Hogy lesznek-e parlamenti és elnökválasztások Ukrajnában ősszel és jövő tavasszal, több mint kérdéses, de az már látszik, hogy új arcok és új erők válthatják a régiek nagy részét. Példátlan népszerűsége ellenére Zelenszkij elnök sem vehet biztosra semmit.
Az Agrárminisztérium és a kormány a magyar gazdák mellett áll, ezért elítéli és ellenzi a helyi földadók bevezetésének minden formáját - mondta Gödöllőn, csütörtökön az agrárminiszter, amikor átvette a helyi földadók bevezetése ellen összegyűjtött 120 ezer aláírást.
A legfrissebb amerikai szankciók megtiltották a gázturbinák és alkatrészeik exportját Oroszországba, ez pedig bajba sodorhatja a Török Áramlaton keresztül a gázszállítást, mert amerikai cég licensze alapján gyártották eddig az oroszok a turbinák alkatrészeit – tudta meg az üzleti ügyekben jól értesült orosz Kommerszant iparági forrásoktól.
Irak miniszterelnöke kampányt hirdetett az éghajlatváltozás súlyos hatásainak leküzdésére a vízhiányos országban, többek között ötmillió pálma és egyéb fa ültetésével. Az olajban gazdag, de háború sújtotta Irak rendkívüli nyári hőségtől, gyakori aszályoktól, elsivatagosodástól és rendszeres porviharoktól szenved, melyeket a melegedő bolygó tovább s
Az osztrák fővárosban meghatározatlan ideig érvényben marad a rendőrségi figyelmeztetés az elsősorban vallási intézmények elleni lehetséges támadások veszélyére. A templomokat kivezényelt, különleges felszereléssel ellátott rendőri osztagok védik. Titkosszolgálati információk szerint iszlamista indíttatású merénylet van készülőben kopt keresztények
Majka nem mindennapi történetet mesélt el az egyik legizzasztóbb és legkellemetlenebb műtétjéről. A rapper saját kezével törte be az orrát a műtőasztalon, mert tanulók végezték a beavatkozást.
Európai mezőgazdaság: a nagyüzemi állattartás keletre tolódik, ami hatalmas lehetőséget nyit a hazai takarmánypiaci szereplőknek – mondja az élvonalbeli Ubm.
Az Audi AG német autóipari konszern rekordbevétellel és rekordszintű működési eredménnyel zárta a tavalyi évet - derült ki a vállalat honlapján közzétett sajtóközleményéből.
2023-ban a Kia nem is indíthatna másképp: a divat hullámaira ülve egyesíti az elektromos és az SUV-s divatot, méghozzá egy csipetnyi megalomániával meghintve. Noha a dél-koreaiak már beharangozták az EV9 érkezését, ezúttal már a kész változatot mutathatjuk be kedves Olvasóinknak, amely azon ritka elektromos SUV-k közé tartozik, amelyek három ülésso
A tavaly év végén alapított Unity Vagyonkezelő Alapítvány kurátorai az üzletember gyerekei, akiknek „megbízása" a nyolcvanadik életévük betöltéséig szól.
A természeti környezet megóvására hivatkozva a Lázár János vezette építési minisztérium szigorú keretek közé szorítaná az új beépítésre szánt területek kijelölését.
A Levegő Munkacsoport az ingyenes lakossági parkolás megszüntetése és az autós közlekedés korlátozása mellett lobbizik Karácsony Gergely főpolgármesternél.
Az Egyesült Államok nemcsak a hivatalos kormányzati eszközökről távolíttatja el a kémkedésre is alkalmasnak tartott TikTok videómegosztó programot, hanem teljesen betiltaná azt – ha a tulajdonosi körből nem távoznak a kínaiak.
A stúdióban Bogár László és Boros Imre közgazdászok. Beszélünk a többi között arról, hogy eldőlt az USA és Európa között zajló kereskedelmi háború, tárgyalásba kezdett ugyanis Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke és Joe Biden amerikai elnök.
Olyan súlyos, rendszerszintű hiányosságokra is rámutatott a jelentés, amelyek a nemek közötti egyenlőtlenségeket fokozzák, a lányok és nők biztonságát veszélyeztetik.
Magyarország energiaellátása biztosított, a megújuló források a tervezettnél jelentősebb ütemben bővülhetnek, de az orosz gáz továbbra sem nélkülözhető - nyilatkozta a Mandiner hetilapnak az energiaügy miniszter.
Nem indult jól a csütörtöki tengerentúli kereskedés, a nyugat-európai tőzsdék ereje is elfogyott az EKB kamatdöntése után. A magyar piacot és a forintot is adják a befektetők.