égésű motorok (Auto Pult)
Nem is olyan régen még azzal ijesztgettek, hogy már kőbe van vésve a belső égésű motorok 2035-ös betiltása, majd nemrég derült égből villámcsapásként több kisebb ország mellett Németország és Olaszország is felemelte hangját az akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyagcellás hajtásláncok kizárólagossága ellen, méghozzá az úgynevezett e-üzemany
márc. 28
17:57
Vigyázz, ez a gluténmentes rágcsa glutént tartalmazhat (Agroinform)
Termékvisszahívásról tájékoztat a Nébih.
márc. 28
17:57
Munkavállalói priorítások nehéz időkben (KKV Magazin)
A Randstad legfrissebb, 34 piacon 35,000 munkavállaló megkérdezésével zajlott Workmonitor kutatása szerint a jelenlegi gazdasági bizonytalanság új dimenziót nyitott a dolgozók prioritásai és várakozásai terén. A munkavállalók ma hatalmas értéket tulajdonítanak az olyan munkahelynek, amelyik biztos és pénzügyileg stabil, ugyanakkor a legjobb munkaer
márc. 28
17:59
Baj van a Teslákkal? Vizsgálódnak Amerikában (Privátbankár)
A biztonsági övek körül akadt egy kis probléma a vadonat új Teslák esetében.
márc. 28
18:00
80 milliárd forintból épült a hódmezővásárhelyi Tram-Train, eddig a várt bevétel felét hozta (SzMo)
A MÁV szerint az utasforgalom emelkedése megfelel a vártnak.
márc. 28
18:03
Semlegesként engedné vissza az oroszokat és fehéroroszokat a nemzetközi versenyekre a NOB (444.hu)
A sportolók nem használhatják nemzeti szimbólumaikat, ha győznek, nem játsszák le nekik a himnuszukat.
márc. 28
18:03
Hiába akarják kirúgni, nem hajlandó elhagyni a székét az izraeli védelmi miniszter (444.hu)
Yoav Gallant tovább dolgozik, Netanjahu miniszterelnök tekintélye megkérdőjeleződik a kormányon belül.
márc. 28
18:06
Gundel Takács Gábor vezeti a Televíziós Újságírók Díja gálaestjét (Márkamonitor)
Online közvetítések révén a meghívott vendégek mellett a nagyközönség is figyelemmel kísérheti a Televíziós Újságírók Díja ünnepélyes díjátadó gálaestjét március 29-én. A 20 órakor kezdődő esemény egyszerre, egyidőben, élőben lesz látható a két nagy kereskedelmi televíziótársaság, az Rtl Magyarország és a Tv2 Csoport online felületein, az Rtl.hu-n
márc. 28
18:09
Sorra dőltek romba az ukrán templomok az orosz támadások miatt (Mandiner)
Egyes becslések szerint több mint 500 templom és vallási objektum rongálódott meg az invázió során.
márc. 28
18:12
Lesújtó véleményen van Ricciardo jövőjéről világbajnok honfitársa (Racing)
Damon Hill szerint Daniel Ricciardo ötven százalék eséllyel térhet vissza az F1-be, Alan Jones viszont jóval pesszimistább.
márc. 28
18:15
Megjelent az idei Otka pályázat 13,5 milliárd forinttal a magyar kutatások támogatására (ProfitLine)
Az egyéni kutatók, kutatócsoportok összesen 13,5 milliárd forintra pályázhatnak 2023-ban az Otka programban, amely a kutatási projektek megvalósítását, kimagasló tudományos eredmények elérését, új módszerek és eljárások kidolgozását segíti - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel kedden.
márc. 28
18:18
Egyre több Range Rovert lopnak el Londonban (Autószektor)
Sok Range Rovert lehet látni a világ nagyvárosaiban. Alapvetően arra tervezték, hogy megbirkózzon a sáros, kavicsos utakkal, de inkább elegáns éttermek parkolójában tűnik fel gyakrabban. Még London forgalmas és gyakran szűk utcáin is népszerű választás a Rover, elsősorban a jól szituált családok körében. De az Egyesült Királyság fővárosában a Range
márc. 28
18:18
Megtiltaná az MLSZ az ünnepélyes kezdőrúgásokat a következő szezontól (Telex)
Komolytalanná teszik a mérkőzés felvezetését, késleltetik is a kezdést, érvel a szervezet.
márc. 28
18:21
Még néhány hónap és eltűnhet az MNB fontos fegyvere (Menedzsment Fórum)
A 18 százalékos egynapos betéti kamatról van szó, amely jelenleg még az irányadó szerepet tölti be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) eszköztárában, amelyet azonban a Magyar Bankholding vezetői szerint az idei év közepétől fokozatosan a 13 százalékos jegybanki alapkamat szintjére csökkenhet, majd kivezetődhet.
márc. 28
18:21
A kaliforniai mérnök addig-addig csomózott, mígnem sikerült a világ legellenállóbb anyagát létrehoznia (Blikk)
A Caltech műszaki egyetem mérnökei jelentős áttörést értek el a nano- és mikro-architektúrájú anyagok területén azzal, hogy egymással összekapcsolt mikrocsomókból építettek fel egy sajátos matériát. Annyira erős és rugalmas, hogy számos extrém igénybevételnek kitett helyen alkalmazhatják.
márc. 28
18:21
Azonnal lépni kellene: a hátrányos helyzetű diákok tizede nem szerez semmilyen papírt (Pénzcentrum)
Tízből legalább egy diák idő előtt, szakma vagy érettségi nélkül távozik a középiskolából derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A korai iskolaelhagyók jelentős része rossz szociokulturális háttérrel rendelkező vagy cigány diák, aki már a középiskolai felvételi vizsgán komoly hátrányból indul.
márc. 28
18:21
Így kerülheted ki, hogy a halálod után a vagyonod közel ötödét az állam kapja (Portfolio)
A halálra valószínűleg senki nem szeret gondolni az élete során, előbb-utóbb azonban mindenkiben felmerül, hogy vajon a megszerzett vagyona jó helyre kerül-e, miután a földi pályafutása véget ért. Vannak olyanok, akik ezt végrendelettel szeretnék bebiztosítani, több esetben viszont az öröklési törvény az, amely a kérdést szabályozza. Az örökösödési
márc. 28
18:21
Botrány a honvédségnél: egy év fizetés nélküli szabadság után kirúgták azokat a katonákat, akik nem vették fel a Covid elleni oltást (ATV)
Több mint 150 katonát szerelt le a honvédség decemberben, mert nem vették fel a Covid elleni védőoltást, amely számukra kötelező volt. A leszerelés előtt egy év fizetés nélküli szabadságra küldték őket, azt viszont nem engedélyezték hogy máshol állást vállaljanak. A katonák a strasbourgi bírósághoz fordultak, a Magyar Helsinki Bizottság segíti őket
márc. 28
18:21
A komédiát csak egy hajszál választja el a tragédiától – Épp ezért volt hatalmas csalódás Feldmár András beszélgetése KAP-pal (WMN)
Feldmár arcára akkor ül ki a döbbenet, amikor a humorista elmondta, az édesapja alkoholbeteg volt, ám ahelyett, hogy erről érzékenyen tovább faggatta volna, inkább gyorsan arra terelte a szót, miért nem ment végül papnak. Egy kínos találkozás részletei:
márc. 28
18:21
Elutasítják Szász János antiszemitizmus-vádjait Vidnyánszkyék (Mandiner)
„Ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék” – írták az SZFE kuratóriumi tagjai.
márc. 28
18:23
Dőlnek azok a kínai hitelek, amilyet a magyar állam is felvett (Portfolio)
Egyre nehezebben fizetik vissza a Kínától kapott államközi hiteleket az egyes országok. Eközben viszont Peking egyre több kölcsönt folyósít az Egy övezet, egy út projektjének finanszírozására. Ebben a programban épül a magyar kormány által támogatott Belgrád-Budapest gyorsított vasút is.
márc. 28
18:23
Nem történt lazítás, de szigorítás sem (Mandiner)
Az MNB Monetáris Tanácsa március 28-án változatlanul hagyta a kamatkondíciókat. Az alapkamat továbbra is 13 százalék, a kamatfolyosó két széle pedig ezzel együtt 12,5, illetve 25 százalék. Ám mivel tavaly október óta az irányadó ráta az egynapos betét, ami 18 százalékos, így a döntésnek kisebb a jelentősége.
márc. 28
18:24
Latexben vonult a királynő elé, 15 év alatt mégis megszelídült Lady Gaga stílusa (Glamour)
Boldog 37. születésnapot, Lady Gaga! Megkockáztatjuk, hogy nincs még egy olyan ikon, aki több stílusváltáson ment volna keresztül, mint az egyetlen és utánozhatatlan Lady Gaga. A tehetséges provokátor, énekesnő, és színésznő az utóbbi években többször változtatta meg fundamentálisan karakterét, mint ahányszor egy átlagos ember teszi egy egész élete
márc. 28
18:24
Fotók: Átadták a sümegi vár megújult keleti szárnyát (Helló Magyar)
Sümeg teljes képet ad egy ép várról, ami hazánkban ritkaság:
márc. 28
18:24
Ha nem bírod a horkolást – bűn-e külön aludni ötvenéves kor felett? (egy.hu)
Nemcsak fiatalabb korban – például gyermekeink születése után – kérdés az, hogy a párok együtt vagy külön szobában aludjanak, hanem idősebb korban is. Sőt, ez ekkor fokozottabban merül fel. Gyakran előkerülő probléma például az apnoé vagy a horkolás, amely a partner számára megnehezíti vagy éppen lehetetlenné teszi a nyugodt éjszakai pihenést. Ráad
márc. 28
18:24
Növényalkalmazás új szemlélettel - minierdők Budapesten (Magyar Mezőgazdaság)
Az Ökológiai és gazdasági fordulat címmel februárban megrendezett szakmai konferencián a Miyawaki-minierdőkről és a klímaválsággal összefüggő növényalkalmazásokról is hallhattunk előadást. A japán mintára létrehozott minierdőkkel növelhetők a zöld szigetek a városokban.
márc. 28
18:24
Az Nvidia igazgatója szerint a kripto nem ér semmit, annak ellenére, hogy a cég sokat profitál belőle (BitcoinBázis)
Az Nvidia üzleti modellje szerint alapvetően a gamereket szolgálja ki különféle grafikus kártyákkal, de kifejezetten kriptobányászatra tervezett hardvereket is árul.
márc. 28
18:26
Még soha nem látott jelenet: ritka óriáscápákat filmeztek le együtt (Helló Magyar)
Még soha nem fordult elő, hogy két óriásszájú cápa együtt mutatkozzon, egészen mostanáig - VIDEÓ
márc. 28
18:27
Még tovább csökkenhet a búza világpiaci ára – hol lesz a vége? (Agroinform)
Az egy évvel ezelőttihez képest közel 20 százalékkal alacsonyabb a búza termelői ára Magyarországon.
márc. 28
18:27
Lukácsi Katalin: Péter ezen nyilatkozata inkább ad jellemzést róla magáról, mint másról (Mandiner)
Kiérlelt önkritikus gondolatokat még egy évvel a választás után sem olvashatunk tőle.
márc. 28
18:29
Christie-hiszti: sorra írják át a világhírű regényeket (Mandiner)
A haladó, woke, politikailag korrekt nyelvezet a világirodalomban is teret nyer. Visszamenőlegesen is. Innen már csak egy lépés, hogy Poirot-nak titkos viszonya legyen Japp főfelügyelővel, vagy Miss Marple-ból Mr. Marple legyen.
márc. 28
18:30
Kastélyból lett hajógyár a Velencei-tónál (AQUA)
Az egykori Wickenburg-kastélyban jelenleg a Helios Hotel működik, ám a háború alatt balatoni és Velencei-tavi vitorlásokat, csónakokat gyártó üzem működött benne. A kastély a két világháború között a tengerhez sok szállal kötődő gróf Wickenburg István nyugalmazott fiumei kormányzó (majd özvegye és leánya) tulajdonában volt. Wickenburg a velencei kl
márc. 28
18:30
Iamyank: Ki akartam mondani, hogy mind meg fogunk halni (Könyves Magazin)
Láttam a jövőt meghalni címmel jelent meg iamyank új albuma, amin, nem kis meglepetésre, magyar dalszöveg is hallható. Gyerekként nem tudott angolul, csak elképzelte, miről szólhat a dal, a hiphopon nőtt fel, Eminem-rajongó volt, hosszú volt az útja a dalszövegig. A személyes témától a nyilvánosság elé állásig sok-sok téma merült fel, például az is
márc. 28
18:30
Megcsalta a feleségét a nő testvérével, most mind a ketten terhesek, egyikük ikreket vár (SzMo)
A férj a nő bocsánatáért könyörög, és folyamatosan ígéreteket tesz, hogy vesz neki új lakást, új autót vagy akármit, csak maradjon mellette.
márc. 28
18:30
Turán Frigyes elszántan kezdi a 2023-as szezont (Racing)
Kívül belül megújult autóval száll harcba a bajnoki címért a páros.
márc. 28
18:33
Rekordot gyalogolt a Nógrádban kóborló svájci farkas: magyar kecskékből is falatozott (Blikk)
Ne kezdjünk szaladni, ha találkozunk vele, inkább kurjantsunk egy nagyot!
márc. 28
18:33
Itt a friss nyugdíjreform-tervezet: vége a luxusnyudíjaknak, jöhet a 15 százalékos adó Romániában (Pénzcentrum)
Elfogadta a román szenátus összevont jogi, munkaügyi és védelmi szakbizottsága kedden a nem járulékalapú "speciális" nyugdíjak reformjának tervezetét, amelynek bevezetésére Románia az európai finanszírozású nemzeti helyreállítási tervben (PNRR) vállalt kötelezettséget.
márc. 28
18:33
Felszínre jött: délibáb a bitcoin szárnyalása (Portfolio)
Miközben a bankcsődök sorozata megtépte a tőzsdéket, a bitcoin piaca bikás maradt. Viszont egy új elemzés szerint valójában egyre kisebb a likviditás a kriptodevizában, ami miatt sokkal volatilisebb az árfolyam.
márc. 28
18:33
Budapesten zárul az úszók idei világkupa-sorozata (Demokrata)
A magyar szövetség szerint a viadalra októberben kerül sor a Duna Arénában.
márc. 28
18:33
A NAV vette át a nyomozást az amerikai kampánypénzek ügyében (Mandiner)
Sikkasztás és pénzmosás miatt indították meg a nyomozást az Amerikából érkezett dollárok miatt.
márc. 28
18:35
Fordulat a kirúgott pedagógusok perében: megváltoztatták az eredeti beadványukat (Blikk)
Megkezdődött a tárgyalása azon hat tanár ügyének, akiket tavaly rúgtak ki a budapesti, XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnáziumból. Két hete a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanárának és az Eötvös József Gimnázium két tanárának ügye került a bíróság elé.
márc. 28
18:36
Vajon tudja a 200 km/órát 998 köbcentivel az új Kia Ceed? (Autónavigátor)
Egyre sűrűbben okoznak meglepetést a német autópálya korlátlan szakaszain a köztudatban számon tartott, háromhengeres, egy liter körüli hengerűrtartalommal rendelkező modellek.
márc. 28
18:39
Mészáros Lőrinc gyerekei határon túli megbízást kaptak (Menedzsment Fórum)
A komáromi futballstadion rekonstrukcióját az a konzorcium nyerte el, amelynek tagja Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége is.
márc. 28
18:39
Megújult a sümegi vár (KKV Magazin)
A múltból örökölt javakat az elkötelezett emberek képesek megmenteni a jövő számára - hangsúlyozta a sümegi vár keleti szárnyának megújítása alkalmából rendezett keddi átadóünnepségen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.
márc. 28
18:42
Rengeteg magyart betegít meg a saját otthona: egyre többen jönnek rá, hogy lépni kell (Pénzcentrum)
A magyarok a holland, angol, német, olasz, dán és lengyel válaszadókhoz képest komolyabban veszik a beltéri levegőminőség kérdését. Az egészséges beltéri levegő iránti igény az energiahatékonysággal karöltve idén az építőiparba is begyűrűzik, hiszen a külföldi válaszadók 68, illetve a magyar válaszadók 30 százaléka tervez a beltéri levegő minőségét
márc. 28
18:42
Különleges fotót posztolt gömbölyödő terheshasáról Hosszú Katinka, aki várandósan sem hagy fel az edzéssel (Femcafe)
Az úszónő nemrégiben tudatta a nagyvilággal, hogy férjével, Gelencsér Mátéval első közös gyermeküket várják. Hosszú Katinka azonban a várandósság hónapjait sem szándékozik lustálkodással tölteni, s erről most az Instagram felületén is tanúbizonyságot tett.

Keresés