Gáspár Bea fájdalmas vallomást tett arról, hogy ízületi betegséggel küzd, amelyet az édesanyjától örökölt. Mint bevallotta, olykor felülni sem bír, illetve a cipőfűzőjét sem tudja megkötni.
A forgácsolószerszámok szakértője, a Sandvik Coromant alumíniumspecifikus szerszámokkal bővíti a CoroMill® Dura sokoldalú tömör szármarókból álló családot. „Ezeket az új, igazán sokoldalúan használható, alumínium megmunkálásához készített szármarókat úgy fejlesztettük ki, hogy minden alkalmazásban kiváló képességekkel rendelkezzenek” – mondta el An
Becske Adrienn fiatal felnőttként Budapestre költözött egy jobb élet reményében a kárpátaljai Viskről. Aztán teltek az évek, ő pedig egyre inkább úgy érezte, az a jobb élet mégiscsak a szülőfalujában várja. Ma ő a település egyik motorja, olyan ember, aki háborús időkben is tudja a lelket tartani a gyerekekben, miközben nem szűnő lelkesedéssel taní
Csütörtök reggelre erősödött a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint ezzel részben korrigálta előző napi jelentős árfolyamvesztését.
Vegyesen mozogtak a terményárak a szerdai kereskedés során a főbb árutőzsdéken. Chicagóban a búza és a kukorica is 0,8-0,8 százalékkal drágult, ám a szójabab 0,4 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza és a kukorica drágult, a repce és a takarmánybúza kurzusa viszont mínuszban zárt.
Döbbenetes, de így van: száz emberből hét hiszi azt, hogy egy gyerek maga tehet arról, ha állami gondozásba került. De másféle előítéletek is sújtják őket a felmérések alapján. Gyermekotthonban dolgozó szerzőnk kommentárja:
Odafigyeléssel, akaraterővel csökkenthető a demencia kockázata egy két évtizedet felölelő kutatás szerint – írta a The Guardian. A kutatás szerint ha középkorúként aktív életet élünk, megfelelően táplálkozunk, ügyelünk az egészséges testsúly fenntartására, mellőzzük a dohányzást, valamint normális keretek között van a vérnyomásunk, a koleszterin- é
A szakmai szakszervezetek szerint a kormány legutóbbi béremelési ajánlata elmarad az inflációtól, és az oktatási ágazat "kritikus állapotban" van a tanárhiány miatt.
Az Európai Parlament delegációja bírálta, hogy a magyar közmédia alig enged teret a kormányétól eltérő hangoknak, és hogy az állami vállalatok hirdetéseinek nagy részét a kormánypárti sajtó kapja.
Számlatartozásra hivatkozva csaknem egymillió forintot csalt ki áldozataitól három esztergomi férfi. Egyikük egy telefontársaság ügyintézőjének adta ki magát, két társa a bankszámlák nyitását intézte. A rendőrség elfogta az elkövetőket, akik beismerték bűnösségüket.
A Mars déli pólusát bizarr, svájci sajtszerű képződmények borítják. De miként alakult ilyenné a vörös bolygó felszíne? Erre a kérdésre próbál választ találni egy amerikai kutató.
A Budenz József Általános Iskola és Gimnázium negyedik osztályos diákjai egy hónapig készültek az ünnepi előadásra, ám egy – vélhetően az egyik szülő által írt – beszámoló szerint politikai áthallásra hivatkozva végül nem engedték színpadra a darabot.
Nagyot erősödött csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint ezzel részben korrigálta előző napi jelentős árfolyamvesztését.
Jim Cramer, a CNBC megmondóembere úgy fogalmazott a tegnapi tőzsdei lejtmenet során, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednek "kétségbeesett intézkedéseket" kell hoznia a jövő heti ülésen, ez pedig akár fantasztikus is lehet a befektetők számára.
Az automatizálás ma már a rituálék végrehajtásában is megjelenik a templomokban, emiatt sokan aggódnak miatta, hogy a gépek a végén a vallásukat gyakorló embereket is leválthatják.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (Mszész) három év kihagyás után 2022 végén ismét meghirdette az Év Szállodája pályázatot a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai partnerségével. Az elismeréseket kedden este adták át - közölte a Mszész az MTI-vel.
Gyengüléssel kezdett csütörtök reggel a forint azt követően, hogy tegnap délután komoly zuhanást követően 400 felett is járt az euró jegyzése. A jelek szerint folytatódik a negatív hangulat, elsősorban az európai bankszektorral kapcsolatos hírek határozhatják meg az irányt.
Partneri megállapodást kötött az Otthontérkép Csoport és az Adaptive Media. A 2023-as év elejétől újra a sales house végzi az Ingatlantájoló.hu, az Otthontérkép.hu, a Raktár.info és az Irodaház.info hirdetési felületeinek értékesítését. Az Otthontérkép Csoport országos lefedettségű ingatlan listing tartalmakkal szolgál látogatói számára a B2C és B2