Óriási kockázatot jelent Svájc számára, hogy a UBS felvásárolja a Credit Suisse-t - mondta Roger Nordmann, a szociáldemokraták (SP) alsóházi vezetője a svájci parlamentben hétfőn.
Szörnyű következményei lesznek a nemzetközi jogra nézve a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni elfogatóparancsának – közölte Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt orosz elnök és miniszterelnök hétfőn.
A Budapesti Közlekedési Központ folyamatosan kommunikálta, hogy hétfőn csak délutántól jár a teljes vonalon az M3-as metró, pontos időpontot viszont nem sokkal az esemény előtt sem tett közzé, több utas pedig csak a dátumra emlékezett.
A párizsi Notre-Dame székesegyház szerkezete más katedrálisokhoz képest könnyű és elegáns. A legnagyobb rejtély volt, hogy miképpen húzhatták fel az adott korban a világ legmagasabbnak számító építményét és kerülhették el az összeomlását. Sőt, mitől maradhatott állva sok évszázaddal később egy hatalmas tűzvésszel is dacolva?
A 3-as metró rekonstrukciójával megvalósuló fejlesztés nem csak a budapestieké, nem csak a fővárosban élők érdekét szolgálja - hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter a felújított Arany János utcai állomás átadóján.
Kigyulladt egy családi ház hétfőn Halimbán, egy férfi megsérült – tájékoztatta a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az Országos Mentőszolgálat az MTI-t.
A kisiskolások tudományos felfedezéseinek ad teret a közmédia gyerekcsatornájának általános iskolai bajnoksága, amelyet egyik népszerű ismeretterjesztő sorozatuk, a Derítsük ki! inspirált.
A harmadik negyedévi 2,9 százalék után 2022 negyedik negyedévében 2,8 százalékos volt a betöltetlen álláshelyek aránya az Európai Unióban – jelentette az Eurostat.
Nagyot fordult a világ az elmúlt években a hazai magánegészségügyi szférában. A világjárvány jelentősen megterhelte az állami fenntartású intézményeket és a várólisták is sokszor jelentősen megnyúltak, így még többen keresték a gyorsabb, alternatív betegutak lehetőségét.
Március közepén szinte az összes észak-amerikai tőzsdén jegyzett bitcoinbányász is közzétette 2023 február havi frissített bányászati jelentését, amelyekből többek közt megtudhatjuk, hogy mennyi BTC-t bányásztak és milyen hatékonysággal tették mindezt az elmúlt hónapban. A bitcoinbányászat nehézsége 2023 januárjától több alkalommal is nőtt, legutób
Max Verstappen ugyan a dobogó második fokára állhatott fel vasárnap, de nem volt teljesen boldog. Szombaton a technika ördöge a holland versenyzőt találta meg, így már a második szakaszban búcsúznia kellett az időmérőn. A futamot a 15. helyről rajtolva kezdte meg, és fokozatosan haladt előre. A Safety Car fázis után a második pozícióban találta mag
Az olimpiai ezüstérmes Jan Hempelt 14 éven át zaklatta egykori edzője, aki még az ügy kirobbanása előtt öngyilkos lett, ezért Hempel most a szövetségtől vár eurómilliós kártérítést.
Jennifer Lopez ismét egy drámaian felsliccelt ruhában lopta el a szívünket: a Puerto Ricó-i színésznő és énekesnő kívül-belül ragyogott a partin, amely az új cipőkollekcióját ünnepelte.
Finnországot a hatodik egymást követő évben nyilvánította a legboldogabb lakossággal rendelkező országnak a hétfőn közzétett World Happiness Report, a világ legboldogabb országainak idei ranglistája.
Nem hall az egyik fülére, baromfikkal versenyzett, szöveg nélküli szereppel nyert Oscart, és az ötvenhez közel lett anya. 65. születésnapját ünnepli Holly Hunter, mi pedig a jeles alkalomból összegyűjtöttünk egy nagy adag érdekességet a hollywoodi sztárról.
Széleskörű eladási hullám söpört végig a tőzsdéken, mióta bedőlt a Silicon Valley Bank. Főleg a bankrészvényeket ütötték meg a befektetők az azzal kapcsolatos aggodalmak miatt, hogy esetleg más bankokkal is hasonló történhet, mint az SVB-vel. Miközben a tőzsdék jelentős mértékben estek, a kriptoeszközök piacán gyakorlatilag töretlenül folyik a rali
Finnországot a hatodik egymást követő évben nyilvánította a legboldogabb lakossággal rendelkező országnak a hétfőn közzétett World Happiness Report, a világ legboldogabb országainak idei ranglistája.
Az ültetésre szánt növények távértékesítése kizárólag növényútlevéllel megengedett, mely igazolja, hogy a termesztés és előállítás a növényegészségügyi követelmények betartásával történt. A termesztők, kereskedők jogkövető magatartása mellett a vásárlók is sokat tehetnek azért, hogy megelőzzék a gazdasági és környezeti veszteséget okozó károsítók e
2003. március 20-án, húsz éve indult egy amerikai katonai akció Irak ellen, amely egyszerre bizonyult több szempontból is kudarcnak és szolgált számos tanulsággal a nemzetközi intervenciókat illetően. Egyik ösztönzője az a szándék volt, hogy az arab világ egyik szekuláris-nacionalista diktatúrája helyébe fegyveres úton új társadalompolitikai közege