2023. március 16. csütörtök

márc. 16
8:27
Mi jön a tőzsdéken a tegnapi szakadás után? (Portfolio)
Miközben a magyar tőzsdén szerdán nemzeti ünnepünk miatt nem volt kereskedés, az európai részvénypiacokon komoly esés bontakozott ki a bankszektorral kapcsolatos aggodalmak közepette, az amerikai tőzsdéken is inkább negatív volt a hangulat és Ázsiában is jelentős mínuszokat mutatnak ma reggel az irányadó indexek. Az európai határidős indexek azonba
márc. 16
8:27
Környezetkímélő e-terepjárók a munkavégzéshez (Agrárágazat)
A gépeket agrár, ezen belül is erdészeti célokra fejlesztették: szinte teljesen hangtalanok és jól bírják a terepet.
márc. 16
8:27
Drágáltuk a salátát, bezuhant az import (Mezőhír)
Akkorát zuhant a fejessaláta-importunk, hogy nettó exportőrök lettünk ebből a zöldségből.
márc. 16
8:27
Nuhn Quad-Steer Vi. – Tartálykocsi monstrum, hat kormányzott tengellyel (GépMax)
A hatalmas hosszúság ellenére igazán fordulékony, a termőterületen pedig eltolt nyomvonalon képes a traktor után haladni.
márc. 16
8:27
Apáti Bence kiosztja Szabó Tímeát a Patrióta legújabb videójában (Mandiner)
„Ordibál, vádaskodik, hazudik. De nem áll tőle távol a rendbontás, az anarchista felforgatás sem” – fejti ki véleményét a publicista.
márc. 16
8:27
Rekordot ért el a swapok volumene a Metamaskon (BitcoinBázis)
A hírek szerint a Metamask a hétvége folyamán a swapok számát tekintve  minden idők legmagasabb szintjét érte el, amelyből jelentősen
márc. 16
8:30
Mutatjuk a 2023-as fesztiválnaptárt: hol bulizhatunk, mikor és mennyiért? (Magyar Hírlap)
A VOLT már csak volt.
márc. 16
8:33
„Nem békülünk!” – Megszólalt Joshi Bharat elhagyott felesége a pletykákról (Blikk)
Másfél év után először szólalt meg Szabó Csilla, aki 30 évig volt Joshi Bharat társa, egészen addig, amíg a népszerű tévés bele nem szeretett egy másik nőbe. Ám a hírek szerint újból felmelegítették a kapcsolatukat. Vajon van még esély a békülésre?
márc. 16
8:33
Megállíthatatlan a forint csütörtök reggel (ATV)
Nagyot erősödött csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint ezzel részben korrigálta előző napi jelentős árfolyamvesztését.
márc. 16
8:33
Román nacionalisták: sátánisták azok a magyarok, akik le akarják dönteni az ortodox kereszteket (Infostart)
Az úzvölgyi katonatemetőben törvénytelenül felállított ortodox betonkeresztekhez kötözik magukat a román nacionalisták, amennyiben a hatóságok elkezdenék a bírósági döntés végrehajtását.
márc. 16
8:36
Nő az alkuk lehetősége a budapesti ingatlanpiacon (Magyar Hírlap)
Harmincmillió alatt elvétve lehet normális lakást találni a fővárosban.
márc. 16
8:39
Az EP szerint az Egyesült Királyság megsérti a kilépési megállapodásban foglaltakat (Adózóna)
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amely szerint az Egyesült Királyság folyamatosan megszegi a kilépési megállapodás szerinti kötelezettségvállalásait és megsérti az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv rendelkezéseit.
márc. 16
8:39
Próbál tovább kapaszkodni a forint a szerdai zuhanás után (Portfolio)
Gyengüléssel kezdett csütörtök reggel a forint azt követően, hogy tegnap délután komoly zuhanást követően 400 felett is járt az euró jegyzése. A jelek szerint folytatódik a negatív hangulat, elsősorban az európai bankszektorral kapcsolatos hírek határozhatják meg az irányt.
márc. 16
8:39
Kácsor Zsolt: Ünnep után (Mandiner)
Zsidóellenes demonstráció zajlott le Pesten 1848 márciusában. A nép már hiányolta a zsidóverést.
márc. 16
8:39
2023. március 16. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
márc. 16
8:39
Színre lépett „veszélyes Cs”: Én voltam az egyetlen, akitől félt Schadl (Telex)
„Schadl urat a tisztességre neveltem, de hátba szúrt” – mondta a végrehajtó kar elnökének korábbi mentora.
márc. 16
8:41
A CIA vezetője Lengyelországba utazott (Mandiner)
A térség biztonságáról tárgyaltak.
márc. 16
8:42
Visszatáncolna az Amazontól a Rivian (autopro)
Nem rendeltek annyi elektromos furgont, mint várták.
márc. 16
8:42
A Gucci Guilty illatcsalád előrukkolt az eddigi legerősebb kampányával (Glamour)
Új kampányt mutatott be a Gucci a méltán híres Guilty illatcsaládjához, új arcainak pedig egy rendkívül sokoldalú hármast választott a márka: A$AP Rocky, Julia Garner és Elliot Page az ikonikus parfümkollekció főszereplői.
márc. 16
8:42
Nadal Monte-Carlóban térhet vissza (Magyar Hírlap)
A monacói megmérettetés április 8-án kezdődik.
márc. 16
8:44
Mostohatestvére megrontása miatt emeltek vádat egy férfi ellen (Magyar Hírlap)
Fegyházbüntetést javasol az ügyészség.
márc. 16
8:45
Egyre több családvédelmi feladat hárul a versenyhatóságra (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatalra (GVH) egyre több családvédelmi feladat hárul, mert a családok gyakori célpontjai a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatoknak - mondta a GVH keddi sajtóbeszélgetésén Rigó Csaba Balázs elnök.
márc. 16
8:45
Ettől a hírtől minden gyorshajtó szomorú lesz (ATV)
A rendőrség 40 darab, mozgás közbeni mérésre is alkalmas új traffipaxot vásárol.
márc. 16
8:45
Ukrán parancsnok Bahmutról: „Korlátlan emberanyaggal rendelkeznek, nem számít mi lesz az ára, nem törődnek az embereikkel” (Mandiner)
A Sky News tudósítása szerint a veszteségek mindkét oldalon szörnyűek.
márc. 16
8:45
Eközben Cataniában: markolóval téptek ki egy ATM-et a helyi postánál (Telex)
Kicsivel több mint két perc alatt már a bandatagoknál is volt az ATM.
márc. 16
8:45
Csütörtök reggelre kicsit összeszedte magát a forint (Telex)
Csütörtök reggel már 394 forint körül alakult az euró ára.
márc. 16
8:48
A jó beteg- és ügyeletellátás a kormány célja (Magyar Hírlap)
Az orvosi kamara visszaélt a hatalmával az államtitkár szerint.
márc. 16
8:48
Fiatal gazdák területalapú többlettámogatása az új Közös Agrárpolitikában (Magyar Mezőgazdaság)
A fiatal gazdák területalapú támogatásának változásairól adott ki tájékoztatót az Agrárminisztérium.
márc. 16
8:51
Egészségügyi államtitkár: az orvosi kamara visszaélt a hatalmával (Menedzsment Fórum)
Nem a Magyar Orvosi Kamara megszüntetése, hanem a jó beteg- és ügyeletellátás kialakítása a cél - mondta az egészségügyi államtitkár a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban.
márc. 16
8:51
Bejött a cégeknek a digitalizáció, de az igazán forradalmi változásokkal még kivárnak (Portfolio)
Hozzáértő adatelemzőkre, szoftvermérnökökre lenne szükségük a cégeknek, mivel napjainkban a szakemberhiány nehezíti meg leginkább a digitális technológiák alkalmazását. Egyebek mellett ezt állapítja meg a KPMG Global Tech Report 2022 felmérése. A kutatás készítői több mint 2200 felső vezetőt, iparági szakértőt kérdeztek az általuk követett IT strat
márc. 16
8:51
Takács Péter: a kamara visszaélt a hatalmával (Demokrata)
Az egészségügyi államtitkár politikai nyomásgyakorlással vádolta meg a testületet.
márc. 16
8:51
the Cap® – a piacon elérhető egyik legjobb csavarzár (Transpack)
A megrendelői igényekhez és a trendhez igazítva egyedi litográfiával nyomott kupakok borászoknak itthonról.
márc. 16
8:51
Ráczné Földi Judit: Nem, nem éltem meg Gyurcsány Ferenc baráti ölelését abúzusnak (Nyugati Fény)
Kiakadt azon, hogy még mindig erről kérdezték.
márc. 16
8:51
Kétnapos sztrájk indult – már nem csak a közoktatásban (Forbes)
Ma újabb munkabeszüntetések indulnak el az iskolákban. A pedagógus szakszervezetek egy jelentős évfordulóról is megemlékeznek ezzel.
márc. 16
8:54
1,35 milliárd dolláros üzletet kötött Ryan Reynolds és a T-Mobile (Igényesférfi.hu)
A T-Mobile legfrissebb, szerdai bejelentése szerint egy nagyobb felvásárlási üzlet keretében megvásárolja a Mint Mobile vezeték nélküli, kedvező árú csomagokra specializálódott mobilszolgáltatót.
márc. 16
8:54
Ne jöjjenek többet Magyarországra – ezt kérte a médiahatóság elnöke az EP-delegációtól, amely a magyar médiahelyzetet is vizsgálta (SzMo)
Koltay András provokációnak minősítette a delegáció egyes kérdéseit. Az NMHH elnöke szerinte a média nem tekinthető függetlennek, mert mindig is politikai irányvonalat követett.
márc. 16
8:54
A magyar forint még mindig szedi a vérnyomás-csökkentőt a tegnapi rémálom után (Promotions)
Az elmúlt időszak leggyengébb napját zárta tegnap a magyar forint.
márc. 16
8:54
Majdnem gyilkosság lett a vége –  Michael Jackson és Prince legendás viszályának története (Hamu és Gyémánt)
Michael Jackson és Prince a 20. századi poptörténelem legnagyobb alakjai voltak, azonban – saját elmondásuk szerint is – nagyon nem kedvelték egymást. Na de mégis mi volt a viszályuk oka? Az alábbi cikkből kiderül!
márc. 16
8:54
Csigolyák inspirálta lépcső (Magyar Hírlap)
Andrew McConnellt a bálnák gerince ihlette meg csigalépcsője tervezésekor.
márc. 16
8:56
„Soha nem adtuk fel azt, amit őseink hagytak ránk” (Magyar Hírlap)
Chicagóban magyar állampolgársági eskütételt tartottak a nemzeti ünnepen.
márc. 16
8:57
Újabb pedagógus sztrájk kezdődik mától (Infostart)
A PDSZ és a PSZ azt kéri a szülőktől, hogy csütörtökön és pénteken ne küldjék iskolába a gyerekeiket.
márc. 16
8:57
Díjnyertes magyar borok az ország négy tájáról (Agroinform)
A XX. Országon Syngenta Borverseny SynVino-díjat nyert borászaival beszélgettünk.
márc. 16
8:57
Ráczné Földi Judit szerint újságírók abuzálták a nemzeti ünnepen (444.hu)
Kérdésekkel.
márc. 16
8:57
Hidvéghi Balázs: Rendszerszintű a brüsszeli korrupció (Mandiner)
A politikus szerint képmutató és álságos, ahogyan az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság Magyarországot leckézteti és fenyegeti.
márc. 16
8:57
360factory – modernizálják az Audi gyárait (Villanyautósok)
Nem csak a kínálatot a gyárakat is villanyosítják.
márc. 16
9:00
Ez lesz a Volkswagen olcsó villanyautója? (Autónavigátor)
Több fontos ígéret is elhangzott az ID.2all koncepcióautó kapcsán. A Golf méretről nem kamuztak valóban közel van hozzá, hiszen az
márc. 16
9:00
Hogyan termesszünk gyöngyhagymát? (Agrofórum)
Ha bőséges kerti termésre vágyik az ember, akkor ritkán gondolkodik el azon a mondáson, miszerint „minél kisebb, annál jobb”. Pedig ez attól függ, hogy mit takarítunk be.
márc. 16
9:00
Elfogtak egy drogdílert Budapesten (Magyar Hírlap)
Mintegy ezer adag kábítószer piacra kerülését sikerült megakadályozni.
márc. 16
9:03
Így jut most újabb extra pénzhez rengeteg magyar időskorára: továbbra is nagyon futnak ezek a megtakarítások (Pénzcentrum)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak -6,8 százalékos hozammal zártak 2022-ben, azonban a pénztári portfóliók közel ötödének hozama (az utolsó negyedév kiváló teljesítménye révén) már a pozitív tartományba került. A szektor hosszú, egy és másfél évtizedes távon továbbra is igaz, csekély mértékű reálhozamot, azaz az infláció feletti nyereséget mutathat fel t
márc. 16
9:03
Csődközelbe került Európa egyik legnagyobb bankja (Mandiner)
A Credit Suisse bejelentette, hogy 54 milliárd dolláros tőkeinjekciót kap a svájci nemzeti banktól.

Keresés