A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
Nem változott az MNB előrejelzése az idei inflációra vonatkozóan, a decemberi prognózishoz hasonlóan most is széles sávot határozott meg a jegybank a lehetséges idei inflációra. A jövő évre vonatkozó előrejelzést viszont némileg felfelé, míg az idei GDP-növekedési előrejelzést némileg lefelé módosította a jegybank.
Nem jelölt gluténtartalom miatt a Lidl Magyarország visszahívja és a forgalomból is kivonja a Snack Day márkájú gluténmentes tallér sajttal és a gluténmentes tallér medvehagymával elnevezésű termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
A várakozásoknak megfelelően 13 százalék maradt az alapkamat, a Monetáris Tanács emellett 12,50 százalékon tartotta az egynapos betéti, valamint 25 százalékon az egynapos fedezett hitel kamatát. Az MNB a szeptemberi kamatdöntő ülésen jelentette be a kamatemelési ciklus lezárását, mivel a Monetáris Tanács megítélése szerint az alapkamat jelenlegi sz
Közel 500 millió forint európai uniós támogatást költ a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság őshonos állattartó telepek felújítására, továbbá eszköz- és gépbeszerzésére - közölte a szervezet az MTI-vel.
Kriptovilággal kapcsolatos, mesterséges intelligencián alapuló chatbotot és ingyenes AI-alapú képalkotó technológiát fejlesztett a Binance. A Bicasso nevű programban olyan alkotásokat hozhatunk létre a mesterséges intelligencia segítségével, amiket eddig inkább csak sci-fikben tudtunk elképzelni.
Az MNB kiemelten figyelemmel követi a nemzetközi piacokat az utóbbi hetek feszültségei után, a kamatkondíciókban továbbra is indokolt az óvatosság - emelte ki keddi, a kamatdöntés után tartott háttérbeszélgetésén Virág Barnabás. A jegybank alelnöke szerint a magas inflációt csak összehangoltan lehet letörni, hogy az év végére egyszámjegyűre csökken
Tavaly nagy hullámot keltett a Parmigiani Tonda PF GMT Rattrapante, így azt valami olyasmivel kellett kellett követniük idén, ami miatt nem érheti szó a ház elejét. El is hoztak egy…
Több százezer új munkavállalóra van szükség Magyarországon, amihez a közfoglalkoztatásban lévők, valamint a hátrányos helyzetben élők megszólítására is szükség lenne – vallja Forgács István romaügyi szakértő.
Valós időben figyeli az internetet, tematizál, a legtöbb nyelvből megbízhatóan fordít magyarra, képes hatékonyan támogatni egy szerkesztőséget, kitalálja, mi érdekelhet bennünket, sőt az emberi érzelmeket is képes beazonosítani. Megnéztük, mit tud egy magyar fejlesztésű mesterséges intelligenciát használó megoldás.
Megszületett a megállapodás, amely szerint betiltják a belső égésű motoros autókat. Papíron. De mi lesz a valóságban, mert nyitva hagytak viszont egy kiskaput is.
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke online háttérbeszélgetés tart a monetáris politika aktuális kérdéseiről. A gazdaság legfőbb kérdései kapcsán ismertette, hogy a Monetáris Tanács értékelése szerint a monetáris kondíciók alakításában továbbra is a türelmes megközelítés indokolt. A monetáris tanács változatlanul tartotta a kamat kondíciókat. Az egy
Miután a Financial Times azt írta Orbán Balázs nyilatkozata mellett, hogy a Paks II. újragondolása elvezethet akár az orosz Roszatom lecseréléséhez is, határozottan cáfolta ezt a sejtetést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szavai szerint „színtiszta hazugság”, hogy a magyar kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől,
Ezen a grafikonon jól megfigyelhető, mennyire ellentétes irányban mozgott a nemrég kibontakozó bankválságban a bitcoin és a bankok részvényeinek árfolyama.
Idén ősszel várhatóan végre elindulhat az automatizált áfabevallás tesztelése, és 2024-re tervezik a rendszer élesítését. Az eÁFA szolgáltatás bevezetését 2021-re tervezték, de az utolsó pillanatban elhalasztották. A fejlesztés azonban az elmúlt időben is folytatódott az eredeti koncepció továbbgondolásával, a gép-gép kapcsolat megteremtésével.
Hazugság, hogy a kormány elállna az orosz Roszatommal való együttműködéstől a paksi bővítésben, a francia Framatome szerepének növelése az irányítástechnikai rendszer szállítására vonatkozik, miután német konzorciumi partnere, a Siemens Energy politikai okok miatt még nem kapott exportengedélyt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisz
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) változatlanul 15,0-19,5 százalékos sávban hagyta idei inflációs prognózisát legfrissebb Inflációs jelentésében, de növelte jövő évi várakozását, ugyanakkor 0-1,5 százalékra mérsékelte 2023-as GDP előrejelzését.
A firenzei Galleria dell'Accademia meghívta egy floridai iskola tanárait és diákjait, miután nagy port kavart, hogy előkerült Michelangelo Dávid-szobráról egy kép művészettörténet órán. Az iskola igazgatója le is mondott az eset után. A szülői panasz szerint a kép pornográf volt.
Oroszország a költségvetési kiadások egyharmadát eltitkolja, ami jól mutatja, hogy az Ukrajna elleni háború éve hogyan alakította át a kormányzati pénzügyeket és a gazdasági prioritásokat - írja a Bloomberg.
Vlagyimir Putyin pedig bejelentette, hogy július 1-jén befejeződik a taktikai atomfegyverek tárolására alkalmas létesítmény építése fehérorosz területen.
„Új év, új én” – olvashatjuk sokfelé a közösségi médiában az év elején. Nincs ez másként a Roar-nál sem, az új generációs közvetítői hálózat ambiciózus terveket dédelget 2023-ra: úgy döntöttek, megduplázzák a tanácsadói létszámot.
Nem jelölt gluténtartalom miatt a Lidl Magyarország visszahívja és a forgalomból is kivonja a Snack Day márkájú gluténmentes tallér sajttal és a gluténmentes tallér medvehagymával elnevezésű termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A monetáris tanács mai ülésén 13 százalékon tartotta az alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét sem módosította. A szigorú monetáris kondíciók tartós fenntartása biztosítja az inflációs várakozások horgonyzását és az inflációs cél fenntartható módon történő elérését – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának közleményében.
Az MNB kiemelten figyelemmel követi a nemzetközi piacokat az utóbbi hetek feszültségei után, a kamatkondíciókban továbbra is indokolt az óvatosság - emelte ki keddi, a kamatdöntés után tartott háttérbeszélgetésén Virág Barnabás. A jegybank alelnöke szerint a magas inflációt csak összehangoltan lehet letörni, hogy az év végére egyszámjegyűre csökken
Az uniós tagállamok arról szavaztak, hogy meghosszabbítsák-e azt a rendeletet, amely előírná az EU-n belül a földgázfelhasználás csökkentését. Korábban a téli hónapokra elfogadtak egy ilyen javaslatot, most ezt hosszabbítanák meg a nyárra is. A javaslatot Magyarországon és Lengyelországon kívül mindenki megszavazta. Ezzel nem fog megvalósulni az eu
Rupert Stadler volt Audi-főnök valószínűleg az első olyan vezető lesz, akit elítélnek a dízel-kibocsátáshamisítási botrány miatt. Kedden az előzetes bírósági ítélet szerint a csalás vádja megalapozott ellene.
Vége a télnek, és sok utazó figyelme a közkedvelt tavaszi úticélok felé fordul, amilyen például Párizs is. A Fények városában, és Franciaország számos más részén azonban jelenleg (esetenként erőszakos) tüntetéshullám…
Mezőgazdaság: a hihetetlen kemény 2022-es évben is döbbenetesen túlszárnyalta a 2021-es mezőgép-forgalmazási adatokat a gép- és alkatrész-kereskedelem.
Az angliai Wiltshire-ben, a Salisbury-síkságon a monolitokból emelt építmény, a Stonehenge egy régen elfelejtett korszakot idéz. Már a puszta jelenléte is találgatásokra ad okot a grandiózus célról, amely miatt létrehozták. Nemrégiben született erről egy tudományos elmélet, miszerint naptár lehet, amelyre azonban hasonlóan tudományos cáfolat is érk