Fél órával is nőhet a menetidő egy meghibásodott biztosítóberendezés miatt a pécsi fővonalon és a Nagykanizsa–Pécs vonalon – közölte a Mávinform kedd délben a Facebook-oldalán, de nem csak ez az egyetlen fennakadás kedden és szerdán a hazai vasútközlekedésben.
Számos új kötelezettséget és adminisztratív feladatot hoz magával a július 1-jétől induló új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer. A termékek hulladékkezelésének költségeiért viselt gyártói felelősségről megjelent friss kormányrendelet fontos részleteket tisztáz, így azt is, hogy az érintettekre már április 1-jétől feladatok várnak. Az új re
Az HBO és az HBO Max elnök-vezérigazgatója, Casey Bloys elárulta, hogy a Fehér Lótusz alkotója, Mike White átbeszélte vele a 3. évad történetének koncepcióját.
Robert Fico korábbi háromszoros szlovák miniszterelnök meggyőződése, hogy Eduard Heger megbízott kormányának nem volt joga MiG-29-es vadászgépek adni Ukrajnának.
A kereskedési idő felénél mind a négy hazai blue chip árfolyama pluszban van, legnagyobb mértékben a Mol részvényei emelkedtek, miután az Erste elemzői megemelték a vállalat célárát, valamint véleményük szerint akár a 400 forintot is elérheti az osztalék mértéke.
A veszélyes nemzetközi környezet ellenére megerősítette Magyarország adósbesorolását a Japan Credit Rating Agency - számol be Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook bejegyzésében.
A karbonsemlegességre való törekvés kapcsán Dr. Pratt két nagyhatású előadásában azt hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, hogy „a tökéletes ne legyen a jó ellensége”. Pratt arra is rámutatott, hogy a Voltaire francia filozófusnak tulajdonított gondolat összecseng a Toyota folyamatos fejlődést a középpontba helyező filozófiájával, amelynek sarokköve, h
Április közepétől Foodora néven működik a Foodpanda ételrendelő platform, a márkanév váltása mellett az üzleti modell változatlan marad - közölte a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezetője.
Komoly vita alakult ki a napokban az olasz parti őrség, és a civil szervezetek hajói között. Az olasz hatóságok a múltban többször kritizálták az NGO-hajókat, amiért önkényesen tevékenykednek és minden túlélőt Olaszországba szállítanak.
A márciusi szeszélyes időjárás már nem sokáig borzolja az idegeinket. Dua Lipa falatnyi bikiniben, egyenesen a trópusi Jamaicából emlékeztet bennünket, hogy a nyár közelebb van, mint gondolnánk. A hangulatunk pedig máris forróbb lett.
Az amerikai tőzsdefelügyelet (CFTC) azt állította, hogy a Binance nem regisztrált kripto-derivatív termékeket kínált, és arra buzdította az amerikai ügyfeleket,
Az egyiptomi kormány évente 1000 egyiptomi fontot kínál két vagy annál kevesebb gyermeket nevelő házas nőknek a népességnövekedés megfékezésére tett erőfeszítések részeként.
Számos új kötelezettséget és adminisztratív feladatot hoz magával a július 1-jétől induló új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer. A termékek hulladékkezelésének költségeiért viselt gyártói felelősségről megjelent friss kormányrendelet fontos részleteket tisztáz, így azt is, hogy az érintettekre már április 1-jétől feladatok várnak.
Hamar kiderült, hogy a nagy nyelvi modellek milyen sokféleképpen támogathatják a bűnözőket, de a techcégek akkor is padlógázzal fejlesztik az egyre hatékonyabb MI-eszközöket.
Franciaországban közel 3000 iszlám imahely található: a Nemzeti Tömörülés eddig ellenezte az újabb mecsetek építését, Joris Hébrard azonban még beszédet is mondott a megnyitón.
Románia és Lengyelország is az Európai Bizottságtól (Eb) vár megoldást az unió piacát vámmentesen elárasztó, a hazai termelőket nehéz helyzetbe hozó ukrán gabonaexport ügyében - mutatott rá Nicolae Ciuca román és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kedden, egy Bukarestben rendezett lengyel-román gazdasági fórumon.
Immáron a legnagyobb távolságot dokumentáltan megtevő farkas Európában az a példány, mely tavaly nyáron Svájcból indult, a napokban pedig már Kelet-Nógrádban tartózkodott.
Kacifántos időben van ma részünk, hózáporok sokasága mozog nyugaton és a középső területeken. Győr környékén már vastag pelyhekben hullik a hó. Tekintse meg a Blikk videóját a tavaszi havazásról!
Legyen szó akár magánszemélyről vagy cégről, fontos, hogy vagyontárgyaknak megfelelő védelmet biztosítsanak, ezáltal megvédjék attól, hogy bárki is kárt okozzon bennünk. Vannak olyan cégek, akik ennek érdekében biztosítják a szakembereket, mások a megfelelő technikát dolgozzák ki. Mindkét esetben vannak üresedő pozíciók Pécsett is.
Nemcsak a társadalmon belül nyílik egyre inkább a vagyoni olló, immár a szupergazdagokon belül is látható, hogy a leggazdagabbak 20 százalékának a pénze sokkal gyorsabban gyarapszik, mint a „sima” magyar dollármilliomosoké – hívja fel a figyelmet a megdöbbentő tényre a Blochamps Capital.