2023. március 20. hétfő

márc. 20
12:27
Közleményben üzentek az európai bankhatóságok a banki kötvények megriadt befektetőinek (Portfolio)
Az AT1 kötvények olyan kötvények, hogy az általuk megtestesített hitelezői követelést csak a részvényeséi érték leírása után lehet leírni, szemben a Credit Suisse-nél a svájci hatóságok által hozott döntéssel – hívták fel a figyelmet az európai felügyeletek, nyugtatgatva a felbolydult banki kötvénypiacokat.
márc. 20
12:27
Tömegesen szüntetik meg idő előtt élet- és nyugdíjbiztosításaikat a magyarok (TőzsdeFórum)
A havonta, vagy más rendszereséggel fizetendő életbiztosítások esetében az átlagos szerződéses időszak 10-12 év, ehhez képest a szerződések mintegy fele nem „éri meg” a tartam végét. A nyugdíjbiztosításoknál – a 2014-től fennálló adókedvezmény miatt – valószínűleg jobb lesz a fennmaradási arány, de itt is van lemorzsolódás. Nem túl jó a helyzet az
márc. 20
12:27
Kemény tárgyalásokra számít az agrárminiszter (Magyar Nemzet)
Az ukrán gabonaimport megfékezését várják a gazdák az Európai Bizottságtól.
márc. 20
12:27
A „sárkány” leszállt – megérkezett Moszkvába a kínai elnök (Mandiner)
Hszi Csin-ping háromnapos állami látogatásra érkezett Oroszországba.
márc. 20
12:27
100 milliónál is többe kerül az otthonteremtés a legnépszerűbb fővárosi kerületben (Üzletem)
Élre tört a II. kerület a budapesti lakásvásárlók körében készült felmérés szerint februárban. A kerületben 990 ezer forintos átlagos négyzetméteráron lehetett használt ingatlant vásárolni tavaly, míg az idei eladások alapján 1,4 millió forintra nőtt a négyzetméterár.
márc. 20
12:27
Constantinovits Milán: Múltmítoszok – avagy Orbánról és Gyurcsányról (Mandiner)
A mai rendszer minden tökéletlenségével együtt is több perspektívát kínál, mint az SZDSZ-színezetű kormányok bármikor is.
márc. 20
12:29
Szűkülhet az alkulehetőség a használt lakások piacán (TőzsdeFórum)
Az OTP Ingatlanpont legfrissebb használtlakás-értékesítési adatai töretlen tendenciaként mutatják az alku lehetőségének bővülését, már több mint egy éve a vevők a meghirdetési ár egyre nagyobb részének elengedését tudják elérni, azonban a következő hónapokban ez szűkülhet az elemzők szerint – közölte az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel. A vá
márc. 20
12:30
Több boltot is kifosztott a furfangos ruhatolvaj, de amit utána tett, nehezen felejtik el (hirado.hu)
Különböző ruhaboltokat fosztott ki, majd visszavitte az árut, ezzel nagy összegű készpénzhez jutva.
márc. 20
12:30
A biztonsági autó láttán Péreznek beugrott a tavalyi év: Most ne! (m4sport.hu)
Most teljesített legjobban? Ezzel kapcsolatban óvatosan nyilatkozott.
márc. 20
12:30
Petr Pavel szerint Ukrajnának egy esélye van az ellentámadásra (vg.hu)
Egykori katonaként a cseh államfő jóslásokba bocsátkozott az ukrán esélyeket illetően.
márc. 20
12:30
Bencsik András svábbogaraknak nevezte a március 15-ei tüntetőket (SzMo)
„A nemzeti ünnepen nem szabad elmenni, vagy ne menjen el mindenki vidékre, néhányan maradjanak Budapesten is, mert ezek a kis svábbogarak, ezek kitódulnak az utcára, mert látják, hogy lehet” - mondta.
márc. 20
12:30
Sztárok, akik depresszióval küzdöttek (Life)
A hírességek életére sokan irigykednek, hiszen általában jó anyagi hátterük van, a fél világ ismeri és szereti őket, vagyis látszólag mindenük megvan, amire egy „átlagember" vágyhat. Arról azonban már kevesebben beszélnek, hogy milyen feszültségekkel és/vagy traumákkal jár a hírnév. Alább összegyűjtöttünk néhány hírességet, akik összeroskadtak a hí
márc. 20
12:30
2039-re visszatér a náci rémuralom? Rejtélyes bizonyítékot találhattak egy párhuzamos univerzumból (Promotions)
A Német Birodalom körüli rejtélyekre eddig is számos összeesküvés-elmélet épült, a közelmúltban talált titokzatos érme pedig csak erősítheti a legendákat.
márc. 20
12:32
Szijjártó Péter: A kormány támogatja az Ábrahám-megállapodások kiterjesztését (hirado.hu)
Végül megállapodtunk abban, hogy Eli Kohen hamarosan Budapestre látogat – írta Szijjártó Péter.
márc. 20
12:32
Dél-Koreába távozik a ZTE csatára (m4sport.hu)
Christy Manzinga tavaly nyár óta három gólt szerzett.
márc. 20
12:33
Kitalálja, melyik betegségtől rettegünk a legjobban? (Menedzsment Fórum)
A Generali kutatása azt is megmutatja, hogy már a magyarok háromnegyede szerint jól jön a magán egészségbiztosítás.
márc. 20
12:33
Nagyot fordult a világ a forint körül, fillérekért vesztegetik a svájci bankokat (Privátbankár)
A hétvégén kiderült, hogy biztosan megveszik a bajba jutott svájci nagybankot és a világ nagy jegybankjai is komoly lépéseket tettek a bizalom helyreállítására. A tőzsdék mégis nagy mínuszban indultak, bár onnét felfelé vezetett az út. Megint volt 402 felett az euró.
márc. 20
12:33
Horror az uszodában: 25 ember, köztük 9 óvodás került kórházba (BorsOnline)
Egyetlen hiba miatt többen is megsérültek.
márc. 20
12:33
A népi tapasztalat alapján hosszú, meleg nyárra számíthatunk (Infostart)
A magyar néphit szerint a tavaszi napéjegyenlőség idején, a Gergely nap után érkező Sándor, József és Benedek felelős a melegért.
márc. 20
12:33
Akadozik az utalás a Revoluton: erre készüljön, aki itt bankol (Pénzcentrum)
Bár a Revolut weboldalán egyelőre semmi figyelmeztetést nem olvasni erről, az ügyfélszolgálat megerősítette, hogy 2023. március 14. óta problémái vannak a forintot érintő átutalásokkal - írja a Revb. A probléma oka még nem ismert, ahogy az sem, van-e valami kapcsolata a bankcsődökkel a szolgáltatás akadozásának. A probléma csak a forintos utalásoka
márc. 20
12:33
Az Egyesült Államok elkezdte kiutasítani a háború elől menekülő oroszokat (ATV)
Az Egyesült Államok elkezdte kiutasítani azon orosz állampolgárokat, akik a háború kezdte óta menekültek az országba – írja a Proekt Media a Guardian és az imigrációs hatóságok jelentései alapján.
márc. 20
12:33
Még egy esélyt kapnak a lakásfelújítási támogatást elbukók, könnyítést a babavárósok (Bank360 blog)
Az elutasított otthonfelújítási támogatást igénylőknek sem biztos, hogy el kell búcsúzniuk a pénztől - derült ki egy friss törvénytervezetből. A babaváró hiteleseknek az igazolások benyújtása válhat egyszerűbbé.
márc. 20
12:33
A kormány támogatja az Ábrahám-megállapodások kiterjesztését (Demokrata)
Szijjártó Péter telefonon tárgyalt Eli Kohen izraeli külügyminiszterrel.
márc. 20
12:33
Hátborzongató: turistákat csalogatnak az ukrán utazási irodák (AC News)
Néhány utazási iroda nyaralást kínál a háború sújtotta Ukrajnában, Kijevtől Herszonig. Belépés vonattal és busszal. Golyóálló mellény és „háborús kockázati biztosítás” ajánlott.
márc. 20
12:36
A kiskorúak nemének megváltoztatása a Biden-kormányzat „legnagyobb támogatását élvezi” (hirado.hu)
Az Egyesült Államok egészségügyi miniszterhelyettese, Rachel Levine szerint „a gyerekek nemének megváltoztatása hamarosan teljesen elfogadott lesz” – számol be a Fox News amerikai hírtelevízió.
márc. 20
12:36
Közzétette éves jelentését az Audi Hungaria (autopro)
A vállalat részletesen beszámolt tavalyi évéről, ideértve a legfontosabb híreket és a megvalósult fejlesztéseket.
márc. 20
12:36
„A mi esetünkben még előny is lehet” – Nagelsmann a válogatott szünet pozitív hatásaiban bízik a Bayernnél (m4sport.hu)
A Bayern München labdarúgócsapatának edzője, Julian Nagelsmann bízik abban, hogy a soron következő válogatott szünet pozitív hatással lesz együttesére.
márc. 20
12:36
Putyint megdobálhatták valamivel, miközben a mariupoli lakótelepen tett látogatást (SzMo)
Vlagyimir Putyin most először látogatott ukrán területre, amit a hadserege törvénytelenül tart megszállva.
márc. 20
12:36
Tört, borult, sérült – egy benézett tábla, három sebesült (Autószektor)
Egy 61 éves bodajki férfi közlekedett Mercedes típusú személygépkocsival Bőny külterületén, a 8152-es számú úton 2023. március 19-én 9 óra 30 perc körül. Útja során egy útkereszteződéshez érve, az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére nem adott áthaladási elsőbbséget a neki balról érkező, 20 éves bábolnai sofőr által vezetett gépj
márc. 20
12:38
Rémséges dologra derült fény, azóta is rettegésben élnek a falu lakói (hirado.hu)
Az eset megrázta a kis falu lakosságát, egyelőre mindenki rettegésben él.
márc. 20
12:39
Kevesebben akarják az utcán tartani az autót, mióta fizetőssé tették a lakossági parkolást Józsefvárosban (444.hu)
1500-zal kevesebb engedélyt kértek most, mint tavaly év elején.
márc. 20
12:39
A floridai republikánusok most azt tiltanák be, hogy hatodikos koruk előtt bármit mondjanak a gyerekeknek a menstruációról (444.hu)
A törvényjavaslatot természetesen egy korosodó férfi terjesztette elő. A javaslat alapján olyan lányok se tanulhatnának még a menstruációról, akik adott esetben már maguk is menstruálnak.
márc. 20
12:39
Támadnak a madarak, de nem azért, mert megőrültek (Magyar Nemzet)
Megoldás is van rá, a rémzsinór.
márc. 20
12:39
Rakonczay órákig futott az ájulás határán – taroltak a magyarok a hatnapos ultrafutó-vb-n (Telex)
Rakonczay Gábor 847 kilométert teljesítve nyert, míg a nőknél Szilasi Viktória győzött, menet közben világcsúcsot is futva. Drabik Krisztina harmadik lett, de a csapatarany részese is volt.
márc. 20
12:42
Kisbankok dönthetik romba az amerikai gazdaságot (vg.hu)
A 2008-as bankmentés a regionális pénzintézetek szintjére betonozta a kockázatokat.
márc. 20
12:44
Hivatalosan közölték, mikor indul el a teljes vonalon az M3-as metró (vg.hu)
Öt és fél éve tartó felújítás után hétköznaponként újra a teljes vonalon, Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között jár a 3-as metró.
márc. 20
12:45
Az Aldi visszavág a Lidlnek és ennek mi örülhetünk (Infostart)
Bankkártyás fizetésű utánvéttelel is lehet ezentúl fizetni az ALdi oline rendelésnél.
márc. 20
12:45
Ez a bor nyert Hévízen! (Blikk)
Kiderült, melyik pincészet bora viseli egy éven keresztül a 2023-as Város Bora címet. A Hévíz Turisztikai Egyesület szervezésében immáron negyedik alkalommal választották ki a megújult tematika szerint a címet viselő bor.
márc. 20
12:45
Ilyen egyszerű: napi 15 perc edzéssel bombázó leszel a nyárra (Metropol)
A hangsúly a rendszerességen van!
márc. 20
12:45
Így vásárolja meg a csődbe ment svájci Credit Suisse bankot a másik svájci UBS (ProfitLine)
Már legalább szerda óta tartottak a tárgyalások a UBS és a Credit Suisse között, de az események a hétvégén gyorsultak fel igazán. Ennek eredményeként tegnap este bejelentették, hogy a UBS 3 milliárd svájci frankért felvásárolja a Credit Suisse részvényeit.
márc. 20
12:45
Egy ellenzéki és egy kormánypárti polgármesterrel beszélgetett podcastjában Áder János (Magyar Nemzet)
A magyarországi megyei jogú városok is csatlakoztak az Under2 mozgalomhoz, Áder János javaslatára.
márc. 20
12:45
Videóval: Így köszöntötte a súlyos beteg Bruce Willist a családja a születésnapján (Nyugati Fény)
Boldog születésnapot, Bruce!
márc. 20
12:48
Rengeteget spórolhatsz mától! 40 százalékos árcsökkenést jelentettek be ebben az üzletben (Ripost)
70 termék lett olcsóbb az egyik boltban.
márc. 20
12:48
Kemény menetre készül Nagy István Brüsszelben (vg.hu)
Hosszú tárgyalásra számít az agárminiszter.
márc. 20
12:48
„Két gyermek maradt az édesanyjuk nélkül” - váratlanul elhunyt a TikTok sztár (BorsOnline)
Családját váratlanul érte a veszteség.
márc. 20
12:48
Végre egy örömhír: mától hosszabbak lesznek a nappalok (Life)
A hőmérsékleten már érezhetjük a tavasz beköszöntét, de mától hivatalosan is elkezdődött.
márc. 20
12:51
Meglepetést okozott az eurózóna külkereskedelmi hiánya (Piac és Profit)
Januárban a vártnál nagyobb mértékben nőtt az euróövezet áruforgalmi külkereskedelmi deficitje, felülmúlva mind az előző havit, mind az egy évvel korábbit az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.
márc. 20
12:51
SZP (HírTV)
Magyarország folytatja valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját az ukrajnai háború áldozatainak támogatása érdekében és továbbra is segíteni fogja az üldözött keresztény közösségeket világszerte - jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Brüsszelben az Európai Humanitárius Fórum megnyitóján.
márc. 20
12:51
Kifizető adatszolgáltatási kötelezettsége a régi katásokról (Adózóna)
Közeleg a határidő, ameddig a kifizetőnek adatokat kell szolgáltatnia azokról a régi katásokról, akiktől 2022-ben számlát fogadott be. Ismertetjük a teendőket.
márc. 20
12:51
Ezzel meggyűlhet a baja a magyar cégeknek 2023-ban: ha nem tartják a lépést, lehúzhatják a rolót? (Pénzcentrum)
Hamarosan indul az új kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer. Az új szabályozással hazánk nagy lépést tesz a körforgásos gazdaságra történő átállás felé. Az érintett cégekre most sok feladat hárul, és alig több mint három hónapjuk maradt felkészülni. A változás nem csak a gyártókat érinti, amennyiben pedig egy vállalat nem tud megfelelni a köve

Keresés