Egyértelmű, hogy elsőre mindenkinek a francia körmök jutnak eszébe, ha esküvőről van szó. Mi lenne, ha valami hasonló dizájnt választanál, de megspékelnéd egy modern csavarral? Elhoztuk neked a legszebb letisztult menyasszonyi körmök inspirációit.
Nikocado Avocado 2014-ben tűnt fel a YouTube-on, és az évek során több mint 700 millióan látták a videóit. Avocado, polgári nevén Nicholas Perry korábban kifejezetten cingár volt és vegán életmódot folytatott, de az online hírnév beszippantotta őt.
„Az Egyesült Államok korábbi elnökének vádemelése nemcsak engem, hanem több tíz millió amerikait is mélyen aggaszt” – nyilatkozta az ügy kapcsán Mike Pence, korábbi alelnök.
A fenti címen tartotta előadását Dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (Mász) ügyvezető igazgatója, amiben az ágazat helyzetét értékelte. Véleménye szerint, egy nehéz év után, egy még nehezebb év jön az állattenyésztők számára.
A fő oka annak, hogy az LDL-koleszterint rossz koleszterinnek is nevezik, az a sajátossága, hogy ha túl sok van belőle a vérben, megtapad az érfalakon.
A Meta Verified szolgáltatással elindult a fizetős Facebook és Twitter, mindkét platformon egy kék pipa lesz a verifikált fizető felhasználók neve mellett - eleveníti fel az Infostart.
Nehéz megőrizni a hitedet akkor, ha jó ideje nem jön az, amit szeretnél. Akár most kezdted a tudatos teremtést, akár már gyakorlod egy ideje, figyelj a jelekre, amiket az univerzum küld feléd.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A bahreini hibák és Charles Leclerc büntetése után nem aggódik a motorja miatt a Ferrari. Előreléptek pár kompromisszummal, de a lassabb versenyzőjük az esélyesebb – mire lesz ez elég?
A Ha menni kell című szerzemény az elengedés témáját dolgozza fel. Bár koncerteken már sokszor játszották, csak mostanra érkezett el az idő, hogy megjelentessék.
Egyre több tanulmány erősíti meg, hogy amikor egy vállalat négynapos munkahétre tér át, javul a dolgozók termelékenysége, egészségi állapota, kapcsolatai, sőt még pénzügyei is. Mark Takano kaliforniai képviselő a közelmúltban a Kongresszusban újra felvetette a 32 órás munkahétről szóló törvényt, amely elfogadása esetén a munkahét jelenlegi fogalmát
Rengeteg füstbe ment terv döntött a Sebringi 12 órás verseny sorsáról, a sötétség és a fáradtság végül a futam végét elég hektikussá tette mindegyik kategória számára.
A hajrában egyre faragta háromgólos hátrányát a Vasas, de hazai pályán nem tudott pontot menteni a csereként beküldött Böde Dániel duplájával győzedelmeskedő Paks ellen az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
Útinaplónkból az is kiderül, hogyan nyúltak le bennünket rögtön a városba érkezés után, és miért beszélnek furcsa, hibrid nyelven a helyiek, amikor olaszul válaszolnak nekik a külföldiek.
A fővárosban a 40 négyzetméternél kisebb garzonlakások kínálati átlagára 33,9 millió forint volt márciusban. A vármegyeszékhelyeket pedig 10,1-33,9 milliós garzon ár jellemzi.
Egyre több tanulmány erősíti meg, hogy amikor egy vállalat négynapos munkahétre tér át, javul a dolgozók termelékenysége, egészségi állapota, kapcsolatai, sőt még pénzügyei is. Mark Takano kaliforniai képviselő a közelmúltban a Kongresszusban újra felvetette a 32 órás munkahétről szóló törvényt, amely elfogadása esetén a munkahét jelenlegi fogalmát