Még az ellenfelek is cáfolták a Mercedes körül keringő vad pletykákat. Az elmúlt időszakban olyan hírek kaptak szárnya, amin még a többi csapat is meglepődött. Az Aston Martin kedvező helyzete miatt különböző sajtóorgánumok úgy vélték, hogy a Mercedes-Benz fókuszpontot válthat idén. A pletyka szerint három versenye lett volna a csillagosoknak arra,
Egy másik társasághoz ugyancsak érkezett casco szerződés alapján kárbejelentés. Ám a kárszemlézés még nem történhetett meg, mivel a személygépkocsikat a
A technológiai vállalat a jelenlegi pénzügyi évben magasabb árbevételre és eredményre számít, elsősorban a személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek piacán tapasztalt növekvő gyártási mennyiségeknek, valamint a továbbra is magas költségfegyelemnek köszönhetően. „2022 több szempontból is különösen nagy kihívást jelentett számunkra. Az Ukrajnában
A Szeged melletti bánáti településen már csak nyolcvan szerb él, a közösségnek mégis van óvodája, iskolája, több tánccsoportja, zenekara, lelkésze és jövőképe.
Ez a hét alapvetően átrajzolta a monetáris politikai kilátásokat, és a kérdés az, hogy az Európai Központi Bank mai kamatdöntő ülésén hogyan reagál az amerikai bankcsődökre. Az eseményre 14:15-kor kerül sor, ezt követően Christine Lagarde jegybankelnök 14:45-kor tart sajtótájékoztatót.
Az Audi Hungaria a kihívások ellenére stabil eredménnyel zárta a 2022-es üzleti évet. A világ legnagyobb motorgyárában 1 677 545 járműhajtás készült, míg a járműgyártásban 171 134 autó gördült le a gyártósorról (beleértve a brazil SKD-gyártás számára készült gépkocsikat is). A vállalat a tavalyi évben 8,4 milliárd euró árbevételt ért el és összesen
A tavaszi fáradtság tünetei közé tartozik az alvászavar, az aluszékonyság, a kedvtelenség, a koncentrációs zavar, sőt még az ingerültség is. Ha te is ezeket tapasztalatod magadon, cikkünkből megtudhatod, milyen módszerek segítségével javíthatsz a helyzeten.
Miley Cyrus visszatért, és olyan gyönyörű szakítós számokkal rabolta el a szívünket, amelyeket még azok a nők is teli torokból énekelnek, akik épp kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek. De mi áll a dalok zsenialitása mögött, és hogy lehet, hogy három évvel a válása után adta ki őket?
Februárban ugyan mérséklődött a magyarországi áramfogyasztás éves összevetésű visszaesésének üteme nagyrészt az enyhe időjárás hatására, de ezzel már megszakítás nélkül sorozatban 9 hónapja tart a negatív folyamat. Egészen a 2008-as gazdasági válságig kell visszatekintenünk ahhoz, hogy ennél hosszabb ilyen időszakot találjunk.
Drónokkal is próbálnak cigarettacsempészek dohányárut bejuttatni az országba, de a Nav járőrei egészen a légtérig folyamatosan ellenőrzik a zöldhatárt.
Nagyon népszerűek az okostelefonos fizetési megoldások, 2022-ben az egy évvel korábbinak a többszörösére nőtt a tranzakciók száma és az azokhoz köthető forgalom.
Megnyugvással fogadták az értékpapírpiacok a Credit Suisse banknak nyújtott likviditási hitelt, de elemzők szerint ezzel még nem hárult el a bankrendszer stabilitását fenyegető veszély.
Sokan nem is tudják, hogy számos olyan magyar történelmi alak van, akik amellett, hogy példaértékű sikereket értek el a történelem során, büszke örökbe fogadott kutyák gazdájaként is példát mutattak az emberek számára.
Az Európai Központi Bank mai ülésén 50 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot, azaz kitartott a februárban előrejelzett emelési mértéknél. Ez alapján az látszik, hogy a jegybank egyelőre nem riadt meg az európai és amerikai befektetőket látványosan aggasztó bankcsődöktől, noha a közleménybe több helyen beleírták, hogy a jegybank figyelni fogja
Galambos Lajos úgy döntött, hogy minden kitüntetését, díját és díszpolgári címét visszaadja. Elsőként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét és a Lovagkeresztjét küldte vissza Novák Katalinnak, ugyanis mint írta: nem akarja ezeknek az elismeréseknek a fényét csorbítani a vele összefüggő ügy méltatlan lezárásával.
A NAV az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is.
Ma már nem elég SUV-t gyártani, a kupésított terepjárók legalább annyira kötelező elemmé váltak a prémium gyártók palettájának, mint egyszerűbb felépítésű emelt társaik. A Mercedes-Benz ezúttal a C-osztály méretkategóriájába tartozó GLC Coupét mutatta be, amely elődjénél picit nagyobb méretek közé szorítva hozott több stílusosságot.
Bár az IT-iparágban dolgozó magyar nők fizetése a gazdasági válság ellenére nőtt, jelentős részük elégedetlen a jelenlegi bérezésével. Legnagyobb kihívásnak a jólétről való gondoskodást és a stressz kezelését, a motiváció csökkenését, valamint a változó világgazdasági helyzetet nevezték meg. A No Fluff Jobs nemzetközi IT-állásportál negyedik alkalo
Adományokból épülhet meg az Anna-réti engesztelőkápolna a Normafán. A tervekről Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt csütörtökön újságírók előtt.